A
zsidóság 1670-es kiűzetése Bécsből és Alsó-Ausztriából átírta és
újrarajzolta az európai zsidó közösségek demográfiai térképét és
arculatát. A Bécsből és Alsó-Ausztriából elűzött családok egyes
számú letelepedési régiója Morvaország volt. Morvaországi közös
kirándulásunk
alkalmával lehetőségünk volt megismerni, hogyan hatott az ausztriai
kiűzetés Nikolsburg, Prossnitz, Boskowitz közösségeire. Egyféle
visszaáramlás volt ez: az elűzöttek szülőföldjüket keresték fel
elsősorban, ahonnan családjuk származott. Morvaország volt tehát az,
ami felvette a kiűzöttek első áramát.
Brandenburg és azon belül Berlin volt az a hely, ahol a
bécsi - ausztriai kiűzetés nyomán átformálódott, újjáéledt,
számbelileg megszaporodott, valósággal újraalakult a zsidó közösség.
A németországi temetőkben, az ausztriai kiűzetés nyomán,
az 1690-es évektől kezdenek szaporodni a zsidó exulánsok
(Wienerek, Oesterreicherek síremlékei). Miben különbözik a berlini
letelepedés a Németország egyéb régióiba való letelepedéstől? Míg a
német birodalom különböző régióiba a bécsiek - ausztriaiak
beköltözése esetleges és jelentéktelen volt, addig a brandenburgi,
különösen pedig a berlini letelepedés egy nagyobb zárt "összesség"
tervszerű letelepedése, mely új történelmi képződmény, és az
"életrevaló fejlődés"
feltételeit hozta magával. Hogyan kezdődött? A választ Kauffmann
Dávid A zsidók kiűzése Bécsből és Alsó-Ausztriából című
könyve, Jacob Allerhand A Talmudtól a Felvilágosodásig című
kötete és Glikl Hameln
memoárjai alapján fogom megadni.
Még a bécsi gettó legvadabb kétségbeesésének napjaiban,
az 1670 február 25-i kiutasítási parancs után a választófejedelem
bécsi követe, Andreas Neumann porosz rezidens és Otto Schwerin báró
(tartományelnök) arról tárgyalnak, hogy jó lenne nagyobb számú
gazdag elűzött család felvételét keresztülvinni Frigyes Vilmosnál.
A választófejedelem hajlandóságot mutatott és április 19-én
Neumannak írt dokumentumából kiderül: mintegy negyven-ötven család
befogadására gondolt, akik javaikat az országba hoznák és itt
fektetnék be. De felhívta a figyelmet arra is, hogy zsinagógaépítést
nem fog engedélyezni, és hogy a zsidóknak mindenben alkalmazkodniuk
kell az országban érvényben lévő - zsidóságra vonatkozó -
törvényekhez. Mialatt a dokumentum május 11-én Bécsbe érkezett, a
kiutasításnak kéthavi elhalasztása lett kieszközölve és az a remény
terjedt el, hogy a császár majd eláll a zsidók végleges kiűzésétől.
Mégis a legelőkelőbb és legtehetősebb családok elhatározták, hogy
élni fognak a választófejedelem által felkínált lehetőséggel. 1671
tavaszán - családjaikat a morva-osztrák határon hátrahagyva -
Hirsch, azaz Hirschel Lazarus, Baruch, azaz Benedictus Veit és
Abraham Marx (Model Ries fia) felkerekedtek Potsdamba, hogy az
áttelepedni szándékozók számára a letelepedés körülményeiről
tárgyaljanak és a letelepedésre kijelölt helyeket megtekintsék, még
mielőtt az övéik Boroszlón (Breslau) keresztül az országba jönnének.
A kijelölt kormánybizottság egyezségre lépett a
bevándorlókkal és a választófejedelem általi végleges ratifikációig
öt pontot szabott ki: 1) magán-istentisztelet tartását (tehát
nyilvános zsinagógai istentiszteletet) nem engedélyeztek a zsidók
számra; 2) "jószágot vagy földeket nem kell átvenniük".
Ezt úgy kell értelmezni, hogy nem tanácsos mezőgazdasággal
foglalkozniuk, "lévén az ő foglalkozásuk kereskedelem"; 3) áruvámot,
védelmi pénzt fizetnek és azon felül kontribuciókat és járulékokat
úgy, mint a keresztények; 4) jogosultak házvételre; 5) a városokban
nem a magisztrátusok alá fognak tartozni (ebben a bécsi
tapasztalatoktól való félelem nyilvánult meg).
A kereskedelmi szabadság feltételeinek megvitatása külön
tárgyaláson történt, ügyelve arra, hogy a céhek privilégiumai ne
sérüljenek. Ez a tárgyalás is megtörtént és megszületett "a
brandenburgi zsidótelep szabadságának magna chartája":
ötven száműzött család minden akadály nélkül bevándorolhatott.
A Frigyes Vilmos által Potsdamban aláírt rendelet 10
pontja:
1) Az ötven zsidó család számára, akiket Brandenburgban
befogadnak majd, biztosítják azt a jogot, hogy az ország bármely
tetszés szerinti helyén letelepedhetnek, házat bérelhetnek, és újat
is építhetnek.
2) Szabadságukban áll nagykereskedelmi és
kiskereskedelmi szinten egyaránt bármilyen gazdasági tevékenységet
folytatni, kiváltképp gyapjúval, posztóval, vászonnal és konfekciós
árukkal kereskedni.
3) Tilos számukra az uzsorás tevékenység és
bármilyen más meg nem engedett pénzművelet.
4) Beutazáskor a Bécsből
elűzötteknek elengedik a személyi vámot, de minden családnak 8
birodalmi tallért kell fizetnie az engedélyezett letelepedési
jogért, valamint egy arany guldent minden megkötött házasságért, míg
a többi adót az illetékes magisztrátusnak kell beszolgáltatni.
5)
Magánjogi ügyekben a városi bíróság, büntetőjogi ügyekben viszont a
választófejedelem külön bíróságának hatáskörébe tartoznak.
6) Tilos
számukra nyilvános istentiszteletet tartani az arra szolgáló
zsinagógába, viszont megtarthatják vallási áhítatukat
magánházaikban, sőt tanárokat és mészárosokat is munkába
állíthatnak.
7) Távol kell tartani magukat attól, hogy teljes súlyú
pénzérméket kivigyenek az országból, csekély értékűeket pedig
behozzanak.
8) A magisztrátust arra kötelezik, hogy befogadja a
zsidó bevándorlókat, anélkül, hogy bármiféle rosszat elkövetne
ellenük.
9) Az 50 család csak próbaidőre kapja meg 20 évre a
tartózkodási jogot, amelyet mindazonáltal kifogástalan viselkedésük
esetén meg lehet és meg kell hosszabbítani.
10) Háborús
szükségállapot esetén az ország lakosságának többi részéhez
hasonlóan a zsidók is menedéket kapnak az ellenség elől az
erődítményekben.
Valójában csak lassan és akadozva ment ez a bevándorlás.
Ennek különböző okai voltak. Egyrészt a zsidó családok szét voltak
szórva: kölcsönökben és árukban fekvő vagyonukat pénzzé kellett
tenniük. Kételyeik voltak arra vonatkozóan, hogy elhagyhatják-e
majd lakóhelyeiket. Aggódtak azért is, hogy nem róják-e majd rájuk a
felelősséget a föl nem jogosított és fizetésképtelen
"odaszállingózókért".
Aggodalmaikat írásban is megfogalmazták. 1671 szeptember 6-án a
választófejedelem írásbeli garanciákat adott.
1) mindenki a két évre
járó 16 tallérnyi védelmi pénz lefizetése után lakóhelyét
elhagyhatja és az országból eltávozhat;
2) mindenki csak a saját
védelmi adóját teremtse elő;
3) a föl nem jogosítottak "belopódzására" maguk ügyeljenek leginkább és jelentsék be azokat a
hatóságoknál. Ezt követően megindult a betelepedés és "a bécsi gettó
tekintélyes része hirtelen viszont láthatta egymást Berlinben"
és azon gondolkodhatott, hogyan szervezze meg saját életét,
intézményrendszerét.
Benedictus Veit és Abraham Ries házában tartották az
istentiszteletet. Model Ries 1672-ben telket vásárolt és
megalapította a közösség temetőjét. 1676-ban létrejött a Hevra
Kadisa. Alapítói és elöljárói Salamon Mirels és Benjamin, valamint
unokaöccsük, Koppel Ries voltak. Brandenburg rabbijává a
választófejedelem 1672 február 20-i dekrétuma által Rabbi Chajjim
lett kinevezve.
Rabbi Mordechai Model, az ismert és igen nagyra tartott
bécsi helyette rabbi az új környezetben is visszanyerte régi
jelentőségét és tekintélyét. Hogy ez sikerülhetett, abban szerepe
volt derék feleségének, Pesselnek. Glückel Hameln, akinek egyik
nővére R. Model fiának lett a felesége, nagyon büszke volt a
rokonságra, Pesselt igen nagyra tartotta, az ősanyák sorába
állította. R. Modelt lábbetegsége ágyban fekvő beteggé tette. A
választófejedelem erre vonatkozó szavai közszájon forogtak: "Ha e
férfiúnak a lába olyan volna, mint a feje, nem létezne ember, aki
vele fölérne." Betegsége miatt R. Model sajnos csak keveset
működhetett új környezetében. 1675 szeptember 1-én halt meg,
1678-ban hitvese követte őt. Mindketten Berlinben vannak eltemetve.
R. Model és derék felesége Pessel gyermekeik és unokáik által
nagyszámú és jelentős utódok ősei, mint a Ries, Güterboch, Israel,
Lebfeld, Geber, Gebert és Speier családok. Koppel Ries elérte a
választófejedelemnél nyilvános zsinagóga építésének engedélyezését.
Ennek hátterében feltételezhetően két család közötti vita állt.
Shlomo és Benjamin Mirels testvérpár nagy tekintélyre
tett szert az új hazában. Shlomo rabbiként tevékenykedett
Hamburgban, Altonában és másutt. Benjamin Berlinben maradt, ott is
halt meg 1691-ben fia, Naftali Hirsch által meggyászolva. Naftali
Hirschnek, a berlini közösség előljárójának és helyettes rabbijának
jutott a megtiszteltetés, hogy 1714-ben, az új zsinagóga
felszentelése alkalmával talmudi előadást tartson. Naftali Hirsch
még megérte, hogy büszkélkedhessen fiaival: David Fränkellel, aki a
dessaui rabbiszéket töltötte be és másik fiával, aki nagylelkűen
mecénáskodott Maimuni törvénykódexének Jessnitzben eszközölt
kiadásánál.
A Berlinben letelepedett ausztriai bevándorlók
kiválóságaihoz tartozott még Jakob Mardochai Gumprecht (Jechiel
Askenasi fia), aki röviddel berlini letelepedése után, 1672 május
1-én halt meg
és Baruch azaz Benedictus Veit, az előbbi veje (a bécsi Menachem
Manes Rausnitz fia). Baruch azaz Benedictus Veit egyik fia a hamelni
Glückel leányát, Hendelt vette feleségül, leánya Róza pedig R.
Shlomo Neumark-Mirels fiával, Wolffal kötött házasságot. Baruch azaz
Benedictus Veit nem érhette meg gyermekei szerencséjét, mert
1688-ban meghalt. Wolf vagy másként Wulff Salamon, érdemeiért
megkapta azt az engedélyt, hogy tűzvész által elpusztított, de
csodálatosan újra felépített házában nyilvános istentiszteletet
tartson. 1698-ban a berlini zsidóság korelnökének lett megválasztva.
Fontos szerepe volt a berlini könyvnyomtatásban. Jakob Joseph (v.
Jakab Oesterreicher) tekintélyes férfiú volt, aki túlélve majdnem
mindenkit, aki vele jött el Ausztriából, fél évszázadon túl
tartózkodott Berlinben. Aggastyánként halt meg 1722-ben.
A Magyarországgal való határszélről, Hétközségből (Seva
Kehilot) sok jelentős család vándorolt Berlinbe. Kismartonból
származott: Jüdel a feleségével Rebekával és leányukkal, David ben
Jechiel Michel, aki késő vénségben 1706-ban halt meg, Aberl és
felesége Hendel (a lakompaki Jakob leánya).
A telepeseket mind bécsieknek nevezték, szülőföldjükre
való tekintet nélkül. Kezdetben bizonyos lenézéssel tekintettek
rájuk a bennszülöttek, bármilyen derék emberek voltak. Több mint két
évtizednek kellett eltelnie, hogy a büszke udvari zsidó Jost (vagyis
Júda) Liebmann feleségestől megjelenjék egy "bécsi lakodalmon".
Glückel Hameln valamelyik gyermekének lakodalma volt a nevezetes
esemény. Végül is elmondható: "Az exulánsok attól való félelme, hogy
az új talaj sem fogadja be mélyen gyökereiket, alaptalannak
bizonyult. A községi életben, erkölcsben és gondolkodásban csakhamar
összeolvadtak környezetükkel, mint derék telepesek, erős toldalék,
életrevaló teremtő elem".
A bécsi és ausztriai kiűzetés nyomán Berlinben
letelepedett és ott elhalálozott egyének gyakran családneveikben
őrzik származási helyük emlékét.
|