A TALMUD KÖNYVEI

A MISNA
 

Ezrának és társainak, az írástudóknak munkássága már az ötödik században (a rendes időszámítás előtt) eredményezte, hogy a Tóra a zsidó nép egész közösségének birtoka lett. A próféták örökségét átvették írástudók, Szóferim, akik a Tórát magyarázgatták a népnek. Vallásos gyülekezetekben felolvasták azt, fejtegették egyes törvényeit, értelmezték parancsolatait.

Ámde a Tóra, vagy Írott Tan (Tauró sebikszáv) mellett jelentős szerep jutott a hagyománynak is, mely a Tórára támaszkodik, mely az ősök szokását konzerválta. A tradíció, mely a Tóra szelleméből folyt és annak intézkedéseire támaszkodik, nagy jelentőségű lett Izrael számára. A Szóferim örökét 60 körül (a rendes időszámítás előtt) átveszik a Tánnáim, írástudók, akik a tradíció terjesztését, tanítását tartották legfontosabb feladatuknak. Az írástudók összhangzásba hozták azt az írott tan betűjével, alátámasztották azt a Szentírás szellemével. A mindennapi élet is produkált naponta újabb eseteket és kérdéseket, melyekről az írott törvény nem intézkedik, hiszen nem láthatja előre azokat. Az írástudók a Szentírásban keresték az analógiát, logikai következtetéseket vontak az írás ismeretes eseteiből és így szerves összefüggésbe hozták a tradíciót az írott tannal. E törekvés, mely a szóbeli tant (Tauró sebálpe) a Szentírás helyes értelmezéséből akarja megalapozni, Midrásnak neveztetett; kutatás, mely keresi az írott szó értelmét.

Az írás értelmezése terén nagy és szenvedélyes viták folynak az egyes írásmagyarázók közt. Szabadon, korlátlanul állanak az ellentétes vélemények egymással szemben, valamennyi az írás megerősítését és megtartását célozza. A tanházakban tekintélyes tanítók a szóbeli hagyományokat különféleképen tanították. Nagy tekintéllyel bíró mesterek ellentétes felfogása állott egymással szemben. A döntések (Hálácha), melyek egyes esetekben, az iskolákban, egyes kiváló tanítók által vezetett tanházakban folytak, sokszor homlokegyenest ellentétben álltak egymással, úgy hogy attól lehetett tartani, hogy az "egységes" Tórából "két" Tóra keletkezhetnék. Egy tekintélynek kellett jönnie, melynek szava előtt minden ellentmondás elnémul, amely három évszázad döntéseiben egységes szellemet hoz. És e tekintély rábbi Jehuda ha-nászi (a pátriárka) volt, kit par excellence Rábbinak, a tanítónak, nevezett el a zsidóság egyhangú kegyelete és tisztelete. Rábbénu ha-kodausnak (Szent tanítónak) is nevezi őt a néphagyomány, evvel méltányolta a zsidó nép az ő halhatatlan érdemét, melyet a zsidó tradíció egységesítésére és stabilizálása érdekében oly eredményesen kifejtett.

Az évszázadokon át felhalmozott szóbeli hagyományt, mely szóbeli tanításba szállt nemzedékről nemzedékre, foglalta össze 200 körül (a r. i. után) Juda hanászi az általa szerkesztett Misnában, mely a Tóra mellett a zsidó népnek második hatalmas nemzeti alkotása, mely a Tóra tanulmányozásából folyt és mely ezentúl döntő jelentőséggel bír vallási életében. Sónó szóból származik, tanulni, ismételve előadni. A Misna tehát a zsidó vallásos tradíciók gyűjteménye, mely történetileg az írás fejtegetéséből, a Midrásból folyt. Egymás mellé állítja a tannafták véleményét az egyes konkrét esetekben.

Hat Széderből, rendből áll. Sisó Szidré Misna, a Misna hat rendje. (A két első szó kezdőbetűi a Sász szót adják, mi alatt ma a hat Misna rendben épülő Talmudot értik.) Az egyes Széder feloszlik Maszichtára, tractatusra, az egyes Maszichta Perekre, fejezetre, az egyes Perek pedig Misnára, alszakaszra.

Az egyes rendek a következők:

1.Zeraim. (Magvetések.) Tizenegy tractatusból áll. Az első kivételével valamennyi ama szóbeli hagyományokat tárgyalja, melyek a földműveléssel és így a mező gyümölcsével foglalkoznak. Az első tractatus az imával foglalkozik, hiszen minden földi gyümölcs élvezése előtt imát ír elő a hagyomány és mivelhogy ezen imádságokról szól, egyúttal ama imádságot is tárgyalja, melyet az embernek naponta végeznie kell.

2.Mauéd. (ünnepi idő.) Tizenkét tractatust tartalmaz, melynek tárgya a szombat és az ünnepek megülésének módja.

3. Násim. (Asszonyok.) A házassági törvényekkel és családi élettel kapcsolatos tradíciók hét tractatusát tartalmazza.

4. Nezikin. (Károk.) Tractatusainak száma tíz. Beszélnek azok adás-vevésről, talált dolgokról, a palesztinai zsidók sajátos törvénykezéséről, eskükről, a bálványimádásról. Legbecsesebb gyöngye az Atyák szakaszai neve alatt ismeretes tractatus (Ábot), mely az imádságos könyvbe is bekerült mint ájtatos olvasmány a Peszach és Roshasono közti hosszú szombati délutánok számára. A zsidó etika alapvető tanításai találhatók benne.

5. Kodósim. (Szentségek.) Az áldozati kultusz hagyományairól szóló tizenegy tractatus, melynek már a Misna szerkesztésének ideje alatt csupán historiai értéke volt, hiszen a jeruzsálemi templom pusztulásával megszűnt az áldozás a zsidóságban.

6. Tóhorausz (Tisztasági törvények), főleg az emberi tisztátalanságokat, melyek holttest érintése által keletkeznek és a betegségeket tárgyalja tizenkét tractatusban.

A Misna rövid szavakban mondja el az egyes tannafták utasítását az egyes felmerülő esetekben. A vallási cselekedetet akarja irányítani egyrészt, másrészről pedig vezérfonala akart lenni a tudósoknak, kik az iskolákban fejtegetik a tant.

A Misna nyelvezete az ún. újhéber, melyben sok az arameus kifejezés. Ez az újhéber nyelv ezután irodalmi nyelve lett a zsidóságnak, mely még ma is él és virágzik.

A Misnát számtalanszor magyarázták a legkülönbözőbb nyelveken, a legkülönbözőbb országokban, minden században. Le is fordították teljességében és részleteiben a legkülönfélébb nyelven. Magyar nyelven alig-alig szólalt meg a Misna. Klein J., néhai óbudai rabbi és Goldberger Izidor tatai rabbi fordította a Berakoth tractatus egyes részleteit. Az Aboth szakaszát i sokszor fordították az egyes imakönyv editioiban. Vajha a következő Misna-fordítások, melyeket e vállalat létesít, hozzájárulnának e vallási kútforrásunk szélesebb rétegekben való el terjedéséhez.


Dr. Weisz Miksa
 

Dr. Weisz Miksa (Bp., 1872. okt. 22.Bp., 1931. júl. 13.)
 rabbi, teológus. 1917-től az Országos Rabbiképző Intézet tanára. A bp.-i izr. hitközség vallástanára 1897-től haláláig. Tankönyveket és értekezéseket írt.