
Judaisztika I.
Zsidó felekezeti szociális munkás
szak 2. fv.
A tantárgy
kreditpontjai: 2
Heti óraszám: 2 óra
Szervezeti egység: Szentírás és Talmudtudományi Tanszék
Oktató: Dr. Oláh János egyetemi docens
a. A tárgy tematikája:
A judaisztika tantárgy célja e
szemeszterben, hogy a hallgatók alapvető ismeretek sajátítsanak el a
hagyományos zsidó életvitelről, valamint az ünnepekről.
I. Aktuális ünnepek, emléknapok: tu bisvát, purim, peszáh, széder,
jom hásoá vehágvurá, jom háácmaut, lág
báomer, jom Jerusálájim, sávuot,
tisá beáv.
II. Az élet eseményei: bát micvá, bár micvá, házasság, eljegyzés,
esküvő, válás, betegség, halál, temetés és a gyász.
III. Zsidó életszabályok: egy
hagyományhű család mindennapjai.
b. A foglalkozásokon való
részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án
részt kell venniük a nappali tagozatos hallgatóknak, ellenkező esetben
az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának
rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Az esti tagozatos
hallgatóknak szemeszterenként minimum 2 előadáson (kívánatos volna az
elsőn és az utolsón) kell részt venniük. Előadás lévén a pótlásra
lehetőség nincs!
c. Az igazolás módja a
foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges
igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedhető
maximális 25% hiányzásra és a 2 megjelenésre.
d. A félévközi ellenőrzések
(beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai,
pótlásuk és javításuk lehetősége:
Nincs félévközi ellenőrzés,
azonban ha a hallgató úgy akarja, akkor megírhatja a judaisztika
alapszakosokkal együtt a 3 db zárthelyi dolgozatot önellenőrzés
céljából.
e. A félév végi aláírás követelményei:
A nappali tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az
előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Kreditrendszerű
Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint. Az
esti tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz legalább 2
(kívánatos volna az elsőn és az utolsón) előadáson való megjelenés
szükséges.
f. Az osztályzat
kialakításának módja:
A kihúzott tételre adott
szóbeli felelet tartalma alapján, ötfokozatú minősítéssel.
g. A vizsga típusa:
Kollokvium.
h. A vizsgára való jelentkezés
módja:
Feliratkozás a Tanulmány
Osztályon a „Vizsgára való jelentkezés” űrlapon.
i. A vizsgára való jelentkezés
módosításának rendje:
A vizsgaidőpont előtt három
munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.
j. A vizsgáról való
távolmaradás igazolásának módja:
Nem elfogadható, megismételt
vizsgát kell tennie!
k. A tananyag elsajátításához
felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom
listája:
Kötelező irodalom:
Oláh János: Judaisztika (Bookmaker-Budapest,
2005)
Ajánlott irodalom:
De Vries, Simon Philip:
Zsidó rítusok és jelképek (Talentum-Budapest, 2000)
Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni (Interart, 1988)
Féner Tamás-Scheiber Sándor: "...és beszéld el fiadnak"
(Corvina-Budapest, 1984)
Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon (Korona GT, 1988)
Kicur sulhán áruh (reprint: MIOK-Budapest, 1988)
Lau, Israel Méir: A zsidó élet törvényei (Jeruzsálem, 1994)
Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet /teljes kiadás/ (Makkabi-Budapest,
1996)
Starr-Glas, David: A judaizmus (Kossuth-Budapest, 2000)
Száraz
Miklós György: Írd fel házad kapujára… (Helikon-Budapest, 2004)


|