A TALMUD KÖNYVEI

A TOSZIFTÁRÓL
 

Minden nép őshagyományaiban megtaláljuk a vallásos élet azon fázisát, melyben a vallásos törvények és szokások még nincsenek írásba rögzítve és lezárva, hanem szájról-szájra továbbadja, tradálja azokat mester - tanítványainak, apa - gyermekének. Az európai germánoknál csakúgy, mint a zsidó múlt is felmutatja nekünk azon időpontot, melyben ez a szóbeli tradíció leírásra kerül és igyekszik a nép kizárólagos alaptörvényének tekintélyére emelkedni. Julius Caesar (De bello Gallico, lib. VI. Cap. XIV.) említi) a germánok őshagyományairól, hogy papjaik a druidák nem engedték meg tanítványaiknan, ezen szóbeli hagyományok leírását.

Részint ezért, mert a leírt betűre bízott tanítást nem tanulják oly buzgó szorgalommal, mintha csak élő emlékezetre bíznák azokat. Másrészt azért, mert nem akarták, hogy a köznép közé kerüljenek az általuk féltékeny gonddal őrzött törvények. A leírott és közkézen forgó vallásos intézkedések némileg függetlenítenék a népet papjaitól s ezért óvakodtak a druidák a törvények leírásától.

Ezzel szemben a zsidó hagyomány közkincs vala, s a régi szóbeli hagyomány leírása az ország pusztulásával, s a nyomában keletkező zavaros viszonyokkal függ össze: féltek, hogy az iskolák megszüntével, elnyomásával elvész az élőszó hagyománya. És mert közkincs volt a hagyomány, nem merev egyfromaságban élt, hanem részleteiben eltérően.

R. Juda ha-naszi összegyűjté kora legkiválóbb rabbijai segítségével a szóbeli tant s leíratta. Ez volt a Misna. Ámde igen sok szabályt "halachát" nem vettek be a gyűjteménybe.

Főképp olyanokat, melyekből a praktikus életre vonatkozó intézkedéseket csak nehezen, avagy egyáltalán nem lehetett kivenni. Így pl. azon tradíciókat, melyekben egy bizonyos kérdésben sokan és egymással homlokegyenest álló véleményeket hangoztattak. Jóllehet az ilyen tételek elénk tárták volna a misna kijegecesedésének módját! Éppen így sokat elhagyott Juda ha-nászi azon hagyományokból, melyek nem vallástörvényi, hanem inkább történeti, földrajzi és agadikus (erkölcstani) tételeket tartalmaztak.

Kortársai azonban ezen hagyományokat is egybegyűjtögették s miután az iskolában nem volt szabad az ily "magángyűjteményeket" használni, csak az iskolákon kívül tanították, ezért "borajta" = kívüli tanítások névvel illették. (Már r. Akiba idején is - szóval az élőszóbeli tradíció korában, két csoportra oszlott a halacha: a misnára és a borajtára.) R. Nechemja pedig célul tűzte ki magának, hogy az ily, iskolától távoltartott borajtákat összegyűjti, egybefoglalja, rendezi és "Toldalék" a Misnához, Toszifta címen tanítja.

Ez a Toszifta jóval terjedelmesebb, tartalmasabb, mint a Misna, magába foglalja az említett történeti és földrajzi hagyományokat is, valamint bő vitákat a felmerült kérdésekben.

A Misnával párhuzamosan olvasva igen érdekesen tárul elénk a hagyomány kialakulása, mert a Toszifta formája közelebb áll az élőszó hagyományaihoz, vitáihoz, tanmodorához, míg a Misna már a kialakulófélben lévő törvénydöntés megrögzített alakját közelíti meg. R. Nechemja nevéhez fűzi a Talmud a Toszifta összeállítását, csakúgy, mint a Misna első összeállítását R. Meir nevéhez.

Azonban r. Nechemján kívül r. Chijja és r. Usaja is rendszeresen gyűjtötték az ily Misnából kiszorult hagyományokat, úgy, hogy lassanként a Tosziftát elnevezték "Nagy Misnan-nak (Misnajoth Gedoloth), ahol a "nagy" jelző a terjedelemre vonatkozott, de nem a tekintélyességre.

Hivatalosan mindvégig másodrangú szerepet játszott a "Toszifta" (hagyomány) gyűjtemény a Misna mellett.

(Kőbánya.) Dr. Kálmán Ödön