A Sátrak ünnepe: szukot
Tisri hónap tizenötödikétől hét napon
át ünnepeljük a szukot (sátrak) ünnepét.
A tisri huszonegyedikéig tartó ünnep első kettő (a diaszpórában!) napja ünnepnap,
az utána következő napok úgynevezett félünnepi napok (hol hámoéd), melyek bírnak
bizonyos ünnepi jelleggel (a Tóra olvasása, változás az imarendben, stb.), de nem
munkaszüneti napok.
A szukot hetedik napjának külön elnevezése van: hosáná rábbá (nagy
segítségkérés napja).
Az ünnep megtartását a Tóra rendeli el: "A hetedik hónap
(tisri) tizenötödik napján van a sátrak ünnepe hét napon át az Ö.valónak"
(M.III. XXIII,34). A sátor (szuká) az egyik szimbóluma az ünnepnek, mert ez
emlékeztet az egyiptomi kivonulás utáni időkre, mikor is 40 évig sátrakban laktak
eleink, mielőtt bevonultak az új/régi hazába, Kánaán földjére: "Sátrakban
lakjatok hét napon át; mindenki lakjék sátrakban. Tudják meg nemzedékeitek, hogy
sátrakban lakattam Izrael fiait midőn kivezettem őket Egyiptomból" -írja a Tóra
(M.III. XXIII,42-43). Bölcseink szerint e sátrak felhők voltak, melyek megóvták és
utat mutattak a zsidó törzseknek a sivatagban. E hét felhő, "dicsfelhő"
(ánáné kávod) emlékére ünnepeljük a hetedik hónapban szukot hét napját,
mégpedig örömmel, a Tóra utasításának megfelelően, miszerint: "...vigadjatok
az Ö.való, a ti I.-tenetek színe előtt hét napon át" (M.III. XXIII,40).
A szukot egyike a zarándokünnepeknek, mikor a Szentély
fennállásának idejében Jeruzsálembe kellett mennie a népnek és ott a Tóra által
előírt áldozatát bemutatnia. Az áldozatok bemutatása a közösséget szimbolizálta
az Ö.valóval; míg a zarándoklatok célja a nép összefogása mellett egy oly
szertartás volt, mely jelezte az egységet és hitet az Ö.valóban.
A szukotot a betakarítás ünnepének (hág háászif) is nevezi
Tóra: "Három ízben szentelj nekem ünnepet az esztendőben (...) a betakarítás
ünnepét, mikor távozik az év, midőn begyűjtöd termésedet a mezőkről" (M.II.
XXIII,14-16). E sorok az ünnep mezőgazdasági jellegére utalnak mivel ősszel a jó
termést közösen ünnepelték, hálát adván ezért az Ö.valónak.
Egy másik elnevezés is az ünnep jellegére utal, ugyanis a szukot az örömünk ideje
(zmán szimháténu) néven is ismeretes: "És örülj ezen az ünnepen..."
(M.V. XVI,13). Az ünnep napjai alatt használt imakönyv (máhzor) is főleg e néven
említi a szukotot.
A Tóra és a Talmud röviden csak ünnep (hág) néven ír róla.
(Ahol a hág szó önmagában, és egy ünnepnapra vonatkozóan előfordul, az mindig a
szukotot jelenti!)
Szukot ünnepéhez jelentős történelmi esemény is kötődik, hiszen a jeruzsálemi
első Szentély felavatására ezen ünnep alatt került sor ante 960 körül: "És
Salamon ünnepet szerze ebben az időben hét napig és vele együtt az egész Izrael
(...) mert az oltár felszentelését hét napon át végezték és az ünnepet is hét
napon" (Krónikák II. VII,8-9).
Az ünnepnapok alatt tartották a vízmerítés örömünnepét (szimhát bét hásoévá)
is, mert a Misna szerint az Ö.való ekkor mond ítéletet a csapadék felett:
"Esztendőnként négy ízben mond ítéletet az Ö.való a világ felett (...)
szukotkor határoz az esővíz felöl" (Ros hásáná I,2).
A vízmerítés ünnepének szertartása igazi vígasság lehetett,
amiről az alábbi mondat is tanúskodik: "Aki nem látta a vízmerítés
vigadalmát, nem látott igazi vigasságot életében" (Misna, Szuká V, 1). Szukot
napjaiban 70 tulkot áldoztak a Szentélyben az egész Földön élő hetven nép
nevében, mert a hagyomány szerint ennyi nép származik Noé fiaitól és ezek az
áldozatok szolgáltak az ő vétkeik engesztelésére (Numeri rábbá XXI,24).
Az elengedés évében (smitá) szukot ünnepén olvasták fel az
egész Tórát a népnek: "Minden hét év végével, az elengedés évének idején,
a sátrak ünnepén, midőn egész Izrael eljön, hogy megjelenjék az Ö.való színe
előtt azon a helyen melyet kiválaszt, olvasd fel ezt a törvényt egész Izrael előtt,
füleik hallatára" (M.V. XXXI,11). A Misna (Szotá VII, 8) szerint ezt maga a
király tette. Josephus Flavius idejében, és ő szerinte (a polgári időszámítás
elején), ez a főpap feladata volt. E versek alapján fordították le az akkori
népnyelvre (arám) és osztották be részekre (156) a Tórát bölcseink és olvasták
fel azt szombatonként, három év alatt, a zsinagógákban. A napjainkban gyakorolt egy
éves felolvasási ciklus (54 rész) a babilóniai zsidóság köreiben keletkezett a IX.
században és lett általánosan elfogadott.
Fontos naptári vonatkozása is van szukot ünnepének, ugyanis a
peszáh és a szukot (mindkettő hét napos) pontosan felezik az évet és mindegyik
holdtöltével veszi kezdetét.
|
Étkezés a
sátorban (középkori ábrázolás) |
A szukot ünnepének legfontosabb előírása a sátorban (szuká)
lakás. A sátorban lakás jelenti, hogy ott kell étkezni, inni, aludni, azaz ott kell
élni hét teljes napon át. A sátor szimbolikájáról írja Maimonides/RAMBAM: "Az
embernek jobb időkbe is gondolni kell rosszabb napjaira és ez őt állandó hálára
fogja kötelezni I.-ten iránt. Mérsékelt és szerény életre fogja nevelni. Ezért
hagyjuk el a sátrak ünnepén házainkat és lakunk a szukában. Ezáltal is
megemlékezünk, hogy mi volt hajdanán..." A szukát a szabadban kell felállítani,
amelynek legyen legalább három oldala és a tetején ki lehessen látni. A szuká
építését közvetlenül jom kipur után elkezdjük és amikor elkészült, szépen fel
kell díszíteni, otthonossá tenni. Szokás olyan terményeket felakasztani a szukában
mellyel a Tóra Izrael földjét jellemzi. E termények: búza, árpa, datolya,
gránátalma, füge, szőlő és az olajbogyó (M.V. VIII,8).
Vannak oly szukák, hol kiakasztanak egy táblát a "vendégek" (uspizin)
névsorával, mert a kabbalista hagyomány szerint mindennap más-más vendég látogat el
a sátorba. Ők a következők: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és
Dávid. Közös e hét férfiúban, hogy életük folyamán valahol vendégeskedtek.
Ahhoz, hogy e hét "vendég" megtisztelje a mi szukánkat szokás másokat;
rászorulókat, otthontalanokat is vendégül látni, hogy mindenkinek, az egész
közösségnek része legyen a sátorban élés élményében, parancsában.
Szukkot ünnepe
A kézben a lülov és az etrog |
A másik fontos Tóra-i előírása a szukotnak az ünnepi csokor
használata: "És fogjatok magatoknak az első napon díszfának gyümölcsét
(etrog/citronád), pálmaágakat (luláv), sűrű lombú fának ágait (hádász) és
fűzfagallyakat (árává), és hét napon át örvendezzetek az Ö.való előtt"
(M.III. XXIII,40). E négy fajta növényből (árbáát háminim) állítjuk össze a
csokrot, melyet lulávnak nevezünk és ezt kell lengetni a négy égtáj irányába,
valamint fel- és lefelé. Mint minden vallási tárgynak, eszköznek, ennek is megvan a
maga szimbolikája, jelentése. A midrás e négy növényt a zsidó néphez hasonlítja:
"Az etrog (jó íz, jó illat) az olyan zsidóhoz hasonló, ki jól ismeri a Tórát
és ennek szellemében is él. A luláv (jó íz, de nincs illat) az olyan zsidóhoz
hasonló, ki ismeri ugyan a Tórát, de viselkedése nem megfelelő. A hádász (nincs
íz, de jó illat) az olyan zsidóhoz hasonlatos kinek nincs, vagy nem volt módjában
Tórát tanulni, de cselekedeteivel kitűnik a többiek közül. Végül az árává (se
íz, se illat) az oly zsidó, ki sem a tudásával, sem a cselekedeteivel nem dicsekedhet.
Mondá az Ö.való: Nincs mit tenni, mindannyian zsidók. Köttessenek hát egy csokorba
és akkor kipótolják egymást és engesztelést nyernek egymás vétkeiért. Ha így
tesztek, akkor Én is veletek vagyok!"
Mirtusz |
A négy növény: díszfa gyümölcse (etrog),
egy pálmaág (luláv), három mirtuszág (hádász) és két fűzfaág (árává) a
Szentföld jelképei is, hiszen ilyenkor a betakarítás véget ért, lehet hálálkodni
az Ö.valónak, hogy egy olyan országba hozta a népet, hol mindenféle fa, gyümölcs
megtalálható. A négy növény jelképezheti még a négy évszakot, a teljes évet is.
Számelméleti (gemátria) magyarázata is érdekes: a luláv és az
élet héber betűs számértéke egyaránt 68. A lulávval tehát az életet, az
élelmet, az Ö.való gondoskodását, törődését is jelezzük, ezért lengetjük
minden irányban. A zsinagógában minden nap (szombaton nem!) lengetjük a lulávot
zsoltárok (hálél) mondása közben, valamint akkor, mikor körüljárjuk a bimát
(Tóra-olvasó emelvény) hozsannákat (hosáná), kéréseinket mondván.
Szukot első napján a Tórából az áldozati állatokra és az
ünnepekre (M.III. XXII,26-XXIII,44), valamint az áldozatbemutatásokra vonatkozó
részeket olvassuk (M.IV. XXIX. f.).
A háftáráként olvasott mondatok Jeruzsálem veszedelméről, fenyegetettségéről és
a sátrak ünnepének megünnepléséről szólnak (Zehárjá XIV,1-21).
Szukot második napján a Tórából ugyanazon részeket olvassuk mint
az előző napon; a háftárá viszont a Salamon idejében történt Szentély
felavatásról szól (Királyok II. VIII,2-21).
Szukot félünnepein a Tórából mindig az aznapi áldozatbemutatásokat ismertető
mondatokat olvassuk Mózes IV. könyvéből (XXIX,17-31).
Izraelben a félünnepi napok alatt sokan felkeresik a
"Siratófalat" Jeruzsálemben a régi zarándoklatokra emlékezve. Ugyancsak e
napokban szokás esténként összejöveteleket tartani, énekelni, táncolni,
zsoltárokat mondani, emlékezni a hajdani vízmerítés (szimhát bét hásoévá)
vígasságára. A félünnepek szombatján az Ö.való tizenhárom
"tulajdonságáról" (M.II. XXXIII,12-XXXIV,26) és az aznapi áldozatról
(M.IV. XXIX. fej.) szóló verseket olvassuk.
A háftárá a Góg és Magóg elleni harcról és győzelemről szól (Jehezkél
XXXVIII,18-XXXIX,16), mely szintén szukotkor történik majd (Talmud, Megilá 31a/Rabbi
Slomo ben Jicháki/RÁSI magyarázata). A Tóra és a háftárá olvasása előtt a
zsinagógákban felolvassuk a Prédikátor/Kohelet könyvét, melynek mondandója megfelel
az ünnep őszi jellegének.
Itt találjuk e mondatokat: "Micsoda haszna van az
embernek minden ő munkájában mellyel munkálkodik a Nap alatt? Egyik nemzetség elmegy,
és a másik eljő; a Föld pedig mindörökké megmarad. És a Nap feltámad és
elnyugszik a Nap; és az ő helyére siet ahol ismét feltámad (...) Ami volt ugyanaz,
ami ezután lesz és ami történt ugyanaz ami ezután is történik. Semmi új dolog
sincs a Nap alatt (...) A dolognak summája mindezeket hallván ez: az I.-tent féljed és
az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fő dolga!
(Kohelet I,3; 6-9 és
XII,15)
Részlet Oláh János:
Judaisztika c. könyvéből
|