Deutsch Dezső köszöntése

Március 15-én, pénteken este - a március középén nem várt zord idő ellenére - zsúfolásig megtelt az OR-ZSE zsinagógája. Rokonok, barátok, imatársak jöttek el, hogy mindenképpen jelen lehessenek a közösség doyenje, Deutsch Dezső 95. születésnapján.

A köszöntő az istentisztelet utáni kiduson hangzott el, ahol Schőner Alfréd főrabbi az ünnepelt vallásunkhoz való kötődéséről, családi örökségéről és emberi nagyságáról beszélt.

A család nevében az ünnepelt unokahúga, Dr. Deutsch Zsuzsa, a MAZSIHISZ Szeretet Kórházának igazgató főorvosa gratulált az ünnepeltnek, s köszönte meg azt a sok szeretetet, melyet tőle és 1998-ban elhunyt feleségétől kaptak testvérével, Gyurival és az unokákkal együtt.

A zsinagógai templomi "padtársak" nevében Siklósi Miklós, gabe köszöntötte az ünnepeltet.

Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között "örökös hatodikként" hívták fel a jubilánst, ahol Schöner Alfréd az Örökkévaló áldását kérte rá.

 

szabai
2013.03.18