A TALMUD KÖNYVEI

AZ AGÁDÁRÓL
 

Az Agáda a hagyományos irodalom virágos kertje. Míg a Halacha az életnek, a vallásos gyakorlatnak, a jognak tőrvény szerint való szabályozása, az eljárásnak tételes megállapítása, az erkölcstannak is szabványok szisztematizált rendjébe foglalása: addig az Agáda szabadon engedi csapongani a képzeletet, az érzést, buzdít és tanít ötletesen, adatokat merít a történetből, a népéletből, a népmeséből, a mondákból, merész hiperbolákban, szárnyaló képekben engedi kivirágozni az emberi szellem teremtő erejét.

A keleti képzelet üde és dús virágzását látjuk benne. A neve szószerint annyit jelent, mint hirdetés, kijelentés, közlés, voltaképpen a szónoki tanításra vonatkoztatható, de a szógyök az araméus nyelvben mást is jelent és ez a régi mestereket arra készteti, hogy az Agádát jellemző kijelentést fűzzenek hozzá szójátékszerűleg, azért Agáda, mert vonzza és kitágítja a hallgatók szívét. De ugyanaz a gyök rokon egy másikkal, amely varázsolást, bübájolást jelent és valóban az Agáda, amely hangulataival vonzza és gyönyörben kitágulni engedi a hallgató szívét, egyszersmind elbűvöli azt és csodálatos lelkiállapotokba ringatva, a szokatlan és nagy érzések bűvös varázskertjébe vezeti.

A palesztinai zsinagógák szónokai a szentírást magyarázó Agádával hatottak hallgatóikra, buzdították tiszta erkölcsi életre, tanították mély hitre a népet és vigasztalták szenvedéseiben. Sok tömör foglalatba zárt velős gondolat, sok meglepő ötlet, sok színes hasonlat, sok lélekvonzó erkölcsi eszme, sok fényes bölcselmi gondolatvillanás, sok nemes tanítás maradt reánk az Agáda kincsesházaiban, a Midras-gyűjteményekben és a talmud szövegében, melynek módszeréhez tartozik, hogy a nehéz és boncoló tőrvénytudomanyi diszkusszió után, lelketmelengető és elmétpihentető agádikus részleteket sző közbe, ami valószínűleg hű képe a hagyományos főiskolák előadási és tárgyalási menetének.

Az Agáda jeles művelői voltak: Jochanan b. Zakkai, Gamaliel, Ismael rabbi, Akiba is, Josua b. Chananja, r. Meir, r. Juda, r. Joszé, r. Nehemia, r. Simeon, később r. Johanan, r. Josua b. Lévi, r. Simon b. Lakis, Babyloniában ez időben Ráb és Sámuel.

A palesztinai Agáda virágdúsabb volt, mint a babilóniai, még honi föld televényéből fakadt. Ebben is különbözik a haláchától. A régiek között a legkiválóbbak nagyon becsülték az Agádát, tanították is és följegyezéseit is helyeselték, hogy könyvből taníthassák tovább.

Egyesek szigorúbban ítéltek, kiváltképp mikor idegen népek gondolatköréből olyan eszmék és mondák, legendás dolgok szűrődtek be, melyek lappangó ellentétben állottak a zsidóság komoly szellemével, de a mértéktelen és túlzó allegóriák és hiperbolák miatt is.

Kétségtelen azonban mindezek mellett az Agádának nagy értéke. Az író ember sokat meríthet belőle, a régiek találó mondásai, éles megfigyelései, derűs bölcsessége termékenyítőleg hatnak. Aki erkölcsi erősödést keres, meg fogja benne találni, mert az Agáda a zsidó nép eszményeinek van szentelve és célja első sorban vallási és azzal kapcsolatosan ethikai.

Aki nem keres semmit, csak irodalmi hatást, az is megtalálja és élvezi az Agádának színét és zamatát. Jellemző idézetek, amelyek a talmud erkölcsi szellemének megvilágítására szolgálnak, a találó összeállítás és jó, irodalmi értékű fordítás mellett fogalmat nyújthatnak az Agáda szépségéről, erkölcsi hatásáról és lélekvonzó varázsáról.


Dr. Hevesi Simon.
 

Dr. Hevesi Simon
(Aszód, 1868. márc. 22. - Bp., 1943. febr. 1.): rabbi, vallásfilozófus. A bp.-i orsz. rabbiképző intézetben és a bp.-i egy.-en tanult. 1894-től kassai, 1897-től lugosi, 1905-től bp.-i rabbi. 1927-től a pesti izraelita hitközség vezető főrabbija. Az Országos Magy. Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) alapítója.