Dr. Róbert Péter egyetemi docens:
"Védett" házak - Raoul Wallenberg tevékenysége kerületünkben


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VII. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "TE ÉRTED..." volt. (Debrecen, 2005. május 27 - 29.)

"Megpróbálok minél több emberéletet megmenteni,
minél több embert kiszabadítani a gyilkosok karmai közül"
Stockholm, 1944. július 5.

Raoul Wallenberg

Idén 60 éve a német megszállásnak és az azt követő tragikus eseményeknek. Kerületünkben voltak azok a bizonyos "védett" házak, amelyekkel kapcsolatban annyiszor felmerült Raoul Wallenberg, a svéd diplomata neve. Védencei közül sokan még ma is itt laknak, főleg a kerület déli, lipótvárosi részén. Nem véletlenül itt állították fel a később titokban és szégyenletesen eltávolított emlékművét. A visszahozott szobor most újra díszére válik kerületünknek. Jelen munka keretei nem teszik lehetővé, hogy a svájci és más védett házakkal részletesebben foglalkozzunk, pedig Karl Lutz svájci konzul, Giorgio Perlasca spanyol követségi ügyvivő és mások embermentő tevékenysége is nagyrészt e területen zajlott. Talán a jövőben mód nyílik ennek feltárására és feldolgozására is.

Ki volt Raoul Wallenberg és hogy került a történelmi események gyújtópontjába a magyar fővárosban? Vagyonos svéd családba született. Építésznek tanult, gondtalanul élhetett volna hazájában. Ennek ellenére 1944 nyarán vállalta, hogy a svéd követség humanitárius attaséjaként Budapestre jön segíteni a magyar főváros több mint kétszázezres, szorongatott helyzetbe került zsidó lakosságán. Ekkor már csak a fővárosban maradt zsidó közösség, a vidékieket deportálták, többségükben egyenesen Auschwitzba. 1944 szeptemberében Wallenberg megszervezte a svéd követség "B" osztályát, a humanitárius osztályt. Utasításai értelmében ez a hivatal azoknak a védelmét célozta, akiknek családi kapcsolataik voltak Svédországgal, vagy huzamosabb idő óta szoros üzleti összeköttetésben álltak a svéd gazdasági élettel.

Az ilyenek kapták a svéd külügyminisztérium által engedélyezett és kiadott négynyelvű (svéd, francia, angol, német) ideiglenes útleveleket, az úgynevezett Provisoriskt passokat, amelyeket vagy egyenesen Stockholmból küldtek el a svéd rokonok és üzletbarátok kérésére, vagy a budapesti svéd követség terjesztésére járult hozzá a svéd külügyminisztérium a kiállításukhoz megadva egyben a svéd állampolgárságot is.

Természetesen ennek híre ment és a svéd követséget megrohanták Schutz-Passokért. Ekkor már a vidéki zsidóságot teljes egészében deportálták (zömmel Auschwitzba) és a fővárosiak is állandó rettegésben éltek. Más országok Svájc, Spanyolország, Salvador, Vatikán is adtak ki védleveleket, de ezek száma eltörpült a svédekkel szemben.(1)

Október 15-e, a nyilas hatalomátvétel után megnőtt, és egyben megnehezedett Wallenberg feladata. Létrejött egy úgynevezett nemzetközi gettó a Pozsonyi út, Szent István park, Újpesti rakpart, Sziget, (ma Radnóti Miklós) utca határolta négyszögletes terület előzőleg sárga csillaggal megjelölt házaiból.
(Ezekbe "költöztették össze" előzőleg a zsidó lakosokat.) Az eredeti megállapodás szerint 15600 kormányzóilag kivételezett, valamint idegen követségek által védett zsidó és 3000 eredetileg is itt lakó nyert volna itt elhelyezést. Közülük 4500-an voltak a svéd "védettek", akikhez az argentin és holland mentesítettek is tartoztak. (Ekkor már a létszám felét tették ki a svájci védettek.) A Pozsonyi út 1.; 3.; 4.; 5.; 7.; 10.; 12.; 14.; 22, a Katona József utca 24, a Légrády Károly (ma Balzac) utca 39.; 43.; 48.; alatti házakat jelölték ki először a svéd "védettek" részére.

Raoul Wallenberg által aláírt igazolás

Ferenczy László a gettókkal "foglalkozó" csendőralezredes november 7-én délben hivatta a zsidó tanácsot(2) és közölte, hogy a "védett" zsidók november 8-10-e között kötelesek átköltözni. Müller Rezső rendelkezésére a jelentkezőket lakásigazolvánnyal látták el, amellyel a Pozsonyi út 12.; 14., később a Pozsonyi út 3. szám alatt felállított helyszíni lakásirodában kellett jelentkezniük, ahonnan azután az egyes házakba irányították őket.

Sajnos ez nem ment elég szervezetten, mert a sárga csillagos házak eredeti lakói, akiknek ki kellett volna költözniük, svéd védelmet remélve inkább maradtak lakásaikban. Továbbá a költözködés alatt a nyilasok gyakran kirabolták és bántalmazták a "védetteket" is. Ezenkívül az illegális nyomdák meginduló tevékenysége folytán akkor már sokkal több védlevél volt kézben, mint amennyit a követség kibocsátott, illetve bevallhatott.

Wallenberg igyekezett a problémát orvosolni: közbelépésére november 20-án a hatóságok 19 újabb házat bocsátottak -természetesen sokkal kisebb házakat mint az első ízben jutatott hatalmas bérpaloták voltak- a svéd "védettek" rendelkezésére. Ennek következtében lehetővé vált, hogy azok, akik előszobában, cselédszobában, sőt egyéb mellékhelyiségekben voltak kénytelenek elhelyezkedni, jobb beosztást kapjanak.

A kijelölt további 19 ház -a Katona József utca 10/a.; 14.; 21.; 23/a.; 31., a Pannónia utca 8.; 15.; 17/a.; 36., a Tátra utca 4.; 5.; 5/a.; 6.; 12/a.; 14-15.; 15/a-b. és a Phönix utca 7.-azonban nem állott teljes mértékben rendelkezésre. Ezekben a házakban azok a keresztény lakók, akik addig is ott laktak, természetesen bent maradtak, de vonakodtak kiköltözni a védettséggel nem rendelkező, vagy más semleges államoktól "védett" zsidó lakók is. Utóbbiak a svájci konzul és a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét élvezték, míg a Phönix utca 7. számú házban az egykorú jelentés szerint "nyilasok laknak, akik meggátolták a beutaltak beköltözködését, és az illetékes hatóság az nem tud vagy nem kíván ezen az állapoton segíteni". Végül is a 19-ből hat nagy bérház nem fogadott "védett" zsidókat, helyettük pedig mindössze két kis épületet és tíz szobát kapott a svéd követség. Pedig, ahogy a jelentés írja: "A kiesés annál jobban érezhető, mert sok a ma jelentkező új védett".

Nagyon zavaró körülménynek számított a Szent István 2 szám alatti nyilas párthelyiség szomszédsága, ahonnan a pártszolgáltatások járőrei rendszeresen jártak ki embervadászatra. "Védett" és nem védett zsidókat egyaránt elfogtak, a "nyilasházba" hurcoltak ahol bántalmazták és kifosztották őket.

Novemberben még éjszakánként az óbudai téglagyárba indították az elfogottakat, később a közeli Duna-partra. Wallenberg a jegyzékek sorozatát küldte a külügyminisztériumba, tiltakozásul. Ezekben gyakran esik szó a Pozsonyi úti és a Katona József utcai házak lakói elleni atrocitásokról.(3)

Érdekes, hogy amikor november végén, decemberben a nyilasok engedélyezték volna a svéd "védettek" elszállítását Skandináviába Wallenberg az engedéllyel nem élt, ugyanis a már védlevéllel rendelkező személyek elszállítása az akció leállításával járt volna, így neki is megszűnt volna a jogcíme arra, hogy más csoportok érdekében folytathassa életmentő tevékenységét. Különben is a kiutazási lehetőség a lángoló Európán keresztül valószínűleg nem volt reális. Ezzel kapcsolatos egyik feljegyzésében Wallenberg már 7500 védőútlevél kiállításáról írt.

Közbelépett munkaszolgálatosok érdekében is. Az ő közbenjárására létrejött 701. számú idegengyűjtő századot az Aréna (ma Dózsa György) úti zsinagógában helyezték el. Amikor a németek deportálni akarták e külföldi állampolgárságot szerzett zsidókat, a diplomata autóján követte őket a Józsefvárosi pályaudvarra és bátor, személyes fellépésével megakadályozta elszállításukat. Ezt a mozzanatot fényképek is megörökítették. Visszafelé menet az egyik megszabadított munkaszolgálatos megkérdezte tőle: "Wallenberg úr hová kívánja, hogy felállítsuk a szobrát?" Ez a kérdés a Szent István park mellett hangzott el, ott, ahová később valóban az ő emlékműve került. Wallenberg gondjaiba vette a hegyeshalmi halálmenetből kiszabadítottakat is, akik igen rossz fizikai állapotba voltak.
(Főleg idős embereket és nőket hajszoltak gyalog Nyugat felé.) Ezért őket a Tátra utcai "általa pártfogolt" Svéd kórházban helyezte el. (Intézkedése nyomán körülbelül 1500-an tértek vissza a menetből a fővárosba.

A nyilasok állandóa zaklatták a véd oltalom alatti házakat. December első napjaiban a Tátra utca 15/a-b. számú házakból arra hivatkozva, hogy szerintük a ház ablakából lövést adtak le a rendőrökre, emberek tucatjait hurcolták el. A Légrády Károly u. 48/b. számú házból például 2 embert szénlapátolás ürügyével vittek el.

Sajnos decemberben a nyilasok egyre durvábban léptek fel és egyre gyakrabban utasították vissza Wallenberg beavatkozását. Nem jártak sikerrel az Albrecht laktanyába gyűjtött munkaszolgálatosok érdekében tett lépései sem. Ezért karácsony előtt a gyermekek megmentésére koncentrált.(4) Amikor Szent István körúti otthonaikból a gyermekeket, illetve ugyanaznap a Pannónia utcai razzia eredményeként 41 személyt, köztük sok "védettet" a Mozsár utcai rendőrkapitányságra, majd a Sváb-hegyi Gestapo főhadiszállásra hurcoltak, Wallenberg személyesen ment utánuk és szabadította ki őket.

A nyilas terrorakciók az év utolsó napjaiban újabb lendületet vettek. December 30-án délelőtt a Katona József utca 21. szám alatti svéd"védett" házból az ott lakó 170 személyt 8 géppisztolyos hurcolta el. A telefonon értesített Wallanberg először a Külügyminisztériumba, majd a helyszínre ment. Az üres házban egy nyilas százados cinikusan közölte vele, hogy a "védettek" már a Dunában vannak. Itt már Wallenberg sem tudott segíteni... Az agyonlőttek között volt Richter Gedeon a kiváló vegyész, gyáros és korányfőtanácsos is. A Pozsonyi úti nyilasok szilveszter éjszakáján megrohanták a Légrády Károly utcai 39. számú svéd "védett" házat. 21 svéd és 25 svájci "védettet", a 48/b. számú házban 40 svéd "védettet" öltek meg.

Wallenberg megpróbálta a német és a magyar katonai parancsnokságokon elérni, hogy a "védett" házakat ne szüntessék meg, és lakókat ne vigyék az Erzsébetvárosban felállított tulajdonképpeni gettóba. Ez a törekvése részleges sikerrel járt. Egyes házakból bevitték a lakókat, másokból nem. Január 4-én például a Pozsonyi út páros oldalán 4 svéd "védett" ház lakóit a gettóba kísérték, közben teljesen kifosztva őket. Másnap a páratlan oldalon lakóknak szerencséjük volt: felsorakoztak, de néhány órai ácsorgás után visszamehettek házaikba. A nyilasok különben azzal a légből kapott ürüggyel indokolták a "védett" házak felszámolását, hogy a Katona József utca egyik svéd házából éjjel rájuk lőttek. Ez természetesen nem volt igaz.

Wallenberg vállán nyugodott a svéd házak lakóinak élelmezése is, amely az ostromlott városban hatalmas feladat volt. Szűkös készleteikből a honvédség részére zsírt és cukrot kellett beszolgáltatniuk. Bizony a svéd diplomata némely napokon többet volt a XIII. kerületben, mint a biztonságos követségen.

Wallanberg megnyerte ügyének a Tátra utca 6. szám alatti svéd kirendeltségen tartózkodó 25 fős rendőrcsoportot is, akik január 12-én parancsot kaptak a terület elhagyására és a tűzvonalba indulásra. Ők ezt megtagadták és ekkor svéd védőleveleket kaptak. Jelenlétük az oroszok megérkezéséig bizonyos korlátozott védelmet jelentett a nyilasokkal szemben(5). Január 14-én hajnalban ezek a rendőrök vezették be az oroszokat az Idegen gettó területére. Már novembertől így, esetleg "nemzetközi gettó" vagy "kisgettó" néven említik a kerület "védett" házait.

Végre lezárult az életveszély és a rémület ideje! November 20-tól több mint hat héten át emberek ezrei szenvedtek a kerületnek ezen a részén. Nem csak a "védett" házak legtöbbje volt itt - a város más részein is volt néhány "védett" ház, például a VIII. kerületben -, hanem itt működött a Tátra utca 6-ban a svéd követség kirendeltsége is, ahol a védettek ügyeit intézték. E kirendeltség munkatársai szervezték meg a "védett" házak igazgatását, orvosi ellátását, gondoskodtak élelmiszerről és gyógyszerről, tartották a kapcsolatot a hatóságokkal, főként azért, hogy megpróbálják kiszabadítani az eltűnt - a nyilasok által az utcán elfogott vagy a lakásokból kihajtott - személyeket.(6)

Feljegyzések szerint több mint hétszáz bejelentés nyomán mindössze ötvenkét embert sikerült megtalálniuk, a többiekkel minden bizonnyal a Duna-parton végeztek a nyilaskeresztes "testvérek". A kirendeltség egészen a városnegyed felszabadulásának pillanatáig, január 16-igműködött. Fontos szerepet játszottak a svéd követség kórházai: a járóbetegeket is ellátó Tátra utca 14-16. szám alatti és a Wahrmann Mór utca 29. szám alatti svéd fertőző kórház.

A kerületben található menedékhelyek legtöbbje tehát svéd "védett" ház volt. Ezenkívül a Katona József utcában 4 svájci (és a környező utcákban még egy-kettő), az Újpesti rakparton egy portugál, három vatikáni, illetve a Pozsonyi úton és a Tátra utcában három Nemzetközi Vöröskereszt által "védett" ház volt a körzetben.

Itt tanyáztak azonban a gyilkosok is, akik a Szent István körút 2., a Pozsonyi út 33/b. és a Phőnix utca 7. szám alatti nyilasházakból indultak terrorista akcióikra. November végétől rendszeresek voltak az éjszakai Duna-parti kivégzések, amelyek nagyrészt a kerületi folyamszakaszon történtek. Az itt legyilkoltakra több emlékmű is emlékeztet a kerületben.

A Duna pesti partján, a Margit híd északi oldalán emlékmű áll, a gyilkosságok áldozatainak emlékműve. Északabbra, a Vizafogónál, ugyancsak emlékmű. A kettő között, a Bessenyei utca nyugati végén, a vízparton, 1994. áprilisában, egy kis parkban a cionista mozgalom harcosai és mártírjai emlékjeléül gúla alakú kőrakást épített a Magyar Cionista Szövetség.

Wallenberg egykori tolmácsa, Wimmer Gyuláné így emlékezik: "a svéd védett házakban állandó razziát tartottak a pártszolgálatos terroristák. A nyilasok elsősorban a nagyobb növésű 12-13 éves fiúkat szedték össze azzal az ürüggyel, hogy elérték a 16 évet, s miért nincsenek munkaszolgálatban. De elvitték a gyermekotthonokból - a keresztény egyházak gyermekotthonaiból is - a kisgyermekeket, akiknek szüleit, nagyszüleit már elhurcolták. Előfordult, hogy azokat a szerzeteseket is elvitték, akik a kicsiket gondozták. Wallenberg ilyen esetben is eredményesen közbenjárt. (...) A házfelelősök - magam a Jászai Mari tér két házát gondoztam - szerény ételcsomagokkal jelentek meg, vagy a legszükségesebb gyógyszereket szerezték be, illetve azokat, amelyeket a lakólista szerint az őrség háta mögött be lehetett csempészni az orvosi teendők ellátása érdekében".

Wallenbreg már a Budapest felszabadulását követő nap, január 17-e reggelén megjelent a Tátra utca 6. szám alatti svéd kirendeltségen dr. Pető László nevű segítőtársa Langfelder Vilmos mérnök sofőrje társaságában. Velük volt egy orosztiszt is, ami azt mutatja, hogy a svéd diplomata haladéktalanul felvette - a később végzetesnek bizonyult - kapcsolatot a szovjet szervekkel is. Barátja és munkatársa, Per Anger szerint már gondolt a lakoság védelmére az orosz csapatok kilengései (fosztogatások, erőszakoskodások) ellen. A szovjet katonai hatóságokat felbőszítette, ha külföldi (svájci és svéd) iratokkal találkoztak. Tulajdonosaik eleinte megpróbálták felhasználni ezeket velük szemben is, pl. a "málenkij robot" elkerülésére. Ezeket nem is fogadták el, ha nem volt mellettük cirillbetűs "dokument". Malinovszkij marsall amikor meglátta a - nagyrészt romos - pesti házakon lengő külföldi zászlókat, megjegyezte tisztjeinek: nem is tudta, hogy Svájcban vagy Svédországban van. Kerületünkben látták Wallenberget utoljára, innen indult orosz kísérettel arra az útra, amelyről már nem tért vissza. Aki annyi emberen segített saját magát nem tudta megmenteni.


Az embermentő emlékműve


Raoul Wallenberg szimpatikus alakja és rejtélyes eltűnése sokáig foglalkoztatta a közvéleményt. Sokan tartoztak neki hálával, akik nehezen nyugodtak bele, hogy megmentőjük osztozott az elhurcolt százezrek sorsában. Bár a szovjet és később a magyar hivatalos szervek is igyekeztek először elhallgatni, majd ködösíteni a tényeket, bizonyos körülmények arra utalnak, hogy Wallenberg orosz kézen tűnt el, nem pedig nyilas ellenségei, a németek végeztek vele, vagy közönséges rablótámadás áldozata lett.(7)

Hogy hogyan és miként, azt nem tudta senki, de az bizonyos volt, hogy eltűnt. Ettől függetlenül köztudott érdemeire való tekintettel már 1945-ben utcát neveztek el róla, ahol a 9. számú épület falára 1948-ban zománcozott pléhből készült emléktáblát is elhelyeztek a következő felirattal: Raoul Wallenberg utca. /Wallenberg Raoul svéd követségi titkár / aki a nyilas uralom idején tízezrek / életét mentette meg / bátor fellépésével és lelkes odaadásával / Pest ostroma alatt eltűnt. A Szabolcs utcai kórház egyik pavilonját 1945. június 21-én róla nevezték el. A főváros vezetése már 1945-ben elhatározta - igaz magánszemélyek kezdeményezésére - egy emlékmű létesítését. A hely kijelölése is megtörtént. A XIII. kerületi Szent István parkban, a Dunára nézve kellett volna hirdetnie a szobornak a budapestiek háláját. A mű alkotásával megbízott Pátzay Pál 1945 novemberére készült el az emlékmű kismintájával. (Ennek bronz változata fennmaradt, jelenleg magántulajdonban található.) A mű kígyóval viaskodó férfiakat ábrázol. A kétméteres, mindenki számára közérthető szimbolikájú bronz szoborcsoport a feltűnően magas, svéd granitból faragott, sima oldalú talapzatra került, amelybe Wallenberg portréját vésték.

Pátzay 1947-ben készült el a nagymintával, maga az emlékmű 1948-ban került kivitelezésre. A felállítás március közepén megtörtént, ám egyelőre hivatalos avatás nélkül. Az 1949. április 9-ére tervezett avatóünnepség előtti órákban a szobrot ledöntötték és elszállították. Az eközben megsérült alkotást a Fővárosi Képtárba vitték.

A kerület azon részén, ahol Wallenberg áldásos tevékenységét kifejtette, és ahol oly sokan emlékeztek rá, felháborodást kellett a szobor sorsa. A környező házak ablakaiból voltak, akik látták a sietve dolgozó munkásokat és a felügyelő ÁVH-sokat. Nem olyan idők jártak, hogy érdeklődni, netán beavatkozni mert volna bárki is, de Pátzy Pál kapott olyan telefonokat, amelyek figyelmeztették, hogy éppen most döntik le alkotását. Természetesen ő sem tehetett semmit. Mi lehetett az oka ennek a durva és kapkodó eltávolításnak?

Mivel ekkor kezdett kialakulni a pártállam, valószínűleg a Magyar Dolgozók Pártja beleegyezésével történt a Wallenberg emlékmű felállításának engedélyezése. Viszont még nem épült ki az egész életet szabályozó utasításos rendszer, amelyik az 50-es években már általános volt. Feltehetőleg a legmagasabb pártkörökből jött az utasítás a ár elkészült szobor lebontására, ők pedig minden bizonnyal szovjet közbelépésre cselekedtek így. Mivel Wallenbert családja - a hozzájuk jutott hírek nyomán - a rejtélyes eltűnést követő években többször megpróbált érdeklődni Raoul Wallenberg sorsáról különböző szovjet- és nemzetközi fórumokon, a Szovjetunió számára lényegessé vált, hogy ez a számukra kínos ügy ne kapjon ércbeöntött megörökítést egy népi demokrácia fővárosában.

Az a tény, hogy akinek emlékművet állítottak ezrek, talán tízezrek életét mentette meg, teljesen közömbös volt a nagypolitika szempontjából. Viszont emiatt a közömbösség miatt lehetett végül a szobrot megmenteni. Kijavították, és már a következő évben Pátzay, mint antifasiszta alkotást szerepeltette a Műcsarnokban rendezett magyar Képzőművészeti Kiállításon. 1953-ban lényegében eldugott helyen, a debreceni Biogal Gyógyszertár előtt állították fel.
Wallenbergről természetesen szó sem eshetett. A mű új címe: Kígyóölő. Az immár apolitikussá vált emlékmű másodpéldányát a műgyüjtő szenvedélyéről híres Szukarno indonéz elnök vásárolta meg 1962-es nevezetes budapesti látogatásán, s magával vitte Djakartába, ahol az elnöki palota díszeként állították fel. Egy kisebb méretű változatot, a SOTE megrendelésére 1974-ben a Radiológiai Klinika főbejárata előtt helyeztek el. Ez utóbbira 1989-ben kis réztábla került, melynek szövege lényegében ismét Wallenberg-emlékművé avatta az alkotást.

A 80-as években, a szocialista egypártrendszer utolsó éveiben újra a felszínre került a budapesti emlékmű ügye is, amely túlnőtt a XIII. kerület határain. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete, a magyar származású Nicolas Salgo 1985-bren megrendelt egy Wallenberg szobrot Varga Imrétől. A dolgot egy ideig titokban lehetett tartani, de amikor a család ajándékaként megérkeztek Magyarországra az emlékmű nagyméretű márványtömbjei, kitudódtak az előkészületek. Az ügyben maga Kádár János tárgyalt a nagykövettel, aki nem titkolta, hogy szakítópróbának szánja az ügyet. A hivatalos szervek eleinte így sem akarták engdélyezn8i a közterületen történő elhelyezést. Csak akkor járultak hozzá a felállításához, amikor diplomáciai egyeztetések során kiderült, a svédek lemondják Kádár stockholmi útját, ha nem lesz Wallenberg szobor Budapesten.

Feltehetően ez volt a legfontosabb érv amellett, hogy 1987-ben Varga Imre alkotásaként felállították Wallenberg szobrát. De nem az Újlipótvárosban, tevékenységének színhelyén, hanem Pasaréten,(8) egy nagy járműforgalmú, de azért viszonylag félreeső helyen. Rádió, televízió nem tudósított az eseményről, az újságok is csak egy rövid MTI jelentést közöltek.

Maga az emlékmű a svéd diplomata bronz alakja mellett a két álló gránittömb belső oldalán Pátzay ledöntött szobrának kontúrjait is megörökíti egy kettészakított aranyvonallal. Ezáltal némi elégtételt ad elődjének is. Latin felirata Wallenberg szomorú sorsát tükrözi: Donec eris felixmultos numerabis amicos tempora si fuerint nubila solus eris. Azaz: "Amíg szerencsés vagy, sok barátot számlálsz, ha felhős lesz az ég, magadra maradsz".

Az emlékmű előtt szinte minden fővárosunkba látogató jelentősebb politikus tiszteleg. Bush amerikai elnöktől a svéd királyi párig.

1989-ben kerületünkben felmerült a róla elnevezett utcában lévő emléktábla lecserélése, a tábla nem kielégítően pontos felirata miatt. Az új, bronzból öntött domborműves emléktáblát Wallenberg alakjával Bottos Gerő készítette. Amíg Varga Imre művén a bronz alak ruházata zilált, tekintete tétova, ezen az emléktáblán egy felöltős-kalapos polgárember komoly tekintete nézi az újlipótvárosi utcát. 1989. augusztus 4-én avatták fel a sarokház falán a domborműves emléktáblát. Az ünnepségen Per Anger, a svéd diplomata egykori beosztottja is beszédet mondott, amelyben kifejtette azt a meggyőződését, hogy főnöke nem halt meg 1947-ben, lehet, hogy ma is él valahol Oroszországban. Ezért tiltakozott a tábla 1912-1947 felirata miatt. A tábla felirata ég az 1957-es orosz beismerést tükrözi, amely szerint "Wallenberg fogoly 1947. július 9-én a Lubjanka börtönben klévő cellájában váratlanul elhunyt, feltehetően szívroham következtében." A Wallenberg család nem adott hitelt ennek a szovjet jelentésnek sem és folytatták Wallenberg felkutatására vonatkozó próbálkozásaikat.

E tény ismeretében a művész eredetileg kérdőjelet akart tenni a halálozási dátum után, ezt akkor azonban még nem engedélyezték a hatóságok. Talán a jövő - a szovjet archívumok teljes megnyitása - tisztázza a hős svéd emberbarát sorsát, halálának valószínű körülményeit és idejét. Ekkor kiegészülhet a csonka évszám...

Befejezésül örömmel közölhetjük, hogy a kerületünkben lakó Deák Gábor újságíró és mások lelkes munkája nyomán 50 évvel eltávolítása után ismét az eredeti helyén, a Szent István parkban láthatjuk Wallenberg emlékművét. (14 millió Ft-ba került az újraöntött szobor felállítása és a dombormű.) Ott tiszteleghetünk előtte, ahol saját biztonságával sem törődve oly bátran fejtette ki példás embermentő tevékenységét.

Wallenberg mindenkinek segített!

Raoul Wallenberg értékelésénél természetesen elsősorban a náci és nyilas hatóságokkal való szembeszegülése, az üldözöttek segítése kerül előtérbe. Nem szabad azonban elfelejtkeznünk arról sem, hogy korlátlan humanizmusában nem ismerte a megkülönböztetést, mindenkinek igyekezett segíteni.
Jó példa erre, hogy amikor december 28-án a Tátra utca 14-16. szám alatti Svéd kórházban a Szent István körúti nyilasház egyik vezetője megjelent, egészen természetesnek tartotta, hogy karsebesülésén segítsenek. Amikor a Pozsonyi út 5. szám alatti katonai kórház vezetői elmenekültek a front közeledésekor, magukra hagyva több mint hatvan sebesültjüket, ők is Wallenberghez fordultak, és ú segített rajtuk. Felállította Hollán utca 15. számú házban a svéd követség úgynevezett katonai kórházát, amely heteken keresztül gondoskodott a sebesült katonák ellátásáról. Kisebb, napi ügyekben (gyógyszer- és kötszerigénykés) is lehetett számítani Wallenbergre.(9) Így vált a századunkban oly ritka egyetemes emberiesség jelképévé!

Egyéb "védett" házak

Mint már utaltunk rá, a svájci követség által kiadott védlevelek (eredetileg 7800) nagyon nagy jelentőségre tettek szert, mivel Carl Lutz svájci konzul tudtáal és támogatásával cionista fiatalok megszereztek 30.000 eredeti blankettát és ezeket is kiosztották, azon felül még mintegy 120.000 (!) azer4eetitől megkülönböztethetetlen okmányt osztottak ki, megzavarva ezzel a deportálási terveket. Sváci "védett" házak voltak kerületünkben a Pozsonyi úton (a 8-as számtól az 54-es számig 12 épület), a Katona József utcában (a 9-es számtól a 41-es számig 7 épület), a Hollán utcában (a 6-os számtól az 54-es számig 9 épület), a Tátra utcában (a 3-as számtól a 46-os számig 18 épület), ezenkívül néhány ház a Légrády Károly, a Pannónia utcában, a Szent István parkban és az Újpesti rakparton.

Vatikáni védettséget élvezett a Pozsonyi út 3 háza és a 3 másik ház az Újlipótvárosban. 7 spanyol "védett" ház volt ugyanebben a körzetben. Itt kell megemlékeznünk az olasz Giorgio Perlasca tevékenységéről, aki spanyol ügyvivőként kb. 5000 védőútlevelet adott ki. (Emléktáblája van kerületünkben a Szent István park 35. számú épületen.)

Különösen nagy becsben állott az ugyancsak 4 "védett" házzal rendelkező portugál védelem, mert a többi követségtől eltérően nem védelemleveleket, hanem 1944. december 31-i lejárattal szabályszerű útleveleket adtak ki (mintegy 800 db-ot). Sajnos ennek ellenére az általuk "védettek" egy rését a kerületi Albrecht Laktanyából 1944 decemberében deportálták. Mint a mellékelt jegyzék tanúsítja, a kerület déli részében olyan sűrűn voltak a "védett" házak, hogy valóságos második gettót alkottak, ezért is nevezték hivatalosan Lipótvárosnak ezt a részét nemzetközi, vagy "védett" gettónak.


A Wallenberg-jelentés
(részlet)

"Egy svéd diplomata. Fekete szalonkabáthoz fehér selyemsálat visel.
Vigyázatlan és vakmerő. Kihordja az üstből a kárhozottakat.
A kemencék tűzfénye vezeti Betlehem felé, és nem hagy hátra mást,
Csak egy noteszt a címekkel, meg a világpusztulás kérdőjelét."

(Orbán Ottó)


U.i.:
Wallenberg sorsa és tevékenysége könyvtárnyi irodalmat eredményezett az elmúlt évtizedekben. Ez a rövid írás egy pesti kerület - ahol a legnagyobb hatást tette és ahol emléke leginkább megmaradt - szempontjából örökíti meg dicső alakját és nemes tetteit.


Hivatkozások

1 Egy idő múlva a svájci "védettek" száma már felülmúlta a séd védettekét. Azt is tudnunk kell azonban, hogy míg a svájci védleveleket hatalmas mennyiségben hamisították egy illegális nyomdában, addig mindössze 30 hamis svéd védlevélről tudunk. Ld. David Gur visszaemlékezéseit a Holocaust Füzetek 1988. 9. számában ("Iratcsata az életért").

2
Ezt a testületet a deportáló Adolf Eichmann-törzs parancsára vezető zsidó személyiségekből hozták létre. Gyakorlatilag a megszállók utasításainak közvetítőjeként működött az üldözöttek felé.

3
Ilyen például az 1944. november 30-án kelt 323. Hum 1944. sz. jegyzék, amelyben elhurcolt emberek száma szerepel néhány konkrét név felsorolásával kiegészítve.

4
Ezt a tevékenységét a Schützling-Protokollból ismerjük. Ez egy iroda volt, amelyet Wallenberg azért állított fel, hogy a rémtettekről a svéd követségi épületet ért aknatalálatkor nagyrészt megsemmisült.

5
Csató Ákos rendőrfőhadnagy a csoportból a nyilas érzelmű rendőröket eltávolította. Svéd útlevelének száma R:06980, Sp: 02890

6
A Tátra u. 6. szám alatti kirendeltség tagjai néhány nappal később Müller Rezső vezetésével a Béke térre mentek és ott a Stern Richárd Gépgyárban Svéd Vöröskereszt Kórházat rendeztek be. Itt egyben Angyalföld szegény népe számára étkeztetési akciót is indítottak.

7
Az biztos, hogy 1945. január 17-én a XIII. kerületben látták utoljára. 1957-ben hivatalos szovjet jelentés ismerte el Wallenberg 19547-ben egy moszkvai börtönben bekövetkezett halálát.

8
Budapest, II. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor - Nagyaltai utca

9
Az újabb történeti irodalomban nagy teret kap a kisgettó története. Mivel a menlevéllel nem rendelkező zsidóknak át kellett költözniük az Erzsébetvárosi csillagos házakba, sokakat egyenesen a téglagyárba vittek, ami nagy felháborodást váltott ki a már ott levő zsidók körében. Wallenberg az ő sorsukon is igyekezett enyhíteni.


Vissza a TUDOMÁNY-hoz