Kiss Erika:
A berlini zsidó közösség a bécsi és alsó-ausztriai kiűzetés nyomán

A zsidóság 1670-es kiűzetése Bécsből és Alsó-Ausztriából átírta és újrarajzolta az európai zsidó közösségek demográfiai térképét és arculatát. A Bécsből és Alsó-Ausztriából elűzött családok egyes számú letelepedési régiója Morvaország volt. Morvaországi közös kirándulásunk[1] alkalmával lehetőségünk volt megismerni, hogyan hatott az ausztriai kiűzetés Nikolsburg, Prossnitz, Boskowitz közösségeire. Egyféle visszaáramlás volt ez: az elűzöttek szülőföldjüket keresték fel elsősorban, ahonnan családjuk származott. Morvaország volt tehát az, ami felvette a kiűzöttek első áramát.

Brandenburg és azon belül Berlin volt az a hely, ahol a bécsi - ausztriai kiűzetés nyomán átformálódott, újjáéledt, számbelileg megszaporodott, valósággal újraalakult a zsidó közösség.

A németországi temetőkben, az ausztriai kiűzetés nyomán, az 1690-es évektől kezdenek szaporodni a zsidó exulánsok[2] (Wienerek, Oesterreicherek síremlékei). Miben különbözik a berlini letelepedés a Németország egyéb régióiba való letelepedéstől? Míg a német birodalom különböző régióiba a bécsiek - ausztriaiak beköltözése esetleges és jelentéktelen volt, addig a brandenburgi, különösen pedig a berlini letelepedés egy nagyobb zárt "összesség"[3] tervszerű letelepedése, mely új történelmi képződmény, és az "életrevaló fejlődés"[4] feltételeit hozta magával. Hogyan kezdődött? A választ Kauffmann Dávid A zsidók kiűzése Bécsből és Alsó-Ausztriából című könyve, Jacob Allerhand A Talmudtól a Felvilágosodásig  című kötete és Glikl Hameln[5] memoárjai alapján fogom megadni.

Még a bécsi gettó legvadabb kétségbeesésének napjaiban, az 1670 február 25-i kiutasítási parancs után a választófejedelem bécsi követe, Andreas Neumann porosz rezidens és Otto Schwerin báró (tartományelnök) arról tárgyalnak, hogy jó lenne nagyobb számú gazdag elűzött család felvételét keresztülvinni Frigyes Vilmosnál[6]. A választófejedelem hajlandóságot mutatott és április 19-én Neumannak írt dokumentumából kiderül: mintegy negyven-ötven család befogadására gondolt, akik javaikat az országba hoznák és itt fektetnék be. De felhívta a figyelmet arra is, hogy zsinagógaépítést nem fog engedélyezni, és hogy a zsidóknak mindenben alkalmazkodniuk kell az országban érvényben lévő - zsidóságra vonatkozó - törvényekhez. Mialatt a dokumentum május 11-én Bécsbe érkezett, a kiutasításnak kéthavi elhalasztása lett kieszközölve és az a remény terjedt el, hogy a császár majd eláll a zsidók végleges kiűzésétől. Mégis a legelőkelőbb és legtehetősebb családok elhatározták, hogy élni fognak a választófejedelem által felkínált lehetőséggel. 1671 tavaszán - családjaikat a morva-osztrák határon hátrahagyva - Hirsch, azaz Hirschel Lazarus, Baruch, azaz Benedictus Veit és Abraham Marx (Model Ries fia) felkerekedtek Potsdamba, hogy az áttelepedni szándékozók számára a letelepedés körülményeiről tárgyaljanak és a letelepedésre kijelölt helyeket megtekintsék, még mielőtt az övéik Boroszlón (Breslau) keresztül az országba jönnének.

A kijelölt kormánybizottság egyezségre lépett a bevándorlókkal és a választófejedelem általi végleges ratifikációig öt pontot szabott ki: 1) magán-istentisztelet tartását (tehát nyilvános zsinagógai istentiszteletet) nem engedélyeztek a zsidók számra; 2) "jószágot vagy földeket nem kell átvenniük"[7]. Ezt úgy kell értelmezni, hogy nem tanácsos mezőgazdasággal foglalkozniuk, "lévén az ő foglalkozásuk kereskedelem"; 3) áruvámot, védelmi pénzt fizetnek és azon felül kontribuciókat és járulékokat úgy, mint a keresztények; 4) jogosultak házvételre; 5) a városokban nem a magisztrátusok alá fognak tartozni (ebben a bécsi tapasztalatoktól való félelem nyilvánult meg).

A kereskedelmi szabadság feltételeinek megvitatása külön tárgyaláson történt, ügyelve arra, hogy a céhek privilégiumai ne sérüljenek. Ez a tárgyalás is megtörtént és megszületett "a brandenburgi zsidótelep szabadságának magna chartája"[8]: ötven száműzött család minden akadály nélkül bevándorolhatott.

A Frigyes Vilmos által Potsdamban aláírt rendelet 10 pontja:
 1) Az ötven zsidó család számára, akiket Brandenburgban befogadnak majd, biztosítják azt a jogot, hogy az ország bármely tetszés szerinti helyén letelepedhetnek, házat bérelhetnek, és újat is építhetnek.
 2) Szabadságukban áll nagykereskedelmi és kiskereskedelmi szinten egyaránt bármilyen gazdasági tevékenységet folytatni, kiváltképp gyapjúval, posztóval, vászonnal és konfekciós árukkal kereskedni.
 3) Tilos számukra az uzsorás tevékenység és bármilyen más meg nem engedett pénzművelet.
 4) Beutazáskor a Bécsből elűzötteknek elengedik a személyi vámot, de minden családnak 8 birodalmi tallért kell fizetnie az engedélyezett letelepedési jogért, valamint egy arany guldent minden megkötött házasságért, míg a többi adót az illetékes magisztrátusnak kell beszolgáltatni.
 5) Magánjogi ügyekben a városi bíróság, büntetőjogi ügyekben viszont a választófejedelem külön bíróságának hatáskörébe tartoznak.
 6) Tilos számukra nyilvános istentiszteletet tartani az arra szolgáló zsinagógába, viszont megtarthatják vallási áhítatukat magánházaikban, sőt tanárokat és mészárosokat is munkába állíthatnak.
 7) Távol kell tartani magukat attól, hogy teljes súlyú pénzérméket kivigyenek az országból, csekély értékűeket pedig behozzanak.
 8) A magisztrátust arra kötelezik, hogy befogadja a zsidó bevándorlókat, anélkül, hogy bármiféle rosszat elkövetne ellenük.
 9) Az 50 család csak próbaidőre kapja meg 20 évre a tartózkodási jogot, amelyet mindazonáltal kifogástalan viselkedésük esetén meg lehet és meg kell hosszabbítani.
 10) Háborús szükségállapot esetén az ország lakosságának többi részéhez hasonlóan a zsidók is menedéket kapnak az ellenség elől az erődítményekben.[9]

Valójában csak lassan és akadozva ment ez a bevándorlás. Ennek különböző okai voltak. Egyrészt a zsidó családok szét voltak szórva: kölcsönökben és árukban fekvő vagyonukat pénzzé kellett tenniük. Kételyeik voltak arra vonatkozóan, hogy   elhagyhatják-e majd lakóhelyeiket. Aggódtak azért is, hogy nem róják-e majd rájuk a felelősséget a föl nem jogosított és fizetésképtelen "odaszállingózókért"[10]. Aggodalmaikat írásban is megfogalmazták. 1671 szeptember 6-án a választófejedelem írásbeli garanciákat adott.
 1) mindenki a két évre járó 16 tallérnyi védelmi pénz lefizetése után lakóhelyét elhagyhatja és az országból eltávozhat;
 2) mindenki csak a saját védelmi adóját teremtse elő;
 3) a föl nem jogosítottak "belopódzására" maguk ügyeljenek leginkább és jelentsék be azokat a hatóságoknál. Ezt követően megindult a betelepedés és "a bécsi gettó tekintélyes része hirtelen viszont láthatta egymást Berlinben"[11] és azon gondolkodhatott, hogyan szervezze meg saját életét, intézményrendszerét.

Benedictus Veit és Abraham Ries házában tartották az istentiszteletet. Model Ries 1672-ben telket vásárolt és megalapította a közösség temetőjét. 1676-ban létrejött a Hevra Kadisa. Alapítói és elöljárói Salamon Mirels és Benjamin, valamint unokaöccsük, Koppel Ries voltak. Brandenburg rabbijává a választófejedelem 1672 február 20-i dekrétuma által Rabbi Chajjim lett kinevezve.

Rabbi Mordechai Model, az ismert és igen nagyra tartott bécsi helyette rabbi az új környezetben is visszanyerte régi jelentőségét és tekintélyét. Hogy ez sikerülhetett, abban szerepe volt derék feleségének, Pesselnek. Glückel Hameln, akinek egyik nővére R. Model fiának lett a felesége, nagyon büszke volt a rokonságra, Pesselt igen nagyra tartotta, az ősanyák sorába állította. R. Modelt lábbetegsége ágyban fekvő beteggé tette. A választófejedelem erre vonatkozó szavai közszájon forogtak: "Ha e férfiúnak a lába olyan volna, mint a feje, nem létezne ember, aki vele fölérne." Betegsége miatt R. Model sajnos csak keveset működhetett új környezetében. 1675 szeptember 1-én halt meg, 1678-ban hitvese követte őt. Mindketten Berlinben vannak eltemetve.[12] R. Model és derék felesége Pessel gyermekeik és unokáik által nagyszámú és jelentős utódok ősei, mint a Ries, Güterboch, Israel, Lebfeld, Geber, Gebert és Speier családok. Koppel Ries elérte a választófejedelemnél nyilvános zsinagóga építésének engedélyezését. Ennek hátterében feltételezhetően két család közötti vita állt.[13]

Shlomo és Benjamin Mirels testvérpár nagy tekintélyre tett szert az új hazában. Shlomo rabbiként tevékenykedett Hamburgban, Altonában és másutt. Benjamin Berlinben maradt, ott is halt meg 1691-ben fia, Naftali Hirsch által meggyászolva. Naftali Hirschnek, a berlini közösség előljárójának és helyettes rabbijának jutott a megtiszteltetés, hogy  1714-ben, az új zsinagóga felszentelése alkalmával talmudi előadást tartson. Naftali Hirsch még megérte, hogy büszkélkedhessen fiaival: David Fränkellel, aki a dessaui rabbiszéket töltötte be és másik fiával, aki nagylelkűen mecénáskodott Maimuni törvénykódexének Jessnitzben eszközölt kiadásánál.

A Berlinben letelepedett ausztriai bevándorlók kiválóságaihoz tartozott még Jakob Mardochai Gumprecht (Jechiel Askenasi fia), aki röviddel berlini letelepedése után, 1672 május 1-én halt meg[14] és Baruch azaz Benedictus Veit, az előbbi veje (a bécsi Menachem Manes Rausnitz fia). Baruch azaz Benedictus Veit egyik fia a hamelni Glückel leányát, Hendelt vette feleségül, leánya Róza pedig R. Shlomo Neumark-Mirels fiával, Wolffal kötött házasságot. Baruch azaz Benedictus Veit nem érhette meg gyermekei szerencséjét, mert 1688-ban meghalt. Wolf vagy másként Wulff Salamon, érdemeiért megkapta azt az engedélyt, hogy tűzvész által elpusztított, de csodálatosan újra felépített házában nyilvános istentiszteletet tartson. 1698-ban a berlini zsidóság korelnökének lett megválasztva. Fontos szerepe volt a berlini könyvnyomtatásban. Jakob Joseph (v. Jakab Oesterreicher) tekintélyes férfiú volt, aki túlélve majdnem mindenkit, aki vele jött el Ausztriából, fél évszázadon túl tartózkodott Berlinben. Aggastyánként halt meg 1722-ben.

A Magyarországgal való határszélről, Hétközségből (Seva Kehilot) sok jelentős család vándorolt Berlinbe. Kismartonból származott: Jüdel a feleségével Rebekával és leányukkal, David ben Jechiel Michel, aki késő vénségben 1706-ban halt meg, Aberl és felesége Hendel (a lakompaki Jakob leánya).

A telepeseket mind bécsieknek nevezték, szülőföldjükre való tekintet nélkül. Kezdetben bizonyos lenézéssel tekintettek rájuk a bennszülöttek, bármilyen derék emberek voltak. Több mint két évtizednek kellett eltelnie, hogy a büszke udvari zsidó Jost (vagyis Júda) Liebmann feleségestől megjelenjék egy "bécsi lakodalmon". Glückel Hameln valamelyik gyermekének lakodalma volt a nevezetes esemény. Végül is elmondható: "Az exulánsok attól való félelme, hogy az új talaj sem fogadja be mélyen gyökereiket, alaptalannak bizonyult. A községi életben, erkölcsben és gondolkodásban csakhamar összeolvadtak környezetükkel, mint derék telepesek, erős toldalék, életrevaló teremtő elem".[15]

A bécsi és ausztriai kiűzetés nyomán Berlinben letelepedett és ott elhalálozott egyének gyakran családneveikben őrzik származási helyük emlékét.


[1] 2010 szeptemberében Bányai Viktória az ELTE által szervezett tanulmányútra meghívta az OR-ZSE és a Pázmány Péter Egyetem hebraisztika szakos hallgatóit.

[2] Kaufmann Dávid kifejezése

[3] U.az

[4] U.az

[5] A hemelni Glückel (1646-1724) jiddis nyelven írta emlékiratait.

[6] A választófejedelem egyrészt alkatánál fogva hajlott az üldözöttek befogadására (lásd francia hugenották), másrészt kereste a megoldásokat a brandenburgi gazdasági élet fellendítésére.

[7] Idézet Kaufmanntól

[8] U.az

[9] Jakob Allerhand: A Talmudtól a Felvilágosodásig.Középkor. (ford.: Lichtmann Tamás), Filum Kiadó, 167. old.

[10] Párhuzamosan a gazdagabb családok legális és szervezett letelepedésével létezett az illegális bevándorlók csoportja és velük is számolni kellett.

[11] Idézet Kaufmanntól

[12] Kaufmann Dávid a Berlinben lévő osztrák exulánsok sírjairól a közsés birtokában lévő L. Landshuth gyűjtemény alapján szerzett tudomást. Ezeket kiegészítette az L. Landshuth hagyatékában lévő feljegyzésekkel.

[13] Jacob Allerhand A Talmudtól a Felvilágosodásig című könyvében leírja a Jost Liebmann bankár és udvari ékszerész és Dávid Ries közötti konfliktust: mindegyik a saját magán imaházát akarta nyilvános istentiszteleti hellyé tenni.

[14] Az első halottja volt a Model Ries alapította temetőnek.

[15] Idézet Kaufmanntól

Vissza a TUDOMÁNY-hoz