A Talmud KÖNYVEI

Mi a Talmud?
 

A Talmud, melyről oly sokat beszélnek mostanában, de oly kevesen olvassák, oly mű, mely mind formájára, mind keletkezésére nézve különbözik minden más műtől, mely kultúrkörünkben létezik. Formájára: terjedelmes nagy gyűjteménye kereken ezer esztendő vitáinak, intézkedéseinek, szónoklatainak, bölcs mondásainak, erkölcsi oktatásainak, tudományos megfigyeléseinek, legendáinak, meséinek és még sok egyébnek.

Azt mondják, minden benne van már a Talmudban. Ebben van kis igazság, mert mindent, ami szép, érdekes, tudni hasznos és jó, belévették szerzői, kik kereken ezren vannak és részben a Szentföldön, részben Babilonjában, a zsidóság második ókori hazájában éltek.

A babilóniai írástudók a Biblia szent könyvei mellett más művet, mint a Talmudot nem ismertek. Azért arra törekedtek, hogy minden benne legyen ebben a műben, amit a rabbinak, a hitszónoknak, a bírónak, a tanítónak tudni kell.

A hivatalok abban a korban, egészen időszámításunk után 500-ig, amely évben a Talmud befejezést nyert, még nem voltak egymástól elválasztva, rendszerint a község feje és vezére egy személyben rabbi, bíró, tanító és szónok volt. De azt is belevették a Talmudba, ami az embert becsületes, jámbor, bölcs emberré teszi.

A Talmud ezt a hivatását 1500 esztendő óta szépen és híven töltötte be. A legnemesebb és legeszményibb jellemeket nevelte. Nincs más ideálja, mint a türelmes, emberszerető, istenfélő ember.

Az elmét és a szívet egyaránt táplálta, vigasztalta, felemelte az elnyomottakat és üldözötteket, a legmostohább külső viszonyok között, amilyeneket ma sem tudnak elképzelni, megtartotta híveit emberi méltóságukban. A zsidó nép hű nevelője volt, intelligenciáját fejlesztette, jellemét nemesítette, akaratát a jó és szép cselekedetekre irányította és erősítette.

A Talmudtól a zsidó nép csak a jámbor, nemes élet dicséretét hallotta, mert benne a zsidó nép legjobbjai beszélnek, akik Ezrától (időszámításunk előtt 450) egészen Rabináig (időszámításunk után 500) éltek. Ezra, az első írástudó, bölcsességét a Bibliából merítette, és követői mindvégig velejében ugyanazt tették. A szent könyvekben kutattak, annak értelmét keresték és alkalmazták a köz- és magánélet jelenségeire.

A Tóra, Mózes törvénye, Isten kinyilatkoztatott szent akarata volt vezetőjük jó- és balsorsukban. Mi az Isten akarata, ezt kérdezték kis és nagy kérdésekben egyaránt, a feleletet mindig a Bibliában keresték és meg is találták. Ha a felelet nem volt meg a Tóra betűjében, megtalálták a Tóra szellemében. A szentírás töltötte el lelküket, szellemüket, számukra minden kérdésre volt felelete, lelki diszpozíciójuknál fogva igazi Bibliai felelete.

A Talmudisták voltak az első és igazi Bibliásemberek. Amit a Bibliából kiolvastak, kikutattak, kimagyaráztak, annak javát, ami örökre szólónak látszott szemeikben, azt mind felvették a Talmudba, hogy a későbbi nemzedékek saját üdvükre tanulják, alkalmazzák vagy épüljenek rajta.

Ily módon ezer esztendőn át növekedett a Talmud, újabb és újabb rétegekkel gyarapodott, amíg le nem zárult. Hatalmas, terebélyes fa a Talmud, melynek gyökerei a Bibliából szívják az éltető nedvet.

A Talmud a Bibliával él és hal, mint a Biblia, úgy a Talmud is örökéletű.

Mert a Talmud velejében nem más, mint a Biblia magyarázata. Hivatott magyarázója, mert a Talmud szerzői az ihletett szent írók, a próféták vér- és szellembeli utódai és követői voltak.

Mint a Bibliából, úgy a Talmudból is csak szépet és nemeset tanulhatunk és nagy örömömre szolgál, hogy Molnár Ernő, egykori tanítványom, az ókori általános kultúra ez egyetlen élő emlékét szemelvényekben a művelt magyar közönségnek bemutatja.

Dr. Blau Lajos