" ... a Tóra-adásának ünnepén."
MÁZKIR- SÁVUOT
5765


" S kellemes a fény, s jó gyógyító sugarát látni."
(Kohelet 11. 7.)

1. Virággal ékesített már templomunk, s ünnepi díszbe öltözve, meghitt hangulatban köszönti a kinyilatkoztatást.
Gyermekkori élmények feléledése, s vissza -visszatérő érzelmek átélése jelzi Sávuot ünnepét.
Hét héttel ezelőtt emlékeztünk a fizikai szabadulásra, s most is 49 nap elteltével történeti eseményt említünk. A szellem ébredését, amely fordulópont minden emberi közösség életében. Ekkor alakul ki jellege, karaktere, önálló egyedi arculata lesz. Ezt ünnepeljük Sávuot-kor.
Lehunyt szempillával gondolunk a múltra, s előttünk zajlik le az ókori történelem.

Fáradt, de akaratos tömeg halad a pusztai úton. Nem rég vívták ki szabadságukat. Sok teherrel, felszerelési tárggyal indulnak a nagy útra, de a legnagyobb érték, a nélkülözhetetlen, az elvehetetlen, a gondolat, a szellem még hiányzik.
Kevés idő elteltével - úgy tünik - alkalmasnak látszanak, hogy átvegyék és megismerjék a Tant. Köd és félelem burkolta be a Szináj hegy ormát. Megjelent Mózes a tanító, a népvezér, s kezében a két kőtábla az egy istenhit és az erkölcs formáló erejével.
Remegés és félelem a nép figyelő szemében, melyet összezárásra kényszerít a fejük felett ragyogó erős fénysugár.
A zsidó hagyomány - allegóriák és szimbólumok segítségével - gyakran összefüggésbe hozza a fényt és a Tórát. Most, a Tóra Adásának ünnepén. Az egyik ággáda így regél erről:

"Fény árasztotta el a föld felszínét. A birodalmak uralkodói - hangzik az ősi legenda - Bileámhoz a híres nem zsidó prófétához mentek, hogy felvilágosítást nyerjenek. Hogy megnyugtassa őket, mit jelent a szokatlan sugárzás.
Előlépett a leghíresebb fejedelem:
Vajon második özönvíz előjele a nagy fény?
A próféta megnyugtató szava után egy másik kérdezte reszketve:
Talán tűzözön által akarja az Alkotó megsemmisíteni teremtményeit, és ennek előjele ez? Bileám így válaszolt:
Tóra adatik most Isten alkotásából ered a fény, mely az értelem sugarával megvilágosítja a sötétbe burkolódzó földet."


Különleges csillogással vibrált a tórai fény szabadságunk ege alatt, s vigasztalóan sugárzott felénk, megpróbáltatásaink idején. Szent a Tóra, melyet nemcsak olvasni, hanem megérteni kell, mely nem elvont eszmefuttatás, hanem cselekvésre serkentő törvénykódex. Talán épp ezért, mert a remekművek remekműve, az ókor keleti irodalmának legtökéletesebbike, még nehezebben érlelődött meg az emberek tudatában. Hiába hirdetett vallásunk egyenlőséget. Hiába szóltak tanításaink mindenkihez, hogy megmutassák a jó, a helyes utat, hogy eligazítsák a tévelygőt az akadályokkal telített hétköznapokon. Fényt adtunk az embereknek, s emésztő tüzet kaptunk cserébe. Az emésztő tűz pusztítását még viseljük magunkon. Ezért emlékezünk az öröm ünnepén a pusztulásra is.

2. "A tűz nem mondja: elég."
(Mislé 30. 16)

A holocaust pusztító lángja sem állapodott meg. Majdnem elemésztette földrészünket, végzetébe taszította az egész világot.
" A gondolat láthatatlan, az ember csak tetteiért felelős." Ez az aforizma szinte minden korra alkalmazható volt, csak a XX. század 30-as 40-es éveire nem?

Ebben az időben nemcsak vélt bűnöket, de kimondatlan gondolatokat is számon kértek. "Látszólag európai gondolkodás következményeképpen az egyik ország olyan alkotmányt készített, melynek törvényei nem embereket, hanem egy közösséget vontak felelősségre kitalált bűnökért ".

"... és elsötétült a föld."
(S'mot 10. 15. )

A gyülölet, a sötétség és a közönbösség szelleme lebegett Európa egén. Háború. Könyveket és lelkeket égettek el. Zsidók millióit deportálták. Hat millió európai, s ezen belül hatszázezer magyar zsidó szenvedett mártirhalált. Számokat mondok, de mögöttük élet volt, emlék van. Megsemmisítették a felnötteket, gyermekeket, csecsemőket. Bombázták a házakat, ágyúzták a városokat. Tönkrementek városok, csodálatos épületek, a különböző művészi értékek. Megszüntek zsidó közösségek, zsinagógák, tanházak. Elpusztult a gondolkodás is, s a brutalitás kerekedett a józanész fölé. "S az asszony boldog volt, ha elvetélt." (Radnóti)

Egy mondat, s mennyi minden összesűrűsödik benne. Kín, fájdalom. Az anya, ki gyermekéért él, lemondott a szülés fájdalmas gyönyöreiről, sem mint hogy újabb áldozatot adjon a gyilkos őrületnek. Látván az elárvult zsidó közösségeket, a - jobb esetben - kulturházzá átalakított, egykori hívekért, elpusztított lekekért síró zsinagógákat, a nagyobbrészt elhagyott, látogatóit nélkülöző zsinagógákat, a fájdalom marja szivünket.

A pusztitás tüze menthetetlenül elpusztította a jövőt? Vajon van-e még jövő?


A megmenekült maradéknak lelki igénye az emlékezés. Erre kötelez mártírjaink emléke, s önmagunk becsülete. Imádkozzunk közösségünk mártírjaiért, zsidó testvéreinkért, az ártatlanokért, a kiszolgáltatottakért, a védtelenekért, akik héberül szólították imával az Alkotót, akik a Mindenható megszentelt nevéért szenvedtek halált. Szóljon a múltunkat felidéző, sebeket feltépő ima, a 130. Zsoltár szavaival:

" A mélységből szólítlak, Örökkévaló. Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára. Ha bűnöket őrzöl meg, Uram ki állhat meg? Reménykedtem az Örökkévalóban reménykedett lelkem, és igéjére várakoztam. Lelkem várt az Úrra, inkább, mint őrök a reggelre. Várakozzál Izrael az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás, és Ő meg fogja váltani Izraelt mind a bűneitől."

EMLÉKEZZÜNK!!


J.S.
2005.06.11.