Átadták a Scheiber Sándor-díjakat
Scheiber-díjat kapott Oláh János professzor

Március 23-án Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Tükörtermében Balog Zoltán miniszter és Hegyi László, egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár átadta a 2015. évi Scheiber Sándor-díjakat[i]. A díjazottak: Glässer Norbert PhD, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa; Oláh János PhD, DrHabil, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Szentírás és Talmudtudomány Tanszékének egyetemi tanára, az OR-ZSE rektorhelyettese; és Vágó Raphael PhD, a Tel-Avivi Egyetem Történelem Tanszéke professzora, egyben a "Stephen Roth Institute for the Study of Contemporary Antisemitism and Racism" valamint a "Cummings Center for Russian and East European Studies" tudományos főmunkatársa. (Vágó Raphael díját - a kitüntetett távollétében - Haraszti György professzor vette át.)

Az ünnepségen - korábbi Scheiber-díjasok mellett - megjelentek a magyarországi zsidó tudományosság és közélet jelentős személyiségei, köztük lelki vezetők.[ii] Jelen volt dr. Scheiber Mária, Scheiber Sándor leánya, akit Balog Zoltán külön is köszöntött. Az eseményt személyes jelenlétével megtisztelte Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete[iii].

Beszédében[iv] a miniszter először arról a törésről szólt, amelyet a holokauszt okozott a "magyar-zsidó" és "zsidó-magyar" kollektív emlékezetben. Ezután ihletve beszélt Scheiber Sándor professzorról és elmondta egy hozzá kapcsolódó személyes emlékét, majd méltatta az idei díjazottakat, akik "Scheiber professzor szellemi örökségét viszik tovább". Megfogalmazta a scheiberi örökség lényegét is azzal, hogy - mint mondta - "a magyar-zsidó kultúra kincsei a magyar nemzetet gazdagítják és annak szerves részét alkotják egyrészt, másrészt meg természetesen az évezredes zsidó kultúra részei is" . Befejezésül a miniszter példaként állította a magyar zsidókat a magyar nemzet elé, mert hidat - bibliai kifejezéssel: köteléket - alkotnak "a nagyobb közösségek között, de akár egyes emberek között is".

Glässer Norbert és Oláh János laudációját Voigt Vilmos professzor, folklorista, ill. Fröhlich Ida professzorasszony, ókortörténész, hebraista[v] - világhírű tudósok - tartották. Vágó Raphael laudációját a magyar-zsidó közélet kiemelkedő személyisége, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alelnöke tartotta.[vi]

Glässer (Gleszer) Norbert (szül. 1979) néprajz, vallásos néprajz és zsidó vallástörténet végzettségű szakember.[vii] Publikációi[viii] jelentek meg a néprajz, a zsidó szakrális néprajz, a magyar-zsidó történelem, a magyarországi zsidó ortodoxia története témakörében. Löw Immánuel munkásságának népszerűsítője.

Vágó Raphael (szül. 1946) a jelenkori rasszizmus, azon belül az antiszemitizmus és a holokauszttagadás világszerte elismert kutatója, a romániai holokauszt kutatására létrehozott nemzetközi "Elie Wiesel Commission" tagja, a négykötetes "History of the Jews in Romania" angol nyelvű kiadásának tudományos szerkesztője .[ix]

Oláh János (szül. 1959), az OR-ZSE professzora és jelenlegi rektorhelyettese, a magyarországi kortárs zsidó pedagógia és felsőoktatás egyik "szellemi pillére".[x] Érdeklődésének, tudományos munkásságának és életének középpontjában a judaisztika van a maga teljességében: a judaisztika mint zsidó liturgiatudomány és hittan, mint élet és életforma, mint világnézet, filozófia, művelődés és tudomány. Erről szólnak publikációi: az általa szerkesztett Magyar Zsidó Tudományok könyvsorozata, az újraindított Magyar Zsinagóga, a magyar-zsidó vallás- és művelődéstörténet tárgykörében íródott, száznál is több tanulmánya.[xi]

A Scheiber Sándor-díjat Fodor Gábor, a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere alapította.[xii] "A Scheiber Sándor-díj azoknak adományozható, akik kiemelkedőt alkottak - a magyar nemzeti kultúra szolgálatában - a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás-, művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén."

(A cikkben hivatkozott "Youtube" videók Breuer Péter riportjai[xiii].)

 Hidvégi Máté
2015.03.31


[xii] 7/1995. (VIII. 11.) MKM rendelet a Scheiber Sándor-díj alapításáról


2015.03.25

Vissza