A "Pársándátá" - eufémizmus az univerzális, mindenki által elismert
tudós elnevezése. Összetett szó: Pársán dátá - a törvény (vallás)
értelmezője. Ibn Ezra nevezte így Rásit.
Rási, rabbi Slomó Jiccháki 1040-ben született Troyes champagne-i városban. Egy
legenda szerint (melyet sokan elvetnek, és valószínűtlennek tartanak) abban az évben
született, melyben Rabbénu Gerson, a Gálut Fényessége  elhalálozott, s így beteljesült az Írás:
"a nap lementével újra feltűnt a nap." Rási a leghíresebb askenáz
jesívákban, előbb Mainzban, majd Wormsban végezte tanulmányait. A diaszpóra minden
országában a Biblia és a Talmud legnagyobb magyarázójaként ismerik el. Alig van
olyan Talmud- vagy Biblia-kiadás, melyhez nem csatolják az ő kommentárját. Az első
nyomtatott héber könyv, amely az olaszországi Reggio di Calabriában jelent meg
1475-ben, Rási kommentárja a Tórához. Azokkal a betűkkel nyomták, melyeket máig
Rási-betűnek hívunk. Több mint 200 magyarázatot fűztek az évszázadok folyamán
Rási tórakommentárjához, és van, aki többet is számol. Mindez a felületes
szemlélő számára is megmutatja Rási életművének fontosságát és érdemét.
Ch. D. Schewell 
című könyvének bevezetésében megjegyzi, hogy voltaképpen nem volt Rási előtt
szóba jöhető, héber nyelven író Tóramagyarázó, tekintve, hogy Rászág arabul
írta kommentárját, s ez a nyelv idegen volt Rási számára; Rabbénu Chánánél
kommentárja pedig még nem került kezébe, így hát azokból a "téglákból"
kellett felépítenie művét, melyeket az előző korok bölcsei hagytak hátra. Ami a
Talmudot illeti, arra nézve voltak mestereitől származó jegyzetei (Kuntresz).
A Rási nyomában járó kommentátorok közül, akik őt a Tóra megvilágításának
központi tényezőjévé tették, a következőket kell megemlíteni:
1. Rabbi Joszéf ben Simon Kárá (XII. század), Rási ifjabb kortársa, aki
kommentárjait mestere elé vitte, s az jóváhagyta azokat.
2. "Chezkuni", Rabbi Chizkija ben Manoách, aki a toszafisták kora végén
élt. Schewell könyve bevezetőjében megjegyzi, hogy benne lehet látni a Rási
tórakommentárjában való növekvő elmélyedés pionírját.
3. Rabbi Jesájáhu Mitráni (RID), aki a XIII. században élt és több ellenvetést
tett Rási szavaival szemben, mint Chezkuni.
Mindezek fölé emelkedik Náchmánidész (Rámbán), aki 1194-ben született. Chezkuni
és RID csak felületesen érintették a témát, míg Rámbán széleskörűen
foglalkozott nagy elődjével, és elmélyedt annak mind a halacha, mind az agada terén
írt magyarázataiban.
A későbbi korokból említendő még a REÉM, Rabbi Élijáhu Mizráchi, (XV. század),
aki szembeállítja Rási és Rámbán véleményét és általában Rási javára dönt.
Mindezeken kívül fontos e helyen írni a "Gur Árje" szerzőjéről, Rabbi
Jehuda Lőw, vagyis a prágai Máhárál-ról, aki a XVI-XVII. században élt; Rabbi
Mordecháj Joffe-ról, a "Lővus" szerzőjéről, aki a XVI. században élt
/utóbbi néha Rási, néha Rámbán oldalán állt/, valamint a prágai Rabbi Sábbátáj
Bass-róé (szül. 1641-ben), a "Szifté Cháchámin"szerzőjéről.
Ezzel ugyan nem merítődött ki Rási utódjainak hosszú névsora, csak azok kerültek
írásba, kiknek magyarázatai a "Mikráot Gdolot" kiadásaiban láttak
napvilágot, s így könnyen hozzáférhetőek.
A "Mikráot Gdolot" egyes kiadásaiban a Chumás minden egyes könyve után van
egy toldalék "Szabályok Rási z"l szavaihoz" címmel, mely hét szabályt
tartalmaz Rásinak a fordításokhoz való viszonyát illetőleg. E szabályok csak
Onkelos fordításával foglalkoznak, és még ott is messze vannak a téma
kimerítésétől.
A tény, hogy Rási kommentárjában többször utal Onkelosra, mint Midrás-forrásokra,
világosan bizonyítja, mily nagyra tartotta Rási Onkelost mint kommentátort.
A fentiekből az is kitűnik, hogy a legtöbb esetben Rási pozitívan viszonyul Onkelos
fordításához, s ha fenntartással is él irányában, azt sem korlátlanul teszi. A
Tárgum oly fontos Rásinak, hogy még a helyes és eredeti olvasatot is igyekszik
tisztázni, és ha ugyanazt a héber szót a Tárgum kétféleképpen fordítja, Rási
szükség esetén annak okát is megvilágítja.
Mikor Rási talmudi és midrási forrásokat idéz, nem szó szerint veszi azokat, hanem
saját feldolgozásában, megjegyzései kíséretében. A Talmudhoz írott
kommentárjában viszont nem így jár el. Lehet, hogy ezért nem nevezi meg pontosan a
forrást. Érdekes, hogy halachikus műveiben Rámbám sem tünteti fel forrásait.
Nagy fontossága van fordítói tevékenységének is, hiszen több szót le kellett
fordítania a XI. század tanházaiban használt francia nyelvre. Rási ezeket a
fordításokat a  ,
vagyis  (idegen nyelv)
jelzővel látta el. A szó Zsolt. 114:1-ből  ered. A franciaországi zsidók egyfajta zsargonban
beszéltek, mely azóta elévült, s mely latin eredetű és a francia nyelv különböző
dialektusaiból vett szavakat is tartalmazott. Francia filológusoknak és kutatóknak
sokszor segít munkájukban Rási ilyen irányú tevékenysége. Rási maga
tulajdonképpen olyan szótár-félékből meríthette tudását, melyeket kisgyermekek
tanítói készítettek taneszközként.
Rási az egész Bibliát kommentálta, kivéve a Krónikák könyvét, melynek
kommentárját tanítványa, a Rajna-vidéken élő Rabbi Száádjá írta. Jób könyvét
sem fejezte be (a 25. fejezettől kezdve), hanem, úgy látszik, tanítványa, Rásbám,
vagy Rabbi J. Kárá. Ezra és Nechemia könyveit is tanítványai dolgozták át. A
Beresit Rábbához írt kommentárt ugyan Rásinak tulajdonítják, de ez nem az ő
stílusában íródott és a magyarázatok sokszor ellentétben állnak Rási
szemléletével.
Rási jelentőségére mutat, hogy a Sulchán Áruch döntése szerint, aki a heti
szidrát Rásival olvassa ahelyett, hogy a szöveget (kétszer) és annak Tárgumját  venné át, az
teljesítette minden ezirányú kötelezettségét.
A rajongó tisztelet, amellyel az utókor a tanító nevét körülvette, annak műveit
közbirtoknak tekintette, sok részletet hozzárakott, aminek nyomát a kiadásokban ma
alig látjuk. Sok helyütt hiányoznak a jelek, melyekből a hozzátételekre
ismerhetünk. Nem lehet eldönteni egyértelműen azt a kérdést, vajon Rasi mint
Talmud-, vagy mint szentírásmagyarázó nagyobb-e.
Az utókor szempontjából a Talmud-kommentár általános szükségletet pótol és a
Talmud tanulmányozását nélküle alig képzelhetjük el, míg a Szentírás
megértésére tagadhatatlanul jobb segédeszközeink vannak, mint Rasi magyarázatai.
Mindemellett Rasi gyökerei sokkal mélyebben rejlenek a zsidóság talajában, semhogy
külső hatások, a légkör, melyben él, a haza, a társadalom sajátos nemzeti
jelleggel ruháznák fel. Rási népszerűségét a könnyen értelmezhető, népnyelven
írott kommentárjainak köszönheti. Tóramagyarázatai úgymond népkönyvvé váltak,
mely hangjával, tartalmával elsősorban a kedélyre hat. Önálló mértékkel nem
mérhető, ezért a tudományos bírálat alól kivonja magát. Az érzelmi momentumok nem
egyformán nyilvánulnak meg a különböző életkoroknál, azok körében, akik
olvassák. A gyermek, akit az ő magyarázata vezetett be a Szentírásba, más szemmel
olvassa, mint egy férfi, vagy mint egy nagypapa. A keleti ember erős hite, a nyugati
ember higgadt mérsékletével párosulva eredményezi ezt a harmóniát, a végleteknek
kerülését, a bántó fény, és a kétes homály között az alkony csöndes, merengő
világosságát.
Bibliográfia
- Dr. J. H. Hertz: Zsidó Biblia
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Budapest, 1996
- Naftali Kraus: Mózes öt könyve (Ősi forrás sorozat 5.)
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995
- Naftali Kraus: Zsidó morál és etika (Ősi forrás sorozat 7.)
Piremon Nyomda, Budapest, 1998
- Naftali Kraus: Az ősi forrás
Fórum Rt. Könyvkiadó, Budapest, 1990
- Jechiél Cvi Moskovits: A Biblia hagyományos kommentárjai
Göncöl Kiadó, Budapest
- Daat Mikra
Copyright by Mosad ha Rav Kook, Jerusalem, 2001
- Dr. Wellesz Gyula: Rási élete és működése
Izraeli Magyar Irodalmi Társulat, Budapest, 1906
- Enciklopedica Judaica CD-ROM
- Bacher Vilmos: Szentírás és zsidó tudomány
Múlt és Jövő Kiadó, Gyoma, 1998
Róna Tamás
rabbijelölt
2003. október 14. |
