TANTÁRGYLEÍRÁS

 

RABBINIKUS IRODALOM.
JUDAISZTIKA ALAPSZAK 4. fv.(BA)

A tárgy kreditpontja: 2 (kettő)
Heti óraszám: 2 óra
Szervezeti egység: Szentírás és Talmudtudományi Tanszék


A tárgy tematikája: 
A kurzus célja a hallgatókkal megismertetni választott szövegek segítségével a  rabbinkus irodalom gyöngyszemeit. Betekintést kaphat a hallgató több évszázad zsidó gondolatvilágába, világlátásába. Megismerheti a posztbiblikus irodalom meghatározó irodalmi formáit, a háláchikus és ággádikus midrások világát.

b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedett 25% hiányzásra.

d. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége:
3 db zárthelyi dolgozat, amelyből minimum 2 db-ot meg kell írni.
Témaköre: az előadásokon addig megbeszélt tananyag.
A szemeszter során arányosan elosztva, előtte minimum egy héttel szóbeli értesítés. Ha nem írta meg a hallgató minimum 2 db zárthelyi dolgozatot, akkor a szorgalmi időszak utolsó tanórája után szóban pótolhatja azt, ha az oktató engedélyezi.
A zárthelyi dolgozatok javítására lehetőség nincs!

e. A félév végi aláírás követelményei:
A hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint + az írásbeli beszámoló.

f. Az osztályzat kialakításának módja:
A kollokviumi osztályzat kialakítása (ötfokozatú minősítéssel) a félévközi ellenőrzések (zárthelyi dolgozatok) és az írásbeli vizsgán elért eredmény együttes figyelembe vételével történik (a zárthelyi dolgozatok átlaga + írásbeli vizsga /2). Az írásbeli vizsga osztályzata ötfokozatú minősítéssel történik. Ha a félévközi ellenőrzéseken (zárthelyi dolgozatok) a 2,0 átlagot nem érte el a hallgató, akkor ismétlő vizsgát kell tennie!

g. A vizsga típusa:
Kollokvium.

h. A vizsgára való jelentkezés módja:
Feliratkozás a Tanulmány Osztályon a Vizsgára való jelentkezés űrlapon.

i. A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje:
A vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.

j. A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:
Nem elfogadható, megismételt vizsgát kell tennie!

k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

Kötelező irodalom:
G. Stemberger: A zsidó irodalom története, Osiris kiadó, Budapest.
Scheiber Sándor: A feliratoktól a felvilágosodásig (Kétezer év zsidó irodalma). Múlt és Jövő, 1997.
Kecskeméti Ármin: A zsidó irodalom története I-II. Bethlen Gábor, 1994.
J. Allerhand: A Talmudtól a felvilágosodásig, Filum kiadó.

Ajánlott irodalom:
Wellhausen, Julius: A farizeusok és a szadduceusok.  Kálvin Kiadó, 2001.
Frisch Ármin: Szemelvények a Biblia utáni zsidó irodalomból. Pallas, 1906/ reprint.