A Talmud KÖNYVEI

A Talmud törvényfejtő szabályai
 

A babiloniai fogságból visszatérő Ezrának, az írástudónak intézkedése teremtette meg harmadfél évezreddel ezelőtt a zsidó községet. Tíz zsidó ember gyülekezete szenteli meg imával az Isten nevét, végzi együtt az istentiszteletet. Az istentiszteletet pedig nemcsak ájtatoskodásból, hanem tanításból, tóraolvasásból és magyarázatból áll. Ezra maga az egybegyűlt népnek a tórát köznyelvre, aramra lefordítja és megmagyarázza. Ez a fejtegetés a mai templomi beszédnek őse.

Ezra és későbbi követői nem szorítkoznak pusztán magára a szentírás szövegére. Az írástudók a hallgatóság lelkéhez iparkodnak férkőzni, a törvények erkölcsi vonatkozásait is kidomborítják, az elbeszéléseket színezik, épületes tanulságokat vonnak le, a csüggedőben élesztik a reményt, a hívőkben a vallás igazait ápolják (agáda). Másrészt a szentírásnak lapidáris, velős, rövid szóval kifejezett törvényeit, rendelkezéseit a való életre vonatkoztatják, megállapítják az egyes parancsolatok körét, feleletet keresnek az élet s a viszonyok által felvetett kérdésekre (halácha).

Az épületes magyarázatban szabadon csaponghatott a képzelet, hiszen minden költői készség, parabola, példázat, fejtegetés az érzületre kívánt hatni, a vallásos érzést akarta növelni.

A vallásos gyakorlatot, a zsidó életet szabályozó, a polgári ügyeket érintő kérdésekben a tóra törvényeinek alapjára kellett helyezkedni, az írott jog szerint kellett igazodni. A döntésnek, az ítéletnek, az eljárásnak összefüggésben kellett állnia az alaptannal, valamilyen módon folynia kellett belőle. Logikai kapcsolatot kellett teremteni a tóra s a döntés között. A halacha nem lehetett ötlet vagy szeszély szerint igazodó, hanem a tórából logikai ítélet szerint kellett következnie. Csak ha a tórából eredt, kötelezhette a hívőt.

Már az első tóramagyarázók és tudósok is bizonyára hallgatólag egy és más logikai szabály, ésszerű kapcsolat révén vonták le következtetéseiket. Vagy 1950 év előtt Hillél a következő hét szabályba foglalja össze a bizonyítás addig szokásos módjait: 1. A csekélyről lehet a jelentősre következtetni s viszont.1) 2. Analogiából, a tóra párhuzamos kifejezéseiből hasonló eljárásra való következtetés.2) 3. Következtetési alap alkotása egy tórai mondatból analog törvényekre.3) 4. Következtetési alap két tórai mondatból más analóg törvényekre .4) 5. Az általánosnak meghatározása a különleges segítségével s viszont. 6. Hasonló példák felsorolása által való bizonyítás. 7. A tartalmi összefüggésből való következtetés.

A II. század elején Rabbi Jismael 13 szabályba bővíti ki Hillél következtetési szabályait azáltal, hogy az ötödiket hét szabályra bontja, a hatodikat kihagyja s 13-iknak hozzáfűzi, hogy két tórai mondat ellentmondásának kiegyenlítésére egy harmadik döntését kell igénybe venni.


Nemsokára utána a galileai Rabbi Eliezer ben Jószé már teljesen kimerítő, mindenre kiterjeszkedő következtetési szabályzatot állít fel, mely úgy az agádának, mint a haláchának szolgálatában szerepelt. Ebben nemcsak Rabbi Jismaelnek, - aki főleg logikai szabályokból következtetett, egyebekben pedig azt vallotta: a tóra emberi kifejezésmódot használ - hanem vitatársának, Rabbi Akibának sajátos szabályát is találjuk, aki mindent fölöslegesnek látszó szócskából, kötőszóból, ragból következtet. Ez az összefoglaló 32 szabály nagy becsben állott s a későbbi bölcsek tanítják: Ahol a galileai Rabbi Eliezer ben Jószé szavait hallod az agádában, füledet mint a tölcsért úgy tartsd oda.

A törvényfejtegető szentírásmagyarázat (haláchikus midrás) döntéseiből szerkeszti meg Rabbi Jehuda ha-nászi 219-ben az ő törvénykönyvét, a misnát, mely ettől fogva tudósiskolák fejtegetéseinek alapja. A talmud tudósai (200-500) azután ellenőrzik, vajjon a következtetett döntések, az előírások, a szabványok megfelelnek-e a logikai szabályoknak, megvan-e a kellő támasztékuk a tórában?

Maga a talmud is tovább következtet és nemcsak a haláchát gyarapítja új törvényekkel, hanem az agádát is a szellem, a zsidó érzés, a vallási megismerés kincseivel.

Dr. Edelstein Bertalan


1) Lásd pl. a Pesszách és szombat c. fejezetben: „A mindennapi áldozat elmulasztására nem áll a kiirtás büntetése és ez az áldozat mégis feloldja a szombatot; annál inkább feloldja a szombatot a peszách-áldozat melynek elmulasztására a kiirtás büntetése áll." Ez a , azaz a csekélyről a jelentősre (a minori ad maius) való következtetés szabálya.

2)
Lásd pl. ugyancsak az említett fejezetben: „A peszách-áldozat a község áldozata és a mindennapos áldozat is a község áldozata; amiként a mindennapi áldozat, mint község-áldozat, a szombatot feloldja, úgy a peszách-áldozat is, mint község-áldozat, feloldja a szombatot." Ez a i szabálya.

3)
Ez a (Binján áv) szabálya. Például Sabbath 22. a. alatt olvassuk: „Tanítják: Őntse ki a vért és födje be." (Lev. 17, 13.) Éppen úgy, amint kiönti a kezével), födje is be; nem kaparhatja e1 lábával, mert a parancsokat pontosan kell végrehajtani. Ezt az utóbbi mondatot azután tovább alkalmazza: tilos a chanukai mécses előtt pénzt számolni stb.) Ráb József mondta: Mindezeknek az előírásoknak atyja a vér (azaz a vér befödésére vonatkozó előírásból következtetjük őket).

4)
Például: Mechilta (Mózes II. 21, 27-hez) „Foga miatt bocsássa őt szabadon." Ebből azt következtetnők, hogy gazdája egy kiütött tejfog miatt is bocsássa őt szabadon. Ezért áll a másik mondatban: „szem". Miként a szem oly testrész, mely nem nő újra meg, úgy a fogak között is csak olyanról lehet szó, mely nem nő már ujra meg. - Azt hihetnők most, hogy csak a szem és a fog miatt kell szabadon bocsátania rabszolgáját. Honnan a bizonyíték, hogy a többi (újra nem növő) testrészek megsértésének is szabadon bocsátás a következménye? Kössük össze a két verset és alkalmazzuk a Binján áb szabályát: A szem nem olyan, mint a fog s a fog nem olyan, mint a szem; abban mégis megegyeznek, hogy sérülés esetén nem épülnek ki és nem nőnek újra meg; és miként ezek miatt, azonképp mindazon testrészek miatt, melyek nem nőnek újra, a rabszolgát szabadon kell bocsátani.


Edelstein Bertalan, rabbi, szül. Budapesten 1876 jún. 26.1891—1901. a budapesti rabbiképző növendéke. A bölcsészdoktori oklevelet 1900. szerezte a budapesti egyetemen, rabbivá 1902. avatták. 1902-ben a budai hitközség rabbijává választotta, 1924 óta budai főrabbi. Az Országos Rabbiképző Intézet alsó tanfolymán a óraadó teológiai tanár, ahol Bibliát, Talmudot és rendszeres vallástant ad elő. Szerkeszti a Budai Izraelita Hitközség Értesítőjét és rendszeresen feldolgozza a folyóesztendők történetét. Az Eszter Mid-rások (Budapest 1900) c. munkájával a tudományos körök elismerését vívta ki. A tudomány széles területét átfogó cikkei a Magyar Zsidó Szemlében, a Magyar Izraelben, az Egyenlőségben, az Országos Egyetértésben, a Múlt és Jövőben, a Budai Izraelita Hitközség Értesítőjében, a Blau Emlékkönyvben, az Imit évkönyveiben, a Zsidó évkönyvben, az Izraelita Családi Naptárban, az Irodaiomtörténetben, a Frenkel-féle családi Bibliáin, a Bloch Emlékkönyvben jelentek meg.