Brisz az egyetemen

November 14-én, azaz jelen esetben inkább kiszlév 7-én, szokatlan, de mindenképpen szép és felemelő esemény zajlott intézményünk dísztermében. Tóth Sándor oktatónk kisfia felvételt nyert Ábrahám szövetségébe.

Zsúfolásig megtelt a terem, még a folyosón is álltak, amikor megkezdődött a hagyományos szertartás. Az eseményt levezető Schőner főrabbi üdvözölte a megjelenteket és ismertette a brit milá történetét, fontosságát, méltatta a most történendők jelentőségét.

Behozták a nyugodtan alvó újszülöttet, elhangzottak a szokásos imák, majd  a mohel, jelen esetben az Izraelből érkezett Jehosua Adler rabbi látta el fontos feladatát.

Ezalatt  sápadt és joggal ideges apa fel-alá járkált, míg a felhangzó sírás jelezte, hogy megtörtént amiért jöttünk: nyolcadnapra, ahogy az ősi törvény előírja a kisfiú zsidóvá lett.

A jelenlévők szeretettel köszöntötték Rafael Simon ben Reubent, a kis új jövevényt Ábrahám szövetségében, a zsidó közösségben, amelynek remélhetőleg értékes és boldog tagja lesz. Megszólalt a nagyapa is, akinek az unoka nagy örömet hozott.

Mindenki gratulált a szülőknek, akik meghatottan láthatták milyen sokan szeretik őket és gyermeküket. Gazdag vendéglátás fejezte méltóképpen be a gyönyörű délutánt!

Róbert Péter
2010.11.17