A TALMUD KÖNYVEI

A PALESZTINAI TALMUD
 

A palesztinai zsidóság szellemi életét bilincsekbe verte, majd tétlenségre kárhoztatta, végül pedig halálra érlelte meg a győzelmes Róma. Az összetört testben négy évszázadon át vonaglott még az élniakarás, míg végre a vergődő lélek mégis kénytelen volt elhagyni porhüvelyét s búcsút mondott a Kinyilatkoztatások megszentelt földjének.

Amióta Titus elhamvasztotta a szentélyt s amióta félszázaddal utóbb a végső elkeseredéssel folytatott szabadságharcból Hadrián császár levonta azt a következtetést, hogy a palesztinai provinciától addig nem lesz nyugalma Rómának, míg a zsidó lelket is bele nem fojtja az összezúzott testbe, azóta már csak vonaglott a Szentföldön a szellemi élet. Voltak még meszszefénylő világítói a vallásos tudásnak, fakadtak még erős s életképes hajtások a próféták és nagy írástudók törzsfáján, voltak még iskolák, ahol lelkesült ifjak gyűltek a Bölcsek köré, hogy a megnehezült időkben tanítói s vigasztalói legyenek a vallásban okulást és enyhületet kereső népnek, de a képesítés kiszolgáltatásának megtiltása, a tanítás szabadságának korlátozása, a római poroszlók szakadatlan ellenőrzése, a római kémrendszer kíméletlen működése, és az iskoláknak a gyanús Judaea területéről, melynek minden egyes rögje a régi dicsőségre emlékeztetett és az elégedetlenség szikráját szította, a kevésbé gyanús és római szellemtől inkább átitatott Galileába való áthelyezése, de még ott is székhelyüknek több ízben történt kényszerű áthelyezése olyan súlyos béklyókat vetett mesterekre és tanítványokra, annyira megszegte a lélekemelkedés szárnyait, hogy nem is lett volna természetes, ha az agyonsanyargatott, de munkálkodni s fejlődni akaró szellemi élet nem keresett volna kedvezőbb körülményeket nyújtó szabadabb légkört, melyet meg is talált Babyloniában. A római üldözések és a babyloniai kivándorlások az enyészet bomlasztó csíráit helyezték el s az iskolák lassú halódását idézték elő, míg végre a negyedik század közepén bezárultak a tantermek.

Amit eladdig tanítottak s amiről beszélgettek a palesztinai iskolákban, azt most ismeretlen szerzők összegyűjtötték és ezt a gyűjteményes munkát Palesztinai Talmudnak nevezzük. Elterjedtebb és szokásosabb neve a Jeruzsálemi Talmud, mely név megokolása abban rejlik, hogy a Szentföldhöz fűződő tisztelet minden szála a Szentváros iránti hódolatban pontosult öszsze, különben nem volna jogos az elnevezés, minthogy a szentély pusztulása óta Jeruzsálem nem volt iskola székhelye. A babyloniai iskolákban, amikor a tárgyalások során felmerült az a szükségesség, hogy felfogásukat egybevessék a palesztinai iskolák felfogásával, az országok földrajzi fekvésének megfelelően egyszerűen a Nyugat Talmudjának, a Nyugati Iskolák Tanulmányának nevezték.

Sokszor történik hivatkozás a Babyloniai Talmudban, a babyloniai iskolák tanulmánya során a Palesztinai Talmudra, mert gyakran mutatkozott köztük eltérés a hagyomány magyarázatában, a vallásos felfogásban s a vallásos gyakorlati életre kiható döntésben. Palesztinában enyhébb volt a döntés, kíméletesebb a követelés, az üldözések okozta fájdalmak közepette nem súlyosbíthatták a vallás őrei az életet. Ezért a Palesztinai Talmudban a babyloniaihoz viszonyítva, melynek különben is csak egyharmad terjedelmét éri el, aránylag nagyon gyérek és rövidek a gyakorlati vallástételek feletti diszkussziók, de annál bővebben buzog az Agádának nevezett forrás, melyből a fájdalmas történeti adatok, a bölcs tanítások, erkölcsi intelmek, a hitélet bensőségessé tételére irányuló oktatások és legendákba, mesékbe s hasonlatokba öltöztetett vigasztalások áradnak.

Egy megpróbáltatásokban kimerült, de élni akaró nép erős lelkének poézise ömlik végig a Palesztinai Talmudon, melynek mesterei közül az utolsók egyike, Huna, az iskolák utolsó letiprását okozó üldözésekről szólva, amikor Constantius császárnak vezére, Ursicinus, a palesztinai zsidókon töltötte ki bosszúját a Parthusok ellen folytatott háborújának sikertelensége miatt, elbeszéli: A föld alatt kerestünk menedéket a vérebek elől, sötét barlangok mélyén bolyongtunk, fáklyákat gyújtottunk, melyeknek lángja hol bágyadtan összeesve, hol magas lobogással világított; sokat tűnődtünk a különös jelenségen, végre megértettük: a sötét barlangban a fáklya lángján láttuk, hogy mikor van künn nappal, mikor pedig éjjel; ha bágyadtan lángolt a fáklya, künn delelőjén sugárzott a nap, ha pedig magas lobogással világított nékünk a föld alatt a fáklya, arról tudtuk, hogy künn a föld színére sötét éjszaka borult.

Mit jelez most a Talmud fáklyájából kisugárzó fény?


Újpest.
Dr. Venetianer Lajos.
 

Dr. Venetianer Lajos
(Kecskemét, 1867. máj. 19.Újpest, 1922. nov. 5.)
Újpesti főrabbi, bölcsészdoktor-történész, az Országos Rabbiképző tanára volt. Teológiai tanulmányokon kívül számos, a zsidóság történetét tárgyaló művet írt.