Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei V. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "A remény él..." volt. (Debrecen, 2003.
május 23-25.)
A témára vonatkozó szakirodalom tetemes,
érdekes módon különösen a XX. század utolsó negyedében nőtt meg a témával
foglalkozó kutatások és elmélkedések száma.
Az előadó a neki szánt idő alatt nem vállalkozhat többre, mint arra, hogy egy rövid,
ám saját szempontú áttekintést mutasson be hallgatóinak.
Az azonosságtudat legősibb, legpontosabb és számunkra szent meghatározása így
hangzik: " Vagyok aki, vagyok" ( eje aser eje, Smot 3.14)
És valóban az identitást firtató kérdés először Mózes szájából hangzik el,
amikor azt kérdi az Örökkévalótól: "ki vagyok én?" majd midőn megkapja a
választ, jön a nevezetes második kérdés: mi a neve annak, aki Mózest Egyiptomba küldi
a fáraóhoz?
És ezt a kérdést követi a gyönyörű válasz: "vagyok aki vagyok".
Identitásunk alapkérdései tényleg ezek az ősi kérdések: Ki vagyok én? Mi vagyok én?
A válasz ezekre a kérdésekre a viharos, - vagy nevezzük inkább szörnyűnek ?- XX. században
sokféle lehet.
Sokféle értéke lehet annak, hogy valaki nő vagy férfi, magyar zsidó, vagy zsidó
magyar, netán szlovákiai zsidó magyar, orvos vagy munkanélküli olvasztár, zálogházi
becsüs vagy tanár, háziasszony vagy miniszter asszony., stb.
Az áttekintést megkönnyítendő határozzuk hát meg, hogy társadalmi azonosságtudaton,
identitáson az egyén tudását fogjuk érteni, arról hogy bizonyos társadalmi
csoporthoz tartozik és ennek számára meghatározható érzelmi és érték jelentősége
van.
Ez a meghatározás tartalmazza az egyén önmeghatározását a szociális csoportokhoz
való tartozás szempontjából.
Tajfel (6)szerint: "feltételezhető, hogy az egyén akkor törekszik
arra, hogy egy csoport tagja maradjon, s akkor keresi a tagság lehetőségét új
csoportokban ha ezek hozzájárulnak a személy társadalmi azonosságtudatának pozitív
vonásaihoz." Ez azt jelenti például, hogy ha valaki Romániában magyar zsidónak
vallja magát, akkor ez nem csak hátrányokkal járhat a számára, hanem valami többletet
is kell hogy jelentsen neki. Ha ez a többlet nem jelenik meg akkor az egyén a csoport -
a romániai magyar zsidók csoportjának - elhagyására fog törekedni.
Elhagyja Romániát, alijázik Izraelbe, vagy áttelepül Magyarországra.
Egyik társadalmi csoport sem él önmagában. A társadalomban minden csoport más
csoportokkal együtt létezik. Ennek alapján Tajfel úgy véli, hogy a egyén csoportjának
jellemzői ( státusa, gazdagsága vagy szegénysége, bőrszíne, szokásai, hagyományai
stb.) jelentőségüket a más csoportokhoz képest észlelt különbség alapján nyerik
el.
Még az én tudata is mindig a másik egyénnel vagy csoporttal kapcsolatban keletkezik.
A csecsemőnek még nincs éntudata, ilyenkor parttalan énről beszélünk.
Az éntudat megjelenését követi az azonosság tudatának kialakulása, amely a nemi
szereppel való azonosulásban, a családhoz mint elsődleges csoporthoz való tartozásban
jelenik meg. De ez mindig együtt jár annak a megtanulásával is, hogy van egy másik
nem, és léteznek más családok.
Hasonló módon a neológ zsidók csoportja csak a hasszid, az ortodox, vagy a reform zsidók
csoportjaival való összehasonlításban értelmezheti önmagát.
De még ez is kevés a szilárd azonosságtudat kialakításához.
A társadalmi csoportok csak akkor tudják megőrizni hozzájárulásukat az egyén pozitív
társadalmi azonosságtudatához ha fenn is tartják pozitívan értékelt különbségüket
más csoportoktól. Szerencsés esetben a gyerek büszke a családjára, a szüleire, szilárd
nemi azonosságtudat jellemzi.
Ugyanez a folyamat zajlik le a társadalmi nagycsoportok vonatkozásában is. Igy míg az
asszimiláció a zsidóság értékvesztése és felolvadása egy másik értékesebbnek
tartott csoportban, addig a zsidóság értékeit felmutató, vállaló és megőrző zsidó
renessaince a pozitívan értékelt különbségek fenntartásában nyilvánul meg.
Figyelemreméltóak Erős Ferenc (1) erre vonatkozó vizsgálódásai.
Ő az etnikai identitás problémáit vizsgálva olyan interjú alanyokat kérdezett,
akiknek szülei a túlélő zsidóságnak ahhoz a részéhez tartoznak, akik a Soa után a
Magyarországon maradást választották.
Kétféle identitás modellt különböztet meg egy pozitívet és egy negatívot.
A pozitív típuson olyan identitás modellt ért, amely megpróbál valamilyen módon
pozitív tartalmat adni a kettős vagy akár többszörös hovatartozás élményének.
Magyar zsidó vagyok vallja. Egy másik azonosulási forma, amely egyébként kifejezi az
izraeli zsidóktól való elkülönülést is az európai zsidó identitás.
Természetesen Erőssel együtt ide kell sorolnunk az egyértelműen és elsődlegesen magát
zsidónak vallók csoportját is, akik születésüktől kezdődően a zsidó hagyomány
és vallás szellemében nevelődtek és csak másodlagosan tekintik magukat magyarnak.
A negatív típushoz, véli Erős azok az identitás modellek tartoznak, amelyeknek alapját
a " mi nem vagyok" érzése határozza meg. Ezek az interjú alanyok próbálnak
nem tudomást venni az identitás és a csoporthoz tartozás összefüggéseiről és értékeiről.
Önmeghatározásuk igen tág." Ember vagyok, semmi ami emberi nem idegen
nekem." Vagy Adyt idézik: " Vagyok mint minden ember fenség, Észak fok titok
idegenség... de nem teszik hozzá, hogy: " de nem tudok így megmaradni.......Vagy
Montesquieu híres mondását idézik: "a természet műve, hogy ember lettem, a véletlené,
hogy francia."
Érdekes módon azonban mindkét csoportnál Erős egyaránt megfigyelt disszimilációs törekvéseket.
Ezek a gyökerek keresésében, a család történetének feldolgozásában, a család
titkainak kutatásában, az Izraellel való szolidaritásban, a zsidó hagyományokkal, a
zsidó vallással való megismerkedésre törekvésben, szokások felelevenítésében,
( Hanukka, Szeder este, pénteki gyertyagyújtás, nagyünnepi zsinagóga látogatás stb)
nyilvánultak meg. (Nóra története )
Az Egyetemünkre jelentkezők között gyakran találkozunk mindkét tipushoz tartozókkal.
Azt tapasztaljuk, hogy a pozitív típus esetében az Egyetem valamelyik szaka felkínálhatja
a csatlakozás, a zsidó identitás megerősítésének lehetőségét a jelentkező számára.
A negatív identitásmodelleket inkább a vak próbálkozás, a megkapaszkodás pislákoló
igénye, egyfajta biztonságkeresés jellemzi. Számukra még nem találtunk megfelelő képzési
formát....
Szólni kell még az identitás szimbólumairól is.
Az identitás kifejezésére az emberek gyakran használnak szimbólumokat. Ezek akkor
természetesek, ha az ember magától értetődően használja ezeket.
Az egyenruhák, a katonai rangjelzések, az iskolák, az Európai Unió jelvénye, a népviseletek,
mind-mind egy-egy kisebb vagy nagyobb társadalmi csoporthoz való tartozás nyilvánosan
vállalt szimbólumai. Korábban ilyen volt az öltözködés stilusa is. De ez- vagyis az
" elegencia" mint a gazdagság kifejeződése szerencsére most éppen nem
divat.
De szimbólum a hasszid zsidók öltözködési módja, a srámli, vagy a kipa viselése
is.
Ki nem vette észre, hogy hogyan jelentek egyre növekvő számban a zsidó vallás szimbólumai
ismét Magyarországon?
A Magen Davidok a nyakláncokon, a hanukkiák , a menórák az ezüst kiddus poharak az ékszerüzletek
kirakataiban és végül, de remélhetően nem utoljára a hatalmas hannukai fények
Budapest központi terein.
Fontos dolog ez, hiszen gyakran csak a szimbolizáció az ami összekapcsolja az egyén
identitását a csoport identitással.
Természetesen vannak titkos szimbólumok is, amelyeknek a jelentése csak egy szűkebb
csoport számára ismert. Egy köszönési mód vagy akár a cipőfűző szine és a fűzésének
módja, vagy egy egyezményes jelzés, amely egy bizonyos titkos csoporthoz való tartozást,
például a homoszexuálisokhoz, fejez ki.
A diaszpóra zsidóság hosszú évszázadokon keresztül olyan szimbolumokkal
rendelkezett, amelyek minden tagját jól megkülönböztették a környező társadalomtól.
Ezek szinte levetkőzhetetlen stigmaként működtek. Lakóhelyhez kötöttség, foglakozási
lehetőségek stb.
Azokban az időkben a zsidó identitás nem volt problematikus. Azt gondolom, hogy ez kevéssé
vigasztalta meg azokat akik ki akartak törni a kirekesztettségből vagy el akarták kerülni
a pogromokat.
Ezután az asszimiláció évei következtek. Nem tekintem feladatomnak, hogy ennek elég
jól ismert történelmét most bemutassam.
Emlékeztetni viszont arra szeretnék, hogy az asszimilációs folyamatban a zsidó
identitástudat bizonytalanná vált és a szimbólum rendszer is szétesett.
Védekezhet-e a lélek ebben az állapotban? És ha igen, hát hogyan?
Ha a holokauszt szörnyű traumájának hatását a zsidó azonosságtudat szempontjából
vizsgáljuk akkor sajátos polarizálódást észlelünk.
Míg az egyik pólust a holokauszt teljes elfojtása, a hallgatás jellemzi addig a másik
póluson a holokauszt emléke mint a zsidó azonosságtudat napjainkban egyetlen szignifikánsan
kimutatható jellemzője jelenik meg Kovács András(4)elemzéseiben.
Akárhogy is de a holokauszt emléke átszövi a zsidó vagy félzsidó családok életét,
meghatározza a családon belüli kommunikációt, a családtagok közötti viszonyt.
A családi folyamatosság megszűnt. Sok család szégyelli a múltat, nevet változtat,
nem beszél a család elpusztult tagjairól.
A feszültségek nagyok és befolyásolják a túlélők második, harmadik generációjának
életét is.
Az elhallgatott vagy valahogyan megsejtett, kinyomozott foszlányokból, mozaikokból,
családi narrativumokból megfogalmazott identitás a parttalan másság élménye.
A szocializmus éveit a kényszer asszimilációs politika jellemezte. Ennek kudarca már
a nyolcvanas években érezhetővé, a rendszerváltás után világosan észlelhetővé váltak.
Milyen stratégiákat dolgozott ki a zsidóság az identitására irányuló fenyegetésekkel
való megküzdés érdekében?
Breakwell modellje szerint ( ismerteti : Erős (2)) háromféle megküzdési stratégia létezhet.
1. Az elhárítás, amely a tagadás, a deperszonalizáció, a fantázia
segítségével próbálja kiküszöbölni azt, hogy az identitás strukturájában változások
következzenek be. Ilyen lehet az antiszemitizmus tagadása a mai Magyarországon, vagy a
rejtőzködő magatartás, a zsidóság nem vállalása a hallgatás. Ez a magatartás véli
Erős (2) leginkább a holokauszt túlélőinek első generációján figyelhető meg és
a trauma továbbadását, a kollektív családi emlékezet megsemmisítését is eredményezi.
2. Elfogadási stratégiák, amelyek az identitás megőrzésével próbálnak
kimenekülni a helyzetből. Ilyennek vélem a zsidó múlt vállalását, amely magában
foglalhatja az üldözöttséggel, a kisebbségi léttel való azonosulást, a rejtőzködés
jelenségét is. Én már tudom magamról, hogy zsidó vagyok, de ez magánügyem, nem
tartozik másra...." Nem jó az ha kiderül rólam, hogy zsidó vagyok" mondja
az egyik interjú alany. Ez a stratégia gyakran jellemzi a második generációt.
Egy interjúalany - fiatal nő- erről így beszélt:
"-úgy képzeltem, nem jó az, ha itt
kiderül rólam, hogy zsidó vagyok. Emlékszem, volt egy kis szorongásom attól, hogy
kamaszodtam, és hogy megváltozott az arcom, alkatom. Nagy gondom volt, hogy az orrom
kezd zsidó formájú lenni... Azzal sz6rakoztam, hogy megpr6báltam úgy aludni, hogy
pisze formája legyen az orromnak. Tehát le akartam préselni az orrom, hogy a formája
megmaradjon. Ez a mai szemmel nézve persze nevetséges, hiszen az orrom olyan amilyen, de
ez akkor nagyon izgatott, hogy megpróbáltam más alakot adni az orromnak, hogy eltüntessem
ezt az áruló jelet... Nem akartam vállalni ezt a különbséget, nem kellett. Semmi előnyt
nem kínált, csak hátrányt. ..Talán valami kivetettséget. Abban a társaságban,
akikkel közösségben, vagy közel voltam, nem volt antiszemitizmus. Azt hiszem, ezt úgy
lehetne fogalmazni mai ésszel, hogy asszimilálódni akartam, ahogy csak lehet....
3. Míg az első két stratégia leginkább
arra irányul, hogy az egyénnek ne kelljen szembenéznie az identitását fenyegető veszélyekkel,
annak forrásaival, addig az átértékelési stratégiák az identitás
érvényes tartalmának lényegi átértékelését egy új identitás kialakítását
jelentik.
Ennek első jele a rejtőzködési stratégia feladása.
Ma már interjuk sokaságában - mintha egy zsilipet nyitnánk meg- számolnak be arról a
holokauszt túlélőinek gyermekei, hogy hogyan tudták meg azt, hogy ők zsidók. (Erős:163
o.)
Talán ez az első lépés egy új, korszerű zsidó identitás kialakítása felé,
amelyet zsidó renessaince-nek is szoktunk nevezni.
Mit tartalmazhat ez?
A trauma, a kirekesztettség, az üldözöttség élménye kimondhatóvá válik.
Kifejezhetővé válik a gyász a soha nem ismert rokonok vonatkozásában.
A privát szférából az élmények áttevődnek a nyilvános szférába. A családi
titkok, narratívák megjelennek a mediában, a történetírásban. A harmadik generáció
már sokkal bátrabban vállalja az azonosságtudat kialakításának ezt az új formáját.
Karády ( 3) szerint is úgy véli, hogy a Soa szakítást jelent a zsidóság
számára az önazonosítás eddig gyakorolt, többnyire kollektív formáival.
A zsidó identitás választás lehetőségei a XX század második felétől sokfélévé
szinesednek. Megjelenik az identitás választható modellje még akkor is, ha ezt azért
befolyásolja:
- család kulturális és vallási öröksége,
- érintettsége a holokausztban,
- a társadalmi és vagyoni helyzet,
- a szakmai és eszmei elkötelezettség,
- az iskolai végzettség szintje és tipusa,
- a primer és szekunder csoportok, amelyekhez az egyén tartozik.
A zsidó identitás választásának valóban
színes skálájával találkozhatunk az OR-ZSE szakaira felvételre jelentkezőknél:
Kérdésünkre, hogy miért éppen hozzánk jönnek ilyen válaszokat kapunk. Idézem:
Legkedvesebb nagyszülőm, barátom, barátnőm zsidó, én is az akarok lenni.
Zsidó iskolába jártam, el sem tudom képzelni, hogy más iskolában tanuljak tovább.
Zsidó vagyok, de nem tudok semmit a zsidóságról, erről szeretnék tanulni.
Nekem nagyon keveset tanítottak arról, hogy mit jelent zsidónak lenni, én ezt jobban
akarom csinálni.
Azt hallottam, hogy a zsidó közösségekben nagyon fejlett a szociális gondoskodás,
ezt akarom megtanulni.
Izraelben érettségiztem, de vissza kellett jönnöm, most tovább is hasonló szellemben
akarok tanulni.
Ne vállalkozzunk most a felvételi beszélgetések során elhangzó kijelentések
hitelességének mérlegelésére, de a jelentkezők motivációjáról, azonosságtudatuk
néhány jellemzőjét így is megismerhetjük.
A hovatartozás stratégiái egyre erősebben individualizálódnak véli Karády.
Ennek következtében családtagok, osztálytársak, szülők és gyermekeik, (utóbbiak
tipikusan) kerülhetnek szembe egymással.
De ezek a stratégiák egy élettörténeten keresztül is módosulhatnak Megnyilvánulhatnak
asszimilációs törekvésekben, a "vissza zsidósodásban",
az alijában és a jeridában, a kitérésben és betérésben, a zsidóság különféle
irányzatainak választásában a hasszidizmustól a reform zsidóságig.
Végül az egyéni identitás választás megnyilvánulhat e döntés nyílt vállalásában
csakúgy mint egy újféle rejtőzködő viselkedésben is, és megnyilvánulhat a választott
mintával való egyéni, magán jellegü , olykor még titkos kapcsolattartásban is.
Mert lehet hasszíd viseletben járni Magyarországon is, és tegyük hozzá, hogy ez
nagyon jó, hogy lehet és kell is nyílt vitában zsidóként szembeszállni az
antiszemitákkal, sőt még a Fradi meccseken is szembe lehet szállni az antiszemita szöveget
üvöltöző suhancokkal, bár ez már elég veszélyes. Lehet zsidó szimbólumokat ékszerként
viselni és kipát hordani, és el lehet ezeket rejteni, ha kilépünk az utcára, és
lehet részt lehet venni a sok-sok zsidó rendezvényen, de lehet kérni a zsidó
szervezeteket, hogy ne teljes nevüket írják rá a borítékra ha nekünk levelet vagy műsorfüzetet
küldenek.
Emlékezetes számomra az egyik zsidó középiskolába járó diák esete, aki amikor az
MTV riportot készített az osztáyban félrehúzodott és azt kérte, hogy ő ne
szerepeljen mert nem szeretné, ha barátai, szomszédai megtudnák róla, hogy ő zsidó
iskolába jár.
Mind az öröklött, mind a választott identitás modellre érvényes tehát, hogy lehet
aktívan és lehet passzívan viselni, szégyellni vagy büszkének lenni rá, kelthet
szorongást sőt szégyent és okozhat örömöt, büszkeséget.
A zsidóság színes, sokféle, individuálisan választható XX. sőt immár XXI. századi
identitás modelljeinek azonban talán mégis vannak azonos elemei is.
Azt gondolom, hogy ez a magyarországi zsidóság önképében jelenik meg, amely több
szociológus szerint ( Kovács, Karády ) valamelyest más képletű csoport mint a magyar
társadalom egésze, ha korántsem olyan mértékben mint a korábbi évszázadokban.
Mi jellemzi a másféle képletet?
- a zsidóság reprezentatív jelenléte az
értelmiségi elitben,
- a nagyszámú magyar zsidó alkotók nyilvántartása,
- a tudás arról, hogy a magyarországi zsidóság milyen szerepet játszott a magyarországi
polgárosodásban,
- az igazolt műveltségnek, iskolázottságnak az átlagosnál magasabb szintje,
- az idegen nyelvtudás gyakoribb előfordulása.
- és az a tudás, hogy a nagyvilágon e kívül van egy másik hely is a számára,
- Izrael államának létezése minden vizsgálat egybecsengő adatai szerint épült be
az ujjászerveződött identitás tudatba és jelent fokozott biztonságot a diaszpórában
élő zsidóság számára.
Nem lehet a mai magyar zsidó azonosságtudatról
a mai magyar antiszemitizmus nélkül beszélni. Vajon ez a másféle képlet váltja-e
ki?
A mai magyarországi antiszemitizmus, amely inkább az irigység, -sem mint a roma kisebbség
vonatkozásában megnyilvánuló lenézés- talaján fogalmazódik meg. Ez az
antiszemitizmus erős mi tudatot és önvédelmi mechanizmusokat fejleszt ki. Ez megnyilvánul
abban is, hogy a mai zsidóság egyre erőteljesebben és bízzunk benne egyre hatásosabban
tiltakozik az ujjáéledő fasisztoid mozgalmak különféle megnyilvánulásai ellen és
egyre bátrabban vállalja magyar zsidó identitását.
Kovács András feltárta, az általa vizsgált populáció zsidó azonosságtudatának
sokszínüségét . Mintavételének szabályosságát sokan vitatják. Adatai melyek
szerint a magyarországi zsidóság azonosságtudata csak a holokauszt trauma és az
Izraellel való azonosulás vonatkozásában korrelál is megkérdőjelezhetőek. Előadásomban
azt próbáltam bemutatni, hogy ez az identitás dinamikus mozgásban van és az évek során
jelentősen átrendeződött.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmet a mi tudatnak egy nem nagyon vizsgálható de
valószínüleg minden jelenlevő számára ismerős megnyilvánulására.
A szociálpszichológia a személyészlelést, azt ahogyan embertársunkat észleljük elkülöníti
az észlelés egyéb formáitól. Ennek az észlelési módnak egyik jellemzője a
"hallo effektus ". Azt értjük alatta, hogy az ismeretlen emberről az első
benyomás alapján formálunk véleményt. Lehet, hogy nem mindenki fog ebben most egyet
érteni velem, de én azt gondolom, hogy hallo effektusunkba beépült az élményközösség
anyanyelvén megfogalmazott, öntudatlan, hangtalan kérdés: ki vagy te, zsidó vagy-e? Közénk
tartozol-e? Azt gondolom, hogy ezt a beazonosítást- Ady szavaival élve- a tagadók is
mindig szándékolják. Ez a folyamat nem filoszemitizmus csupán jogos önvédelem, és
mint ilyen a zsidóság mai identitástudatának szerves része.
Irodalom:
1.Erős Ferenc: Identitás és modernizáció
In: Megismerés, előitélet, identitás
Uj Mandátum Kiadó. 1998.
2. Az identitás labirintusai Janus/Osiris Bp. 2001.
3.Karády Viktor: Önazonosítás sorsválasztás
Új Mandátum Kiadó, Bp. 2001.
4. Kovács András: Zsidók és zsidóság a mai Magyarországon
Szombat 2002
5.Pataki Ferenc: Identitás-személyiség-társadalom
In: Az identitás kettős tükörben. TIT. Bp. 1988.
6.Tajfel, Henri: Csoportközi viselkedés....
In: Előitéletek és csoportközi viszonyok,Bp.Közgazdasági és Jogi
Kiadó
|