
Halacha
Liturgika alapszak
8. fv.
A tárgy kreditpontja:
3
Heti óraszám: 1
Szervezeti egység: Szentírás
és Talmudtudományi Tanszék
a.) A tárgy tematikája:
Az élet minden területét átölelik a szabályok a születéstől a búcsúig.
Ezen törvényeket, szokásokat a konzultáció során megtárgyaljuk. Tanmenet
mellékelve.
b.) A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás
pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak,
ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának
rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a
pótlásra lehetőség nincs!
c.) Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek
figyelemmel a megengedett 25 % hiányzásra.
d.) A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok)
száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége:
1 db zárthelyi dolgozat, amelyből minimum 1 db-ot meg kell írni.
Témaköre: az előadásokon addig megbeszélt tananyag.
A szemeszter során arányosan elosztva, előtte minimum egy héttel szóbeli
értesítés.
Ha nem írt meg a hallgató minimum 1 db zárthelyi dolgozatot, akkor a
szorgalmi időszak utolsó tanórája után szóban pótolhatja azt, ha az
oktató engedélyezi.
A zárthelyi dolgozatok javítására lehetőség nincs!
e.) A félév végi aláírás követelményei:
A hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való
részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának
rendelkezése /13. § (7)/ szerint.
f.) Az osztályzat kialakításának módja:
A kollokviumi osztályzat kialakítása (ötfokozatú minősítéssel) a
félévközi ellenőrzések (zárthelyi dolgozatok) és a szóbeli vizsgán
mutatott teljesítmény együttes figyelembe vételével történik (a
zárthelyi dolgozatok átlaga + szóbeli vizsga / 2). A szóbeli vizsga
osztályzata a kihúzott tételekre (1 db) adott rövid felelet tartalma
alapján, ötfokozatú minősítéssel történik. Ha a félévközi ellenőrzéseken
(zárthelyi dolgozatok) a 2,0 átlagot nem érte el a hallgató, akkor
ismétlő vizsgát kell tennie!
g.) A vizsga típusa: szóbeli.
h.) A vizsgára való jelentkezés módja: Feliratkozás a Tanulmányi
Osztályon, a "Vizsgára való jelentkezés" űrlapon.
i.) A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: A
vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmányi Osztályon.
j.) A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: Nem
elfogadható, megismételt vizsgát kell tennie!
k.) A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek,
segédletek és szakirodalom listája:
Kötelező irodalom:
M. Lau: A zsidó élet törvényei. Jeruzsálem, 1994.
Jólesz Károly: Hitéleti kislexikon. Akadémiai Könyvkiadó, 1989.
OR-ZSE imakönyv.
Ajánlott irodalom:
Sámuel imája imakönyv Chábád Lubavics kiadás 1996.
Oláh János: Judaisztika
Eszter könyve. OR-ZSE kiadás
Kármán György: A zsidó liturgikus zene I-II. OR-ZSE kiadás. 1998.


|