TANTÁRGYLEÍRÁS

Judaisztika II.
Zsidó felekezeti szociális munkás szak 4. fv.

A tantárgy kreditpontjai: 2
Heti óraszám: 2 óra
Szervezeti egység: Szentírás és Talmudtudományi Tanszék
Oktató: Dr. Oláh János egyetemi docens


a. A tárgy tematikája:
A judaisztika tantárgy célja a hagyományos zsidó életvitelhez szükséges tárgyak, eszközök, törvényi előírások, intézmények, szokások és hagyományok rendszerének átfogó megismertetése.
I. A kásrut.
II. Ünnepi és hétköznapi ételek, italok.
III. A hagyományos zsidó közösség: hitközség, zsinagóga, rabbi, házán, sámesz, kohaniták, léviták, bátlenok, rasekol, gábáj, melámed, sajhet.

b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a nappali tagozatos hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Az esti tagozatos hallgatóknak minimum 2 előadáson (kívánatos volna az elsőn és az utolsón) kell részt venniük. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedhető maximális 25% hiányzásra és a 2 megjelenésre.

d. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége:
Nincs félévközi ellenőrzés, azonban ha a hallgató úgy akarja, akkor megírhatja a judaisztika alapszakosokkal együtt a 3 db zárthelyi dolgozatot önellenőrzés céljából.

e. A félév végi aláírás követelményei:
A nappali tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint. Az esti tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz 2 előadáson való megjelenés szükséges.

f. Az osztályzat kialakításának módja:
A kihúzott tételre adott szóbeli felelet tartalma alapján, ötfokozatú minősítéssel.

g. A vizsga típusa:
Kollokvium.

h. A vizsgára való jelentkezés módja:
Feliratkozás a Tanulmány Osztályon a „Vizsgára való jelentkezés” űrlapon.

i. A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje:
A vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.

j. A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:
Nem elfogadható, megismételt vizsgát kell tennie!


k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:
Kötelező irodalom:
Oláh János:  Judaisztika (Bookmaker-Budapest, 2005)

Ajánlott irodalom:
De Vries, Simon Philip:  Zsidó rítusok és jelképek (Talentum-Budapest, 2000)
Donin, Hayim Halevy:  Zsidónak lenni (Interart, 1988)
Friedmann Benjámin:  A zsidó vallás törvényei (Bné Brak, 1988)
Herbst Péterné Krausz Zorica:  Magyarországi zsidó ételek (Minerva-Budapest,1984)
Jólesz Károly:  Zsidó hitéleti kislexikon (Korona GT, 1988)
Kálmán Ödön:  A rabbi könyve (Budapest, 1940)
Kicur sulhán áruh (reprint: MIOK-Budapest, 1988)
Lau, Israel Méir:  A zsidó élet törvényei (Jeruzsálem, 1994)
Raj Tamás:  Nem idegen közöttünk /A zsidóságról nem zsidóknak/ (Makkabi-Budapest, 2002)
Raj Tamás:  100 + 1 jiddis szó (Makkabi-Budapest, 1999)
Scheiber Sándor:  Folklór és tárgytörténet /teljes kiadás/ (Makkabi-Budapest, 1996)
Száraz Miklós György:  Írd fel házad kapujára… (Helikon-Budapest, 2004)
Wagschal, S:  Gyakorlati útmutató a kasruszhoz (London: Yeshiva Yad Halevy, 2000)