Sisere

A sisere had kifejezés a magyar nyelvben annyit jelent: népes sereg, lusta népség.

Helyenként még a sáska szinonimájaként is szerepel – tévesen, ugyanis a sisere hadnak a sáskához semmi köze nincs, azon kívül, hogy általában a sáska is csapatban jár, nem pedig egyedül.

Meglepő lehet, de a sisere hadnak inkább a zsidó újévhez van köze, és bizony nem a vendégek népes hadára utal. De haladjunk szépen sorjában.

A Bibliából ismert Bírák könyve a zsidó nép történelmét írja le, megközelítőleg az i.e. 1200 és 1000 körüli időszakban, Józsué halálától a királyság kialakulásáig. Ismeretes, hogy Mózes halála után Józsué lett a nép vezére, majd őt követték a bírák. Az ószövetségben jártasabbak számára bizonyára a bírák nevei sem hangzanak idegenül, ilyen volt például Otniél, Ehud, Debóra, Gideon, Jair, Jiftach, és Sámson is.

Kitűnik a sorból egy női név: Debóra, Lapidot felesége, nem csupán bíra, azaz a nép vezetője, hanem a hét prófétanő egyike is volt. Fontos megjegyezni ugyanis, hogy az ismert férfi prófétákon kívül hét asszony is prófétált: Sára, Miriam, Debóra, Hanna, Abigél, Hulda és Eszter. Mindannyiuk szerepe nagy fontossággal bír. Sára például az ősanyák egyike; Miriamnak köszönhető, hogy Mózes nem halt meg, hanem végül kivezette a zsidó népet Egyiptomból; Hanna adott életet Sámuel prófétának; Eszter pedig megakadályozta, hogy Ahasvéros király antiszemita kancellárja, a gonosz Hámán megsemmisítse a zsidó népet.

a Tábor hegy

Debóra prófétanőt a Bírák könyve 4. fejezete említi először. Innen tudjuk meg azt is, hogy Jábin, Kánaán királya, mintegy 20 esztendőn át hadat viselt Izrael fiai ellen. Az ellenséges hadsereget a kegyetlenségéről hírhedt Sziszera (már kiejtés szerint Sziszra, Sziszere, Sisere) hadvezér irányította. Debóra parancsára a zsidó csapatok vezére, Bárák, tízezer emberrel felvonult a Tábor hegyre, hogy megvívjon az ellenséggel. Bárák csapatait látván Sziszera megijedt, leugrott a szekérről, és saját hadseregének hátat fordítva futva menekült el. Bárák katonái ezután kardélre hányták a magára hagyott hadsereget. A menekülő Sziszera a zsidókkal jó kapcsolatot ápoló kéniták tábora felé vette az irányt, ahol is betért pihenni Jáel, a kénita Héver feleségének sátorába. Amint Sziszera elaludt, Jáel, a furfangos és bátor asszony, egy sátorvassal ölte meg a gonosz hadvezért, nem kis lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot.

A pozitív kimenetelű csata után, melyet 40 év béke követett, Bárák és Debóra örömükben dalra fakadtak – ujjongásuk, mely leginkább Debóra énekeként ismeretes, szintén a Bírák könyvében olvasható.

Ám a történet itt nem ér véget.

Azt már tudjuk, hogy a magyar sisere szó Sziszera népes hadseregére utal.

De hogy kapcsolódik mindez Rosh Hashanához, a zsidó újévhez?

A Bírák könyve (5:28) a már ismertetett ütközet leírása után megemlíti, hogy a kegyetlen hadvezér, Sziszera édesanyja, a kuruzsló asszony, aki korábban szintén nem éppen szívjóságáról volt ismert, miként várta haza a csatából a fiát, majd hogyan fakadt sírásra, amikor megtudta, hogy gyermeke nem tér haza többé. Bölcseink tanítása szerint Sziszera édesanyja nem csupán a fiát siratta oly keservesen, hanem abban a pillanatban a kuruzsláshoz szükséges kellékeinek segítségével a jövőbe is látott, és megtudta, hogy annak a „pihenőnek”, melyet Sziszera tett Jáel sátrában, a kései leszármazottja nem más lesz, mint a híres első-második századi kabbalista és Tóra-tudós, Rabbi Akiva. Ezután megnyugodott és jó útra tért.

A bibliai versből levezethető, hogy az asszony bánatában és meghatottságában százszor is sírt, és őszinte sírásának hangja egy kürt síró, el-elcsukló hangjához volt hasonlatos. Ennek megfelelően Rosh Hashanakor a mai napig a sófár, azaz a kosszarvból készült kürt száz hangja figyelmeztet minket az őszinte megtérésre.