Doktorrá avatás

 

Ünnepélyes keretek között került sor 2011.december 20-án Róna Tamásnak - az alföldi régió rabbijának - doktorrá avatására. Róna Tamás 2011. szeptember 22-én védte meg disszertációját, melynek címe: „Judaizmus és közösségtörténet. Kecskemét rabbijainak működése történetszociológiai aspektusból” volt.

Az esemény kiemelkedően ünnepélyes jellegét két tényező határozta meg; a doktorrá avatásra Hanuka első estéjén került sor, valamint Róna Tamás az első olyan Phd. fokozatot szerzett rabbi, aki tanulmányait zsidó középiskolában kezdte el, és egyetemünkön folytatva szerzett először judaisztika tanári, majd rabbi diplomát.

A Rabbiképző az 1877-es alapításától 2000-ig főiskolai rangban volt, s csak a 2000-es év hozta el számára az egyetemi akkreditációt. A Schőner Alfréd rektor vezette egyetem Doktori iskoláját 2002-ben alapították meg. Azóta folyamatosan kerülnek ki falai közül zsidó vallástudományi doktorok, így két rabbi is: Kotel Da Don, zágrábi főrabbi, Lengyel Gábor hannoveri rabbi és mások. A közeljövőben várható Thomas Salamon doktori védése, a Rabbiképző egykori kassai illetőségű hallgatója, aki tanulmányait azonban már Londonban fejezete be, s jelenleg is ott lát el rabbi funkciót.

Ez a nap azonban különleges volt a 137 éves intézmény életében, hiszen az OR-ZSE, az Országos Rabbiképző Intézet jogutódaként első alkalommal avatott doktort olyan rabbi személyében, aki ugyanitt szerezte rabbi diplomáját. A magyarországi rabbi testület doktorátussal rendelkezett és rendelkező tagjai ugyanis a Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az ELTE különböző fakultásain doktoráltak.

Az eseményen igen sokan jelentek meg. A díszteremben ott volt Dr. Felmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke, Streit Sándor, a BZSH elnöke, Prof. Dr. Grósz Andor a Kecskeméti Hitközség és Raáb András, a Kiskunhalasi Hitközség elnöke, valamint egyetemünk oktatói, hallgatói, Róna rabbi családja, közösségeinek meghívott tagjai, stb.

 

Az esemény imával kezdődött el. Tóth Emil főkántor gyújtotta meg az első Hanuka-gyertyát az Ádám Márai vezette Goldmark Kórus közreműködésével, majd az egybegyűltek közösen énekelték el a Hanérajsz halolut és a Moajz curt.

 

 

 

Az ünnepre megszépült bíborbársony elnöki asztal mögött a Doktori Tanács tagjai foglaltak helyet: Prof. Dr. Schőner Alfréd, Prof. Dr. Staller Tamás, Prof Dr. Domán István, Prof. Dr. Kiss Endre, Prof. Dr. Lichtmann Tamás, Prof. Dr. Haraszti György, Prof. Dr. Komoly Judit, és Prof. Dr. Gábor György..

 

Dr. Schőner Alfréd rektor-főrabbi meleg szavakkal ismertette a doktorandusz pályafutását, majd felolvasta doktori diploma szövegét.

 

 

 

 

 

A diplomát Dr. Staller Tamás rektorhelyettes, a Doktori Tanács elnöke nyújtotta át.

 

 

 

Ezt követően a Doktori Tanács tagjai a hagyományos kézfogással és szavakkal - doktorrá fogadom - avatták doktorrá Róna Tamást.

 

Az ifjú doktor (hivatalosan: zsidó vallástudományi (PhD) doktor) ezt követően mondott beszédében megköszönte mestereinek, az egyetemnek a tanítást és tanúsítva kiváló szónoki képességeit vázolta elképzeléseit arról, hogy tudományos kutatómunkájával, rabbinikus tevékenységével hogyan fogja tovább szolgálni a magyarországi zsidó közösséget.

 

  

Ezt követően az immár Dr. Róna Tamást Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke üdvözölte, elismerve az új doktor rabbinikus munkásságát Nagykőrösön, majd Dr. Grósz Andor a Kecskeméti Hitközség elnöke köszöntötte, méltatva az ifjú doktor teljesítményét és kifejezve reményeit, melyek a zsidó közösség hozzá fűződő elvárásait jelezték.

Az ünnepség az Osze salom ima eléneklésével fejeződött be.

Utána a Róna család bőséges álló fogadáson vendégelte meg a résztvevőket.

 

A fogadáson köszöntötte az új rabbi-doktort Streit Sándor, a BZSH elnöke és Prof. Dr. Staller Tamás, rektorhelyettes.

 

Itt a megjelentek örömmel barátkoztak Róna Dáviddal az ünnepelt elbűvölően kedves, kicsi fiával és köszöntötték judaisztika tanár feleségét Ivettet, aki második gyermeküket várja.
 

orzsepress
2011.12.22