Részlet Oláh János: Judaisztika c. könyvéből
Újév napjai: ros hásáná
A ros hásáná héber szavak jelentése: az év feje.
Kétnapos ünnep Izraelben és a diaszpórában is tisri hónap első és második napján.
Az év feje, mert e naptól kezdődik az újév: "Tisri elsején van az esztendőnek az új éve, a smitának és a jovélnek, az ültetésnek (fák) és a zöldeknek (füvek)" (Misna, Ros hásáná I, 1).
Ros hásánát a Talmud az ítélkezés napjának (jom hádin) nevezi, és így ír róla:
"Ros hásánákor minden élőlény elvonul I.ten előtt..." (Ros hásáná 16a). A hagyomány szerint ilyenkor három könyv van nyitva az Ö.való előtt. Az első könyvbe az igazak kerülnek; a másodikba a gonoszok; míg a harmadik könyvbe a közepesek. Az igazak ítélete és pecsételése: jó/élet. A gonoszok ítélete és pecsételése: rossz/halál. A közepesek ítélete és pecsételése: ...nos, őfelőlük még nem határoz az Ö.való, ők még haladékot kapnak egy ideig, hogy javítsák meg tetteiket, billentsék a képzeletbeli mérleget a jó/élet irányába.
A ros hásáná harmadik elnevezése: a harsogás napja (jom töruá), mert: "A hetedik hónap első napja legyen nektek szombati nyugalom, emlékeztető kürtharsogással..." (M.III. XXIII,24). A kürtharsogás, a sófár fújása és hangjának hallgatása tehát Tóra-i utasítás.
"Miért használnak kosszarvat a fújáshoz? " -kérdezi a Talmud. "A Szent, ugyanis ezt mondá: Fújjatok előttem kosszarvat, hogy Izsák megkötözésére (ákédát Jichák -M.I. XXII,13) emlékezzem, s akkor ezt úgy fogom nektek számítani, mintha ti áldoztátok volna föl magatokat érettem" -olvashatjuk a Talmudban(Ros hásáná 16a).
A vallási törvény (háláhá) szerint minimum harminc sófárhangot kell hallani, de szokás száz hangot hallgatni, mely három különböző jelzésből, hangból tevődik össze. Az első egy alulról felfelé megszólaló egyenes hosszú hang a tökiá (e hang bizonyos sorozat végén a tökiá gdolá, mely hosszabban szól). Ez szolgált az ókorban a nép összehívására, de a szombatot, valamint az ünnepek kezdetét és végét is e hanggal jelezték. Ezt követi az alulról felfelé háromszor hangzó szaggatott, rövid hangokból álló hangsor a sövárim. Az ókorban e jelzés a halálozást jelezte és a temetésre hívott, az elhunytra emlékeztetett. A harmadik jelzés kilenc, vagy hét rövid, megtörő, éles staccatókból álló hang, a töruá, melyek a biztatást jelezték a harc, a csata közben. A három különböző jelzés, hang, hangsor, egyenlő hosszúságú ideig szól. A sófár, melyből jönnek eme hangok, rendszerint egy kos szarvából készül, melynek hajlott, megtekert formája is az ünnepnap mondandójára, hangulatára emlékeztet, miszerint meg kell hajolni az Ö.való akarata előtt.
A sófárfújásnak igen sok magyarázata van, nagyon sok mindent jelképez, többféle értelmezése is ismert. Ezek közül néhány:
- Emlékeztet a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásra: "A sófár hangja erős volt..." (M.II. XIX,16).
- A sófár hangjai felrázzák a halandókat és számvetésre, bűnbánatra késztetik őket.
- A sófár hangjára megnyílik az ég, a könyörgések és imák közvetlenül jutnak az Ö.való elé.
- A királyra, az Ö.valóra, a világ királyára emlékeztet, ugyanis a királyok előtt fúvósok vonultak és most a Mindenség Ura jő és tart ítéletet.
- Jelképezi Izrael fiainak összegyűjtését a szétszóratásból: "És lészen azon a napon, hogy megfújják a nagy sófárt és visszatérnek az elveszettek..." (Jesájá XXVII,13).
- Figyelmeztet a feltámadás napjára is: "A világ és a Föld minden lakója látja a hegyen lobogó zászlót és hallják a sófár hangját" (Jesájá XVIII,3).
- A Messiás eljövetelekor maga Élijáhu/Illés próféta fogja megfújni a sófárt, mielőtt "...eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja" (Máleáhi III,23).
Sófárt a régi időkben azonban nem csak ros hásánákor (illetve elul hónap elsejétől) fújtak, hanem például a böjtök meghirdetésénél; háborúkban; kiközösítéseknél; stb.
Legújabban pedig a sófár adta hírül Jeruzsálem újraegyesítését az 1967-es háború során, mikor az izraeli hadsereg (CÁHÁL) főrabbija (Slomo Goren) megfújta azt a "Siratófalnál".
A ros hásáná negyedik elnevezése: az eltakarás napja (jom hákeszen), ugyanis mindig egybeesik az újhold napjával, a hetedik (tisri) hónap újholdjával (niszán hónaptól számítva!). Az újhold (ros hodes) napjának ünnepi jellege van, a hetedik hónapnak szintén (e hónapban találjuk a legtöbb ünnepet), így a hetedik hónap újhold napja rendkívüli jelentőséget kapott.
Nevezik a ros hásánát még az emlékezés napjának (jom házikáron) is, mert az Ö.való minden egyes emberről megemlékezik e napon és ítélkezik további sorsa fölött.
Jom hárát olám, a világ születésének napjaelnevezés is ismeretes, mert a világ teremtése, mely elul 25-én vette kezdetét és hét napig tartott, e napon fejeződött be az ember megalkotásával és az első szombattal a Talmud tanúsága szerint(Ros hásáná 10b).
Hosszú nap (jom ároh) néven is szokás említeni (hasonlóan jom kipur napjához), hiszen az ünnep két napig tart Izraelben és a diaszpórában is.
A Talmud szerint (Ros hásáná 10b) ekkor fogant az "ősanyák" közül: Szárá/Sára és Ráhel;valamint e napon szabadult ki József egyiptomi börtönébő.
A második Szentély felépítése előtt, a babilóniai fogságból való visszatérés után e naptól kezdték el bemutatni az égőáldozatot (Ezrá III,6).
A Szentély felépülése után Ezrá ekkor olvasta fel a törvényt és újította meg a szövetséget a nép és az Ö.való között, ahogyan Nehemjá könyvében olvashatjuk (VIII,2).
A fent említetteken kívül e nap a smitá évnek, az elengedés évének is a kezdete.
A ros hásánának, hasonlóan többféle elnevezéséhez, különféle előírásai, hagyományai, szokásai léteznek a zsidó közösségekben. Az ünnepet megelőzően újévi üdvözleteket, jókívánságokat illik küldeni, valamint feloldani az év közben tett fogadalmakat, hogy "tisztán" érkezzünk az eljövendő évbe. Szokás ekkor több adományt (cedáká) adni és kimenni a szentéletű emberek (cádikim) sírjaihoz, hogy kérjük közbenjárásukat érdekünkben.
Ros hásáná napjaiban fehér halotti köntöst (kitli) öltenek fel a nős férfiak és abban imádkoznak. A fehér szín a tisztaság jelképe: "Ha vétkeitek bíborvörösek is volnának, e napon hófehérré válnak" (Jesájá I,18). Más nézet szerint ekkor az emberek hasonlóak az angyalokhoz, kik ugyanúgy fehér ruhát öltöttek. A kitli emlékezteti az embert a halandóságra, figyelmezteti a bűnbánatra. Ekkor a zsinagógában is fehér minden: a frigyszekrényt (áron hákodes) takaró függöny (párohet), a Tóraolvasó asztal (sulhán) terítője, stb.
A zsinagógából, hol megtörtént a ros hásáná ünnepélyes fogadása és az esti ima (mááriv) elmondása, hazatérve nekilátunk a bőséges újévi estebédnek.
Néhol szokásban van, hogy a vacsora előtt a gyermekek egy levélben leírják az előző évben elkövetett csínyeiket, helytelen cselekedeteiket és megígérik, hogy az új esztendőben nem fordul elő ilyesmi, és azt az apa tányérja mellé teszik. Az apa ezeket elolvasván természetesen megbocsát az ifjú "vétkeseknek."
Bölcseink szerint a jel is beszél, ezért az év első lakomáját különleges ételekből állítjuk össze, melyeknek önmagán túlmutató jelentése van. Ilyenkor a bárhesz kerek font és nem hosszúkás mint az év nagy részében. Most nem sóba mártjuk az első falatot mint máskor, hanem mézbe, és az áldás elmondása után így fogyasztjuk el az édes, a kerek és gazdag év reményében. Hagyomány még almát is enni, szintén mézbe mártva, a fenti megokolásból. Az asztalon rendszerint van egy hal a fejével együtt, utalva a Tóra-i ígéretre, miszerint: "És tesz téged az Ö.való fejnek, és nem faroknak..." (M.V. XXVIII,13).
Szokás még gránátalmát is fogyasztani, melynek igen sok (a hagyomány szerint 613 db) magja van, és ennyi Tóra-i parancsot, előírást (tárjág micvot, a parancs, kötelesség (micvá) szó többes száma pedig a micvot) kell egy zsidó férfinek betartania. Vannak kik sárgarépát is esznek, mert ennek jiddis neve, valamint a német sokasodik (me/ö/hren) ige mássalhangzói megegyeznek. Az étkezés általában édes és kövér (zsíros) ételekből áll, jelképezvén az elkövetkezendő újévi elvárásokat.
Az ünnepi Tóra-olvasás az első napon: M.I. XXI,1-34 mondatai Jichák/Izsákszületéséről-; míg a második napon: M.I. XXII,1-24 versei Jichák/Izsák megkötözéséről szólnak.
A háftárá az első napon: Sámuel I. I,1-II,10 mondataiSámuelszületéséről; a második napon: Jirmejá XXXI,2-20 versei a megemlékezésről és a könyörületről szólnak, melyet az Ö.való népe iránt gyakorol. Jellegzetessége a zsinagógai liturgiának az Unetáne tokef... imaköltemény, melyben az egész ünnep hangulata egy picit benne foglaltatik. Itt hallhatjuk az alábbiakat: "Egyszerre megszólal a nagy sófár és halk, suttogó hang hallatszik, az angyalok megdöbbennek, remegés vesz erőt rajtuk és szólnak: Az ítélet napja ez! Számon kérik még az ég seregét is az ítéletnél, mert Előtted még ők sem ártatlanok és a világba vetettek. Elejbéd lépnek, akár a juhok nyája. Ahogy a pásztor megvizsgálja nyáját, azonképpen megszámlálsz bennünket és figyelsz minden élő lélekre, határt szabsz minden teremtménynek és megírod sorsukat. (...) De a megtérés, az imádság és a jótékonyság elűzik a gonosz végzetet."
Ez az imaköltemény (pijut) is része a ünnepi imakönyvnek (máhzor), melyből ekkor kell imádkozunk. Ros hásáná napjaiban a szokásos köszöntés, jókívánság: Lesáná tová tikátévu vetéhátému!(Jó évre legyetek beírva és lepecsételve!)
Ros hásáná első napjának délutánján nem szokás lepihenni, hanem Tórát tanulunk, nehogy elaludjuk a szerencsénket. Szokás kétszer olvasni a zsoltárokat, mert a 2 x 150 zsoltár megfelel a kápér=megbocsátás szó héber betűs számértékének ( 200 + 80 +20 = 300).
Részlet Oláh János: Judaisztika c. könyvéből
|
