Vissza a TUDOMÁNY-hoz

vallastud1.jpg (6027 bytes)

blue.gif (53 bytes)   

Frőhlich Róbert főrabbi: Háborús responsumok


XII. Elhalálozás, temetés, gyász

g./ Kérdés:

Megengedhető-e temetés szombaton? Megengedhető-e háborús kényszerhelyzetben?

Egy repülőgép szerencsétlenség során számos katona elpusztult. Egyikük zsidó volt. A támaszpont parancsnokai minden előkészületet megtettek a temetésre, ami szombati napra esett. A rabbit arra kérték, hogy vegyen részt a temetésen, és ő ebbe bele is egyezett, minthogy katonai tiszteletadásról volt szó. Kifejtette azonban a parancsnokoknak, hogy szombaton nincs zsidó temetés. A holttestek olyan állapotban voltak, hogy legjobb lett volna azonnal temetni. Hogyan engedélyezhető szombati temetés a csatatéren?

Válasz:

Talmud Jerusálmi1 a Móéd Kátán III, 5-ben a Sivá2 időszak végének kérdését tárgyalja, és egy olyan esetet említ, amikor a nyolcadik nap szombatra esik (ez azt jelenti, hogy maga a temetés az előző szombaton történt). De miképpen történhetett ez meg? Jerusálmi egyik válasza: a sírt nemzsidók zárták le szombaton.
A következtetés ellenére - hogy tudniillik a temetés szombaton történt úgy, hogy a szükséges munkálatokat nemzsidók végezték el - a törvény világosan kimondja, hogy szombaton nem szabad temetni. L. Toszáfot Bábá Kámmá, 81a (az “Omer L’Nochri” bekezdés alatt): “Logikus, úgy kellett történni, hogy megengedték a szombati temetést, de minthogy szombaton temetni szörnyű és szégyenteljes, sérti a Szombat törvényét, a temetés ezen a napon még akkor is tilos, ha a munkát nemzsidók végzik el.” Még egy Met Micvá
3 sem temethető Szombaton. (L. b. Szánhedrin 35a és b, ahol Rés Lákis4 elméleti feltevése található: a Talmud cáfolja azt, hogy ilyen temetés engedélyezhető lenne.)

Ez az általános tiltás a normál körülményekre vonatkozik. Még a polgári életben is, járvány esetén, ha a kormány azt a parancsot adja ki, hogy a péntek este elhaltat azonnal el kell temetni, a temetésre sor kell, kerüljön. (L. Greenwald: “Ach L’cárá”, p. 971.) Háborús időkben a katonai parancs felülírja a szombat törvényét. (L. Hofec Hajjim, Mahné Jisraél, 28. Fejezet: “ A katonai szolgálatot teljesítőnek az állami parancs megszabta kötelességeket megengedett elvégezni, és ez által nem válik belőle a szombat megszegője.”
A harctéren, ahol külön parancs rendeli el a holtak eltemetését, a rabbi, illetve a zsidó katona, ha erre parancsot kap, köteles a holtakat szombaton is eltemetni.
Hadi területen, ha külön katonai parancs rendeli el az azonnali temetést egy járvány vagy katasztrófa miatt - ilyen lehet egy légi katasztrófa, mikor a holttestek olyan állapotban vannak, hogy azonnali temetésre van szükség -, akkor ezt a parancsot kérdés nélkül el kell fogadni, és a holttesteket akár szombaton is el kell temetni.

Ezektől a kivételes körülményektől eltekintve azonban nem szabad szombaton temetni. A rabbinak azonban meg kell tárgyalnia a parancsnokkal, hogy vajon nem halasztható-e el a temetés egy másik napra, amikor a zsidó gyakorlatnak megfelelően a temetés engedélyezett.top4j.gif (1992 bytes)

h./ Kérdés:

Az elesett, illetve katonai kórházban elhunyt katonák, volt katonák szülei, közeli hozzátartozói beleegyezésüket kell-e adják, ha a kórház tőlük a boncolás engedélyezését kéri?

Válasz:

A boncolás kérdésének tárgyalásakor rabbinikus szaktekintélyek a Talmudban lévő alapelveket használták fel. Elsődleges alapelv: tilos a halott eltemetését szükségtelenül késleltetni, valamint: tilos a halottat megcsonkítani (nivvul) vagy megalázni (bizajon). Másrészt viszont általános alapelv: emberélet mentése hatályon kívül helyezi a törvény összes tiltását, kivéve azokat a törvényeket, amelyek bálványimádás, házasságtörés, vagy gyilkosság tiltására vonatkoznak. A Talmud Chullin II/b-ben található egy speciális eset, ez a következőket tárgyalja: felboncolható-e a holttest, ha ez egy élő személy javát szolgálja. Például: gyilkossággal vádolnak valakit, ám felmerül a kérdése annak, hogy az áldozat nem a gyilkossággal vádolt keze miatt fulladt meg. A Talmud természetesnek veszi, hogy a vádlott életének megmentése érdekében megengedett a holttest felboncolása és vizsgálata.

A Talmud azonban nem foglalkozik a boncolással, mint olyannal, ami az orvostudomány hasznát szolgálja, és ez által mások életét mentheti meg. A Sulchán Árúch egyáltalán nem említi a boncolás tilalmát.

A későbbi szaktekintélyek, ezek sorában az első Ezékiél Landau (1713-1793), jelentős teret szánnak e kérdés megvitatásának. Kétségtelen, hogy a rabbinikus vélemény szinte egybehangzóan megtiltaná, hogy a zsidó holttestek orvosegyetemekre kerüljenek, hiszen ott a holttestet az anatómia tanítása céljából teljes egészében felboncolják, és a holttest nem jut el a temetésig. A vélemények már nem ennyire egyöntetűek a kórházban, orvosok által végzett boncolást illetően, aminek célja az, hogy a halál okát kiderítve más pácienseken segíteni lehessen. Két klasszikus szaktekintély, Ezékiél Landau (“Noda bi’Jehuda”, II, Jóre Déá 210) és Móse Szófér (“Chátám Szofér”, Jóre Déá 336) azonban egyetért abban, hogy a boncolás az orvostudomány általános fejlődése céljából, tehát azzal a nem konkrét elvárással, hogy valamit esetleg tanulni lehet a boncolásból, nem megengedett. Ugyanakkor egyetértenek abban is, hogy ha éppen jelen van egy olyan beteg, aki az elhunyttal azonos betegségben szenved, és az elhunyt felboncolása esetleg a beteg hasznát szolgálhatja, akkor a boncolás megengedett, hiszen ez esetben határozottan alkalmazható az az alapelv, ami az élet megmentése érdekében hatályon kívül helyezi a többi parancsot.

A Bizottság ebben a kérdésben nem hoz a civil életre is vonatkoztatható általános döntést. A katonai kórház hadi körülményei azonban némileg eltérnek a civil élet körülményeitől. Először: a katonai kórházak igen nagyok, az épületben rendkívül sok a páciens. Másodszor: a páciensek közül sokan a háború okozta betegségektől, sebesülésektől szenvednek, ebből következően a betegségeik is igen hasonlóak. Épp ezért a katonai kórházakban igen nagy a valószínűsége annak, hogy a kórházban egyidejűleg kezelt betegek közül többen is ugyanabban a betegségben szenvednek, ami egyik betegtársuk halálát okozta. Ennek alapján belátható, hogy az Ezékiél Landau és Móse Szófér által jelzett helyzet tökéletesen egybe esik a katonai kórházak körülményeivel. Természetesen szem előtt kell tartani azt, hogy a holttestet a szükségesnél nagyobb mértékben nem szabad megcsonkítani, és a temetéssel sem szabad indokolatlanul késlekedni.

A boncolás elvégzésének egyéb okai lehetnek: ha az orvosok a halál okát boncolás nélkül nem tudják megállapítani, vagy örökletes betegségek esetén, amikor a családot az elővigyázatossági módszerekről tájékoztatni kell.
Responsumunkban a boncolás okaként azt jelöltük meg, hogy a nagy katonai kórházakban, ahol az előforduló betegségek legtöbbjét a háború okozta, nagyon is valószínű, hogy akad olyan beteg, aki éppen abban a betegségben szenved, ami betegtársa halálát okozta.
top4j.gif (1992 bytes)

i. / Kérdés:

1945 október 19-én Oszakában5, a japán hadifogolytáborban meghalt egy volt katona. Az Egyesült Államok Hadserege a következő kérdésekkel fordult bizottságunkhoz:

  1. Megengedi-e a zsidó törvény a hamvasztást?
  2. Megengedi-e a zsidó törvény az elhamvasztott holttestek zsidó temetőben való eltemetését?
  3. Van-e a temetőben olyan speciális hely, ahová az urna eltemethető?
  4. Eltemethető-e maga az urna, vagy előzőleg koporsóba kell helyezni?
  5. Előírásos méretűek-e a sírok, vagy pedig lehetnek kisebb méretűek is?
  6. Megegyezik-e a szertartás a hazaszállított holttestek esetében szokásos szertartással?

Válasz:

Nem kell újra áttanulmányozni a hamvasztás és a zsidó törvény kérdését. Szinte egybehangzó vélemény szerint a hamvasztás tilos. Kisebb a nézetazonosság abban a kérdésben, hogy vajon az elhamvasztott holttest hamvai eltemethetőek-e zsidó temetőben. A németországi Altonában élő Meir Lerner “Chájjé Olám” című könyvében azokat a véleményeket gyűjtötte össze, amelyek szerint tilos az ilyen temetés. Fürth-ben élő kortársa, Simon Deutsch “Or Háemet” című könyvében a kérdés másik oldalát vette vizsgálat alá. Elija ben Amozeg, a nagy itáliai rabbi, a témával foglalkozó “Jááné Boés” című könyvecskéjében teljesen megengedettnek tartja az elhamvasztottak hamvainak eltemetését.
A rabbi ebben a könyvecskében nagy terjedelmet szán annak bizonyítására, hogy a zsidó törvény tiltja a hamvasztást, végül mégis azt mondja, hogy a hamvak eltemetése nem egyszerűen megengedett, sőt inkább egy micvá a testnek, ebben az esetben a hamvaknak. Nem kell eldöntenünk azt a vitás kérdést, hogy általában megengedett-e a hamvak eltemetése, minthogy a hozzánk érkezett kérdésben szereplő katona hamvainak az eltemetése speciális eset, és valószínűleg lesznek még ehhez hasonló speciális esetek. Ennek a katonának a holttestét nem az Egyesült Államok hamvasztással nem foglalkozó hadserege hamvasztotta el. Holttestét a japánok hamvasztották el abban a hadifogolytáborban, ahol meghalt. Ez ugyanaz a szituáció, mint ami a nácik által meggyilkoltak hamvaival történt: a nácik a hamvakat elküldték a legközelebbi hozzátartozónak. Abba a kategóriába tartozik ez, amit Maimónidész
6 írt le “Hilchot Ávél” I, 9-ben, nevezetesen: idegen hatalmak végeztek velük (Malchut Akum), az így elpusztítottaktól nem szabad megtagadni semmilyen szertartást, beleértve a gyászt és a temetést is. Ezeket a katonákat, az ellenség kegyetlenségének áldozatait a nélkül hamvasztották el, hogy ebbe ők, vagy családjuk a beleegyezésüket adhatták volna. Egyetlen, a zsidó hagyomány szerint előírt szertartást sem szabad megtagadni tőlük.

Ám hogy elkerüljük annak látszatát, mintha az elhamvasztottak hamvainak eltemetése általában megengedett lenne, azt tanácsoljuk, hogy az urnát helyezzék egy szabályos méretű koporsóba, majd temessék egy szabályos méretű sírba. A hozzátartozók bánatának csökkentése érdekében is jobb szabályos méretű koporsót alkalmazni, hiszen így a hazaszállított elhalt temetése nem fog a szokásos temetésektől különbözni.top4j.gif (1992 bytes)

j./ Kérdés:

A zsidó törvény megengedi-e elhunyt zsidó katonák katonai, vagy más, nemzsidó temetőben való eltemetését, és vezetheti-e a szertartást rabbi ezekben a temetőkben?

Válasz:

Nem lehetne általános elvre hivatkozni, ha a zsidó törvény egyértelműen tiltaná az ilyen temetést.

De tiltja-e egyértelműen? Noha egyetemes és régi keletű szokás írja elő azt, hogy zsidót zsidó temetőben kell eltemetni (Kever Jiszraél), sem a Talmudban nincs olyan határozott törvény, sem a nagy törvénykönyvek nem írnak elő olyasmit, hogy a közösségnek zsidó temetőt kell létrehoznia, és arról sem szólnak, hogy zsidót csak zsidó temetőben lehet eltemetni.
A temetés helyére vonatkozóan a törvény egyedül azt írja elő, hogy temetni mindenkit saját birtokán (Btoch Selo) kell ( Bábá Bátrá
7 112/a).
Nagyjából száz évvel ezelőtt ennek a törvénynek az alapján a munkácsi Eleázár Spiro megpróbálta megteremteni a zsidó temetők követelményének törvényes alapját (a Minhat Eleázár II, 41-ben).

Ezért hát legfeljebb annyit mondhatunk, hogy nem felel meg az általános szokásnak (a minhágnak), ha egy zsidót nem zsidó temetőben temetnek el, azt viszont nem mondhatjuk, hogy ez törvény ellen való, tilos lenne. Azt javasoljuk, hogy a családok kérjék meg a rabbijukat, hogy hozzon döntést. A rabbi aztán eldönti azt is, hogy levezeti-e a szertartást.top4j.gif (1992 bytes)

k./ Kérdés:

Milyen gyászszertartással kell a hazaszállított katonát újratemetni?

Válasz:

Az exhumálás és újratemetés szertartásaival foglalkozó törvények alapját a Talmud Jerusálmi, Moéd Kátán, I, 5 tárgyalja. Itt világosan kifejezésre jut, hogy az említett összes szertartás a csontok exhumálásával foglalkozik. Nem említ gyászszertartást a csontok újratemetésére.

Ha a gyászolók ismerik az exhumálás pontos óráját, annak a napnak az estjéig kell gyászszertartást tartaniuk (azaz az exhumálás napján). A gyászolóknak ekkor kell a kriát is elvégezniük. Megjegyzendő azonban, hogy ezek a szertartások sem javalltak.

Móse Szófér a témában adott híres responsumában (“Chátám Szófér” Jóre Déá 353) azt mondja, hogy ha számos exhumálásra kerül sor, vagyis ha sok holttestet kell elmozdítani, akkor a rabbinak és a rabbinikus törvényszéknek olyan határozatot kell hoznia, amiben megtiltja, hogy bárki is a családok tudomására hozza ezt a tényt. A cél: ne kelljen a családoknak gyászolniuk és a kriát elvégezniük. Határozottan fennáll annak a lehetősége, hogy még a Mózes Szófér által nem javallt szertartások lefolytatására sincs mód, hiszen a csontok lezárt koporsóban érkeznek. Jelentős mennyiséget szán a Talmud Jerusálmi annak megvitatására, hogy mennyiben alkalmasak a gyásszal kapcsolatos törvények arra az esetre, amikor a csontok lazán helyezkednek el egy ruhadarabban, de arról nem szól, ami a mi esetünkre vonatkozna, azaz: amikor a csontokat koporsóban szállítják. A Sulchán Árúch Jóre Déá 403 is csak az exhumáláskor elvégzett kriáról és gyászról tesz említést.

A hazánkban történő esetleges újratemetési szertartásokon fentiek szerint nem kell kriát végezni. Móse Szófér az idézett responsumban azt mondja, hogy a temetést követően, a temetés napja végéig, helyet kell, hogy kapjon a rituális gyász (azaz a földön ülés, stb.).top4j.gif (1992 bytes)

 

keksor.gif (227 bytes)

1Két Talmud ismeretes. Az általánosan ismert és csak Talmud néven emlegetett Talmud Bávli, azaz a a babilóniai almud. Ez, mint neve is mutatja, Babilóniában született, az i.sz. II.-V. sz.-ban. A másik a Talmud Jerusálmi, azaz a palesztinai Talmud, mind terjedelmében, mind jelentőségében kisebb a babilóniainál, noha az Izraelben élt rabbinikus tekintélyek rendelkezéseit és véleményét tartalmazza.

2A halottakért viselt legszigorúbb, hét napos gyász, mely során földön avagy alacsony széken, cipő nélkül ülnek, nem borotválkoznak. Ez időszak alatt a lakásban minden tükröző felületet letakarnak.

3A halottal való foglalkozás az egyik legnagyobb jó cselekedet (micvá), hiszen ezekért a tetteinkért már semmilyen viszonzásra itt a földön nem számíthatunk.

4Talmudi bölcs. Érdekesség, hogy még a Talmud különböző bölcseinek civil foglalkozásuk volt (pásztor, vízhordó, stb.), addig Rés Lákis rablóvezérként “kezdte pályáját”, s vált a Talmud egyik legkiemelkedőbb alakjává.

5Noha magyar viszonylatok között ez a szituáció elképzelhetetlen, a kérdések fontosságára való tekintettel mégis csak megtárgyaljuk e példát.

6Rabbi Mose ben Májmun, az egyik legnagyobb zsidó vallásfilozófus. Fő művei : A Misné Torá című törvénykódex, és a More Nevuchim címet viselő filozófiai munkája. Majmonidesz más néven a Rámbám nem csupán filozófusként, hanem II. Szaladdin szultán udvari orvosaként is hírnévre tett szert.

7Talmudi traktátus

keksor.gif (227 bytes)

blue.gif (53 bytes)