IN MEMORIAM SCHEIBER SÁNDOR

  

  Deutsch Gábor

A KÖVETŐ

A Rákóczi téren, amikor még nem volt felásva és fák borították, a padon környékbeliek ültek, arra járva, ott hallottam a történetet. Tanár, történész, író, esetleg csak arrafelé lakó mesélte padtársának, azt nem tudom, de mindenesetre megjegyeztem. A negyvenes évek végén Scheiber Sándort nagyon megfigyelték. Az iskolában ideiglenes megbízással Löwinger professzorral közösen vezették a Rabbiképző Intézetet. Bizonytalanság uralta a légkört. Két lépést nem tehetett, hogy egy alak ne kövesse. Késő estig a háza előtt strázsált, ha lejött az utcára a követő úgy tett, mintha újságot olvasna, aztán tisztes távolságból a professzor után ment. A Scheiber gyorsan megfordult és az ellenkező irányba tartott, a követő eltünt egy keresztutcában, az igazgató úgy hitte, most már mehet célja felé, néhány szabad lépés után titkon hátranézett, nem akart hinni a szemének, de újra előtűnt a megfigyelője s megfelelő távolságból haladt mögötte. Már a Kun utcai lányoknak is feltűnt, hogy egy rokonszenvesnek látszó tanár milyen zaklatásnak van kitéve, igyekeztek magukhoz becsalni a követőt, hogy legalább egy kis ideig szabadon mozogjon a megfigyelt személy. Az alak ment is velük. A professzor fellélegzett, sietve szaporázta lépteit, elérte a villamost, leült a padra, szétnézett a peronon, aztán megtörölte verejtékező homlokát, ugyanis emberünk ott állt a zárt ajtónak támaszkodva a nyitottal szemben.

Scheiber nagyot lélegzett, elhatározta, ennek a helyzetnek végére jár. Tisztázzák, végezheti a munkáját, vagy sem. Ha kifogás van ellene, mondják meg nyíltan. Éppen az Oktatási Minisztériumba igyekezett, valami ünnepséget rendeztek, tudta, ott lesz a miniszter is, Ortutay Gyula, hozzálép majd és elmondja a panaszát. Be is lépett a vendégekkel teli nagyterembe, Ortutay meglátta, hozzá sietett és mielőtt a professzor megszólalt volna, Ortutay megelőzve, indulatosan rászólt. – Ugyan, Sándor szólhatnál az ÁVH-nak, hogy állítsák le magukat. Tegnap is letartóztatták egyik államtitkáromat. Scheiber megdöbbent. Ez az ember a kormány tagja, tekintélyes miniszter. És azt hiszi, hogy az ÁVH központja a Síp utcában található?  A maga ügyével elő sem jött. Reménytelen. Sarkon fordult és kilépett a hűs utcára. Nem is nézett hátra, tudta, hogy követik.
....
Elmondtam a történetet egy barátomnak. Ő már hallotta valahol, de hozzá tette, van folytatás. Scheiber hátra nézett és meglepődött, nem volt mögötte a megszokott alak.  Többet nem is követték. Mégsem tudott megnyugodni, érezte, valahogy biztos megfigyelik. Ez a helyzet még rosszabb, mint az előző, mert titokban történik és nem tudja, ki a megfigyelő. A sarki fűszeres, a postás, egy tanítványa vagy tanártársa? A feszültséget érezte. Külföldre nem engedték, időnként különböző indokokkal kihallgatták, de soha nem tudta meg, ki a besúgója. Odafent a halhatatlanság birodalmában már biztosan tudja, mi pedig ne legyünk kíváncsiak, mert az méltatlan Hozzá.

2010.02.20.