" S kellemes a fény, s jó gyógyító sugarát
látni."
(Kohelet 11. 7.)
1. Virággal ékesített már templomunk, s ünnepi díszbe öltözve, meghitt hangulatban
köszönti a kinyilatkoztatást.
Gyermekkori élmények feléledése, s vissza -visszatérő érzelmek átélése jelzi
Sávuot ünnepét.
Hét héttel ezelőtt emlékeztünk a fizikai szabadulásra, s most is 49 nap elteltével
történeti eseményt említünk. A szellem ébredését, amely fordulópont minden emberi
közösség életében. Ekkor alakul ki jellege, karaktere, önálló egyedi arculata
lesz. Ezt ünnepeljük Sávuot-kor.
Lehunyt szempillával gondolunk a múltra, s előttünk zajlik le az ókori történelem.
Fáradt, de akaratos tömeg halad a pusztai úton. Nem rég vívták ki szabadságukat.
Sok teherrel, felszerelési tárggyal indulnak a nagy útra, de a legnagyobb érték, a
nélkülözhetetlen, az elvehetetlen, a gondolat, a szellem még hiányzik.
Kevés idő elteltével - úgy tünik - alkalmasnak látszanak, hogy átvegyék és
megismerjék a Tant. Köd és félelem burkolta be a Szináj hegy ormát. Megjelent Mózes
a tanító, a népvezér, s kezében a két kőtábla az egy istenhit és az erkölcs
formáló erejével.
Remegés és félelem a nép figyelő szemében, melyet összezárásra kényszerít a
fejük felett ragyogó erős fénysugár.
A zsidó hagyomány - allegóriák és szimbólumok segítségével - gyakran
összefüggésbe hozza a fényt és a Tórát. Most, a Tóra Adásának ünnepén. Az
egyik ággáda így regél erről:
"Fény árasztotta el a föld felszínét. A birodalmak uralkodói - hangzik az
ősi legenda - Bileámhoz a híres nem zsidó prófétához mentek, hogy
felvilágosítást nyerjenek. Hogy megnyugtassa őket, mit jelent a szokatlan sugárzás.
Előlépett a leghíresebb fejedelem:
Vajon második özönvíz előjele a nagy fény?
A próféta megnyugtató szava után egy másik kérdezte reszketve:
Talán tűzözön által akarja az Alkotó megsemmisíteni teremtményeit, és ennek
előjele ez? Bileám így válaszolt:
Tóra adatik most Isten alkotásából ered a fény, mely az értelem sugarával
megvilágosítja a sötétbe burkolódzó földet."
Különleges csillogással vibrált a tórai fény szabadságunk ege alatt, s
vigasztalóan sugárzott felénk, megpróbáltatásaink idején. Szent a Tóra, melyet
nemcsak olvasni, hanem megérteni kell, mely nem elvont eszmefuttatás, hanem cselekvésre
serkentő törvénykódex. Talán épp ezért, mert a remekművek remekműve, az ókor
keleti irodalmának legtökéletesebbike, még nehezebben érlelődött meg az emberek
tudatában. Hiába hirdetett vallásunk egyenlőséget. Hiába szóltak tanításaink
mindenkihez, hogy megmutassák a jó, a helyes utat, hogy eligazítsák a tévelygőt az
akadályokkal telített hétköznapokon. Fényt adtunk az embereknek, s emésztő tüzet
kaptunk cserébe. Az emésztő tűz pusztítását még viseljük magunkon. Ezért
emlékezünk az öröm ünnepén a pusztulásra is.
2. "A tűz nem mondja: elég."
(Mislé 30. 16)
A holocaust pusztító lángja sem állapodott meg. Majdnem elemésztette
földrészünket, végzetébe taszította az egész világot.
" A gondolat láthatatlan, az ember csak tetteiért felelős." Ez az
aforizma szinte minden korra alkalmazható volt, csak a XX. század 30-as 40-es éveire
nem?
Ebben az időben nemcsak vélt bűnöket, de kimondatlan gondolatokat is számon kértek.
"Látszólag európai gondolkodás következményeképpen az egyik ország olyan
alkotmányt készített, melynek törvényei nem embereket, hanem egy közösséget vontak
felelősségre kitalált bűnökért ".
"... és elsötétült a föld."
(S'mot 10. 15. )
A gyülölet, a sötétség és a közönbösség szelleme lebegett Európa egén.
Háború. Könyveket és lelkeket égettek el. Zsidók millióit deportálták. Hat
millió európai, s ezen belül hatszázezer magyar zsidó szenvedett mártirhalált.
Számokat mondok, de mögöttük élet volt, emlék van. Megsemmisítették a
felnötteket, gyermekeket, csecsemőket. Bombázták a házakat, ágyúzták a városokat.
Tönkrementek városok, csodálatos épületek, a különböző művészi értékek.
Megszüntek zsidó közösségek, zsinagógák, tanházak. Elpusztult a gondolkodás is, s
a brutalitás kerekedett a józanész fölé. "S az asszony boldog volt, ha
elvetélt." (Radnóti)
Egy mondat, s mennyi minden összesűrűsödik benne. Kín, fájdalom. Az anya, ki
gyermekéért él, lemondott a szülés fájdalmas gyönyöreiről, sem mint hogy újabb
áldozatot adjon a gyilkos őrületnek. Látván az elárvult zsidó közösségeket, a -
jobb esetben - kulturházzá átalakított, egykori hívekért, elpusztított lekekért
síró zsinagógákat, a nagyobbrészt elhagyott, látogatóit nélkülöző
zsinagógákat, a fájdalom marja szivünket.
A pusztitás tüze menthetetlenül elpusztította a jövőt? Vajon van-e még jövő?
A megmenekült maradéknak lelki igénye az emlékezés. Erre kötelez mártírjaink
emléke, s önmagunk becsülete. Imádkozzunk közösségünk mártírjaiért, zsidó
testvéreinkért, az ártatlanokért, a kiszolgáltatottakért, a védtelenekért, akik
héberül szólították imával az Alkotót, akik a Mindenható megszentelt nevéért
szenvedtek halált. Szóljon a múltunkat felidéző, sebeket feltépő ima, a 130.
Zsoltár szavaival:
" A mélységből szólítlak, Örökkévaló. Uram, hallgass szavamra, legyenek
füleid figyelmesek könyörgésem szavára. Ha bűnöket őrzöl meg, Uram ki állhat
meg? Reménykedtem az Örökkévalóban reménykedett lelkem, és igéjére várakoztam.
Lelkem várt az Úrra, inkább, mint őrök a reggelre. Várakozzál Izrael az
Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a
megváltás, és Ő meg fogja váltani Izraelt mind a bűneitől."
EMLÉKEZZÜNK!!
J.S.
2005.06.11.
|