|
|
Megrendült szívvel és Isten
akaratát elfogadva értesítjük, hogy
Prof. Dr. Staller Tamás, az OR-ZSE rektorhelyettese,
a Szent István Egyetem tanára
október 13-án váratlanul elhunyt. 67 éves volt...
Az elhunytat az OR-ZSE saját halottjának tekinti.
Temetése október 16-án, kedden 12:30 órakor volt a
Rákoskeresztúri temetőnkben. (Kozma utca 6.)
|
DR. STALLER TAMÁS
TEMETÉSÉNEK KRÓNIKÁJA
Örökkévaló mi
az ember, ahogy őt megismerted, hogy számításba vedd
A lehelethez hasonlít, napjai mint a tovatűnő árnyék.
Hallgatva a
temetésen a gyászdalt, (amelyet Fekete László főkántor
tolmácsolt), a zsoltárköltő igazán tűnődünk. Valóban Dr. Staller
Tamás az állandóan siető, halkszavú, szerény, de nagytudású
ember, mindig mosolygott. Egészségesnek tűnt. Magáról soha nem
beszélt. Sokat vállalt, mert sokáig volt mellőzve.
Előadást tartott az OR-ZSE-n, ahol a rektorhelyettes funkcióját
is ellátta, a doktori iskolát vezette. A Gödöllői Szent István
Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Tudományos Akadémia
főmunkatársa. Szinte hihetetlen, de mindemellett tudományos
könyvek sorával ajándékozott meg minket. Bizonyára éjszaka írt,
nappal erre aligha jutott ideje.
A belső tűz hajtotta, tudása átadásának vágya és hogy sok bölcs
mondanivalóját szavakban és írásban közölje. Határt nem ismert,
bár tanácsos lett volna, mert a tűz, ha folyton forrósítják,
éget. De ha az eredmény értékét tekintjük, megértjük minden
lépését.
A váratlan szomorú hír szájról-szájra járt, megdöbbent, aki
hallotta. Szombaton ment el, Sábát szent napján, mint a
vallásunk nagyjai. Különleges bánásmódban részesül odafent, aki
ekkor távozik. Talán ez jelenthet némi vigaszt hozzátartozóinak,
lányának, vejének, két aranyos unokájának és mindnyájunknak.
A vallási intelemre tekintettel, hogy a megboldogultat minél
hamarabb nyughelyére kell kísérni, a család és az OR-ZSE egyetem
vezetői igyekeztek e legfontosabb kötelességet teljesíteni.
Keddi napra esett a választás, amelyhez hozzásegítettek a temető
dolgozói, vezetői és az intézkedők fáradozása, hogy az ilyenkor
szokásos okmányokat beszerezzék.
A ravatalozót zsúfolásig megtöltötték - nyugodtan mondhatjuk -,
a gyászolók, mert aki eljött, mind az volt. Jöttek az OR-ZSE
rektori tanácsának tagjai, adminisztrátorai, tanárai, tanár
kollégái, a mostani és egykori hallgatók jelentős csoportja.
Jöttek a rabbik, jöttek a Gödöllői Szent István Egyetem tanár
kollégái, élükön a dékán úrral, ott volt a MAZSIHISZ elnöke,
számos társegyház lelkésze és világi vezetője, rokonai,
ismerősei, tisztelői, olvasói. Neveket szándékosan nem írunk,
mert ha valakit kifelejtenénk, vagy a tekintélyes tömegben nem
láttunk, joggal megbántódhatna.
A nyitó imát Tóth Emil főkántor recitálta kórus kísérettel.
Tagjai a rabbi- és kántorjelöltek, rabbihelyettesek, fiatal
kántorok, Fekete László főkántor is erősítette az együttest,
melyet Klein Ervin kántor és tanár dirigált.
Söviszi á Sém
negdátomid. Az Örökkévalót tartom szemem előtt mindig- vallja az
ének.
Ezután
következett Dr. Schőner Alfréd rektor gyászbeszéde (itt
olvasható). - Heszpede.
A beszéd után Tóth Emil az ilyenkor szokásos búcsúztató fohászt
énekelte.
Irgalmas
Teremtő, ki a magasban lakozol, adj igaz nyugalmat
Jelenléted szárnyai alatt a fénylő és igaz emberek között,
Az elhunytnak Ezriél ben Joszef Staller Tamásnak.
A tanítványok
és az egykori és mostani hallgatók mint egy mozgó sorfal,
kísérték az elhunytat díszsírhelyére. Az ásót, a jelképes kicsit
és a valóságos nagyot a megjelent férfiak kézbe vették és
meghatottan fedték be a sírt, amit apró kavicsokkal szinte
betakarták a temetésen résztvevők. A tartós emlékezést jelezve,
mert a virág elhervad, az emlékezés megmarad, mint a kő.
Legyen lelke bekötve az örök élet kötelékébe.
D.G.
|
|
Staller Tamás emléke
Staller Tamás maga volt a csendes és szelíd bölcsesség.
Egyszerűen, békesség volt beszélgetni vele.
Bár arról nem beszélgettünk, mit is jelentett neki az a fogalom, hogy "zsidó": vallást? identitást? filozófiát? hitet? sorsot? reményt, hogy a földi lét nem kezdet és nem vég? - az emlékezetemben úgy őrzöm meg őt, mint egy olyan Valakit, aki maga volt a zsidó kultúra.
Művelt volt, és mentes minden előkelősditől, fontoskodástól; nonkonformista is volt a szónak abban az értelmében, ami a szellem emberét az értelmiségitől megkülönbözteti; és nem volt személyválogató.
Elegancia volt az élő szavaiban. Az itáliai emberek legjobbjai lehettek ilyenek. Azok, akiknek a mediterrán tájban adatott meg élni abban a korszakban, amikor a műveltség maga volt az ember és az ember lelke.
Bár lehet, hogy nem is létezett ilyen kor, és az embernek mindig a hétköznapok gondjával kellett küzdenie. Azaz napról-napra kellett élnie egykor is, ma is.
De Tamás - én így is őrzöm őt - a gondok között is a szellem magasságában élt. Egy reneszánsz zsidó, aki magyarnak született a nem reneszánsz huszadik században.
A Rabbiképző idei Ros Hásáná-i liturgiájáról együtt mentünk hazafelé. "Milyen gondolatok foglalkoztatnak manapság?" - valami ilyesfélét kérdeztem tőle. A Körút esti fényeiben kevesen voltunk már, édesapám lépkedett mellettünk, és Tamás szellemi dolgokról beszélt.
Arra gondoltam akkor, hogy lám, a kultúra nem csak munka, de menedék is lehet. Mert Tamásnak a zsidó kultúra volt a menedék.
A gondok, bajok, küzdelmek elől.
A világ elől, amit most hirtelen otthagyott.
Hidvégi Máté
2012.10.15 |
|
|