Kovács András Zsidó művelődéstörténet szak, 1. évf.:
LÖW LIPÓT


"... íme! újat teremtek, most fejlődik ki; s azt nem értenétek? Hiszen utakat készítek a pusztában, folyókat a kietlenségben!"
Jesáj. 43,18.19.
(I)"


Lőw Lipót (Cerná Hora, 1811. május 22. - Szeged, 1875. október 13.) szerteágazó és kiemelkedő munkásságának egyik jelentős tevékenységi köre volt a magyarországi zsidóság beilleszkedésének, integrációjának, emancipációjának elősegítése; ezáltal - visszatekintve látjuk - előrevitte, előmozdította a magyarság európai beilleszkedését is.
Lőw Lipót alig harmincévesen kinyújtotta kezét a magyarság felé. Hogyan viszonyulhat ehhez a gesztushoz az a "magyar", aki felé e közeledési szándék irányul?(II) Az etika általános parancsa, követelménye megkívánja, hogy az ember a feléje kinyújtott baráti kezet elfogadja, hogy támaszt nyújtson. Ekkor a befogadó eleget tesz egy univerzálisan érvényes morális parancsolatnak.

Azonban létezhet, fennállhat egy másik, egy sajátosabb ok is, amely az elfogadást igenli, s amely késztethet a befogadásra. Ennek előzményei igen messzire nyúlnak a történelemben. A második Szentély lerombolása után a zsidóság szétszóratásba került. Egyik transzcendens feladatát - az értelmezés állandó munkáját(III) - ebben a helyzetben is végezte, végzi. Az a nép, ország, közösség, személy, amely/aki befogadja a zsidóság gálutban élő részét(IV): valakit, valakiket ebből a csoportból, az elősegítheti e transzcendens eredetű parancs teljesítésének lehetőségeit, valamint azt is, hogy a valamikor elkövetkező, rendelt időben majd legyen honnan összegyűjteni Izrael maradékát. A vendégfogadónak az ajtónyitása, a befogadás akceptálása és cselekvése azonban eredményesebb, hatékonyabb lehet, ha a befogadó közösség, személy tájékozódik: érdeklődik, hogy a történelem milyen eseteket, példákat kínált fel, hogy az érintett jelentős személyiségek, kiválóságok mivel járultak hozzá a közeledés folyamatához.
Ebből a perspektívából kiindulva a Lőw Lipót életével, működésével való ismerkedés nemcsak egy olyan intellektuális tett, amelynek általánosabb célja van, s ez a művelődés fenntartása, előmozdítása. A tájékozódás szándéka mélyebb megalapozást kaphat, ha céljai között megjelenik az előbb vázolt transzcendens perspektíva.

    A Lőw Lipót életével foglalkozó írások(V) a származás kérdésének, valamint a tanulás vágyától hajtott fiatalkori vándorlások problémájának említése mellett általában foglalkoznak - a szempontunkból kiemelten fontos témával - bámulatos nyelvismeretével. Anyanyelve német volt, azonban emellett megtanult héberül, csehül, olaszul, franciául, latinul és görögül. A héber nyelvvel szépirodalmi szinten élt; sőt német szépirodalmat (Schiller) fordított is héberre.
Szólnak az írások arról is, hogy Lőw Lipót elmélyült tanulmányai ellenére sem remélhetett rabbioklevelet a morvaországi országos főrabbitól, aki egyedül adhatott ki ilyen okmányt az osztrák törvények szerint. Az illetékes főrabbi úr nem szimpatizált a vallásreformerekkel kapcsolatba került fiatalemberrel, aki emiatt Magyarországra jött. Nevelőként dolgozott, emellett keményen tanult; megszerezte a rabbiképesítést (1835), ezenfelül keresztény teológiai végzettségre és tanári oklevélre is szert tett. Állomáshelyei Nagykanizsa (1841-1846; 1842, június 14-től főrabbi), Pápa (1846-1849), közben tábori lelkészség (1848-1849), és Szeged (1850-1875) voltak.
A magyar nyelvvel 1929-ben kezdett behatóbban ismerkedni Perls Mózes hallgatójaként Kismartonban, majd az 1841-42. években Nagykanizsán tökéletesítette tudását (napi 2 órát fordított szigorú rendszerességgel a magyar nyelv tanulására); és "1844-ben már magyarul prédikált"(VI). Családjában is patronálta a magyar nyelv használatát, gyermekeivel magyarul levelezett (két feleségétől 14 gyermeke született, 13-t nevelt föl).

    Lőw Lipót abban a korban élt, amikorra Magyarországra is eljutottak Berlinből, M. Mendelssohn (1729 - 1786) köréből a zsidó felvilágosodás, a hászkálá eszméi, szándékai. Azonban a felvilágosodással - az identitás féltése miatt - tudatosan szembenálló és szembeszálló ortodoxia megosztotta a magyarországi zsidóságot, amely a század második felében három csoportra tagolódott (ez szakadásig fokozódott az 1868-69-es országos kongresszuson).
Lőw Lipót (jórészt e felvilágosodás eszméitől áthatva és indíttatva) már ifjú éveitől kezdve belső meggyőződésből a zsidóság - így a magyarországi zsidóság, és a magyarság - modernizálódását, felemelkedését szolgálta. Szellemi orientációját döntően meghatározta a szintén Morvaországból származó jeles mászkil, Chorin Áron (1766-1844) aradi főrabbi, aki "a héber felvilágosodás Magyarországon legnagyobb hatású alakja"(VII) volt.(VIII) Úgy tűnik, hogy a későbbi neológia (IX) is sokat köszönhet azoknak a szellemi, kulturális és társadalmi erőfeszítéseknek, amelyeket Lőw Lipót fejtett ki. (X)

A Lőw Lipót munkásságát érintő vagy azt feltáró írások több területre osztják működését. (XI) A különféle felsorolásokban, felosztásokban közös, hogy kiemelik életművében a modernizációnak és a magyarországi zsidóság integrációjának együttes szándékát. A főrabbi elsősorban a (magyarországi) zsidóság fennmaradásának, kibontakozásának, előrehaladásának és gyarapodásának ügyét, feladatát szolgálta; a modernizációt és az integrációt, emancipációt ehhez a leghatékonyabb, legcélravezetőbb eszköznek vélte. Szemben állt mindazokkal, akik a kikeresztelkedést javasolták, és mindazokkal, akik a befelé fordulást proponálták; úgy vélte, egyszerre kell megmaradni a hagyományos alapoknál és élni a modernizáció értékeivel. A főrabbi és elvrokonai "arra törekedtek, hogy a zsidó vallás törvényeit összhangba hozzák a polgárosodás követelményeivel és a magyarosodás kívánalmaival, de ezeket a reformokat a zsidó hagyományon belül akarták végrehajtani". (XII)
Ő képviselte az integráció nagyobb sikere érdekében azt a - német társadalmi, politikai viszonyokból ismert - álláspontot, mely szerint "a zsidóság kérdése nem nemzet(iség)i, hanem pusztán vallási kérdés". (XIII)
Az integráció és a modernizáció eléréséhez, realizálásához szükségesnek tartotta a zsinagógai reformokat, majd ezzel (is) kapcsolatban a magyar nyelv megismerését, elterjesztését, valamint a modern tudományosságot. A modernizációt szorgalmazó Lőw Lipót "1859-ben csatlakozott a kongresszusi zsidósághoz (neológok)", emellett azonban erősítette a zsidóságon belüli "egység tudatát is". (XIV) Tehát működését ebből a szempontból lehet erre a három területre osztani.

Zsinagógai reformok:
- "Az istentisztelet formáit a nemesebb ízlés követelményeihez igyekezett alkalmazni." (XV)
- Magyar nyelvű beszéddel avatta fel a klasszicista zsinagógát 1846 nyarán Nagykanizsán.
- "Lőw Lipót nagykanizsai működése idején, 1845-ben szólalt meg először Magyarországon zsidó templomban orgona." (XVI)
- A zsinagógába be kívánta vezetni a zenét, szorgalmazta orgona építését, kórus szervezését, foglalkoztatását: ezzel közeledett a kor európai ízlésideáljához, a romantikához, és mintegy esztétikai síkon (is) jelezte a zsidóság integrációs szándékainak, törekvéseinek komolyságát, mélységét.
- A szegedi zsinagógában (újra) bevezette - magyar nyelven - a királyért, a hazáért és a városért mondott imát.

A magyar nyelv terjesztése:
- Nagykanizsán olyan zsidó iskolát szervezett, ahol a hármas cél egyike volt "a hazai nyelv alapos megtanulása és az alkotmánnyal s az ifjúság korához mért hazai irodalmi termékekkel való megismerkedés". (XVII)
- Fáradozott a magyar nyelvű igehirdetés meghonosításán; a főrabbi 1844-től már magyar nyelven prédikált, sőt egyike volt azoknak, akik elsőként vitték be a magyar nyelvet a zsinagógába, emellett a felnőttek között is népszerűsítette a befogadó ország nyelvének általánossá tételét.
- Szinte szállóigévé váltak az egyik első, magyar nyelven mondott, írt prédikációjának buzdító és reményteljes szavai: "Bátran tehát, barátaim! honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát!" (XVIII)
- A szabadságharcban tábori lelkészséget vállalt (amiért utóbb börtönt is kellett ülnie); Az Isten velünk vagyon (1848) című, Sellyén elmondott tábori beszéde lelkes hallgatóságra talált.
- Beszédeivel, írásaival segítette a magyar progressziót is.

A modern tudományosság támogatása
a) szervezés:
- Odaadással foglalkozott a zsidó felekezet országos szervezési kérdéseivel.
- Az 1840-es évek legelején publikálja koncepcióját, amelyet a magyarországi zsidó népiskolák számára dolgozott ki. (XIX)
- Zsidó kulturális, oktatási szervezetek, egyesületek - zsidó iskolák, zsidó irodalmi, kulturális egyletek, bibliafordítói társulat, rabbiképző akadémia - tervezését, kiépítését végezte.
- Szegeden zsidó leányiskolát szervezett, alapított.
- Megtervezte és megszervezte a zsidó gyermekek hitoktatását.

b) zsidó tudományok művelése
- A zsidó tudományok széles skáláján munkálkodott (zsidó exegézis története; zsidó vallási törvények, házassági jog, etika; szertartástan; zsidó történelem; zsidó filológia; bibliai hermeneutika; bibliai régészet; tudományos kutatása a magyarországi zsidóság történetének, intézményeinek. Lőw főrabbi mindezek mellett "a zsidó régészet és folklór megalapítója" volt, írta róla Scheiber Sándor.(1)
- Vitairatokban szólalt fel 1844-ben a zsidóságot támadókkal, az integrációt magyar oldalról ellenzőkkel szemben. Írt Ballagi Mór kitérésével kapcsolatban; válaszolt Dr. J. G. röpiratára; éles logikával kritikailag reflektált Fábián Gábornak a Pesti Hírlapban megjelent "Zsidó emancipáció" című rosszhiszemű vezércikkére és Kossuth szerkesztői megjegyzéseire. Az itt megfogalmazott gondolatok, nézetek később a neológia alaptételeivé váltak. (2)
- 1868-ban az igazságügy-miniszter véleményt kért tőle a szégyenletes "zsidó eskü"-ről (more judaico); a főrabbi egész tanulmánnyal válaszolt (A zsidó eskü múltja, jelene és jövője). A tanulmány hatására eltörlik ezt az esküformát.
- Kiadványokat, folyóiratokat szerkesztetett:
ˇ Magyar Zsinagóga (1847, Pápa)
ˇ Ben Chananja [német nyelven] (1844 Lipcse; 1858-1867 Szeged) "Bibliai exegézis és régiségtan, talmudi kommentárok, filológia, responsumok, történelmi cikkek, nevelésügyi tanulmányok, irodalmi szemle alkották a tudományos rész törzsanyagát. Ugyanakkor az [...] iskola-templom-hitközség problematika - lehetőség adta keretek közötti - napirenden tartásával, vallási, társadalmi, közéleti kérdések vizsgálatával aktív szerepet vállalt az emancipációs törekvések érvényre juttatásában." (3)

"A magyar zsidó papok mintaképe volt Löw Lipót, ki hazájának és felekezetének, a közművelődésnek és a vallástudománynak leghívebb szolgálatában töltötte el eredményekben gazdag életét." (4)
A szegedi főrabbi 1875. október 13-án este hunyt el. Október 17-én helyezték végső nyugalomra; hét rabbi tartott koporsójánál búcsúbeszédet, az egyik első gyásztáviratot Kossuth Lajostól kapta a család. Az egész nemzet gyászolta a zsidóság nagy megértőjét (Kecskeméti Lipót, Hevesi Simon), az Ószövetség patriarcháját (Eötvös Károly), azt a férfit, akire érvényesek a bibliai szavak: "A becsületesek áldása építi a várost". (Péld. 11,11a)


* A szerző a Szegedi Egyetem tanszékvezető tanára


1 idézi Hidvégi Máté: Löw Lipót emlékezete = Löw Lipót beszédei, Budapest, 1999. Múlt és Jövő Kiadó, 227.p.
2 Gyurgyák János i.m. 216.p.
3 Haraszti György: A "Ben Chananja" szerkesztője. Ecsetvonások a zsurnaliszta Löw Lipót arcképéhez) = A szegedi zsidó polgárság emlékezete, Szerk. Zombori István, Szeged, 1999. Móra Ferenc Múzeum, 67.p.
4 Dr. Venetianer Lajos i.m. 10.p.
I Lőw Lipót 1848. április 8-i beszédének alapigéjéből; közli Hidvégi Máté: Löw Lipót beszédei. Összegyűjtötte és az utószót írta Hidvégi Máté, Budapest, 1999. Múlt és Jövő Kiadó 52.p.
II A sajnálatosan meglévő negatív és a veszedelmes-gyűlölködő attitűdökről most nincs mód szólni.
III A kommentálás és az interpretálás folytonos feladata azért következett, mert a Szentély elpusztult, s a "kulcs most Istennél van". Dr. Schőner Alfréd: Ki vigyázott rájuk? Ki őrizte őket? = www.rabbi.hu/Tudomány
IV "A zsidó létezés egyszerre Erec Jiszráél földjén való lét, s egyszerre diaszpóra-lét." Gábor György: Az én történetem, a te történeted: a mi történelmünk = www.rabbi.hu/Tudomány
V Hidvégi Máté: Löw Lipót emlékezete = Löw Lipót beszédei, Budapest, 1999. Múlt és Jövő Kiadó
Varga Papi László: Lőw Lipót, a zsidó magyarok papja és nevelője = - -: Zsidó magyarok Szegeden, Szeged, 2002. Bába Kiadó
Dr. Venetianer Lajos: Löw Lipót = Bánóczi József [szerk.]: Zsidó Plutarchos I., Budapest, [é. n.] [Népszerű Zsidó Könyvtár; 10.] {Több nagy magyarországi könyvtár bibliográfiájában tévesen Lőw Lipót van megadva szerző gyanánt}
William N. Loew: Leopold Loew. A biography, New York, 1912. Privately printed
VI Dr. Venetianer Lajos i.m. 15.p.
VII Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945, Budapest, 1992. Századvég Kiadó, 60.p.
VIII Komlós Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holcaustig. I. A magyar zsidóság irodalmi tevékenysége a XIX. században, Budapest, 1997. Múlt és Jövő Kiadó, 178.p.
IX A magyar neológok nézeteit elsősorban a Szabolcsi Miksa majd fia, Szabolcsi Lajos által szerkesztett Egyenlőség c. lap közölte.
X Több kutató vélekedik így, pl. Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet, Budapest, 2001. Osiris Kiadó, 214-215.p.; Komlós Aladár i.m. 173-174, és 178.p.; Gonda László, i.m. 79-81.p.
XI Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság, Budapest, 2000. História, MTA Történettudományi Intézete
Gyurgyák János i.m.
Komlós Aladár i.m.
Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században, Szeged, 1988. Móra Ferenc Múzeum
Dr. Schőner Alfréd: "... Szegedet az európai zsidó tudomány egyik fellegvárává tette." - 191 évvel ezelőtt született Lőw Lipót = www.rabbi.hu/Tudomány
Dr. Schőner Alfréd: Ki vigyázott rájuk? Ki őrizte őket? = www.rabbi.hu/Tudomány
Zakar Péter: Tábori rabbik 1848-49-ben = Múlt és Jövő, 1998/1.
XII Gyurgyák János i.m. 215.p.
XIII Marjanucz László i.m. 19.p.
XIV i.m. 20.p.
XV Magyar zsidó lexikon, Szerk Ujvári Péter, Budapest, 1929. Pallas Nyomda, 543.p.
XVI Varga Papi László i.m. 35.p.
XVII Dr. Venetianer Lajos i.m. 15.p.
XVIII Lőw Lipót: Jesájás, korunk tanítója, Előszó, Nagykanizsa, 1845. április hó 19-én = Lőw Lipót beszédei, Budapest, 1999. Múlt és Jövő Kiadó, 8.p.
XIX Dr. Venetianer Lajos i.m. 15.p.; Hidvégi Máté i.m. 217.p.; Varga Papi László i.m. 39.p.

Vissza