Elhangzott a Magyar Tudomány napja 2005 rendezvénysorozat, Méltatlanul elfeledve című
előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék rendezésében. (Budapest,
2005. november 29.)
Nincs könnyű dolga annak, aki a Debrecenben működő rabbik életútját kutatja,
hiszen egyetlenegy rabbi sem volt olyan, aki Debrecenben kezdte és fejezte be
pályafutását. A rabbik többsége egy hitközségből érkezett Debrecenbe, és
bizonyos szolgálati idő után máshol fejezte be hivatását. Ahhoz, hogy egy-egy
rabbiról teljeskörű képet kaphassunk széleskörű országon belüli, sőt országon
kívüli kutatómunkára lenne szükség. Ezért ez a dolgozat csak azt tudja bemutatni,
amely időszak életükben Debrecenhez kötődik.
Debrecenben zsidók az 1840. évi 29. tc. 1 §-a szerint telepedhettek le. A letelepedés
első 15 évében rabbi nem volt Debrecenben, azonban sóhétok és előimádkozók már
működtek.
A rabbikérdés először 1854-ben merült fel, amikor Fried Áron rabbi Hajdúsámsonból
kér letelepedést. Fried Áron rabbiról azt tartja a hagyomány, hogy erőszakos,
kapzsi, marakodó ember volt, aki nemcsak községére és híveire, hanem a határos
községekre és azok rabbijaira is elemi csapásként nehezedett. Uralkodni akart a
környék hitközségein, melyben az Észak-Bihar megyei főispántól, s az osztrák
állam tisztviselőitől kapott támogatást, hogy magának nagy zsidó közösséget
teremtsen. (Pl.: Balmazújvárost el akarta szakítani a Reb Beres Banet nagykállói
főrabbi kerületétől.) A hajdúsámsoni zsidók megunták főrabbijukat, és elhagyták
a települést. Nagyobb részük Debrecenben telepedett le.
A debreceni zsidóság nem akarta elfogadni, hogy Fried Áron rabbi irányítson, így
választást írtak ki és 1855-ben megválasztották Ehrlich Edét, Debrecen első
főrabbijának, aki a rabbiszéket - a helytartó tanács jóváhagyása után - 1856
nyarán foglalta el. 1856 azért is nevezetes, mert a hitközség éléről elmozdítják
a szabadságharc idején választott vezetőket, s helyükbe gondnokot állítottak.
Ehrlich Ede (1808-1882) 1856-tól 1863-ig töltötte be a debreceni
rabbiszéket. Alig maradt róla írásos emlék, csak a helyi lapokban egy-egy
tudósítás. Tudjuk, hogy 1843-1848 között Lengyeltótiban, 1848-1853 között
Somogyszilben tölt be rabbitisztséget. A debreceni hét éves működését
követően1863-ban Pécsett tart bemutatkozó hitszónoklatot, ahol rabbivá választják.
1863 július 23-án elfoglalja állását. 1869 július 22-én elődjével és Lőw
Lipóttal együtt avatja fel a Pécsi Hitközség jelenleg is álló díszes
zsinagógáját. 1874 augusztusában nyugdíjba vonul, és Nagyváradra költözik
családjával, ahol a Cion templomban működik rabbihelyettesként 1882 március 22-én -
Eszter böjtjén - bekövetkezett haláláig.
Dr. Kohut Sándor nagyváradi főrabbi szerint - aki halálának egy éves évfordulóján
méltatta életét - "a szövevényes döntvényirodalom élő szótára volt".
Nechemiás Trebitsch morvaországi országos főrabbi iskolájában is tanult, és Kulke
Kasteli, valamint Zipser székesfehérvári rabbikkal együtt a haladó rabbikhoz
tartozott. Kilenc nyelven beszélt és írt kifogástalanul. Bámulatba ejtő
emlékezőtehetsége volt, az egyszer olvasottakat, hallottakat betéve, lap, oldal,
sorszámra tudta mondani.
Lőw Lipót is szeretettel ír róla "Ben Chananja" című tudományos
lapjában: "Ehrlich szerencsésen egyesíti magában a régi és új világ
szellemiségét."
Debreceni működése idején is nyitott szemekkel járt. Gondolkodásának alapja a
Szentírás, a próféták és a hagyományos irodalom volt. Működése első évében
felállította a zsidó iskolát, bevezette, hogy a hitközség ügyvitelébe a magyar
nyelv használatát, kezdeményezte a Nőegyletet, amely távozása után megszűnt.
Nem véletlen, hogy a magyar nyelv használatát forszírozta, hiszen az 1844-ben életre
hívott és 12 év múltával újjáalakított "Magyar Egylet" egész gondolata
az ő közvetlen indítványára született. Lőw Lipóthoz 1860 november 9-én kelt
levelében írja: "A nyelv a nemzeti életnek életereje és valódi kincse."
Egy magyar beszéde maradt fenn, amelyet a pécsi zsinagóga avatásán mondott, továbbá
egy-két kisebb cikke, nyílt levelei, s hozzászólásai a Debreczeni Figyelőben.
Ezekből is megállapítható klasszikus magyar stílusa, könnyű, értelmes nyelvezete,
amely a Biblia nyelvezetével s idézeteivel van fűszerezve.
A Debreczeni Figyelő 1860 július 28-i száma közli azt a cikkét, amelyben nyilvánosan
köszönetet mond Gyulaj (Szabolcs m.) község lelkipásztorainak, s elöljáróinak,
hogy oly nobilisan segítették hozzá a közöttük élő kevés számú zsidóságot
imaházuk felépítéséhez. Gyulaj községben akkor mintegy húsz szegénysorsú zsidó
lakos élt. Az imaház építését a protestáns és görög-katolikus lelkipásztor -
Szécsy János, Molnár Demeter - segítette úgy, hogy az imaházhoz szükséges
építési anyagok közköltségen kerültek beszerzésre. Talán ez az egyetlen példa
Magyarországon, hogy keresztények által izraelita imaház épült.
Lőw Lipót tevékenységét vitte a maga területén előre, azt a szellemet, amely a
zsidó lélek megújulását akarta. Ennek jegyében vezette be a német helyett a magyar
nyelvet a templomba, az iskolába, az intézményekbe, a hitközségi jegyzőkönyvekbe.
Már 1861-ben magyarul prédikált. Somogyszili működése alatt már olyan híres zsidó
iskolát szervezett, amelyben már akkor magyarul tanítottak. Az ott szerzett
tapasztalatokat hozta Debrecenbe, amikor két tanerővel, 91 tanulóval megalapítja a
zsidó iskolát, amelyben vállalja a tanoda igazgatói és vallástanítói feladatokat.
Tudatosan ragaszkodott a hagyományos múlthoz, mégis a jövőt nézte. Ez sokaknak nem
tetszett. Félreismerték, vagy még inkább nem akarták megérteni türelmes
fáradozásait, sokoldalú tevékenységét. Azt mondták róla, hogy nem saját kis
hitközségéhez, hanem az ország zsidóságához hű. (Itt kell megemlíteni, hogy a
debreceni zsidóság akkori összetétele az ország különböző helyeiről jött
össze.) Szembetalálta magát azokkal is, akik a szenvedélyek ébrentartásával
akarták biztosítani haszonélvezeteiket. Elfogultan, gyanakodva nézték. Ehhez
hozzájárult, hogy a császári hatóságok sem nézték jó szemmel magyarosítási
törekvéseit, s az általuk kinevezett megyei főrabbi - Fried Áron - személyének
akartak érvényt szerezni. Nem bírta tovább! Elment.
Talán ez az oka, hogy nem hagyott itt tudományos írásokat, mert félt, hogy
tudományos kutatásai napvilággá bocsájtásával újabb támadás kereszttüzébe
kerülhet.
2330 kötetből álló könyvtára volt, vegyesen zsidó, s világi tudományokból
válogatva. Gyakran a szájától vonta meg az ételt, hogy könyvet vásároljon.
Könyvtárát végrendeletileg az Országos Rabbiképző Intézetre hagyta azzal, hogy
"Kutassatok az Örökkévaló könyvéből, s olvassátok: egy sem hiányzik
azokból, egy sincs a másik nélkül, mert az Ő szája rendelte, és az Ő lelke
kötötte össze őket." Jó lenne egykori könyvtárát újból teljességben
látni, s a kötetekben lévő bejegyzéseket feldolgozni.
1863 Savout ünnepén már rabbi nélkül van Debrecen, és 1869-ig üresen marad a
rabbiszék. Az anyakönyvezést Blau Salamon rabbihelyettes látta el. Túlzott vallási
buzgósága miatt személye körül voltak viták, hogy megtartsák-e vagy sem. Az
Alföldi Hírlap 1868.03.19-i száma "helybeli pápának" aposztrofálja.
Azonban az ungvári és lembergi főrabbik támogatták, hivatkozva vallásos életére,
talmudi jártasságára.
A feljegyzések szerint a rabbi nélküli időszakban többen tartottak Debrecenben
hitszónoklatokat temetés, vagy egyéb alkalmakkor. 1865-ben Steinfeld Mihály
temetésén Lőw Lipót szegedi főrabbi, 1867-ben Steinfeld Jenő temetésén Dr.Kohn
Sámuel fiatal pesti rabbi beszélt.
Többször történik említés Stern Albert Lengyeltóti rabbiról, akit többször
hívtak meg beszédet tartani, s fel is kérték a rabbiállásra. Azonban valami oknál
fogva mégsem került megválasztásra. Stern Albert életútja egyenletlen lett. 1867-ben
újpesti főrabbi, amely tisztségéről 1884-ben botrányos körülmények között
lemond. Szélsőséges vallási reformokat kezdett, a szombatot vasárnapra akarta tenni.
Végül elmegyógyintézetbe kerül és ott hal meg. Fia megkeresztelkedett és báró
Szterényi József néven miniszter lett Magyarországon.
A debreceni hitközségnél állandó napirenden van a főrabbi állás betöltése. Olyat
akarnak megválasztani, aki nemcsak mindenrendű és nézetű tagot kielégít, hanem a
kor követelményeinek is megfelel.
1869-ben kéréssel fordulnak a sátoraljaújhelyi, kismartoni, óbudai, pozsonyi
főrabbikhoz, hogy ajánljanak rabbit Debrecennek. Az ajánlatok között szerepelt Dr.
Lipschütz Hermann (1833-1904), aki próbaszónoklatával nagy hatást ért el. A
választási körülmények foglalkoztatják a helyi lapokat is. Nyilatkoztak és
ellennyilatkozatok jelentek meg, olyannyira, hogy a szerkesztőség a rabbiválasztásban
"...szabályrontó túlkapások veszélyét" látja fennforogni.
Ez időben a kongresszus körüli események tartották izgalomban a zsidóságot. A
konzervatív réteg Dr. Lipschützben az orthodoxia "erényes és harcos"
képviselőjét látta, hiszen tudták róla, hogy Hirsch szellemének követője és 1864
(5624) Áv hó 25-én a Butschowitzben lévő zsinagógában, Vöéro hetiszakaszának
áldást és átkot kilátásba helyező igéjével éles támadást intézett a
reformtörekvések ellen, vallva, hogy minden átalakításra való törekvés, árulás.
A beszéd németül nyomtatásban is megjelent. Címe: "Az orthodoxia az egyetlen,
igazi, helyesen felfogott zsidóság." Ezért, amikor Debrecenbe érkezik, Steinfeld
Antal elnök nem fogadja, lakására nem kíséri. A próbaszónoklat után egyesek azt
mondták: "tíz arany jutalmával visszaküldik". Erre kitört a vihar! Dr.
Lipschütz pártján állók aláírásokat gyűjtöttek, s az elöljáróságot
rabbiválasztó közgyűlés összehívására kényszerítették. 1869 augusztus 2-án
megtartott közgyűlésen leszavazták Berger Henrik elöljáró javaslatát, aki nem
tartotta célszerűnek, hogy határozatot hozzanak mindaddig, amíg dr. Lipschütz a
városban tartózkodik, ezért a rabbiválasztás elhalasztását kérte. Végül mégis
kimondták, hogy akarják a rabbi megválasztását. Ekkor még nem volt alapszabály,
amely leírta volna a választás menetét, ezért minden Debrecenben tartózkodó zsidó
férfiú, kivétel nélkül szavazott. A sámesz bevonásával a két templomgondnokot
hatalmazták fel a névjegyzék összeállításával. Steinfeld Antal elnök ezen
választás furcsa módját " az ügy fontosságával és természetével
ellenkezőnek tartotta" ezért a választási jegyzék nyilvános helyen való
kifüggesztését, valamint egy fölszólamlási bizottság kiküldését javasolta.
Miután leszavazták, lemondott az elnöki tisztségéről.
Dr. Scheerr Bernát elöljárót kérték föl, aki szavazásra bocsátotta Dr. Lipschütz
megválasztását. A 308 választó közül 195 igennel szavazott. Csak a rabbiválasztás
után választották meg Dr. Scheerr Bernátot elnöknek. Így történhetett meg, hogy
"ideiglenes megbízatással bíró elnök alatt, az egész hitközségre kötelező,
végleges választást tartottak." Dr. Lipschitz Hermann 1869 novemberében foglalta
el a debreceni rabbiszéket, amikor a Debreceni Zsidó Hitközség úgy döntött, hogy
egy szervezethez sem csatlakozik, annak ellenére, hogy mindegyik szervezet igyekezett
volna a hitközséget magába vonni. A debreceni Zsidó Hitközség többsége - 180
család - felvette a Status Quo nevet.
Dr. Lipschütz Hermann, Izsák Náthán Lipschütz, Hegyaljamád-i,
később abaújszántói rabbi fia volt. Debreceni működése előtt Morvaországban volt
rabbi. Debrecenben mindössze két évig működött, majd elfoglalta a Fürtst Mózes
marosvásárhelyi rabbi halála miatt megüresedett rabbiszéket. Amikor édesapja
1874-ben meghal abaújszántói, főrabbinak választják.
Az adatok alapján arra lehet következtetni, hogy személye azonos a Magyar-Zsidó
Lexikonban említett Lipschütz abaújszántói rabbival, akit 1890-ben az Orthodox
Központi Iroda elnökévé választottak, s amely minőségében 1904 október 24-én
Budapesten bekövetkezett haláláig tevékenykedett.
Dr. Lipschütz Hermann nagy műveltségű rabbi volt, aki magyarul, németül és még hat
nyelven beszélt. Élénk levelezést folytatott a világ zsidóságának
kiválóságaival, s keresztény tudósokkal.
A Debreczeni Ellenőr 1882 december 26-i száma közli a volt debreceni főrabbihoz, Dr.
Lipschützhez írt azon levelet, amelyet Renan Ernő, a híres francia - Párizsban élő
- tudós ír a tiszaeszlári ügyben, 1882 november 16-án.
Dr. Lipschütz Hermann után a debreceni rabbiszék egy évig maradt üresen. Úgy
látszik, hogy a pártoskodások, valamint a "Kongresszus" által előidézett
problémák, kimerítették a vitakedvelők erejét. Próbaszónoklat nélkül, meghívás
útján választják meg Bernfeld Jónás (1834-1890) albertirsai
főrabbit. Nagytapolcsányban született. Jesiváit Pozsonyban Ktáv Szófernál végezte.
1853 december 30-án az alig 19 éves pozsonyi tanítványt a nagyhírű, régi múltra
tekintő, s népes albertirsai zsidó hitközség választotta főrabbijának.
Albertirsán előzőleg 13 évig nem volt rabbi. Híres és tudós rabbijuk Kitse Chájim
Schlesinger 1840-ben bekövetkezett halála után a rabbiszék üresen állt. Az
albertirsai - Status Quo - hitközség oly szeretettel várta Bernfeld Jónást, hogy
lakását bútorokkal, ezüst ékszerekkel és eleséggel látták el. Bernfeld Jónás 18
évig működött e közösségben, s e 18 évet Büchler Zsigmond - aki az albertirsai
zsidóság történetét kutatta - pozitívnak tartja.
1872 áprilisában hívta meg Debrecen a főrabbi állásra. Itteni működéséről,
egyéniségéről, életéről alig tudni valamit, mivel a helybeli lapokban alig
találkozni személye említésével. Debrecen az 1870-es országos kongresszus idején
nem akart egyik felekezeti irányhoz sem tartozni, ezért a status quot választotta. A
hitközség ezen állásfoglalását támogatta és segítette Dr. Bernfeld Jónás
tevékenysége, aki Debrecenben nagy megbecsülést szerzett tisztalelkű, fedhetetlen,
megvesztegethetetlen jámborsága és szilárd hívő, zsidó meggyőződésekre alapozott
jelleme miatt. Talmudikus rabbinikus tudása széleskörű volt. Német nyelven
prédikált az akkori Szent Anna utcai templomban, amely miatt élete alkonyán
kellemetlenségei voltak. A Debreczeni Ellenőr 1885-ben megbotránkozásról ír, hogy a
király születésnapján német nyelvű hitszónoklat hangzott el, s arról tudósít,
hogy "máris mozgalom indult a hitközség kebelében, hogy az izraeliták méltó
és nemes magyar érzelmeikről tanúskodó felháborodását egy magyar hitszónok
alkalmazása által lecsillapítsák."
Híveivel való érintkezésben nem az anyagi gazdagságot vagy szegénységet mérlegelt,
hanem lelki gazdagságukat vagy szegénységüket. Szerény ember volt. Hilléli türelme
lehetett, soha semmiféle bántalom nem tudta felingerelni. Debrecenben 18 évig volt
rabbi. Utolsó napjait keserűvé tette, hogy kivált a hitközségből egy orthodox
réteg. Emiatt levelet írt Ktáv Szofernek, aki megnyugtatta, hogy továbbra is
vállalhatja áldásos működését.
1890 november 10-én hunyt el 66 éves korában. Temetésén a környék összes rabbijai
megjelentek. Gyászbeszédet sátoraljaújhelyi, berettyóújfalui, újfehértói,
nyíregyházi és karcagi rabbik tartottak.
Működése idejére esett az a rövid időszak, amikor 1886 februárjában a status quo
és a kongresszusi hitközség egyesült, mely két hitközség közötti különbség
alig volt észrevehető. A status quo hitközség is helyben topogott
"maradiságában ősi szokásoknak hódolt, s nem volt sem áhítatosabb, sem
tudatosabb benne a felekezeti élet, mert a neológ elemek kiváltak belőle." A
kongresszusi hitközség - kis erejénél fogva - képtelen volt bármit megvalósítani a
reformtörekvésekből. Magyarul prédikáló papot sem választott, beérte annyival,
hogy évente egyszer az Országos Rabbiképző egy-egy hallgatója tartott hitszónoklatot
a nagy ünnepeken, mint pl. Schreiner Márton.
Az erők szétforgácsolódtak, holott akkor már jóval több mint 4000 zsidó volt
Debrecenben. Egység híján még felekezeti iskolát sem tudtak felállítani, bár 600
körül volt a zsidó tankötelesek száma. Sok huzavona és alkudozás után a
hitközségek vezetői, a közvélemény és a sajtó hatására, kénytelenek voltak
belátni, hogy csakis egységes erővel tudnak felekezeti életet teremteni.
Az egyesülés feltételeinek legkiemelkedőbb pontjai:
- közös anyakönyvvezetés egy arra
képesített rabbi által
- a modern kor színvonalán álló magyar hitszónok Bernfeld Jónás főrabbi mellé,
teljes egyenrangú, jogú és jövedelmű lelkész, kinek az iskolaügyek felügyelete és
irányítása is a hatáskörébe tartozzon
- egy rendezett, a követelményeknek mindenben megfelelő felekezeti iskola sürgős
felállítása
- az új hitközség nem status quo, se nem kongresszusi, egyszerűen Debreceni Izraelita
Hitközség, melynek tagja a város területén élő minden zsidó.
Az elhatározást végül tett követte.
1886-ban megalakult a három tanerős elemi iskola, s egyidőben pályázatot írtak ki
"magyar hitszónok" állás betöltésére.
A történelmi hűség kedvéért el kell mondani, hogy 1886 szeptember 13-án újabb
szakadás következett be, harminc tagból álló csoport kivált Tafler Ignác
vezetésével - személyi érdekekből ambicionálva - s megalakítják az Orthodox
Hitközséget. Ezek kiválása után az anyahitközség ismét "Status Quo Ante"
Hitközségnek nevezi magát.
Hét rabbi adja be a pályázatát a magyar hitszónoki állásra, akik közül négyet
hívnak meg bemutatkozásra. A próbaszónoklatokra minden második szombaton került sor.
Elsőként Dr. Friedlieber Ignác ungvári rabbi mutatkozott be. Az ő hitszónoklata volt
az első magyar nyelvű prédikáció a Szent Anna utcai templomban, amely zsúfolásig
megtelt és számos keresztény is részt vett. A próbabeszéd jól sikerült, a
hallgatók és a szónok is meg volt elégedve. A 40 év körüli hitszónok megnyerő
külsővel bír, orgánuma erőteljes, kitartó és kellemes hangzású, magyar kiejtése
tiszta, s minden accent nélkül való. - írja róla a korabeli sajtó.
A második meghívott Dr. Fischer Mihály Simándról jött, s a hazafiságról beszélt.
A harmadik hitszónok Dr. Bárány József volt, aki akkor töltötte be 30. életévét,
s avatták rabbivá az országos Rabbiképző Intézetben. A beszéde nyomtatásban is
megjelent, s annak tiszta jövedelmét a Debreceni Izraelita Iskola javára ajánlotta
fel. Megjelenésével, gondolatokban gazdag, hatalmas erejű, hazafias szellemű
prédikációjával nagy hatást ért el. Tüstént marasztalták, hogy négy nap múlva,
a király születésnapján ő tartsa az ünnepi beszédet. A helyi sajtó áradozó
lelkesedéssel írja róla: "Dr. Bárány József fiatal hitszónok olyan remek imát
mondott, mely az összes hallgatók figyelmét lekötötte, s oly osztatlan elismerést
és dicséretet szerzett, amelyre a fiatal pap valóban büszke lehet. Az ima elmondása
után a keresztény hallgatóság nagy része is sietett kezet fogni a fiatal pappal,
kinek megválasztásában nem kételkedünk, mert feltesszük városunk izraelita
polgáraitól, hogy ismerve saját érdekeiket, a minden tekintetben kimagasló
tehetségű ifjút fogják megválasztani."
Ezután a hitközség be sem várta a negyedik próbaszónoklatra meghívott Dr. Klein
Gyula szigetvári rabbit. Az elöljáróság augusztus 30-án 17 szavazattal, 13
ellenében, majd végül a közgyűlés egyhangú lelkesedésével választotta magyar
hitszónoknak Dr. Bárány Józsefet. Dr. Bárány József 1856-ban született
Nádudvaron, 1885-ben fejezte be a pesti Rabbiképzőt. Debreceni beiktatására 1886
szeptember 16-án került sor, a Szent Anna utcai zsinagógában. Az új ifjú rabbit Dr.
Scheer Bernát hitközségi elnök köszöntötte, majd megtartotta Dr. Bárány József
székfoglaló beszédét. "Tudomány és világosság volt mindig a zsidó nép
éltető ereje" - hirdette - "mely őt az évezredek küzdelmeiben megmentette.
Az ifjú korszellemmel s vén vallásunk szent hagyományaival együtt kell nekünk
haladni... Haladnunk kell mindig előbbre, mert haladás és ifjúság kölcsönöz örök
ifjúságot, de egyszersmind rendületlenül kell ragaszkodnunk ősi vallásunk minden
egyes parancsához is, mert vallásunk a mi éltető erőnk, egyedül ez kölcsönözhet
nekünk halhatatlanságot."
Debrecenben Dr. Bárány József mindössze két évig működött. 1888-ban a Pesti
Izraelita Hitközség felfigyelt az irodalmi munkássága révén ismert rabbira és
kinevezi a fővárosi összes iskolák felekezeti tanfelügyelőjévé. Eltávozása
érzékenyen érintette a debreceni közösséget. 1888 augusztus 18-án tartott
búcsúbeszédében köszönetet mondott az iránta tanúsított ragaszkodásért, de
egyúttal óva intette a hitközséget, hogy a három év előtti egyesülésük
alkalmával az előrehaladás érdekében tett fogadalmaikat mindig tartsák szem előtt.
Budapesten történt három évi működése után 1891-ben elfogadja a Kecskeméti Zsidó
Hitközség főrabbi állását, ahol 1916-ban bekövetkezett haláláig tevékenykedett.
Az Egyenlőség című debreceni újságban 1891 február 27-én, március 6-án, 13-án,
20-án hirdetés jelent meg rabbiállás betöltésére. Olyan rabbit akartak ide, aki
nemcsak a Talmudban, s a rabbinikus irodalomban jártas, tudós, hanem világi
műveltséggel is rendelkezik, s főleg magyarul prédikál. Kötelességének írták
elő a középiskolai hitoktatást, s az izraelita elemi iskolák feletti felügyelet
gyakorlását.
1891 szeptember 2-án tárgyalja a Képviselőtestület új rabbi kinevezését. A
vezetőség Krausz Vilmos kiskunhalasi orthodox főrabbi megválasztását javasolja. A
vita során Dr. Balkányi Miklós elnök lemond.
A Debreczeni Ellenőr közli, hogy 1891 szeptember 6-án - Drucker Mór elnöklete alatt -
rabbiválasztó közgyűlésre gyűlt össze a hitközség és "nagy lelkesedéssel,
közfelkiáltással" megerősítették Krausz Vilmos halasi rabbi megválasztását.
Drucker Mór mellett Rosenfeld Jakab, Lusztig Mihály, Burger D. József hitközség
titkár megy Kiskunhalasra, hogy a megválasztásról szóló okmányt ünnepélyesen
átadják. A főrabbi az őszi ünnepeken még nem vesz részt, mivel nem akarta
közösségét rabbi nélkül hagyni. Ezért 1891 december 6-án, vasárnapi napon volt
beiktatása. Kabáig ment egy 200 tagú hitközségi küldöttség a főrabbi elé,
melyhez Püspökladány, Kaba, Hajdúszoboszló testvérhitközségeinek küldöttsége is
csatlakozott. Az állomáson Dr. Kemény Mór - a hívők éljenzése közben -
köszöntötte a főrabbit. A menet ezután a Szent Anna utcai templom felé indult, amely
már zsúfolásig megtelt hívekkel, s a város képviseletében megjelentekkel. A templom
nem fogadott még falai közé ily nagy közönséget. A templomban Dr. Popper Alajos
üdvözölte a főrabbit, melyre Krausz Vilmos válaszolt. Ezután a Minha ima elmondása
következett, majd a székfoglaló beszéd, melyről a helybeli lapok áradozva írtak. A
Debreczeni Ellenőrben a következő olvasható: "Ez egy valódi szónoklat, magyar
szónoklat volt, a modern ékesszólás és tudás köntösében. Fejtegetéseit
Zachariás próféta azon verséhez fűzte: "Így szólt az Örökkévaló, a Seregek
Ura: ha az Én utamon járandasz és megőrized az Én megőrizendőmet, és ha még
törvény szerint intézed az én házamat, és őre lészesz az Én pitvaromnak, adok
neked sikert, az itten állók között." (Zech. III.7) Rendkívüli hatása volt a
tiszta magyarsággal és kitűnő elokvenciával tartott beszédnek, melyben ezen
alapigét három részre osztotta: 1. Vallási és felekezeti öntudatra; 2. Hazafiságra
és polgári erények elsajátítására való nevelés; 3. Az iskola őreként a
tanítókkal vállvetve az ifjúság nevelése lesz feladata az új községben. Végül a
királyra, a kormányra, a megyei hatóságokra és a hitközségre mondott áldással
fejezte be beszédét. Az elragadtatott közönség szűnni nem akaró éljenzéssel és
lelkesedéssel fogadta az avatóbeszédet."
A Debreczen című helyi lap pedig ezeket írta: "A beszéd, mint írott beszéd is
az egyházi szónoklat legkiválóbb termékei között méltón helyet foglalhat, az
aggodalmakat eloszlatta, a reményeket fokozta... A másfél óráig tartott szent
beszédet, mely részleteiben nemcsak a Szentírás, de a modern vallásbölcselet, s
kiváltképpen a magyar költői irodalom beható és épp oly alapos, mint
magasszínvonalú, kritikával párosult ismeretében bővelkedett...
A szentbeszédet az egybegyűlt nagy közönség szintén hatalmas "Éljen"
riadallal fogadta, ami aligha hangzott még föl e templomban, a minek kiemelésével csak
annak az általános tetszésnek önkéntelen kitörését akarták jelezni, mellyel az
új debreceni zsidó pap beköszöntő beszédét fogadta úgy híveinek nagy tömege,
mint az ott jelen volt notabilitások."
Krausz Vilmos (1853-1921) héber nevén Benjámin Zeev 1853 márciusában
született Szóládon (Somogy megye). vallásos, szegény zsidó szülők gyermeke volt,
aki édesapját korán elvesztette. Édesanyja gyermekkorától rabbinak nevelte. Fiatalon
elkerült a szülői háztól, hogy megkeresse kenyerét, amelyből még szegény
édesanyjának is kellett juttatnia. A tatai, a tabi és pozsonyi jesivákban tanult, ahol
mestereinek egyik legkedveltebb tanítványai közé tartozott. A rabbiképesítést
Pozsonyban szerezte, de azután is folyton művelődött: tanítói képesítő vizsgát
tett Marosvásárhelyen kitűnő eredménnyel, mely után Szászrégenben magyar elemi
iskolát alapított. Itt találta meg élete párját, a szászrégeni főrabbi Hillél
Pollák leányát, Pollák Bertát. Itt működött, amíg a kiskunhalasi hitközség
próbaszónoklatra hívta, s 1887 január 4-én rabbijává választotta. Kiskunhalason
négy évet töltött, s nem véletlen, hogy a város a magyar kultúra érdekében
kifejtett munkásságáért jutalmul évente öt öl tűzifát szavazott meg neki. Tudása
és hitszónoki képessége miatt több hazai hitközség hívta rabbijának, akik
"benne keresték a zsidó tudás méltó képviselőjét."
Debrecenben megválasztása után 30 évig működött 1921 február 4-én, 68 éves
korában bekövetkezett haláláig. Temetésén Dr. Bernstein Béla nyíregyházi főrabbi
beszélt. A sírnál fia, Krausz Lipót, majd Dr. Lemberger nyírbátori főrabbi és
Friedmann nyíregyházi rabbi emlékezett.
Mindamellett, hogy alapos és széles tudással átszőtt világi kultúrának és
műveltségnek volt a híve, erősen konzervatív rabbi volt. Szigorúan ellene volt a
reformoknak, s mindvégig erősen kitartott, s a hitközségével is megtarttatta azt az
álláspontot, amely a status quo gondolatot jellemezte: se nem orthodox, se nem neológ.
Minden szélsőség imitálása nélkül akart a hagyományos zsidó hitélet kereteiben
megmaradni.
Az ő személyisége és személyes varázsa volt képes Debrecenben először
egybekapcsolni a héber és magyar nyelvnek szentségét.
Három évtizedes debreceni működése alatt osztatlan szeretetben, tiszteletben és
megbecsülésben volt része, nemcsak a hitközség, hanem más felekezetek híveinek és
papjainak részéről is. Egy-egy szónoklatára eljöttek a keresztények, hogy hallják
tisztán csengő magyar beszédeit, és hazafias könyörgéseit.
Kifogyhatatlan volt a szeretetben és jóságban, amely nemcsak szavaiban, hanem tetteiben
is megnyilatkozott. Nagy családja miatt szegényesen élt, de háza mindig nyitva volt a
szűkölködők előtt. Lakása ajtajában mindig volt kenyér és étel a szegények
számára. Koporsóját annak az asztalnak a fájából készítették, amelyen
szegényeit megvendégelte. Mai napig híre van annak, hogy nem ment el úgy ismerősei
mellett, hogy ne érdeklődött volna sorsuk, örömük vagy bánatuk felől, s meg ne
biztatta volna őket áldásával.
Az ő közreműködésével épült meg, s lett átadva 1897-ben a Deák Ferenc utcai
nagytemplom, majd 1910-ben a Kápolnási utcai zsinagóga. Közreműködött a Polgári
Leányiskola, a Zsidó Gimnázium alapjainál, s sok mindent tett még, ami a
hitközségnek belül és kívül súlyt, tekintélyt, értéket adott. Idézhetjük
életénél Dániel könyvét: "S az értelmesek fénylenek, mint az égboltozat
fénye, s azok, akik sokakat igazságban eligazítanak, mint a csillagok örökkön
örökké." (Dániel 12,3)
Krausz Vilmos halála után a hitközség elöljárósága fiát, Krausz Lipótot bízta
meg, aki feladatát 1923-ig látta el, tehát egy évig még a megválasztott Dr.
Schlesinger Sámuel mellett.
Dr. Schlesinger Sámuel megválasztásától sokan tartottak. Az
asszimilánsok féltek, mert tudták, hogy cionista érzelmű. A vallásosak féltek
mindenkitől, akinek doktori címe volt és rabbiszemináriumot végzett.
Dr. Schlesinger Sámuel beiktatása előtt 1922 áprilisától próbaszónoklatokra
meghívottak voltak: Dr. Hoffer Ármin veszprémi főrabbi, dr. Neumann József dévai
főrabbi, Dr. Smelczer Izsák budapesti főrabbi. A tagságnak legjobban Dr. Schlesinger
Sámuel monori főrabbi prédikációja tetszett. Dr. Schlesinger Sámuel 1884 október
2-án született Ipolyságon. Apja Schlesinger Lipót Júda elemi iskola igazgató.
Tanulmányait a nagytapolcsányi jesivában kezdi, majd Vácott folytatja, ahol Pollák
Fülöp tanítványa. 1902-ben iratkozik be a Rabbiképzőbe, ahol kiváló tanárok Bloch
Mózes, Bacher Vilmos, Blau Lajos, Goldziher Ignác oktatják. A zsidó tudományokban az
agada vonzotta. 1911-ben avatják doktorrá, 1913-ban rabbivá. 1913-ban vállalja el a
monori hitközség rabbiállását úgy, hogy a neológ közösséget konzervatív
szellemben vezeti. 1914-től tábori lelkész, majd ismét Monoron tevékenykedik.
1922-ben választja Debrecen főrabbijává és szeptemberben történik meg a
beiktatása. 1937 január 9-ig, haláláig tölti be a főrabbi széket. Temetése 1937
január 11-én történik. Először a Kápolnási utcai templom bimáján helyezik el
gyalulatlan koporsóját, ahol az Ipolyságból érkezett Meisels Sándor énekli az Él
molé ráchámimot, majd Fried Lajos Leib dáján mont heszpedet. Innen a koporsót a
Deák Ferenc utcai nagytemplomba vitték, ahol Tennebaum Dávid gyászéneke után Dr.
Bernstein Béla nyíregyházi főrabbi mond búcsúztatót.
A Debreceni Zsidó Hitközség 1937-ben emlékkönyvet ad ki tiszteletére.
Horodetzky azt írja, hogy a gálut folyamán a rabbinak kétféle típusa alakult ki,
amelyek célszerűségben egymástól különböznek. Az egyik típus a ráv, aki
elvonultan él híveitől, senki se látja, senki közel hozzá nem férkőzhet, mert csak
a tudománynak adja magát. A másik típus a cádik, aki hívei között él, velük
együtt imádkozik, terheiket a lelkén viseli, velük állandó az érintkezése. Dr.
Schlesinger Sámuel egyéniségében e két típus szerencsésen egyesült. Őszintén
vallásos és hagyományhoz hű életet élő tudós volt, aki dolgozószobájában a
tudománynak élt, de ugyanakkor mindig volt ideje híveivel is együtt lenni. Nemcsak
elméleti, hanem gyakorlati rabbi volt. A zsidó hitéletnek nemcsak őrizője,
fenntartója, hanem olyan rabbi, aki mindenben az egész zsidóság eszméjét nézte,
úgy, hogy az egyéni sorsokat is szemmel tartotta. Debrecenben is folyton tanult,
képezte magát, mint az írás mondja: "Ne mozduljon el ajkadtól a tannak könyve,
s elmélkedjél róla nappal és éjjel, azért, hogy vigyázz arra, hogy cselekedjél
mind aszerint, ami írva van benne, mert akkor szerencsés leszel útjaidon, s akkor
boldogulni fogsz."
Rengeteget áldozott könyvre, mert szerette a könyveket, a bibliákat, a hagyományos
irodalmat, a filozófiát, a nyelveket, a művészetet. Fáradhatatlanul búvárkodott a
Midrásokban, a misztikus irodalomban, a Zohárban. Egész életében adatokat gyűjtött
a Bibliához fűződő Midrások magyar fordításban való kiadásához. Ugyanez volt a
szándéka a Zohárral kapcsolatban is. 1924-ben jelent meg a középiskolák magasabb
osztályai számára írt tankönyve, amelyet - mint maga írja bevezetésében -
"szóbeli hagyománynak szántam, mint ilyen nemcsak, hogy tág teret nyújt a
hitoktató mesterek kommentálására, hanem az ősi tanítványi kérelem
megszólaltatója." Kéziratainak nagy része elpusztult, s csak egy kis töredék
maradt, egynéhány könyvével együtt a Rabbiképző Könyvtárában. "A zsidó
imák története" címmel nagy összefoglaló munkát akart közreadni, amelyet
tanári vezérkönyvnek szánt a liturgia történetéhez. Hitszónoklatai, előadásainak
kéziratai akkor pusztultak el, amikor özvegyének 1944-ben a fővárosban lévő
lakását el kellett hagyni. Ismerte híveinek lelkét. Nemcsak a templom volt számára
Isten háza, hanem híveinek otthonai is, örömeikkel és bánataikkal együtt. Mindig az
igazságot és a békét kereste. Megvetni és elítélni csak egyet tudott "az
értelem eredendő ellentétét". Keze érintésétől soha sem gyarapodhattak
egyéni érdekek, hanem mindig a közösség: intézmények és közalkotások. Részt
vett a Debreceni Zsidó Gimnázium életre hívásában, amelybe lelkét, erejét,
egészségét, szívét adta.
Szerény ember volt, magának se címet, se rangot, se jövedelmet nem követelt. Mivel
gyermekük nem volt kiemelt figyelmet fordított a gimnazistákra. A ruhátlanoknak ruhát
adott vagy szerzett. A nincsteleneknek kenyeret adott. A tehetséges szegény gyermeket
kitaníttatta.
Halála után 1937-ben az őszi ünnepeken még nincs főrabbi Debrecenben. A drósékat
Dr. Eisenberg Akiba rabbijelölt tartja.
A főrabbi szék elnyerésére két jelölt jelentkezik: Dr. Silberstein Adolf siklósi
és Dr. Weisz Pál hódmezővásárhelyi főrabbi, akinek próbaszónoklata meghódította
a többséget, de mégis Dr. Silbersteint javasolja a képviselőtestület.
1937 októberében az Egyetértés című lap ír cikket: "A debreceni
rabbiválasztás" címmel. A cikkből idézünk: "Semmi egyéb nem érdekel
bennünket csak az, hogy az utód, akit a debreceni ősválasztók bizalma erre a
felelősségteljes pozícióra felemel, éjjelének és nappalának minden percében
emlékezzék Schlesinger Sámuelre, s igyekezzék azt a mérhetetlen űrt betölteni,
melyet a nagy tudós főrabbi hagyott maga után."
Dr. Weisz Pál beiktatására 1937 november 4-én került sor. Avatását Dr. Bernstein
Béla nyíregyházi főrabbi, valamint Dr. Jólesz Károly és Dr. Wachs Aladár rabbik
végezték. A hitközség november 21-én díszközgyűlést tartott az új főrabbi
tiszteletére.
Dr. Weisz Pál a deportáláskor megmenekül, majd Izraelbe kerül, ahol
egyetemi tanárként szerez elismertséget. Munkássága még feldolgozásra vár.
A Holocaust után, 1945-ben Debrecenben főrabbivá választják Dr. Weisz Miksát, aki 12
évig tölti be a debreceni főrabbi tisztet. Megválasztásánál figyelembe vették,
hogy tanulmányainak egy részét a Debreceni Zsidó Gimnáziumban végezte. A német
megszállás és a deportálás idején a debreceni zsidók körében időzött, akik
benne melegszívű, segítőkész embert ismertek meg. Életéről külön könyvet
jelentetett meg a Debreceni Zsidó Hitközség.
Dr. Weisz Miksa 1957-ben Finnországba távozott, ahol Finnország főrabbija lett. A
debreceni főrabbi tisztet 1957-1963 között Dr. Végházi István töltötte be, akinek
időszakában, 1959-ben mártíremlékmű került felavatásra a temetőben, ahol
elhelyezést nyertek az elnéptelenedett zsidó hitközségek emléktáblái is.
Úgy Dr. Weisz Miksa, mint Dr. Végházi István foglalkozott a Debreceni Zsidó
Hitközség múltjával, amelyről kiadványok jelentek meg itthon és külföldön.
A Debreceni Status Quo Izraelita Hitközség neves és feledésbe ment főrabbijai mellett
említést érdemel az Autonóm Orthodox Hitközség, s annak vallási vezetői.
Az 1880-as években az orthodox közösség szellemi vezetője Süssman Wolf rabbi volt,
aki később Budapestre költözött, s ott a Sasz Chevra rabbija lett. Elmenetele után
dájánok - Szófer Dávid, Rosenberg Farkas - látták el a már 1893-ban átadott új
orthodox templomban a vallási vezetői teendőket. Az Orthodox Hitközségnek egyetlen
nagy rabbija volt, akit 1902-ben választottak meg. Strasszer Salamon nagyszombati
orthodox főrabbi neve ma is fogalom.
Strasszer Salamon Cvi 1863-ban született Tabon. Rabbi Breuernél tanult,
majd a pozsonyi jesivában.
A Schreiber-Szófér család sarja. Édesanyja Szófér Szára, a Ráv Ktáv Szóférnak
(Szófér Ábrahám Smule Wolf) leánya. Strasszer Salamon házasságáig Pozsonyban
tanult, majd feleségül vette rokonának, Schreiber Akiva szövőgyárosnak - egy másik
Chatan Szófér unokának - leányát. Néhány évig apósa házában lakott és
kereskedéssel foglalkozott.
1887-ben a Pozsony megyei Szobotiszt községbe megy rabbinak Grünwald Júda orthodox
főrabbi kérésére. 1895-ben nagyszombati rabbi.
1902-ben a Debreceni Orthodox Hitközség próbaszónoklat nélkül választja
főrabbijának. Azért, mert Chátám Szófér végrendeletben meghagyta, hogy utódait
előzetes bemutatkozás alapján, de próbaszónoklat nélkül választhatják. Strasszer
Salamon a nyugati orthodoxia, az ún. oberlandis orthodoxia legkülönb szellemi alakja.
Az ő érdeme a társadalmi béke az orthodox és a status quo hitközség között, s a
közös chevra működtetése. Debreceni működése alatt létesül a Bét Midrás, a
mikve, az orthodox iskola és sikerül a Debrecenben lévő haszid csoportokat
egyesítenie. Segítsége által 1906-ban a Csók utcán 150 család részére imaház
létesült. Vezetése alatt az orthodox hitközség az ország legjobban vezetett
hitközsége lesz, amely Strasszer Salamon működésének huszadik évfordulójára
elhatározza, hogy szolgálata elismeréseként jesivát alapít. E jesivában évente,
1922-től 260-280 fő tanult.
Strasszer Salamon főrabbi legendás barátságot tart Dr. Schlesinger Sámuellel, majd
Dr. Weisz Pállal. Távolléte alatt Ráv Wolf Ronsenberg dáján helyettesítette.
Strasszer Salamon a Holocaust után elhagyja Magyarországot, külföldön él. A
rabbiszék nem kerül betöltésre, hanem unokájának férjét, Stern Miksát válasszák
vallási vezetőnek, akit majd később Deutsch Sándor követ.
Az 1980-as években az orthodox hitközség megszűnik működni.
Tanulmányomban megpróbáltam felvázolni Debrecen egykori neves status quo és orthodox
főrabbijainak munkásságát a teljesség igénye nélkül. A tanulmány hozzásegítheti
a későbbi kutatókat egy-egy főrabbi életművének teljes feldolgozásához.
Forrásmunkák:
- Ehrlich Ede
o Debreceni Figyelő: 1860.IX.18, X.17
o Weisz Gábor: A pécsi hitközség monográfiája (1929)
o Magyar Zsidó Szemle: 1884, 213-214 oldal
o Szombati Újság: 1883.III.31
o Dr. Venitiáner Lajos: A magyar zsidóság története, Budapest, 1922, 255.o.
o Schőhn József: Magyar Zsidó Szemle, 1884, 154.o.
o Vadász Ede: Magyar Zsidó Szemle, 1909, 46-47.o.
o Magyar Zsidó Szemle: 1917, 187.o.
o Új Élet, 1952.VI.19
- Dr. Lipschitz Hermann
o Alföldi Hírlap 1868.III.19, VII.10
o Debrecen 1869.VIII.09, VIII.28
o Lipschitz Hermann dr.: Die "orthodoxie" ist das einzig wahre und einzig
berechtigte Judentus. Predigt gehalten am S. Röé, 25. Mönáchem Ab 5624, in der
Synagoga zu Butschowitz, Brünn, 1864.
o Új Élet, 1954.VIII.14
- Bernfeld Jónás
o Egyenlőség: 1890.XI.14, XI.21
o Büchler Zsigmond: Az albertirsai hitközség és Chevra Kadisa története, Nagyvárad,
1909
- Dr. Bárány József
o Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái II, 1940, 339-340. oldal
o Debreczeni Ellenőr 1885.IX.24, XII.22, 1886.VII.03, VII.17, VIII.14, VIII.18, VIII.30
o Dr. Kardos Albert: Magyar Zsidó Szemle III. évf. 286.oldal
o Debrecen újság 1885.XII.22
o Bárány József: Beszédek, Debrecen 1886.IX.26, Debrecen, 1887
o Új Élet, 1952.XI.13
- Krausz Vilmos
o Debreceni Hírlap 1891.IX.07, XII.07
o Debreczeni ellenőr 1891.XII.07
o Egyetértés: 1921.II.05
o Dr. Schlesinger Sámuel: "Az én elődöm" Krausz Vilmos néhai debreceni
főrabbi emlékezete. Izr. Családi Naptár XIII. évf. 1924/25, 74-77 o.
o Krausz Vilmos hitszónoklatai:
* Kiná uttöfillá - Erzsébet királyné gyászünnepén, Pályázat, VII. évf. 1898.
40. szám
* A zsidó főpap hivatása a jelenkorban. Beiktatási beszéd Jordán Sándor szatmári
status quo főrabbi 1903.VIII.18-án történt avatásán. Magyar zsinagóga V. évf.
29-35
* Gyászbeszéd Handler Mark zcl tatai főrabbi ravatala fölött. Magyar Zsinagóga, XII.
évf. 123-129
* Gyászbeszéd Kiskunhalason 1912.I.09-én Özv. Hofmeister Illésné koporsójánál.
Magyar Zsinagóga, XIII. évf. 144-149
* Búcsúztató beszéd Dr. Gál Zoltán koporsójánál 1918.XI.15, Magyar Zsinagóga XX.
évf. 28-31
* Mázkir beszéd - Hevesi Simon: Jubilális emlékmű Handler Mark tatai rabbi 40 éves
hivatali jubileuma alkalmából. Lugos
* Dr. Langfelder Artúr császári és királyi törzsorvos emlékezet 1871-1914. Szeged,
1916, 13-15 o.
- Dr. Schlesinger Sámuel
o Új Élet, 1950.XII.28
o Bölcsészdoktori értekezés: Pszeudo Bachja. Kitáb al-mani al-nafs, Budapest, 1911
o Dr. Schlesinger Sámuel emlékezete. Kiadta a Debreceni Status Quo Izraelita
Hitközség, Debrecen, 1937
o Horodetzky: Háhászidut vöháchászidim. Döwir kiadás, Berlin, 1927, I. 30.o.
o Dr. Schlesinger Sámuel: "A zsidók vallás és erkölcstana." Függelékül:
A zsidó vallás elhelyezkedése a vallástudományban. Középiskolák magasabb
osztályai számára. Debrecen, 1924
- Dr. Weisz Miksa
o Amíg erőmből telik (Debrecen, 1995), A szerző kiadása, Halmos Sándor
szerkesztésében és előszavával
|
