TANTÁRGYLEÍRÁS

 

ZSIDÓ FILOZÓFIA.
Jewish Philosophy IV.
JUDAISZTIKA ALAPSZAK 4. fv.(BA)

A tárgy kreditpontja: 2 (kettő)
Heti óraszám: 2 óra
Szervezeti egység: Történelem és Vallásbölcselet Tanszék
A tantárgy felvételének előzetes követelménye: a zsidó filozófia 1. félév teljesítése

A tárgy tematikája:

- A középkor filozófiája. Ágoston, Boethius, Tamás.
- Realizmus és nominalizmus.
- Salamon ben Gabirol
- Szaadja gaon
- Juda Halevi
- Abraham ibn Daud
- Maimonidesz.
- A zsidó filozófia, mint a metafizikai szintre emelt tradíció.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei: Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Az elmaradt tanulmányokat szóbeli beszámolóval és az oktató által megadott témában elkészítendő (külön) dolgozat beadásával köteles a hallgató pótolni.

Az igazolás módja a foglalkozásokról való hiányzás esetén: nincs.

A félévközi ellenőrzések száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége: Félévenkénti 1 "házi" dolgozat, amelynek terjedelmét és témakörét az oktató határozza meg. (Terjedelme: minimálisan 16.000 karakter)

A félév végi aláírás követelményei: A hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint.

Az osztályzat kialakításának módja: A "házi" dolgozat minősége és a kollokviumon nyújtott szóbeli teljesítmény együttes figyelembevételével történik.  A szóbeli vizsga osztályzata a kihúzott tételekre adott felelet alapján, ötfokozatú minősítéssel történik. Ha a félévközi otthoni dolgozat 2-es minősítést nem érte el, a hallgatónak ismétlő vizsgát kell tennie!

A vizsga típusa: Kollokvium.

A vizsgára való jelentkezés módja: Feliratkozás a Tanulmány Osztályon a ?Vizsgára való jelentkezés? űrlapon.

A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: A vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: indokolt esetben orvosi igazolással.

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

 
Kötelező irodalom:
- az órán leadott anyag és
1.    Szaadja gaon: A hittételek és vélemények könyve. Goldziher Intézet, Budapest, 2005.
2.    Abraham ibn Daud: A magasztos hit. Logos, Budapest, 2004.
3.    Maimonidesz: A tévelygők útmutatója. Logos, Budapest, 1997.


Ajánlott irodalom:
o     Colette Sirat: A zsidó filozófia a középkorban. Logos Kiadó, Budapest, 1999.
o     Gutmann-Husik_Scheiber: Zsidó filozófia. Logos Kiadó, Budapest, 1995.
o     Staller Tamás: Zsidóság és filozófia. Logos Kiadó, Budapest, 2006.
o     Babits Antal: Végtelen ösvények. Gabiano Print, Budapest, 2010.