Törökné Almási Eleonóra, Liturgiatörténet előadó szak III. évf.:
A tanítómester tiszteletére

Baranyahídvég 2007 december 19.

 

„Aki önzetlenül foglalkozik a Tórával, sok jó dologra lesz érdemes, és az egész világ a lábainál hever, szeretett barátnak neveztetik, aki szereti Ist…nt, szereti az embereket, örömére van Ist…nek és az embereknek. Az ilyen embert a Tórával való foglalkozás szerénységgel és ist…nfélelemmel ruházza fel, és alkalmassá teszi arra, hogy igaz, jámbor, egyenes és hűséges legyen: távol tartja őt a vétkezéstől, közel hozza őt az érdemekhez, és az emberiség hasznára van, mert élnek jó tanácsával, tudásával és értelmével. Amint le van írva: „Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, a tetterő…” (Példabeszédek 8: 14.) És ad neki (a Tóra) méltóságot és ítélőképességet, feltárulnak előtte a Tan rejtelmei, és olyan lesz, mint egy egyre erősebben buzgó forrás, mint egy soha el nem apadó folyam miközben Ő szerény és hosszan tűrő és minden bántalmat megbocsátó lesz. Végre a Tóra felmagasztalja őt, és az összes teremtmény fölé emeli.”(1)

Az Atyáktól származó bölcs gondolatokról Schweitzer professzor úr jutott az eszembe, a fent idézett sorok minden betűje ráillik az Ő elhivatott életére. Mindaz, amit e sorok közvetítenek, rímelnek arra, ahogyan ő tette, és teszi a dolgát.

Prof. Dr. Schweitzer József 1922-ben született, édesanyja tragikus elvesztését követően kisgyermek és ifjú korát nagyapja, Hoffer Ármin kiváló rabbi és talmudista tudós szeretetteljes gondoskodásában töltötte. Ezeknek az éveknek meghatározó élményei vezették Őt a későbbi életpályájára. Már gyermekként a Szentírás és a Talmud , a zsidó hagyományokban való elmélyülés voltak életének legmeghatározóbb élményei. Ezen korai tanulmányok birtokában természetes módon az útja érettségi után az Országos Rabbiképző Intézetbe, és vele párhuzamosan az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára vezetett. 1946-ban szerezte meg a doktori címet „A héber nyelvű visszhangköltészet” című, sajnos tudomásom szerint máig kiadatlan értekezésével. 1947-ben „emellett” rabbivá avatták, és még abban az évben megkezdte áldott tevékenységét a Pécsi Izraelita Hitközségben.



A vészkorszak zivatarában, mindennél erősebb, önzetlen hitének hívó szavára hallgatva, egészen biztosan az Örökkévalótól kapott rendkívüli képességeit hadrendbe állítva vívta meg az Ő szeretetteljes harcát.

Vallását a legnehezebb időkben is felvállalva nyújtott lelki menedéket az üldözött, vidéki zsidóságnak. Ő volt akkor, és maradt meg mindvégig ugyanaz a szívet, lelket melengető jóságot, szeretetet sugárzó személyiség, akihez azokban az embert próbáló időkben bátran fordulhatott mindenki a bújával-bajával. Bármilyen magasra (méltán) került is a társadalmi hierarchiában, Ő oly közvetlen és egyszerű tudott maradni, hogy a hozzá fordulók sohasem szorongva, hanem nyílt szívvel kérhettek tőle segítséget, és mindenféle támaszt.

„Egy modernnek számító, talán a II. világháború előtti utolsó békeévben elkészült bérház második emeletén. A parkettázott nagyszoba közepén orosz katonák tűzrakásának megfeketedett nyomai. A fiatal lány – még alig asszony – Auschwitzot élte túl, talán vitalitásának, határtalan életszeretetének is köszönhetően, a halálmenetből megmentve nővérét. Már alijázásra is készülve mégis itt tartotta valami, talán a férfi, 13 évvel idősebb, feleségét, kisfiát elvesztve, munkaszolgálatot megjárt, készen az újrakezdésre. Ennek gyümölcseként lehetek részese én is a készülő eseménynek azon a helyen, ahol a legjobb dolga van az embernek az életben, anyám hasában. fölállítják a chüpét, biztos ott van néhány barát is – Géza és Lajos, Ellike és Lócsi – ott vannak, ott lehetnek, mert Van Rabbink. Az enyém is!? – de hogy köze van hozzám, és közöm lesz Hozzá, az biztos. Hiszen azért van ott – mi másért! Hogy pár hónap múlva személyesen is megismerkedhessek az ünnepi aktus résztvevőivel, a nyolcadik napon felvehessenek „Ábrahám szövetségébe”. Hogy neve legyen a gyereknek, „Mojse ben Avrohom”. Talán az egyik első esketése ez a fiatal Rabbinak, aki alig pár hónapja mondta ela rabbiavatáson, társai nevében is Szolgák lettünk ma… Így hát 47 októberében lett Rabbink, nekem, szüleimnek, az alig kétszáz hazatértnek, a városnak, Pécsnek.” (2)


Mivel magam gér vagyok, nem túl sok korábbi zsidó élményt mondhatok magaménak, korábban inkább csak megérintett időnként egy - egy nagyszerű személyiségből áradó belső fény. / Később ébredtem rá, hogy ők zsidók /.

Ilyen volt többek között a Professzor Úr is, akit először a televízióban volt szerencsém látni. Olyan bölcs szeretet formálta szavait, hogy a ház egy távolabbi zugában amolyan női módon hallgatva a műsort, a hangjából áradó különlegesen csodálatos emberi lélek-hangokat hallva azonnal abbahagytam minden munkám, és szinte „odaragadtam” a képernyő elé.

Ma oly ritkák a szeretet ilyen közvetlen megnyilvánulásai, mint amilyet a Professzor Úr személye sugároz, hogy azonnal meg kell ragadni minden megismételhetetlen pillanatát, el ne illanjon az időben. Amint megláttam Őt, az érzés még inkább hatalmába kerített, immár a Schweitzer Főrabbi Úr személyiségét átható rendkívüli lelki szépség is rögtön megragadott. Első gondolatom ezekben a ritkán tapasztalható szerencsés pillanatokban az, hogy milyen lehetne a világ, ha több ilyen ember létezne, és juthatna katedrához. Vagy akár a média gyakrabban adna teret az őhozzá hasonló, igen ritka, és rendkívüli kvalitású személyiségeknek.

Ezután, ha lehetőség adódott, hallgattam Őt, sokszor együtt a másik vallás vezetőivel. Ahol Ő megjelent, ott a kölcsönös megegyezés, a békesség, a szeretet is jelen volt. Már idősebb korában lehettem olyan szerencsés, hogy találkozzak Vele, ezeket a ritka perceket mint kincseket őrzöm emlékeimben.

„Hanem emlékezzél meg az Örökkévalóról a te Is…nedről, mert Ő az, aki neked erőt ad,hogy sikert arass, azért, hogy fenntartsa szövetségét, amelyről megesküdött őseidnek, úgy mint a mai napon.” (3)

Amíg a Teremtő a zsidóságot bölcs Tanítókkal ajándékozza meg, addig a nép és vallása, mely egymás nélkül nem létezhet, fennmarad, és a zsidóság ezen erős hitének pajzsa védelmében tovább él. A Nagy Tanítók, mint a Főrabbi Úr, a diaszpórai zsidóság szellemi fáklyái, Majse Rábbénu követői, akik rendkívüli adottságaikkal és velük született elhivatottságukkal a zsidóság egyetemes történetébe bejegyeztetnek.

Sokrétű tevékenysége minden vonatkozásában egyedülálló. A mindenkivel közvetlen rabbi, a kimagasló tanári tevékenységet folytató professzor, az ország zsidóságának vezetője, a zsidó tudományok kiváló tudósa, író, és nem utolsósorban nagyszerű családfő mind egy személy.

„Bárhogy próbálok emléket felidézni, nem sikerül, képeket arról az időről, mikor megszületett Judit és pár évre rá „a rabbi fia”, Gabi. Talán a féltékenység tehette, hogy mi most már kiesünk a cukorpikszisből ezentúl?...

De mindenekelőtt „Ági néni”. Ő egy intézmény, aki megteremtette azt a hátteret,ami Jóska számára – Ő nevezte mindig így – a szellemi szabadság légkörét, hétköznapi gondoktól való lehetőség szerint legteljesebb mentesítését biztosította – talán még azt sem kellett tudnia, mennyibe kerül egy kiló kenyér. Szervezte a társadalmi kapcsolatokat, ápolta a barátságokat, finoman simítva el a közösségben szükségszerűen születő intrikákat, súrlódásokat. Olyan természetes könnyedséggel, eleganciával teremtett otthont, nyugalmat, békét, ahogy csak egy küldetéses Rabbi – feleség képes rá.” (4)

Schweitzer professzort pécsi rabbi–éveiben közszeretet , és nagy tekintély övezte. Irodalmi munkásságát híven a tudós rabbi eszményhez, fáradhatatlanul végezte. 1964–től tanított az Országos Rabbiképző Intézetben, majd 1985–től foglalta el a megüresedett igazgatói széket is. A nyolcvanas évektől az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, és a Magyar Tudományos Akadémia Judaisztikai Kutatócsoportjában is rendszeresen tanított. Tagja a Jeruzsálemi „Teaching of Jewish Civilization in Universities” igazgatóságának. A vidéki zsidóság újkori történetét felkutatva 1966-ban könyvet írt A Pécsi Izraelita Hitközség Története címmel. Ezt a feladatot még az Országos Rabbiképző Intézet egykori igazgatója, Blau Lajos adta végzős tanítványainak, hogy a magyarországi zsidó hitközségek története hiteles forrásból fennmaradhasson. Ehhez végzett kutatásai során felhasználta a korábban ebben a témában készült monográfiákat, visszavezetve a történetet egészen a III. századig, a Baranyában, a mai Siklós területén lakó zsidókig.

A legelső bizonyíték ebben a tárgykörben az úgynevezett siklósi sírkő, mely már nincs meg, de szövegét egy Mátyás király idején élt Antiquus nevű ember feljegyzéseiben megőrizte. A monográfiából kiderül, a tizennyolcadik századig csak néhány fős zsidó lakosságról lehet beszélni a megye területén.

A zsidóság Baranya területén való megjelenése a római kor után II. Endréig vezethető vissza. A rendszeres adatok, figyelembe véve Schweitzer professzor úr kutatásait, csak a XVIII. századtól állnak rendelkezésre, de mivel a vármegye szégyenletes módon nem fogadta be a zsidókat, egyetlen Izsák nevű házaló kereskedőt találtak, „néki egyébként sem fia, sem rokona nincs a megyében”.

1742-ben Batthyány Károly gróf adott ki először a vármegye területén lakhatási engedélyt egy Bonyhádról származó zsidó részére a Pécs melletti Üszögpusztán. Így ezt a területet szokták az első baranyai zsidó településnek tekinteni.

Sajnos a megye törvényei hamar kimondták a gróf eljárásának törvénytelen voltát, így ezt az egyetlen lelket is hamar eltávolították. A vármegye „kiemelkedő teljesítményt” nyújtott a zsidóság kirekesztése terén, mivel a zsidó lakosok az ország többi területein földesúri oltalom hatálya alá estek. 1777-ig ez az áldatlan állapot uralkodott, majd ekkor először kereskedelmi célú átutazást engedélyeztek, majd később a letelepedést is. 1779-re már 67 család fizette a türelmi adót a vármegye területén. Itt elszórtan élt a lakosság, Dárda nevű településen alakult meg az első jelentősebb hitközség, itt ekkor 8 család élt. A legelső, Pécsett lakó zsidókról 1467-ből van adat, de a török uralom idején is feljegyzések maradtak fenn zsidó lakosokról a városban.

Az első, rendezettnek mondható hitközség megalapításáról 1840-ből származnak adatok. Lőw Izrael volt az első megyés főrabbi. A könyvben végigkövethetjük az első zsinagóga, a szabadságharcban hősiesen részt vállaló zsidók folytonosan megújuló küzdelmét a magyar, és zsidó ügyekben egyaránt. Az első világháború, a zsidótörvények kora, majd a gettó és a borzalmas deportálás időszakának történetét is közel hozza a mai, szerencsésebb generációhoz Schweitzer professzor munkája, hogy soha ne felejtődjenek el azok a bűnök, amelyek nem ismétlődhetnek meg még egyszer. A Könnyek Könyve 3022 nevet sorol fel, akik a halálba meneteltek pécsről.

„…a visszatértek száma abszolút számban kifejezve 464, vagyis az 1940-es létszámnak 13,3%-a, míg a veszteség 86,7%.” (5)

A megrázó monográfiákon kívül is a Professzor Úr irodalmi munkássága igen sokrétű, számos más, a zsidó történetírás tárgyában megjelent művén túl a vallási élet körébe tartozó újságcikkei, publikációi is rendszeresen jelentek meg.

Szenvedélyesen megvédte a neológ irányzatot képviselő Rabbiképzőt a neológiát száz évvel korábbi bírálókkal szemben is. Schweitzer főrabbi Úr a neológia elkötelezettje, de tudományos felfogása, munkássága konzervatívnak mondható, a Tudás zsidó hagyományának őrzője Ő, aki áldozatos tanítói munkájával, a személyét övező általános szereteten keresztül a Tóra tanításait is megkedvelteti  tanítványaival. Személyiségének köszönhetően hívei nem csak a zsidóságon belül, de az értelmiségiek széles táborában is, felekezethez tartozástól függetlenül, nagy megbecsülést vívott ki magának és a zsidóság ügyének egyaránt. Maga köré gyűjtötte, mint egykor a Jesivák , a tanítványok seregét.

Aki a Tan iránt érdeklődik, nála autentikusabbat nehezen talál. Szíve is volt –(van) a tudomány mellé, s ez teszi Őt ennyire szerethetővé. Igazán atyai jelenség, akinek a személyével kapcsolatosan – /s ez nem mindennapi ma/- sohasem hallani semmi negatívumot. A nem – zsidók éppúgy kedvelik, mint hittestvérei.

„Mennyire szeretem tanításodat, egész nap arról beszélek.

Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, amely enyém marad örökké.
Bölcsebb lettem, mint minden tanítóm, mert intelmeiden elmélkedem.
…Szavad mécses a lábamnál, világosság az utamon.” (6)



FELHASZNÁLT IRODALOM:
Schweitzer József : A Pécsi Izraelita Hitközség Története
Zsengellér József (edited by) : Széfer Joszéf
Sámuel Imája Zsidó Imakönyv
Dr. Hertz J. H. Mózes Öt Könyve És A Haftarák /Deuteronómium/
Hetven Év /Emlékkönyv Dr. Schveitzer József Születésnapjára
Naftali Kraus: Dávid Zsoltárai



1. Sámuel Imája Zsidó Imakönyv / Ávot 6. fejezet 305. old.
2. HETVEN ÉV Emlékkönyv Dr. Schweitzer József születésnapjára Szerk.: Landeszman györgy és Deutsch Róbert 7. old.
3. Dr Hertz J. H. Mózes Öt Könyve Deuteronómium VIII. 12:18 123. old.
4. HETVEN ÉV Emlékkönyv Dr. Schweitzer József Születésnapjára 11. 12. old.
5. Dr Schweitzer József: A Pécsi Izraelita Hitközség Története 151. old.
6. Naftali Kraus: Dávid Zsoltárai 119. zsolt. / Nun/ 292. old.