A Fák újéve: tu bisvát

 

Svát hónap tizenötödike azaz tu bisvát, melyből a ; míg a bisvát = svátban jelentéssel bír, a fák újéve a Misna szerint (Ros hásáná I,1).

A fák újéve (ros hásáná leilánot), mert Izraelben e naptól számítják a gyümölcstermő fák tizedével kapcsolatos előírásokat a három vagy az idősebb fák esetén (M.III. XIX,23-25).

A fák ünnepének (hág háilánot) is nevezik, mert Izraelben ekkor kezdődik a fák rügyezése, némelyek virágzása (például a mandulafa) is. A fák új életre kelnek, ez újjászületésük napja, miként e nap az izraeli parlament, a Kneszet születésnapja is.
1949-ben tu bisvát napján nyitotta meg Hájim Weizmann a Kneszet első ülésszakát és kezdődött meg a parlamenti munka a régi-új államban.

Nevezik még az ültetés ünnepének (hág hánotéá) is, mert Izraelben e napon fákat ültetnek. E szép szokást Zeév Jeávec író, tanító és rabbi vezette be, mikor Zihron Jáákov mosávban 1892-ben először ültetett fákat tanítványaival e napon. A fák ültetésnek azután a Keren Kájemet Lejiszráél (Zsidó Nemzeti Alap) tevékenysége nyomán egész "kultusza" alakult ki már azóta. Bölcseink is nagy jelentőséget tulajdonítottak a fák ültetésének.

"Rabbán Johánán ben Zákáj mondta: Ha facsemetével a kezedben állsz mikor megérkezik a Messiás, először a fát ültesd el, s csak utána köszöntsd Őt!" (Ávot dirabbi Nátán)

A nap szokásai, hagyományai, a fák, a természet tiszteletét, az Izrael földjéhez való ragaszkodást és szeretetet fejezik ki. Szokás enni a hétféle terményből, mellyel a Tóra (M.V. VIII,8) Izrael földjét jellemzi. E hétféle termény a következő: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó, méz (datolya). Vannak oly közösségek ahol tizenötféle gyümölcsöt esznek, utalásul a hónap tizenötödik napjára. A tizenötös számhoz kapcsolódik, hogy ekkor is szokás elmondani a Lépcsők énekét (Sir hámáálot), a CXX-CXXXIV. zsoltárokat.

Újabb keletű szokás, a kabbala művelőinek kezdeményezésére Cfát városából a XVI. századtól kiindulóan, hogy egy meghatározott rend (széder) szerint, a peszáhi hágádához hasonló forgatókönyv segítségével, történetek, dalok és négy pohár bor kíséretében megemlékezünk a fákról, a természet gyönyörűségeiről, az Ö.való csodáiról. E szertartás Izraelben közismertebb, de lassan Magyarországon is teret nyer, melyet
tu bisvát szédernek nevezünk.

Részlet Oláh János egyetemi docens: JUDAISZTIKA I. című könyvéből.


A tu bisvát széder









Izrael népe, ünnepei és erkölcsi értéke

Tu BiSvát

Svat hó 15-e, a fák újéve. A dátumnak halachikus fontossága van, melynek lényege, hogy ez az elválasztó nap dönti el, milyen fajta tizedet kell adni az év terméséből. A halacha szerint minden zsidó köteles volt terméséből járandóságokat és tizedeket elválasztani, s odaadni a kohénoknak és a levitáknak, akik a Szentélyben szolgáltak. Külön kellett választani a járandóságokat, a tizedeket a 7 előző év gyümölcseitől. Tehát a fák újéve dönti el, melyik év termésének tekintendő a gyümölcs, és az ültetés szempontjából mikor van a fának újéve.


Miért határozták meg a Tu BiSvátot a fák újévének?


Mert Tu BiSvátig esik a legtöbb eső és ekkorra a legtöbb gyümölcsfa kirügyezik. Amelyik fa rügyet fakasztott Tu BiSvát előtt, az az előző év gyümölcsének számít, és amelyik fa utána rügyezik ki, annak gyümölcse az új év termésének számit.


Hogyan ünneplik a Tu BiSvátot?


Tu BiSvátnak különös sajátossága van Izrael ünnepei között. Minden kötelezi a zsidót időben és térben. Tu BiSvát teljes egészében Erec Jiszrael kivirágzásához, természeti szépségeihez, termékenységéhez kötődik, a mindezzel való azonosulás ünnepe.

Rabbi Simon Bar Jocháj azt mondta, hogy Erec Jiszrael maga a fűszerek teljessége, semmi sem hiányzik belőle, szemben más országokkal, amelyekben van ez, van az. de Erecben minden van.

Ari Jichák Lrsria (Askenázia) és a többi kabbalista jóvoltából lett Tu BiSvát gyümölcsevőnap és A tündöklő fa gyümölcse című könyv Tu BiSvát-i Hagadává vált. Van, aki ötvenféle gyümölcsöt eszik ezen a napon.

Napjainkban is ünnepi asztalt terítünk és megrakjuk Erec Jiszrael gyümölcseinek legjavával. A legfontosabb az a hét növényfajta, amelyek említésével a Tóra Izrael földjét dicséri. Ezek: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya.

Izrael feltámadásával az ünnep új és különleges arculattal bővült, ez pedig a faültetés Izraelben. A faültetés a szülőföldbe a népnek földjével való kapcsolatát fejezi ki. Ezt a feladatot Keren Kajemet le Jiszrael vállalta magára. Az utóbbi években Tu BiSvát újabb dimenziót kapott, ez a ,,természetvédelem napja", és így a természet megőrzésére és védelmére irányuló tevékenységek valódi kifejezést kaptak.


Mi a zsidóság kapcsolata a fához?


Az ember első találkozása a fával a teremtésnél volt:"És az Örökkévaló Isten kertet ültetett napkeleten, Édenben és odahelyezte az embert, akit alkotott." (Mózes, 1, 2, 8)

Amikor Izrael népe elérkezett Erec Jiszraelhez, az Örökkévaló megparancsolta nekik: „És midőn bementek az Országban és ültettek bármilyen gyümölcsfát. hagyjátok érintetlenül a gyümölcsét." (Mózes, 3, 19, 23) A Tóra fához hasonlatos: „Életnek fája ez azoknak, akik megragadják, és akik megtartják, boldogok." (Példabeszédek, 3, 18) A caddik a fához hasonlatos: „És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fu, amely idejekorán megadja gyümölcsét és levele nem hervad el és minden munkájában jó szerencsés lészen." (Zsoltárok,1,3)

Izrael népe a fához hasonlatos és megáldatik Bileám áldásával: „Mily szépek a te sátraid, Jákob, a te hajlékaid, Izrael! Mint patakok, melyek elhúzódnak, mint kertek u folyó mentén, mint áloék, melyeket az Örökkévaló ültetett, mint cédrusok a vizek mentén." (Mózes, 4, 5, 6) Izrael fiainak megparancsoltatott, hogy vigyázzanak a fákra, nemcsak békeidőben, hanem háború idején is, ne pusztítsák el a gyümölcsfákat: „Mert arról ehetsz, azért ne vágd ki, talán ember-e a mező fája, hogy az ostromolt erődbe menekülhessen előled?" (Mózes, 5, 20, 19)

In.: SZÁZÉVES A CIONIZMUS. Izrael népe, ünnepei és erkölcsi értékei. Budapest, 1997.
A Bár Ilán Egyetem kiadványa Magyarországon.