Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006.
május 26 - 28.)
Bevezetés
Amikor meghallottam a
konferencia témáját „Hineni” „Íme, itt vagyok”, akkor a héber nyelv
tanáraként, a nyelv iránti elkötelezettségem és szeretetem miatt Ben
Jehuda alakjára gondoltam, akinek munkássága maradéktalanul jellemzi
az „Íme, itt vagyok” kifejezés mögötti kiállást és önfeláldozást.
Eliezer Ben Jehuda neve különleges jelenséghez kapcsolódik, amit a
héber nyelv feltámasztásának nevezünk. A héber nyelv nyilvánvalóan
mindig is a zsidó nép közös, kulturális, szellemi kincse, összetartó
ereje volt, amely több mint 1800 év „fagyott” állapota után ismét
beszélt, élő nyelvvé vált. Sokan azt mondják, hogy a nyelv
feltámadása, feltámasztása csodaszámba megy. Előadásomban ennek a
csodának nem elsősorban a társadalmi és nemzeti okairól, hanem az
előfeltételeiről, körülményeiről szeretnék beszélni nyelvi
megközelítésből Ben Jehuda munkásságáról szólva.
A héber nyelv feltámadása, a szent, az ősi, a „holt” nyelv modern,
élő nyelvé alakítása valóban csoda. Bár a héber sohasem vált holt
nyelvvé. Nem tudjuk pontosan, mikor szűnt meg a héber nyelv élő
beszédként, számos kutatás és elemzés viszont arra enged
következtetni, hogy időszámításunk szerint 200 körül már csak Júda
tartomány falvaiban beszélték még valamennyi ideig a hébert.
A történelem kereke azonban nyelvi szempontból is tovább forgott. A
héber nyelv nem szűnt meg, még akkor sem, ha nem beszélték
anyanyelvként, de nemzedékről nemzedékre megőrizték és továbbadták.
A Tanach nyelvét nemcsak olvasták és tanulták, hanem napi három
alkalommal imádkoztak is ezen a nyelven, nem beszélve a hétköznapi
áldásokról felkeléskor, lefekvéskor, étkezés előtt és után, valamint
az ünnepiekről. A héber fontos szerepet töltött be a világ
zsidóságának közvetítő nyelveként is, azaz az írott nyelv fejlődése
nem állt meg, a nyelvet újították és a nyelv megújult időről időre.
Amikor tehát a héber nyelvet feltámasztották, akkor nem egy új
nyelvet alkottak, hanem egy meglévőt bővítettek ki, a kérdés tehát
az volt, hogy ez miképpen történjék és milyen forrásokból.
A héber nyelv
rétegei
Mielőtt tovább
mennék, szeretnék néhány szót ejteni a héber nyelv rétegeiről,
amelyek külön-külön több száz évet, együtt pedig közel három és fél
évezredet ölelnek fel, következésképpen nem egységesek és ezek a
kategóriák természetesen egyszerűsítettek:
1. Bibliai héber, a Tanach nyelve.
Benne megtalálható próza, költészet, bölcselet, valamint törvények
sora. Megírásuk között több száz év telt el, talán megközelítően
ezer is, - tehát Mózes, Dávid, Jesájahu vagy éppen Dániel nyelve nem
ugyanaz a nyelvezet.
2. Bölcsek nyelve.
Ezen íródott a Misna, a Toszaftá, ezen a születtek a korai, ill.
kései Midrások, valamint a Jeruzsálemi és a Babilóniai Talmud.
Egyébként egy számomra igen közel álló író, a modern héber irodalom
nagymestere, a Nobel-díjas Smuel Joszef Agnon műveinek nyelvi alapja
is a Bölcsek nyelve.
Annyit mindenképp szükséges elmondani, hogy a Bölcsek nyelve is két
fő nyelvi rétegre osztható:
- a tanaiták nyelvére, amely az időszámítás előtti II. századtól az
iu. III. sz. elejéig volt használatos,
- és az amoriták nyelvére, aminek nagy része az iu. III. sz.-tól az
V. századik tartó időt foglalja magába.
Nyelvészeti körökben elfogadott, hogy a tanaiták nyelve élő, beszélt
héber nyelvet tükröz. Vannak olyan kutatók, akik azt állítják, hogy
az már az első szentély, továbbá a második szentély ideje alatt élők
mindennapjainak beszélt nyelve volt.
Az előbb említettem a bibliai hébert és a Bölcsek nyelvét, mégpedig
azért, mert ez a két nyelvi réteg a gerince a mai hébernek. A biblia
héber és a Bölcsek nyelve két dialektusnak is tekinthető. Mindkettő
tükörképe az adott nyelvi valóságnak. A biblia héber nyelvezete
meglehetősen szűkös mind mennyiségében, mind pedig nyelvi területét
tekintve. A biblia szótárban mintegy 8000 címszó található, amelynek
egynegyede mindössze egyszer fordul elő a Tanachban. A bibliai
héber, a Bölcsek nyelve mint nyelvi réteg örökül hagyta nekünk a
nyelvtani alapokat és a szókincset. Az alapok nagy része közös, azaz
gyökbetűk, szavak, nyelvtani formák, de különbségek is felfedezhetők
például a szókincsben, a szavak jelentésének változásában, valamint
a mondatok szerkezetében. A Misna és a Talmud korában nem keverték
ezt a két nyelvi réteget. A két nyelvi réteg különböző feladatot
töltött be. A bibliai héber, a Tóra nyelve, a tanuláshoz és a
szentséghez kötődött. A Bölcsek nyelve ezt egészítette ki. A
későbbiek folyamán a két nyelvi réteg keveredett. A Bölcsek
nyelvében jelennek meg a négy gyökbetűs szógyökök, mintegy
előkészítve a talajt annak a fejlődésnek, amely a modern héberben is
oly gyakori.
3. Elérkeztünk a középkori héberhez. A középkori héber kezdete a
hetedik századhoz fűzhető. Ide sorolandó:
- számtalan költészeti alkotás, elsősorban vallási igények
kiszolgálására, ezek az úgy nevezett pijutim, de megjelent a világi
verselés is,
- a reszponza irodalom,
- számos tudományos leírás az asztrológiától kezdve az
orvostudományon keresztül a matematikáig, a kémiáig.
Az arab világbirodalom kiterjedése Ázsiában, Afrikában és az
Ibériai-félszigeten elérte csúcsát, hatása új lendületet adott a
héber nyelv fejlődésének. Az arabok által elfoglalt országokban,
elsősorban a Közel-Keleten, nyelvi szempontból háromdimenziós -
arab, arameus és héber - valóságban éltek a zsidók. Itt érdemes
említést tenni a zsidó történelem egyik fénykorának nevezett
időszakról, a spanyolországi aranykorról, a X. sz.-tól kezdődően,
amely ugyan csak egy láncszem a nyelvfejlődésben, de ez a láncszem
terjedelmében és erejében különleges volt. Az akkori Spanyolország
nemcsak a héber nyelvfejlődés, a zsidók szempontjából volt a világ
New Yorkja, hanem az akkori egész világ számára. A spanyol városok
egyetemi központjaiban arab nyelven művelt tudományok, az orvos- és
természettudomány, matematika, csillagászat arra kényszeríttették a
zsidókat, hogy megteremtsék a tudományos arab nyelv megfelelő héber
terminológiáit. A héber nyelvtudomány virágzásának a kora ez. A
zsidók és arabok együttélése nagyban hozzájárult a héber nyelvészet
kialakulásához, a héber nyelvnek a szent iratokból való kitöréséhez.
4. Modern héber. Kezdete, a Haszkala a XVIII. század végére
datálható, a XIX. században továbbfejlődött és egészen napjainkig
tart. Az élet számtalan területe, az új és meglévő tudományágak,
szakmák megjelenése folyamatos kihívást jelent minden héberül
beszélőnek.
A modern héber
A XIX. század a héber
szótárkészítés virágkora. Ez nem véletlen, hiszen ebben a korszakban
a szótárkészítés a Haszkalá irodalmi életének igen fontos ága volt.
Az 1800-as évek első felétől be akarták bizonyítani azt, hogy a
héber nyelv semmivel sem kevesebb, mint az európai nyelvek, azaz
képes a modern ember nyelvi igényeinek kielégítésére.
A héber nyelv feltámadása két szinten zajlott:
- egyrészt az írott, az irodalmi nyelv területén, amelynek egyik
jeles alakja Mendele Mocher Szfarim,
- másrészt pedig a szóbeli, beszélt nyelv területén.
A héber nyelv feltámadásának emlegetett folyamata során az írott
nyelv beszélt nyelvé, a zsidó nép nemzeti nyelvévé vált. A beszélt
héber nyelv feltámadásának három lényeges lépcsőfoka nagyjából
megegyezik az első, a második alija és a brit mandátum időszakával.
Az új cionista letelepedés Erec Jiszraelben 1882-ben vette kezdetét
orosz és román bevándorlókkal a dél-oroszországi pogromok nyomán.
Ben Jehuda nyelvfeltámasztó tevékenysége ekkor az alakuló, kezdeti
oktatási intézményekben, valamint a héberül beszélő társaságokban
folyt elsősorban. A második alija idején (1904-1914) már kiáradt a
héber nyelv a településekre és betört a közéletbe, a különböző
gyűlések és összejövetelek kizárólagos nyelve lett. Egyetlen
nemzedék alatt a héber nemzeti szimbólummá vált. 1920-ban már
20000-re emelkedett a születésüktől fogva héber anyanyelvűek száma.
A Brit Mandátum (1920-1948) ideje alatt, pontosabban 1922
novemberében Anglia elismerte a hébert az angol és az arab mellett a
zsidó jisuv hivatalos nyelveként. Mint láthattuk, maga a
nyelvfeltámadás folyamata tehát nem tisztán nyelvi, hanem szervesen
illeszkedik a XIX. és XX. század fordulóján kibontakozó cionista
mozgalmak keretében az alakuló zsidó állam történelmébe.
Életrajzi adatok
Eliezer Ben Jehuda
1858-ban született Litvániában Eliezer Jichák Perlmann néven. A
szülői házban vallásos nevelést kapott, később jesivában tanult, de
középiskolai tanulmányait egy orosz gimnáziumban fejezte be
1877-ben. Ugyanebben az évben Oroszország hadat üzent az Ottomán
Birodalomnak, amelynek célja között szerepelt a bolgárok
szabadságtörekvéseinek támogatása. A háború meghozta a bolgár nép
szabadságát, így a huszadik század beköszöntésekor a Bolgár
Fejedelemség is ott van saját földjén a várva várt szabadságjogokkal
Európa önálló országai sorában. A XIX-XX. század fordulójának idején
világszerte hatalmas történelmi változások indultak meg, illetve
bontakoztak ki. A századvégi nemzeti mozgalmak, a születő
nacionalizmusok történetünk szempontjából azért fontosak, mert nagy
hatással voltak Ben Jehuda gondolatvilágára. 1878-ban Párizsba
utazott, eredetileg orvosnak készült, de három év után abbahagyta az
egyetemet. Még párizsi tartózkodása alatt kezdett foglalkozni a
zsidó nemzeti eszme gondolatával, a nemzeti és politikai
centralizációval, több újságcikket jelentetett meg ebben a témában a
Hajnal c. lapban. Ezekben a cikkekben felhívta olvasói, valamint az
egész zsidó nép figyelmét a nemzeti öntudatra és a független, saját
otthon megteremtésére, hogy végre legyen egy biztos hely a zsidók
számára a világban, ahol felújíthatják nemzeti és kulturális
hagyományaikat saját történelmi országukban. Ennek elválaszthatatlan
része a nemzeti nyelv használata.
1881-ben feleségével Izraelbe vándorolt, Jeruzsálembe telepedett le.
Közéleti tevékenységét 1922-ben bekövetkezett haláláig a
későbbiekben taglalom.
Ellenzések és
viták a héber beszélt nyelvé alakítása folyamán
A nyelv feltámasztása
számos vita tárgya volt különféle irányból. Ben Jehuda alakja is
gyakran állt a viták középpontjában.
Az ultraortodox zsidók ellenezték a „szent nyelv” profán, hétköznapi
használatát (ez az ellenkezés a mai napig is megmaradt bizonyos
szélsőséges ultraortodox közösségekben, ennek egyik megnyilvánulási
formája, hogy a Mea Searim jeruzsálemi ortodox negyed határán
található egykori Ben Jehuda-ház homlokzatán elhelyezett emléktáblát
időről időre leszedik és megrongálják.). Ben Jehudát hazug vádakkal
illették, ami miatt be is börtönözték. Az asszimilálódott zsidók egy
része azt állította, hogy egybe kell olvadni az európai népekkel és
beszélni kell a nyelvüket. Más felfogás szükségesnek tartotta a
nemzeti nyelv létét, de ennek szerepét nem a hébernek, hanem a
jiddisnek szánta. Sőt a politikai cionizmus atyja, Benjámin Zeev
Theodor Herzl, a modern zsidó állam gondolatának megálmodója, aki
merészen, minden határt túlszárnyalva forradalmi változásokat ígérő
zsidó nemzetállamról beszélt és érte küzdött, nyelvi szempontból úgy
képzelte el a megszülető zsidó államot, hogy minden közösség megőrzi
saját nemzeti nyelvét (Isten ments a különböző galuti zsidó
nyelvektől, a jiddistől és a ladinótól, mert hiszen ezeket teljes
mértékben elutasította). Mindenesetre semmiképpen sem a hébert
használja, mint ahogy írja az Ősújország című utópisztikus
regényében a feltámadó Izraelről, „hiszen mi nem vagyunk képesek
egymással héberül beszélni. Melyikünk tud közülünk ezen a nyelven
megfelelő módon vonatjegyet kérni? Ez nem létezik”. Azaz még Herzl
képzeletét is felülmúlta a héber nyelv feltámasztásának,
feltámadásának gondolata.
„Hiszen mi nem vagyunk képesek”. Ehhez a helyzetképhez kapcsolódva
elmondható, hogy sokan a cionista atyák közül, akik számára a héber
nyelv egyáltalán nem volt idegen - és nemcsak hogy nem volt idegen,
hanem egyeneses szerették, ápolták azt-, azon a véleményen voltak,
miszerint holt nyelv beszélt nyelvvé alakítása, teljes mértékben
kizárt, egyszerűen azért, mert az a nyelv természetéből fakadó
törvényszerűségeknek ellentmond. Dr. Bernfeld író és Izrael
történetének kutatója a következőket mondja, egyébként színes
héberséggel: “a világ egyetlen nyelvével, de még dialektussal sem
fordult elő, hogy életre keltették, miután megszűnt beszélt nyelv
lenni, törött üvegedényt nem lehet megjavítani, olyan nyelv pedig,
amelynek természetes fejlődése megszűnt, a nép nem beszélte,
történelmi példák tanúsága szerint irodalomtörténeti, vallási nyelv
lesz, de nem élő, beszélt népnyelv…”.
A későbbiekben viták voltak arról is, hogy milyen kiejtéssel
beszéljék a hébert. És végül, a héber beszélt nyelvvé alakítása
korszakának vége felé, annak nehézségeit példázza az a vita, amelyet
a „nyelvek háborújaként” emlegetnek. Ennek tárgya az volt, hogy
milyen nyelv legyen az oktatási nyelv Erec Jiszraelben. 1913-ban a
német zsidók által támogatott Ezrá alapítvány felsőfokú iskolát
szándékozott alapítani Erec Jiszraelben, amelyben oktatási nyelvként
a németet határozták meg. Ez Ben Jehuda, a tanárszakszervezet és
számos közéleti személyiség tiltakozását vívta ki, amelynek
eredményeként a leendő iskola nyelve héber lett.
Vajon mi az, ami meghozta a héber sikerét?
Kétségtelenül a leglényegesebb tényező a folyamat ideológiai
vonatkozása, a modern, politikai cionizmus, amely része volt a zsidó
nép körében végbement széles körű társadalmi változásának, azaz a
vallásos, galuti stetl-kultúra elhagyása egy új, önálló zsidó lét
felé a történelmi szülőföldön. A Haszkalá korszak végére
fogalmazódott meg az a vágy, hogy a héber nyelv a zsidó nép nemzeti
nyelve legyen. Ennek a vágynak jeles alakja Eliezer Ben Jehuda,
akinek munkássága a héber nyelv feltámasztásában kiemelkedő,
pontosabban a nyelv élő, beszélt, természetes nyelvvé
változtatásában, hogy az az ő és az őt követő nemzedékek
gyermekeinek anyanyelve legyen Erec Jiszraelben, ahová a világ közel
80 országából érkeztek bevándorlók.
Eliezer Ben Jehuda munkássága elvi és szimbolikus értékű. Ben Jehuda
mai szóhasználattal élve a héber nyelv piár menedzsere volt.
Munkásságának
területei:
- A héber
kizárólagos használata a családon belül. A héber nyelvben van
egy kifejezés, dugmá isit, amelyet személyes példamutatásnak lehet
lefordítani. Ben Jehuda elhatározta, hogy otthon a családi körben
kizárólag héberül fog beszélni. Ezt feleségétől is megkövetelte, a
jeruzsálemi zsidó családoktól pedig hangsúlyozottan kérte, hogy
tegyenek hasonlóképpen. Gondolják el, a modern héber szavak,
kifejezések hiánya milyen nehézségeket és küzdelmet jelentett a
mindennapokban. Nagy elszántságot és önfegyelmet igényelt Ben Jehuda
elhatározása, különösen annak fényében, hogy Ben Jehuda anyanyelve
jiddis volt, a nyelvi környezetében pedig a beszélt héber a
mindennapi emberi érintkezésekben még igen nagy nehézséget okozott.
Ma nehéz elképzelnünk a hétköznapokat a tojásrántotta, szalámi,
fasírt, fagylalt, baba, rendőrség és még sok-sok, Ben Jehuda által
kitalált szó nélkül.
Visszaemlékezések szerint 1902-ben, azaz húsz év kemény munkája után
sütötte meg Ben Jehuda felesége azt a tortát, amelyet a tizedik,
héberül beszélő családnak ajándékoztak. Ennek a napi heroikus
küzdelemnek a legismertebb története az 1882-ben megszületett
fiukhoz, Ben Cion Ben Jehuda - az első héber gyermek - nevéhez
kapcsolódik. Ben Jehuda megtiltotta, hogy a kisgyermek (később
Itamárra változtatta nevét) más gyerekkel játsszon, hiszen ők nem
beszéltek héberül, félt attól, hogy a többi gyerek megrontja fia
nyelvét. Így Itamár a lakásba volt zárva, szinte semmilyen
kapcsolatba nem került más emberekkel a szülein kívül. Valószínű
emiatt későn kezdett el beszélni, olyannyira, hogy négyéves korában
még nem ejtett ki a száján egyetlen szót sem. Néhányan azt jósolták,
hogy a gyermek néma vagy fogyatékos lesz, így a személyes példa
ötlete is megbukik. Ben Jehuda felesége, Dvorá nem mindig tudott Ben
Jehuda követeléseinek eleget tenni. Egy szép napon, amikor Ben
Jehuda Jafóra utazott, Dvorá oroszul énekelt gyermekdalokat fiának.
Eközben Ben Jehudának útlezárások miatt vissza kellett fordulnia,
amikor hazaért, orosz nyelvet hallott kiszűrődni a házból.
Beviharzott a lakásba és dühében darabokra törte az asztalt. Itamár
így emlékezik vissza emlékirataiban: „A tajtékzó apám látványa, az
anyám keserves zokogása olyan nagy megrázkódtatást okozott, hogy
némaságom megszűnt és megszólaltam”. Így a Ben Jehuda család a
számos nehézség ellenére megvalósította a nyelvfeltámasztás ötletét
magánéletében, bebizonyítva ezzel, hogy ez lehetséges.
- Az oktatásban. Ben Jehuda megértette azt, hogy a
nyelvfeltámasztás megvalósítása végül is a felnövekvő nemzedéken, a
gyerekeken múlik, ezért hirdette, hogy minden zsidó otthonban
héberül beszéljenek. Küzdött azért, hogy az alakuló zsidó oktatási
intézményekben héberül folyjon a tanulás. Ben Jehuda maga is
kizárólag héberül tanított a Kol Jiszrael Chaverim jeruzsálemi
iskolában. Az első olyan tanár volt, aki az oktatás nyelveként
kizárólag a hébert használta, amely módszer azóta már a modern héber
nyelvoktatás egyik alapkövévé vált.
Ben Jehuda más területeken is tevékenykedett, ilyen volt az:
- Újságírás. Ben Jehuda nyelvfeltámasztással kapcsolatos
gondolatainak kiváló fórumai voltak az általa megjelentetett héber
nyelvű újságok, mint a Mevaszeret Cion, vagy a Cvi című. Mintegy
harminc éven keresztül dolgozott az újságírásban. Az európai
újságírás modellje alapján szerkesztette az újságokat, általános,
egyetemes, valamint zsidó és helyi, erecjiszraeli témákban. Külön
rovatban foglalkozott a héber nyelvvel. Mindezeket -hangsúlyozom -
olyan környezetben, ahol kezdetben nem volt természetes héber
nyelven beszélni és újságot olvasni.
- Héberül beszélő társaságok. Ben Jehuda alapította a Tchiját
Iszrael társaságot, amelynek, mint neve is jelzi, Izrael, a zsidó
nép nemzeti és a héber nyelv feltámasztása volt a célja Erec
Jiszraelben. Nyolc év elteltével, 1889 szeptemberében Ben Jehuda
egyik alapító tagja volt a „Szafá brurá”, a „Világos nyelv”
társaságnak. Abból a célból hozták létre, hogy elősegítse a
természetes, mindennapi nyelv használatát és elterjedését kezdve a
zsidó otthonoktól, egészen a közintézményekig, azaz, ahogy a
társaság vezetői meghatározták: „atyáink földjén élő népünk összes
fiának egyetlen világos nyelve legyen, őseink számunkra legszentebb
nyelve.”
- Még ugyanebben az évben, 1889-ben megalakult a Héber Nyelvi
Bizottság, aminek Ben Jehuda alapító tagja és sokáig elnöke is volt.
A bizottság kitűzött és egyetlen célja az volt, hogy napi
kommunikációra a héber nyelvet használják, megőrizve annak keleti
jellegét. Híres szlogenjük: „Ivri, daber ivrit”, azaz „Héber,
beszélj héberül”. Számos tanár, író, nyelvész, közéleti személyiség
csatlakozott és vett részt a bizottság munkájában. Az állam
megalakulása után a Héber Nyelvi Bizottság lett a Héber Nyelvi
Akadémia. Személyes vonatkozása: abban a nagyon szerencsés
helyzetben voltam, hogy egy éven keresztül az akadémia munkatársai
tanítottak a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, így némileg betekinthettem
az akadémia igen fontos és izgalmas munkájába.
- Szótárkészítés. Ben Jehuda már Párizsban felfigyelt szavak,
kifejezések hiányára a héber nyelvben. Emiatt nekilátott a hiány
pótlásának. Az első szó, amit megújított, éppen a szótár volt, amely
felváltotta a szavak könyve szókapcsolatot. Ezen kívül kezdte
feljegyezni héber irodalmi alkotások szavait, előkészítve ezzel az
átfogó héber értelmező nagyszótárát. Ben Jehuda nevéhez fűződik a
híres, 16 kötetes szótár, a Milon Halason Haivrit Hajsaná
Vehachadasá, a Héber Értelmező Szótár, ami ma Ben Jehuda
munkásságának legfontosabb műve. Az első kötet Berlinben látott
napvilágot 1908-ban. Mi a jelentősége a szótárnak?
- Az első olyan héber-héber szótár volt, amit nem a szógyökök
sorrendje szerint szerkesztettek.
- Alapjaiban történelmi szótár mivoltából adódóan – először a héber
szótárkészítés során – Ben Jehuda nagyon sok irodalmi tanúságot és
forrást hozott a nyelv minden rétegéből, érzékeltetve a szavak
jelentésbeli különbségeit.
- Olyan kísérlet is történt ebben a szótárban, hogy minden szót
etimológiai szempontból is értelmezzenek.
- A szótárban megtalálhatók Ben Jehuda és nemzedékének szóújításai.
- Új szavak
alkotása.
Ben Jehuda találta ki:
A. bibliai szógyökökből a tudósítás, járda, tejüzem, rendőrség,
étterem, szavakat, valamint szintén bibliai szógyökből modern
jelentéssel ruházta fel az ekdach szót, amely Jesájáhu könyvében még
piros színű drágakövet jelentett, ma pisztolyt. Az ekdach szónak
valószínűleg az arab nyelvhez is van kapcsolata, az arabban a
kadzsach szó tűzkövet jelent.
B. bölcsek nyelvében előforduló szógyökökből a vasaló, zuhanyzó,
zsebkendő szavakat alkotta.
C. amikor nem talált megfelelő szógyököt a héberben az arameus
nyelvből keresett, hiszen ez áll a héberhez a legközelebb, mintegy
második zsidó nyelv.
Például: közöny, rugalmas, légi utaskísérő.
D. sok szót alakított át az arabból is, pl.: komoly, hivatalos,
városháza, azaz irjá, ami egyébként azért érdekes, mert itt nem
gyökbetűket, hanem az arab baládjá szószerinti és formai alakját
vette át.
Szóalakok közül pedig a leggyakoribbakat használta fel. Ezek:
miktala, ktila, katelet.
Ben Jehuda több mint 300 héber szót alkotott.
Cecil Roth, kiemelkedő zsidó történész és nevelő Ben Jehuda
életútját éles elméjű gondolatával jellemezte, befejezve ezzel
előadásomat.
„Ben Jehuda előtt a zsidók beszélhettek héberül, utána viszont
beszéltek is.”
|