Tóth Sándor főiskolai tanársdegéd:
Ben Jehuda, a héber nyelvújító


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006. május 26 - 28.)

 

Bevezetés

Amikor meghallottam a konferencia témáját „Hineni” „Íme, itt vagyok”, akkor a héber nyelv tanáraként, a nyelv iránti elkötelezettségem és szeretetem miatt Ben Jehuda alakjára gondoltam, akinek munkássága maradéktalanul jellemzi az „Íme, itt vagyok” kifejezés mögötti kiállást és önfeláldozást.

Eliezer Ben Jehuda neve különleges jelenséghez kapcsolódik, amit a héber nyelv feltámasztásának nevezünk. A héber nyelv nyilvánvalóan mindig is a zsidó nép közös, kulturális, szellemi kincse, összetartó ereje volt, amely több mint 1800 év „fagyott” állapota után ismét beszélt, élő nyelvvé vált. Sokan azt mondják, hogy a nyelv feltámadása, feltámasztása csodaszámba megy. Előadásomban ennek a csodának nem elsősorban a társadalmi és nemzeti okairól, hanem az előfeltételeiről, körülményeiről szeretnék beszélni nyelvi megközelítésből Ben Jehuda munkásságáról szólva.

A héber nyelv feltámadása, a szent, az ősi, a „holt” nyelv modern, élő nyelvé alakítása valóban csoda. Bár a héber sohasem vált holt nyelvvé. Nem tudjuk pontosan, mikor szűnt meg a héber nyelv élő beszédként, számos kutatás és elemzés viszont arra enged következtetni, hogy időszámításunk szerint 200 körül már csak Júda tartomány falvaiban beszélték még valamennyi ideig a hébert.

A történelem kereke azonban nyelvi szempontból is tovább forgott. A héber nyelv nem szűnt meg, még akkor sem, ha nem beszélték anyanyelvként, de nemzedékről nemzedékre megőrizték és továbbadták. A Tanach nyelvét nemcsak olvasták és tanulták, hanem napi három alkalommal imádkoztak is ezen a nyelven, nem beszélve a hétköznapi áldásokról felkeléskor, lefekvéskor, étkezés előtt és után, valamint az ünnepiekről. A héber fontos szerepet töltött be a világ zsidóságának közvetítő nyelveként is, azaz az írott nyelv fejlődése nem állt meg, a nyelvet újították és a nyelv megújult időről időre. Amikor tehát a héber nyelvet feltámasztották, akkor nem egy új nyelvet alkottak, hanem egy meglévőt bővítettek ki, a kérdés tehát az volt, hogy ez miképpen történjék és milyen forrásokból.

A héber nyelv rétegei

Mielőtt tovább mennék, szeretnék néhány szót ejteni a héber nyelv rétegeiről, amelyek külön-külön több száz évet, együtt pedig közel három és fél évezredet ölelnek fel, következésképpen nem egységesek és ezek a kategóriák természetesen egyszerűsítettek:

1. Bibliai héber, a Tanach nyelve.
Benne megtalálható próza, költészet, bölcselet, valamint törvények sora. Megírásuk között több száz év telt el, talán megközelítően ezer is, - tehát Mózes, Dávid, Jesájahu vagy éppen Dániel nyelve nem ugyanaz a nyelvezet.

2. Bölcsek nyelve.
Ezen íródott a Misna, a Toszaftá, ezen a születtek a korai, ill. kései Midrások, valamint a Jeruzsálemi és a Babilóniai Talmud. Egyébként egy számomra igen közel álló író, a modern héber irodalom nagymestere, a Nobel-díjas Smuel Joszef Agnon műveinek nyelvi alapja is a Bölcsek nyelve.
Annyit mindenképp szükséges elmondani, hogy a Bölcsek nyelve is két fő nyelvi rétegre osztható:
- a tanaiták nyelvére, amely az időszámítás előtti II. századtól az iu. III. sz. elejéig volt használatos,
- és az amoriták nyelvére, aminek nagy része az iu. III. sz.-tól az V. századik tartó időt foglalja magába.
Nyelvészeti körökben elfogadott, hogy a tanaiták nyelve élő, beszélt héber nyelvet tükröz. Vannak olyan kutatók, akik azt állítják, hogy az már az első szentély, továbbá a második szentély ideje alatt élők mindennapjainak beszélt nyelve volt.
Az előbb említettem a bibliai hébert és a Bölcsek nyelvét, mégpedig azért, mert ez a két nyelvi réteg a gerince a mai hébernek. A biblia héber és a Bölcsek nyelve két dialektusnak is tekinthető. Mindkettő tükörképe az adott nyelvi valóságnak. A biblia héber nyelvezete meglehetősen szűkös mind mennyiségében, mind pedig nyelvi területét tekintve. A biblia szótárban mintegy 8000 címszó található, amelynek egynegyede mindössze egyszer fordul elő a Tanachban. A bibliai héber, a Bölcsek nyelve mint nyelvi réteg örökül hagyta nekünk a nyelvtani alapokat és a szókincset. Az alapok nagy része közös, azaz gyökbetűk, szavak, nyelvtani formák, de különbségek is felfedezhetők például a szókincsben, a szavak jelentésének változásában, valamint a mondatok szerkezetében. A Misna és a Talmud korában nem keverték ezt a két nyelvi réteget. A két nyelvi réteg különböző feladatot töltött be. A bibliai héber, a Tóra nyelve, a tanuláshoz és a szentséghez kötődött. A Bölcsek nyelve ezt egészítette ki. A későbbiek folyamán a két nyelvi réteg keveredett. A Bölcsek nyelvében jelennek meg a négy gyökbetűs szógyökök, mintegy előkészítve a talajt annak a fejlődésnek, amely a modern héberben is oly gyakori.

3. Elérkeztünk a középkori héberhez. A középkori héber kezdete a hetedik századhoz fűzhető. Ide sorolandó:
- számtalan költészeti alkotás, elsősorban vallási igények kiszolgálására, ezek az úgy nevezett pijutim, de megjelent a világi verselés is,
- a reszponza irodalom,
- számos tudományos leírás az asztrológiától kezdve az orvostudományon keresztül a matematikáig, a kémiáig.

Az arab világbirodalom kiterjedése Ázsiában, Afrikában és az Ibériai-félszigeten elérte csúcsát, hatása új lendületet adott a héber nyelv fejlődésének. Az arabok által elfoglalt országokban, elsősorban a Közel-Keleten, nyelvi szempontból háromdimenziós - arab, arameus és héber - valóságban éltek a zsidók. Itt érdemes említést tenni a zsidó történelem egyik fénykorának nevezett időszakról, a spanyolországi aranykorról, a X. sz.-tól kezdődően, amely ugyan csak egy láncszem a nyelvfejlődésben, de ez a láncszem terjedelmében és erejében különleges volt. Az akkori Spanyolország nemcsak a héber nyelvfejlődés, a zsidók szempontjából volt a világ New Yorkja, hanem az akkori egész világ számára. A spanyol városok egyetemi központjaiban arab nyelven művelt tudományok, az orvos- és természettudomány, matematika, csillagászat arra kényszeríttették a zsidókat, hogy megteremtsék a tudományos arab nyelv megfelelő héber terminológiáit. A héber nyelvtudomány virágzásának a kora ez. A zsidók és arabok együttélése nagyban hozzájárult a héber nyelvészet kialakulásához, a héber nyelvnek a szent iratokból való kitöréséhez.

4. Modern héber. Kezdete, a Haszkala a XVIII. század végére datálható, a XIX. században továbbfejlődött és egészen napjainkig tart. Az élet számtalan területe, az új és meglévő tudományágak, szakmák megjelenése folyamatos kihívást jelent minden héberül beszélőnek.

A modern héber

A XIX. század a héber szótárkészítés virágkora. Ez nem véletlen, hiszen ebben a korszakban a szótárkészítés a Haszkalá irodalmi életének igen fontos ága volt. Az 1800-as évek első felétől be akarták bizonyítani azt, hogy a héber nyelv semmivel sem kevesebb, mint az európai nyelvek, azaz képes a modern ember nyelvi igényeinek kielégítésére.

A héber nyelv feltámadása két szinten zajlott:

- egyrészt az írott, az irodalmi nyelv területén, amelynek egyik jeles alakja Mendele Mocher Szfarim,

- másrészt pedig a szóbeli, beszélt nyelv területén.

A héber nyelv feltámadásának emlegetett folyamata során az írott nyelv beszélt nyelvé, a zsidó nép nemzeti nyelvévé vált. A beszélt héber nyelv feltámadásának három lényeges lépcsőfoka nagyjából megegyezik az első, a második alija és a brit mandátum időszakával. Az új cionista letelepedés Erec Jiszraelben 1882-ben vette kezdetét orosz és román bevándorlókkal a dél-oroszországi pogromok nyomán. Ben Jehuda nyelvfeltámasztó tevékenysége ekkor az alakuló, kezdeti oktatási intézményekben, valamint a héberül beszélő társaságokban folyt elsősorban. A második alija idején (1904-1914) már kiáradt a héber nyelv a településekre és betört a közéletbe, a különböző gyűlések és összejövetelek kizárólagos nyelve lett. Egyetlen nemzedék alatt a héber nemzeti szimbólummá vált. 1920-ban már 20000-re emelkedett a születésüktől fogva héber anyanyelvűek száma. A Brit Mandátum (1920-1948) ideje alatt, pontosabban 1922 novemberében Anglia elismerte a hébert az angol és az arab mellett a zsidó jisuv hivatalos nyelveként. Mint láthattuk, maga a nyelvfeltámadás folyamata tehát nem tisztán nyelvi, hanem szervesen illeszkedik a XIX. és XX. század fordulóján kibontakozó cionista mozgalmak keretében az alakuló zsidó állam történelmébe.

Életrajzi adatok

Eliezer Ben Jehuda 1858-ban született Litvániában Eliezer Jichák Perlmann néven. A szülői házban vallásos nevelést kapott, később jesivában tanult, de középiskolai tanulmányait egy orosz gimnáziumban fejezte be 1877-ben. Ugyanebben az évben Oroszország hadat üzent az Ottomán Birodalomnak, amelynek célja között szerepelt a bolgárok szabadságtörekvéseinek támogatása. A háború meghozta a bolgár nép szabadságát, így a huszadik század beköszöntésekor a Bolgár Fejedelemség is ott van saját földjén a várva várt szabadságjogokkal Európa önálló országai sorában. A XIX-XX. század fordulójának idején világszerte hatalmas történelmi változások indultak meg, illetve bontakoztak ki. A századvégi nemzeti mozgalmak, a születő nacionalizmusok történetünk szempontjából azért fontosak, mert nagy hatással voltak Ben Jehuda gondolatvilágára. 1878-ban Párizsba utazott, eredetileg orvosnak készült, de három év után abbahagyta az egyetemet. Még párizsi tartózkodása alatt kezdett foglalkozni a zsidó nemzeti eszme gondolatával, a nemzeti és politikai centralizációval, több újságcikket jelentetett meg ebben a témában a Hajnal c. lapban. Ezekben a cikkekben felhívta olvasói, valamint az egész zsidó nép figyelmét a nemzeti öntudatra és a független, saját otthon megteremtésére, hogy végre legyen egy biztos hely a zsidók számára a világban, ahol felújíthatják nemzeti és kulturális hagyományaikat saját történelmi országukban. Ennek elválaszthatatlan része a nemzeti nyelv használata.

1881-ben feleségével Izraelbe vándorolt, Jeruzsálembe telepedett le. Közéleti tevékenységét 1922-ben bekövetkezett haláláig a későbbiekben taglalom.

Ellenzések és viták a héber beszélt nyelvé alakítása folyamán

A nyelv feltámasztása számos vita tárgya volt különféle irányból. Ben Jehuda alakja is gyakran állt a viták középpontjában.

Az ultraortodox zsidók ellenezték a „szent nyelv” profán, hétköznapi használatát (ez az ellenkezés a mai napig is megmaradt bizonyos szélsőséges ultraortodox közösségekben, ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy a Mea Searim jeruzsálemi ortodox negyed határán található egykori Ben Jehuda-ház homlokzatán elhelyezett emléktáblát időről időre leszedik és megrongálják.). Ben Jehudát hazug vádakkal illették, ami miatt be is börtönözték. Az asszimilálódott zsidók egy része azt állította, hogy egybe kell olvadni az európai népekkel és beszélni kell a nyelvüket. Más felfogás szükségesnek tartotta a nemzeti nyelv létét, de ennek szerepét nem a hébernek, hanem a jiddisnek szánta. Sőt a politikai cionizmus atyja, Benjámin Zeev Theodor Herzl, a modern zsidó állam gondolatának megálmodója, aki merészen, minden határt túlszárnyalva forradalmi változásokat ígérő zsidó nemzetállamról beszélt és érte küzdött, nyelvi szempontból úgy képzelte el a megszülető zsidó államot, hogy minden közösség megőrzi saját nemzeti nyelvét (Isten ments a különböző galuti zsidó nyelvektől, a jiddistől és a ladinótól, mert hiszen ezeket teljes mértékben elutasította). Mindenesetre semmiképpen sem a hébert használja, mint ahogy írja az Ősújország című utópisztikus regényében a feltámadó Izraelről, „hiszen mi nem vagyunk képesek egymással héberül beszélni. Melyikünk tud közülünk ezen a nyelven megfelelő módon vonatjegyet kérni? Ez nem létezik”. Azaz még Herzl képzeletét is felülmúlta a héber nyelv feltámasztásának, feltámadásának gondolata.

„Hiszen mi nem vagyunk képesek”. Ehhez a helyzetképhez kapcsolódva elmondható, hogy sokan a cionista atyák közül, akik számára a héber nyelv egyáltalán nem volt idegen - és nemcsak hogy nem volt idegen, hanem egyeneses szerették, ápolták azt-, azon a véleményen voltak, miszerint holt nyelv beszélt nyelvvé alakítása, teljes mértékben kizárt, egyszerűen azért, mert az a nyelv természetéből fakadó törvényszerűségeknek ellentmond. Dr. Bernfeld író és Izrael történetének kutatója a következőket mondja, egyébként színes héberséggel: “a világ egyetlen nyelvével, de még dialektussal sem fordult elő, hogy életre keltették, miután megszűnt beszélt nyelv lenni, törött üvegedényt nem lehet megjavítani, olyan nyelv pedig, amelynek természetes fejlődése megszűnt, a nép nem beszélte, történelmi példák tanúsága szerint irodalomtörténeti, vallási nyelv lesz, de nem élő, beszélt népnyelv…”.

A későbbiekben viták voltak arról is, hogy milyen kiejtéssel beszéljék a hébert. És végül, a héber beszélt nyelvvé alakítása korszakának vége felé, annak nehézségeit példázza az a vita, amelyet a „nyelvek háborújaként” emlegetnek. Ennek tárgya az volt, hogy milyen nyelv legyen az oktatási nyelv Erec Jiszraelben. 1913-ban a német zsidók által támogatott Ezrá alapítvány felsőfokú iskolát szándékozott alapítani Erec Jiszraelben, amelyben oktatási nyelvként a németet határozták meg. Ez Ben Jehuda, a tanárszakszervezet és számos közéleti személyiség tiltakozását vívta ki, amelynek eredményeként a leendő iskola nyelve héber lett.

Vajon mi az, ami meghozta a héber sikerét?

Kétségtelenül a leglényegesebb tényező a folyamat ideológiai vonatkozása, a modern, politikai cionizmus, amely része volt a zsidó nép körében végbement széles körű társadalmi változásának, azaz a vallásos, galuti stetl-kultúra elhagyása egy új, önálló zsidó lét felé a történelmi szülőföldön. A Haszkalá korszak végére fogalmazódott meg az a vágy, hogy a héber nyelv a zsidó nép nemzeti nyelve legyen. Ennek a vágynak jeles alakja Eliezer Ben Jehuda, akinek munkássága a héber nyelv feltámasztásában kiemelkedő, pontosabban a nyelv élő, beszélt, természetes nyelvvé változtatásában, hogy az az ő és az őt követő nemzedékek gyermekeinek anyanyelve legyen Erec Jiszraelben, ahová a világ közel 80 országából érkeztek bevándorlók.

Eliezer Ben Jehuda munkássága elvi és szimbolikus értékű. Ben Jehuda mai szóhasználattal élve a héber nyelv piár menedzsere volt.

Munkásságának területei:

- A héber kizárólagos használata a családon belül. A héber nyelvben van egy kifejezés, dugmá isit, amelyet személyes példamutatásnak lehet lefordítani. Ben Jehuda elhatározta, hogy otthon a családi körben kizárólag héberül fog beszélni. Ezt feleségétől is megkövetelte, a jeruzsálemi zsidó családoktól pedig hangsúlyozottan kérte, hogy tegyenek hasonlóképpen. Gondolják el, a modern héber szavak, kifejezések hiánya milyen nehézségeket és küzdelmet jelentett a mindennapokban. Nagy elszántságot és önfegyelmet igényelt Ben Jehuda elhatározása, különösen annak fényében, hogy Ben Jehuda anyanyelve jiddis volt, a nyelvi környezetében pedig a beszélt héber a mindennapi emberi érintkezésekben még igen nagy nehézséget okozott. Ma nehéz elképzelnünk a hétköznapokat a tojásrántotta, szalámi, fasírt, fagylalt, baba, rendőrség és még sok-sok, Ben Jehuda által kitalált szó nélkül.

Visszaemlékezések szerint 1902-ben, azaz húsz év kemény munkája után sütötte meg Ben Jehuda felesége azt a tortát, amelyet a tizedik, héberül beszélő családnak ajándékoztak. Ennek a napi heroikus küzdelemnek a legismertebb története az 1882-ben megszületett fiukhoz, Ben Cion Ben Jehuda - az első héber gyermek - nevéhez kapcsolódik. Ben Jehuda megtiltotta, hogy a kisgyermek (később Itamárra változtatta nevét) más gyerekkel játsszon, hiszen ők nem beszéltek héberül, félt attól, hogy a többi gyerek megrontja fia nyelvét. Így Itamár a lakásba volt zárva, szinte semmilyen kapcsolatba nem került más emberekkel a szülein kívül. Valószínű emiatt későn kezdett el beszélni, olyannyira, hogy négyéves korában még nem ejtett ki a száján egyetlen szót sem. Néhányan azt jósolták, hogy a gyermek néma vagy fogyatékos lesz, így a személyes példa ötlete is megbukik. Ben Jehuda felesége, Dvorá nem mindig tudott Ben Jehuda követeléseinek eleget tenni. Egy szép napon, amikor Ben Jehuda Jafóra utazott, Dvorá oroszul énekelt gyermekdalokat fiának. Eközben Ben Jehudának útlezárások miatt vissza kellett fordulnia, amikor hazaért, orosz nyelvet hallott kiszűrődni a házból. Beviharzott a lakásba és dühében darabokra törte az asztalt. Itamár így emlékezik vissza emlékirataiban: „A tajtékzó apám látványa, az anyám keserves zokogása olyan nagy megrázkódtatást okozott, hogy némaságom megszűnt és megszólaltam”. Így a Ben Jehuda család a számos nehézség ellenére megvalósította a nyelvfeltámasztás ötletét magánéletében, bebizonyítva ezzel, hogy ez lehetséges.

- Az oktatásban. Ben Jehuda megértette azt, hogy a nyelvfeltámasztás megvalósítása végül is a felnövekvő nemzedéken, a gyerekeken múlik, ezért hirdette, hogy minden zsidó otthonban héberül beszéljenek. Küzdött azért, hogy az alakuló zsidó oktatási intézményekben héberül folyjon a tanulás. Ben Jehuda maga is kizárólag héberül tanított a Kol Jiszrael Chaverim jeruzsálemi iskolában. Az első olyan tanár volt, aki az oktatás nyelveként kizárólag a hébert használta, amely módszer azóta már a modern héber nyelvoktatás egyik alapkövévé vált.

Ben Jehuda más területeken is tevékenykedett, ilyen volt az:

- Újságírás. Ben Jehuda nyelvfeltámasztással kapcsolatos gondolatainak kiváló fórumai voltak az általa megjelentetett héber nyelvű újságok, mint a Mevaszeret Cion, vagy a Cvi című. Mintegy harminc éven keresztül dolgozott az újságírásban. Az európai újságírás modellje alapján szerkesztette az újságokat, általános, egyetemes, valamint zsidó és helyi, erecjiszraeli témákban. Külön rovatban foglalkozott a héber nyelvvel. Mindezeket -hangsúlyozom - olyan környezetben, ahol kezdetben nem volt természetes héber nyelven beszélni és újságot olvasni.

- Héberül beszélő társaságok. Ben Jehuda alapította a Tchiját Iszrael társaságot, amelynek, mint neve is jelzi, Izrael, a zsidó nép nemzeti és a héber nyelv feltámasztása volt a célja Erec Jiszraelben. Nyolc év elteltével, 1889 szeptemberében Ben Jehuda egyik alapító tagja volt a „Szafá brurá”, a „Világos nyelv” társaságnak. Abból a célból hozták létre, hogy elősegítse a természetes, mindennapi nyelv használatát és elterjedését kezdve a zsidó otthonoktól, egészen a közintézményekig, azaz, ahogy a társaság vezetői meghatározták: „atyáink földjén élő népünk összes fiának egyetlen világos nyelve legyen, őseink számunkra legszentebb nyelve.”

- Még ugyanebben az évben, 1889-ben megalakult a Héber Nyelvi Bizottság, aminek Ben Jehuda alapító tagja és sokáig elnöke is volt. A bizottság kitűzött és egyetlen célja az volt, hogy napi kommunikációra a héber nyelvet használják, megőrizve annak keleti jellegét. Híres szlogenjük: „Ivri, daber ivrit”, azaz „Héber, beszélj héberül”. Számos tanár, író, nyelvész, közéleti személyiség csatlakozott és vett részt a bizottság munkájában. Az állam megalakulása után a Héber Nyelvi Bizottság lett a Héber Nyelvi Akadémia. Személyes vonatkozása: abban a nagyon szerencsés helyzetben voltam, hogy egy éven keresztül az akadémia munkatársai tanítottak a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, így némileg betekinthettem az akadémia igen fontos és izgalmas munkájába.

- Szótárkészítés. Ben Jehuda már Párizsban felfigyelt szavak, kifejezések hiányára a héber nyelvben. Emiatt nekilátott a hiány pótlásának. Az első szó, amit megújított, éppen a szótár volt, amely felváltotta a szavak könyve szókapcsolatot. Ezen kívül kezdte feljegyezni héber irodalmi alkotások szavait, előkészítve ezzel az átfogó héber értelmező nagyszótárát. Ben Jehuda nevéhez fűződik a híres, 16 kötetes szótár, a Milon Halason Haivrit Hajsaná Vehachadasá, a Héber Értelmező Szótár, ami ma Ben Jehuda munkásságának legfontosabb műve. Az első kötet Berlinben látott napvilágot 1908-ban. Mi a jelentősége a szótárnak?

- Az első olyan héber-héber szótár volt, amit nem a szógyökök sorrendje szerint szerkesztettek.

- Alapjaiban történelmi szótár mivoltából adódóan – először a héber szótárkészítés során – Ben Jehuda nagyon sok irodalmi tanúságot és forrást hozott a nyelv minden rétegéből, érzékeltetve a szavak jelentésbeli különbségeit.

- Olyan kísérlet is történt ebben a szótárban, hogy minden szót etimológiai szempontból is értelmezzenek.

- A szótárban megtalálhatók Ben Jehuda és nemzedékének szóújításai.

- Új szavak alkotása.
Ben Jehuda találta ki:
A. bibliai szógyökökből a tudósítás, járda, tejüzem, rendőrség, étterem, szavakat, valamint szintén bibliai szógyökből modern jelentéssel ruházta fel az ekdach szót, amely Jesájáhu könyvében még piros színű drágakövet jelentett, ma pisztolyt. Az ekdach szónak valószínűleg az arab nyelvhez is van kapcsolata, az arabban a kadzsach szó tűzkövet jelent.

B. bölcsek nyelvében előforduló szógyökökből a vasaló, zuhanyzó, zsebkendő szavakat alkotta.

C. amikor nem talált megfelelő szógyököt a héberben az arameus nyelvből keresett, hiszen ez áll a héberhez a legközelebb, mintegy második zsidó nyelv.
Például: közöny, rugalmas, légi utaskísérő.

D. sok szót alakított át az arabból is, pl.: komoly, hivatalos, városháza, azaz irjá, ami egyébként azért érdekes, mert itt nem gyökbetűket, hanem az arab baládjá szószerinti és formai alakját vette át.

Szóalakok közül pedig a leggyakoribbakat használta fel. Ezek: miktala, ktila, katelet.

Ben Jehuda több mint 300 héber szót alkotott.

Cecil Roth, kiemelkedő zsidó történész és nevelő Ben Jehuda életútját éles elméjű gondolatával jellemezte, befejezve ezzel előadásomat.

„Ben Jehuda előtt a zsidók beszélhettek héberül, utána viszont beszéltek is.”

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz