Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Dr. habil. Staller Tamás Ph.D.:
Az Országos Rabbiképző Intézet története


Egy intézmény százhuszonöt éves története minden bizonnyal jóval több, mint helytörténeti vagy intézménytörténeti kuriózum. Először is, benne van abban a nemzeti tudománytörténetben, amelynek életképességét köszönheti. Azaz, a nemzeti kultúra és tudomány maga is gazdagodott általa. Ezért aztán, minthogy a nemzeti tudománytörténetek elválaszthatatlanul összefonódnak az egyetemes tudomány történetével, lehetetlenség lenne azt állítani, hogy az 1877-ben, a Kiegyezést követő tizedik esztendőben, a Haynau-féle hadisarcot emberarcúvá átvarázsoló Ferencz József, őcsászári és királyi nagyvonalúságának köszönhetően megszületett budapesti "zsidó papképezde", valamiféleképpen pusztán kegyúri gesztusnak köszönhetné a létezését.

Sietünk határozottan leszögezni: a 19. század harmadik harmadára Európa talán legnagyobb zsidó populációja szerveződik meg Magyarországon, és ennek, az anyaország nélküli népnek a császárság szempontjából határozott feladatai adódnak. Legalábbis, I. Ferenc József a zsidókban valamiféle eszközt lát a soknemzetiségű birodalom intranzigens nacionalizmusaival szemben. Egyfajta, tőke-dinamizáló szerepet szán ennek a népnek, akikkel kapcsolatban sohasem rejti véka alá azt a meggyőződését, hogy föld- és államnélküliségük az osztrák birodalmi központ számára a megbízhatósággal ér föl. Szóval, amikor a pesti városszélen a zsidó hitközség telket kap, hogy ott fölépíthesse Európa első és máig - voltaképpen - párját ritkító egyetemi rabbiképzőjét, az uralkodónak nagy valószínűséggel ez is(!) jár a fejében.

Jóllehet, David Friedhausen már 1806-ban javasolja a bajor választófejedelemnek azt, hogy jó volna egy olyan főiskola, ahol a judaizmus tanítását ötvöznék a legmodernebb tudományok tanításával. De hát, más a helyzet német földön, ahol a zsidók a Fölvilágosodástól, ha nem is dúskálnak a fölvilágosult abszolút monarchia adta jogokban, mégis némiképp szerencsésebb a szociális helyzetük, mint akárhol Európában. Akkor még a nyugati országokat is beleértve.
1877. október negyedikén, amikor Bloch Mózes, a Budapesti Országos Rabbiképző Intézet első rektora meggyújtotta a ner tamidot, a magyar zsidók már egy évtizede egyenjogúak az ország többi polgárával politikai tekintetben. De nem egyenjogúak a kultúra vonatkozásában.

Az Intézetnek, ami egyébként Ferenc József halálát követően - a csodálatos Löw Lipót IV. Károlynál történő közbenjárása mellett, - kéri a császár nevének fölvételét az intézmény megnevezésébe, kettős a rendeltetése. Olyan oktatást kell szerveznie, amelyben a judaizmus tradicionális szellemi területei és a zsidóságot a filozófia görög indításaitól megérintő racionális tudományosság, együtt vannak. Ahol a zsidóság magyar és bizonyos vonatkozásban európai lelki vezetői a legmagasabb rendű tudományos fölkészültséggel képesek interpretálni az ősi egyistenhit tanításait. A híveiknek. Azoknak a történelem által meghurcolt hitsorsosaiknak, akik kibújva a gettók - nem csak fizikai értelemben vett - falai közül, a vallásuk rabbijaitól az emancipációt zsidó oldalról fölerősítő identitást várnak.

A másik föladata az intézménynek a zsidóság évezredes kultúráját és a judaizmus tudományát bevezetni a Nyugat, de mindenekelőtt a magyar kultúrába. A Szentírást elsősorban, annak eredeti héber-zsidó fölfogását és szöveg-értelmezését. Azután a Talmudot, de annak történeti filológiai és hermeneutikai aspektusait. Ami abban az időben a vallási és embertudományi tanulmányok körében megszokott volt. De itt volt még a responsum-irodalom, kommentár-irodalom, Midrásh, exegézis-történet, a zsidó történelem, a zsidó filozófia, a bibliai geográfia, a héber nyelvtörténet, a bibliai nyelvek, az arabisztika, a Szentírás természettudományos aspektusai.

A Rabbiképzőnek tehát már megalakulása első pillanataitól ügyelni kellett arra, hogy egy jottányit se maradjon le a kor tudományosságától. Talán ezért több, mint érdekes epizód egy Goldziher Ignác által megfogalmazott levél, 1880. júniusában.

Ekkor a Rabbiképzőt az a grandiózus négyesfogat irányította (egészen az első világháborúig) amelynek tagjai: Bloch Mózes, Bacher Vilmos, Kaufmann Dávid, és Goldziher Ignác, voltak.

A meglehetősen indulatos levél szerzője az arab nyelv, irodalom és filozófia tanára, aki azonban otthon van a hebraisztikában, a judaisztikában, a zsidó vallás teológiai és filozófiai kérdéseiben, egyaránt. Goldziher követeli a Rabbiképző felügyelő bizottságától, hogy gondoskodjon a következő tudományok oktatásáról a Rabbiképzőben, azért "hogy a jövő művelt zsidó lelkészei" méltó képzettségre tegyenek szert: " vallástörténet, vallásfilozófia, bibliai teológia, bibliai irodalomtörténet, Palesztina geográfiája, Palesztina etnográfiája."

Bloch az első rektor maga is fényes bizonyítéka volt annak, hogy a rabbinikus tudományokat csak a nyugati világ tudományaival szinkronban érdemes művelni. Nagybátyja a Nagytapolcsányban működő jesivájába jár, majd Pilsenben filozófiát és fizikát hallgat öt évig, hogy azután csehországi és morvaországi rabbi-gyakorlatot követően maga is jesivát alapítson. Ebből az európai szellemiségű cseh-morva zsidó akadémiáról hívják meg a pesti Rabbiképző rektori székébe. Hatvankét éves ekkor, és még hátra van az igazi fő mű megírása, egy hétkötetes bibliai és talmudkori intézmény- és szabálytörténet, jó néhány Halacha-kommentár, és a tizenhetedik századi, rothenburgi Meir ben Baruch responsum-gyüjteményének annotált kiadása.

Bacher Vilmos professzor úr az ún. alsó tanfolyamon Bibliát, zsidó történelmet és német nyelvet tanít, a fölsőknek pedig kommentár-irodalmat, Midrásh-t, és exegézis-történetet. Bacher eredetileg filozófiát, történelmet, és perzsa valamint arab irodalmat hallgat a breslaui egyetemen.

Akárcsak a már említett nagy négyes másik tagja, Kaufmann Dávid. Ő ráadásul még a klasszika filológiát is fölveszi az egyetemen. Ennek aztán Pesten veszi hasznát, amikor ógörögöt tanít majd az alsó tanfolyamon. Kaufmannt a kor zsidó vallástudományának nagy öregje, Leopold Zunz meleg ajánló soraira nevezi ki Trefort Ágoston kultuszminiszter professzornak Pestre. Kaufmann-nak köszönheti a Magyar Tudományos Akadémia világhírű Keleti Könyvtára az un. Kaufmann genizákat, a paduai Coleggio Rabbinico professzorának, Lellio della Torre-nak a maga nemében páratlan gyüjteményét. A Kaufmann genizák a Rabbiképző könyvtárát voltak hivatva megalapozni. A művészettörténetet, történelmet, genealógiát, filozófiát, fiziológiai lélektant egyaránt művelő és tanító Kaufmann még arra is tudott időt szakítani, hogy a korabeli antiszemita megnyilvánulásokat tollhegyre tűzze. Negyvenhat évet élt. Harminc könyvet és több mint ötszáz tanulmányt jegyzett.

Bacher volt a második a rektorok sorában. A filozófus Bacher, aki a perzsa-zsidó irodalomtörténettel is foglalkozik, Bánóczi Józseffel megindítja a Magyar Zsidó Szemlét és az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat IMIT Évkönyvek sorozatát.

Blau Lajos, a harmadik rektor 1913-ban foglalta el a rektori széket. Nem lehettek könnyű idők, bár - ehhez képest - a folytatás...?! Ő mondta egyszer: "A pesti Rabbiképzőt a felvilágosult zsidók hozták létre." Blau az első olyan professzora az intézménynek, aki itt végzett. Talmudi jogból doktorált a budapesti egyetemen. Azért ott, mert a Rabbiképzőnek 2002-ig nem engedélyezték a doktoráltatást.

Jóllehet, az intézmény falai között számos világhírű tudós tanított, és a hallgatói közül is számosak lettek a nemzetközi tudományos élet elismert szereplői, doktorrá nem fogadhatott az intézmény. Volt ebben nagypolitikai és volt ebben valláspolitikai meggondolás egyszerre. Az biztos, hogy a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemmel volt a Rabbiképzőnek megállapodása még 1891-ből, ami egy vallás- és közoktatási rendelet alapján szabályozta, pontosabban előírta a Rabbiképző hallgatóinak két év lehallgatását bármely szakon a pesti egyetemen. Az is igaz, hogy bizonyos tárgyakból, mint a történelem, orientalisztika, arabisztika, perzsa irodalom, stb., a rabbiképzősök különösebb nehézség nélkül doktorálhattak. Persze, ez azért nem volt ugyanolyan, mintha az intézménynek saját doktoranduszai lettek volna. Volt ebben a helyzetben valami megalázó. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hitközség és a rabbinátus sem lelkesedett a latin kereszténység egyetemeinek e történelmi specialitása iránt.

Blau történetesen jogot hallgat a Pázmányon. Hogy a vallásjog tudósa lehessen, szüksége volt a profán európai és magyar jogra is. Sajátos élet- és tudományfölfogás volt ez. Ilyen volt a pesti Rabbiképző a tízes, a húszas és a harmincas években. Blau Lajos 1911-ben héber nyelvű tudományos folyóiratot alapított Pesten, Hatzofe Me Eretz Hagar címmel, amelyben megjelent a korabeli zsidó tudományos világ.

Az első világháború véget vetett ennek az idillnek. Schwarz Dávid rabbiképzős magyar honvéd elesik a fronton. Több hallgató hadifogságból tér haza. 1919-ben a kommün bezárja az intézményt.

1919 őszén 26 hallgatóval folytatódik a tanítás.

1920-ban a numerus clausus öt százalékpont alá kényszeríti a zsidó egyetemi hallgatók arányát. A Rabbiképző hallgatói most már csak történelmet, filozófiát, sémi nyelvészetet és pedagógiát vehetnek föl az egyetemen.

A professzori kar legkiválóbbjai ekkorra már nincsenek az élők soraiban. Elment Goldziher, Veneziáner Lajos az újpesti rabbi, aki az intézet módszertan professzora volt, Bloch Heinrich a német irodalom és a világirodalom professzora, Klein Miksa a Talmud tanára, és Guttmann Mihály a vallásjog tanára is fogta magát és elment Breslauba rabbinak. Azért jöttek is, kitűnőek a maguk területén, és nagyszerűek tanárként is.

Heller Bernát lett a Biblia és a filozófia tanára, de tanított Midrást, Aggádát és zsidó folklórt is.

Hoffer Ármin, szentesi és veszprémi rabbi kapta a vallásjogi katedrát.
Lőwinger Sámuel a Biblia és a Talmud professzori székébe kerül.
A brilliáns hitszónok Hevesi Simon a filozófia és a homiletika tanára.

Fischer Gyula Midrast tanít, Edelstein Bertalan Bibliát, Weisz Miksa bibliai hébert.

És még valami: a Rabbiképző könyvtári állománya meghaladja (ne felejtsük: 1920-ban vagyunk!) a háromszázezer egységet.

Guttmann Mihály, az 1933-ban, az akkor már náci Németországból az akkor már fasizálódó Magyarországra visszatért jelentős tudós lesz a Rabbiképző új rektora. Guttman nevéhez kapcsolható az 1940-ben alakult "Hug Ivri", ami a modern hébert fogja népszerűsíteni, a Magyar Zsidó Szemle kiegészítése francia, német és héber számokkal (Guttmann szarkeszti a folyóiratot). Életre hívja a Blau Lajos Talmudtudományi Társulatot, a Goldziher Ignác Theológiai Egyesületet, a Bacher Vilmos Önképzőkört, a német kiadású Enciklopédia Judaicat, a Biblia magyarra fordítását szerkesztő bizottságot.

A Rabbiképző új professzorai közül néhány: Hahn István (az ELTE későbbi ókortörténet professzora), Friedmann Dénes, Róth Ernő, Kálmán Ödön.
Guttmann 1943-ban meghal, és a Főtanács Lőwinger Sámuelt nevezi ki rektornak. A numerus nullus miatt is, az 1943-as tanévben kétszáz hallgató tanul a falak között.

Egy igazi európai zsidó akadémia a rettenet közepette. A modern héber nyelvet a kiváló hebraista Wahsberger Mózes, a héber irodalmat Turóczi-Trostler József (később az MTA tagja), zsidó zenetörténetet a Magyar Zeneakadémia professzora Szabolcsi Bence, görög irodalmat Dercsényi Móric a nemzetközileg ismert klasszika-filológus, filozófiát Szemere Samu, aki a német fölvilágosodás és a marxizmus klasszikusait ültette át magyarra, és aki később az Izraelita Tanítóképző igazgatója, majd az MTA tagja lesz, az angol nyelvet és kultúrát Földváry Tibor, az olasz nyelvet, irodalmat és kultúrtörténetet a római egyetem professzora Herskovics Fábián tanította.

A következő év március 19.-én a németek megszállják az országot és Adolf Eichmann meglátogatja az intézményt. Lefoglalja a fölbecsülhetetlen értékű könyvtári és kézirat gyűjteményt. A jelentősebb részét átirányítja a Birodalomba, a többi az un. Zsidókérdést Kutató Magyar Intézetben landol. A továbbiakat ismerjük.

1945. március 22.-én újra megnyitja kapuit a Rabbiképző, harmincnégy hallgatóval. Scheiber Sándor, aki akkor a negyvenes éveiben járó fiatal professzor, lesz az intézet spiritus rectora, majd 1950-től a rektori széket is átveszi Lőwingertől, akit a jeruzsálemi Héber Egyetem Könyvtára egyik vezetői székébe hívnak.

A létező szocializmus először harsány ateizmusával, később csöndes vallásellenességével és kultúraiszonyatával regnál. Scheiber ebben az atmoszférában képes arra, hogy a Rabbiképzőt nem csak rabbikat kibocsátó intézményként tartja fönn, de a péntek esti legendás onegh sabbathjaival ide vonzza a budapesti zsidó értelmiséget is.
Ennek a korszaknak felejthetetlen tanárai voltak: Richtmann Mózes, Komlós Ottó (aki később a Bar Ilan egyetem professzora), Salgó László budapesti főrabbi, a Magyar Országgyűlés tagja, Schindler József, Schweitzer József, Berger István, és Domán István.

Scheiber professzor tudományos munkássága rendkívül gazdag. Több mint ezerkétszáz cikk és tanulmány, a tizenhárom kötetes Magyar Zsidó Oklevéltár, "A magyarországi zsidó feliratok"(1960), "A héber kódexmaradványok" (1969), és a MIOK Évkönyvek nyolc kötete, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Rá lehet igaz az a francia szólásmondás, hogy "senki sem próféta a saját hazájában". Az itthoni kulturális vezetés és a tudományos élet nem nagyon figyelt rá, pedig talán a legnagyobb Arany-kutató élt itt hetvenkét éves koráig, 1985-ig.

Schweitzer József a Rabbiképző zsidó történelem professzora vezeti át az intézményt a diktatúrából a köztársaságba.

1996 őszén visszatér Magyarországra a haifai professzor Rav. Schőner. Schőner, aki a nyolcvanas évek második felében a magyar zsidóság vallási vezetője volt, és aki a pesti Rabbiképző egykori diákja, hatalmas erudícióval lát neki az intézmény modernizációjához. Rektori működése második esztendejében a Rabbiképzőt a Magyar Köztársaság egyetemeként akkreditálják. Rektori működése negyedik esztendejében a Rabbiképzőnek doktoriskolája van, "Zsidó Vallástudományi Doktoriskola" elnevezéssel. És a folytatás még hátra van...

Vissza a TUDOMÁNY-hoz