Zsidó emlékek nyomában a Balkánon

Tanulmányi kirándulás május 29 - június 2-ig

Évek óta szervez az OR-ZSE tanulmányi kirándulásokat, melyen a tanév során tanultakat nézzük meg a valóságban, és tanulunk sok mindent a gyakorlatban a zsidóságról. A hét község és Pozsony, majd Kárpátalja, Velence és Pádova után ebben az évben a Balkánra vitt bennünket a busz.

Közel 50 fős csapatunk május 29-én kora reggel indult útnak a sokak által még felfedezetlen vidékek felé. A hosszú utazás alatt bőven volt alkalmunk a táj szépségeit megcsodálni, miközben tanáraink, hallgatóink előadásaiból ismerhettük meg a Balkán e térségének változatos történetét, és készülhettünk fel a látnivalókra. Szántó tanárnő Bosznia - Hercegovina történetét vázolta fel, Friedmann Sándor az ún. délszláv háborúról beszélt, és arról az izraeli mentőakcióról, mely a maga nemében páratlan volt.

Délután érkeztünk meg Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba. Kényelmes szállásunkat elfoglalva, rövid pihenés után már indultunk is megnézni az óvárost. Ha egy városról elmondható, hogy a különböző kultúrák találkozási helye, akkor Szarajevóra, Bosznia-Hercegovina fővárosára biztosan. Elég egy kicsit körbenézni a közelben magasodó hegyekről, hogy meggyőződjünk erről. A képet a muzulmán dzsámik és a mellettük ágaskodó minaretek uralják, de több helyen láttunk magas tornyú katolikus, hagymakupolás pravoszláv templomot, és zsinagóga is emlékezetet az egykor 15 ezer lelket számláló zsidó közösségre.

 

Szarajevót közel ötszázötven éves története során elemi csapások, háborúk próbálták elpusztítani, de dacolt mindennel. Az 1991-1995 közötti délszláv háborúban a szarajevói lakosságot 1992 áprilisában kezdték el bombázni a szerb tüzérségi egységek, és az ostrom közel négy évig tartott. A pusztítás nyomait jórészt eltüntették már, de a golyók szaggatta házfalak máig emlékeztetnek a közelmúlt szörnyűségeire.

 

 

 

 

A város legizgalmasabb része a Bascsarsia, a bazár, ahol az apró utcácskákban, cserépfedelű műhelyeikben dolgoznak és árulják portékáikat a bádogosok, ezüst- és rézművesek, szőnyegkészítők, és illatoznak a pecsenyesütők, pékek finomságai.

 

 

 

A fárasztó napot kipihenve, reggel első utunk a város zsidótemetőjébe vezetett. A középkori temető sírjai közt sétálva döbbenetesen szép, különös formájú, több évszázados köveket olvastunk, megfigyeltük, hogyan változtak a kövek formái, és melyek voltak a helyi jellegzetességek.

 

 

Ezután a Boszniai Nemzeti Múzeumban megcsodálhattuk a 14. században Barcelonában készült, majd sok száz év után Szarajevóben előkerült Haggadát. A helyi muzeológus ismertetőjét egyetemünk rektora egészítette ki, művészettörténeti előadást rögtönözve a témáról.

Következő programunk a város ma is működő zsinagógájának meglátogatása volt.

A helyi közösség vezetője fogadott bennünket, és mutatta be a zsinagógát. Az 1902-ben épült askenáz zsinagóga a kettéosztott zsinagógai tér emeletén van, alul klubszobákat, konferenciatermet rendeztek be. A második világháború előtt 15 ezer főt számláló közösségből a háború után 700-an jöttek vissza, háromszázan más országokban telepedtek le, tizennégy ezren elpusztultak. Mára csak mintegy kétszázan maradtak, mert a fiatalok nagy része a délszláv háború alatt elhagyta a várost. Az utolsó háborúban a közösség nagy segítséget nyújtott az ostrom alatt álló város polgárainak; meleg étellel, gyógyszerekkel segítette a túlélést, megszervezte az ostromlott városból való kimenekítést.

 


Már nem funkcionál rendeltetésszerűen a bazár közepén álló 16. századi szefárd zsinagóga, csak az őszi nagyünnepekkor imádkoznak benne. Az év többi részében látogatható és múzeumnak ad otthont.

 

 

 

 

 

A szabad időben ismerkedhettünk a város egyéb nevezetességeivel.

 

 

A következő napon a Neretva folyó meseszép völgyében haladtunk tovább, útközben fénykép-szüneteket tartva, meg-megállva.

 

 

 

 

Mostarba, a középkori oszmán épületegyüttest felvonultató csodálatos kisvárosba érkezvén, gyönyörködtünk a városnak nevet adó, 1993-ban lerombolt, majd 2004-ben újjáépített Öreg-híd látványában, amelyről Friedman Sándor odaadó szervezésének köszönhetően, a velünk utazó Eliezer Slomovits tanár úr születésnapi ajándékaként egy helyi fiatalember - akárcsak elődje sok száz évvel korábban a szultánt köszöntve - a folyóba ugrott, nagy csodálatot kivívva és remélhetőleg remek fotókat eredményezve.

a "Slomovicsugrás" (film: VZS)

Azután végigjártuk a városka bazárját, vásároltunk, finom kávékat ittunk, és az élményekkel eltelve, fáradtan ültünk a buszba, és indultunk Horvátország felé.



Szállásunk Sibenik közelében volt, innen mentünk másnap az esőáztatta Split városába. Útközben Szántó Edit tanárnőtől érdekes összefoglalót halhattunk a város magyar történelemben játszott szerepéről, majd a 3. sz. végén épített Diocletianus palota köré települt óvárosban, egy szűk sikátorban rábukkantunk a velencei mintára épült szefárd zsinagógára. Az ottani hitközség spanyol származású vezetőjétől megismerhettük a spliti zsidóság történetét, a római időktől (latin nevén Spalatum), a spanyol kiűzetést követő dalmát területekre való bevándorlásokon át a fasiszta megszállást követő holokausztig, mely 150 zsidó áldozatot követelt. Megtanultuk a szefárd zsidó, Daniel Rodriguez nevét, aki a velencei szenátustól 1592-ben kieszközölte Split (olaszul Spalato) szabad kikötői státuszát, melynek eredményeként szabaddá vált Velence és az Oszmán Birodalom közötti kereskedelem, és a város virágkorát élte. A hitközség elöljárójának előadása után lefényképezhettük a féltve őrzött, különleges szefárd tórakoronákat, a zsinagógai ékszereken található feliratokat. A gyűjtemény kincseit Schőner Alfréd magyarázta el, és értelmezte a feliratokat számunkra.

 

 

 

Óvárosi sétánk során a középkori zsidó házak kapufélfájára bevésett mezüzék nyomaira bukkantunk, közben az eső is alábbhagyott, így szabadidőnket a különleges hangulatú ódon sikátorok között járva töltöttük el.

 

 

 

 

 

A késő délután már egy halászfaluban, Vodicében ért minket, a kellemes napsütésben jólesett a tengerparti séta.

 

 

Elérkezett az utolsó nap. Az előző esős napok miatt a nemzeti parkbéli látogatásunkról le kellett mondanunk, azonban kárpótolt minket Sibenik városa. Az Adria partján fekvő, a tenger felől hatalmas erőddel körülvett város felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg mindnyájunkat. Az óváros apróbb-nagyobb terei, a kanyargó sikátorok, a különlegesen szép reneszánsz homlokzatok, a késő gótikus Szt. Jakab katedrális, a tengerparti sétány pálmafái bőven szolgáltak látnivalókkal.

 

 

 

Hazafelé, hogy a hosszú út se múljon el tanulás nélkül előadást halhattunk Shlomo Carlebachról, a "táncoló rabbiról", meghallgatva a zenéjét. Szerdócz Ervin a balkáni népekről tartott kiselőadást, egy játékfilm kapcsán pedig a levirátus szokásáról alakult ki jóízű szakmai beszélgetés.
Késő este lett, mire Budapestre érkeztünk. A következő napokban folytatjuk munkánkat, tanulunk, vizsgázunk, ám ezek a napok még sokáig kedves emlékként maradnak meg emlékezetünkben. Köszönet mindezért Szántóné dr. Balázs Editnek és Fridman Sándornak, kiknek fáradhatatlanságában bízva reméljük, hogy jövőre újabb utakra indulhatunk!



Végül egy regény és egy film, melyek a Balkán közelmúltjának történetét dolgozzák fel kitűnően:

Igor Stiks: Illés próféta széke, Magvető 2007

Senki földje. Rendezte Danis Tanovic , 2001


Lejegyezte: Guba Ildikó Kultúratörténet MA 2. évf.
2011.06.11

Zsidó emlékek nyomában a Balkánon
Guba Ildikó