21. század…
Egy zsidó tanító e városban születésétől számított 2006. évének egy
ugyanakkor uralkodott római császárról elnevezett hónap1
3. napján, - rövidebben és a hely szellemének ugyancsak
megfelelően,- a teremtés 5766. évének Áv hó 9. napján, este kilenc
óra körül a hold és a kandeláberek fényében egy téren, közel az
óvároshoz, több százan ültünk a tér csupasz aszfaltján és a teret
övező járda kőburkolatán.
A teret betöltötte az elektromos kütyük által felerősített és az
óriás hangszórókon kiáramló amerikai akcentussal előimádkozó
bánatosra, elégikusra hangolt baritonja, amint ajkán felhangzott a
2592 éves prófétikus jajszó: „Eicha… „
Ha felálltam volna (egy 2 méteres létrára), ráláttam volna az
Olajfák Hegyén lévő barlang bejáratára, ahol, a hagyomány szerint, a
próféta, 2592 évvel ezelőtt ezeket a szavakat leírta :
eicha jasva badach
hair rabati… hogyan!!!,(mint esett) hogy árván maradt a nagyszerű
város…2
Én, miközben a körülöttem levők a 2592 éves szöveget recitálták:
„nincs vigasztalója
néki mind szeretői közt”3
–az idézett szöveg születése után 2592 évvel, felálltam
és kamerámmal a teret, a földön ülő, a szövegbe méllyedő embereket,
főleg az arcukat rögzítettem. A képpontokra bontott információ
nemcsak kamerámban megbújó szilikon lapkákba égődött be, hanem az
agyamba is. „mind
barátai hűtelenek hozzá, lettek neki ellenségeivé.”4-írja
a próféta, Jeruzsálemet megszemélyesítve.
Kamerám optikáját a tér melletti, modern, jeruzsálemi mészkővel
burkolt, - ahogy azt az egykori mandátum kormányzója az 1920-as
években, Sir Ronald Storrs5 elrendelte, -
épületre a Jeruzsálemi Főpolgármesteri Hivatalra irányítottam,
rázoomoltam a főbejárat előtt lengedező fehér és kék Magen Davidos
zászlókra, melyek az alulról jövő fénnyaláboknak köszönhetően, úgy
lobogtak a fekete égbolton Dávid városa felett, mintha Jeremiás
szívszaggató gyásza csak sci-fi irodalom lett volna.
„Cion útjai
gyászosak, ünnepre érkezők hián, mind kapui elpusztulva, papjai
sóhajtanak, hajadonai bánkódók s ő –keserve van!”6
Sokgyerekes fiatal ortodox telepes családok egy nagyobb csoportban,
eggyüvé tartozásukat is kiemelendő a gyerekek és a nők narancsszínű
trikóban7, férfiak és nők elmerülnek a
gyászének soraiban miközben a kisebb gyerekek örömükben sikongatva,
csokit vagy cukorkát majszolva szaladgálnak a téren keresztül kasul
a legnagyobb szabadságban, legfeljebb nagyobb testvéreik kiséretében.
„midőn népe
szorongatónak kezébe esett, s nem volt segítője, látták őt a
szorongatók, nevettek elenyésztén .”8
Törökülésben a földön „szabadságos” katonák kötött kipában9,
keresztben az ölükben a fegyver,
kezükben a lamentáció szövege, felsőtestük ütemes előre-hátra
ringatása közben mondják:
„Lásd, Örökkévaló, hogy megszorultam, beleim megtüzesedtek,
megfordult szívem énbennem, mert fölötte
engedetlen voltam; kívülről öldös a kard, a házban, mintha a halál
volna.”10
Tulajdonképpen a téren aki áll vagy sétál és nem kisgyereket
gardíroz az mind biztonsági ember.
Izrael most is, mint mindig háborút vív. Határain kívül és belül is.
Északon is meg délen is.
A posztmodern világ kitermelte a legkegyetlenebb, legborzasztóbb,
legembertelenebb (van nem
embertelen fegyver?) fegyverét, az öngyilkos merénylőt. Lehetetlen
védekezni ellene.
„lásd, Örökkévaló, nyomorúságomat, mert fennhéjázott az ellenség!
Kezét vetette rá a szorongató a
drágaságaira; bizony kátott bemenni a szentélyébe nemzeteket,
melyekről parancsoltad: ne jussanak be a te gyülekezetedbe”11
Már lassan három hete, hogy északról is meg délről rakétákkal lövik
az izraeli településeket.12 Két hete egy Haifára lőtt rakéta (napi100-120 db) megölt kilenc
embert és hajszál hiján kerülte el a
vegyi üzem tartályait. Találat esetén 10000-es nagyságrendü lett
volna az áldozatok száma. Az
ellenség bevallott szándéka volt és még a jövőben is az lesz, hogy a
vegyi üzem tartályait
felrobbantsák.
Izrael ismét háborúzik.
„Kitárta Cion kezeit, nincs neki vígasztalója, Jákóbra rendelte az
Örökkévaló körülötte szorongatóit;.”13
2592 év telt el azóta, hogy a próféta ezeket a sorokat leírta. Most,
2592 évvel később, azon a
helyen, amit a proféta megsiratott: -„lett Jeruzsálem fertőzetté
közöttük.”- filmezem azokat az
embereket, akik a próféta szavát idézik, gyászolják az elesett és
kifosztott várost, a lerombolt
Templomot, az elhurcolt társaikat, együtt sírnak a profétával a 2592
évvel ezelőtt bekövetkezett
eseményen és miközben körülöttünk a 21. század valamennyi vívmánya,
a világ egyik legszebb és
legérdekesebb metropolisa Jeruzsálem és Izrael országa, tudják, hogy
a próféta szavai most is
aktuálisak és jövőben is azok lesznek:
„S mondtam: Elveszett az életerőm és várakozásom az Örökkévalótól.
Gondolj nyomoromra és
hontalanságomra; üröm és méreg! Gondolva gondol rá és meggörnyed
bennem a lelkem. Ezt veszem
szívemre, azért várakozom. Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak
el, bizony nem lett vége irgalmának.”14
A téren még hangosan jajong a hangszóró, hajladoznak a felső testek,
gyerekek szaladgálnak,
biztonságiak kőröznek és sasolnak, én csak kapaszkodom a kamerámba,
aztán becsukom a
szemem és igyekszem beszívni annak a közel 3000 évnek az illatát,
amit ez a város megélt és
amiből mindössze 50 év volt a nyugalmas, csendes, igazán rácáfolva
nevére.
„Miért felejtesz el bennünket mindig, elhagysz minket hosszú időre?
Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat,
mint hajdanta.
Avagy végkép elvetettél minket, olyannyira haragudtál ránk!”15
Történelem…
Juda történetének első évszázadaiban a királyok hol szerencsésen,
hol az országra nézve
tragikusan uralkodtak. A Salamon utáni szakadás első részében Juda
időlegesen bővítette területeit,
szomszédai legyőzésével, de hosszabb távon nem tudta megakadályozni
az örökös lázadásokat és
hamarosan elvesztette a korábban legyőzött tartományokat. Ahogy azt
az északi országban,
Izraelben16 tették az Asszírok17, akiknek három királyba és tíz
háborús évükbe került Izrael végső
legyőzése, úgy Júdában is megpróbáltak éket verni az ország
irányítói közé, akik szétváltak a
behódolni hajlandók és az asszírok ellen harcolni akarók táborára.
Akárcsak északon Izrael (mely
eddigre már megszűnt létezni s mint állam örökre lelépett a
történelem színpadáról)18, Juda sem
igen tudta megakadályozni az Asszír erők előrenyomulását és i.e.
701-ben Juda már Asszíria része
lett. Egyedül Jeruzsálem tartotta magát, küszöbön volt a város
teljes megadása, amikor az Asszírok
váratlanul elvonultak és Juda megtartotta függetlenségét. Az
asszírok váratlan elvonulását,
Jeruzsálem védői isteni beavatkozásnak, Herodotos, a görög
történetíró, az asszír táborban kitört
tífuszjárványnak tulajdonították.
Mielőtt az Asszírok még egyszer támadni tudtak volna, ők estek
áldozatul egy náluknál nagyobb
hódítónak. Egy új erő lépett a történelem színterére, a babilóniaiak
királyuk, Nebukadonozor
vezetésével. A babilóniai király elfoglalta az északi királyságot,
Izraelt, míg Juda megmaradt
önállónak, de csak rövid ideig. Juda nyughatatlansága láttán,
Nebukadonozor csapatokat küldött a
lázongó Juda leverésére, de mikor kiderült, hogy az expedíciós
haderőnek nem sikerült lecsillapítani
a lázongásokat, maga Nebukadonozor indult Jeruzsálem elfoglalására
teljes haderejével. I.e. 597-
ben elfoglalta a várost. Több ezer zsidót, főleg az ország és a
város vezető embereit birodalma
különböző területeire telepített, hogy elejét vegye a jövőbeni
lázongásnak19. Kinevezte Juda
királyának a 21 éves Cidkijáhut, Dávid házának közvetlen
leszármazottját.
Cidkijáhu azonban nem váltotta be a „báb királyságához” füzött
babilóni reményeket és ismételten
lázadásra buzdított. Ezúttal Nebukadonozor elpusztította a teljes
vidéket, Judát és egy több mint 18
hónapos kiéheztetéses ostrom után elfoglalta és elpusztította
Jeruzsálemet, lerombolta és
felgyújtotta Salamon Templomát. A királyt kényszerítette, hogy
végignézze fiai legyilkolását, majd a
kor bevett szokása szerint megvakította Cidkijáhut. Ez történt
i.e.586-ban. Sokan a városlakók közül
elmenekültek Egyiptomba, akik élve maradtak és mozogni tudtak azokat
a káldeus uralkodó, az
akkor mezopotámiai gyakorlatot követve, magával hurcolta országába,
a kaldeusok földjére s annak
is a legnagyobb városába Babilónba. Juda megszünt önálló királyság
lenni és a mostani, valamint a
korábbi (i.e. 597-ben) deportált zsidók ország, állam és nemzet
nélkül maradtak.
Ez volt a kezdete annak az időszaknak, amit a zsidó történelem a
számüzetésnek nevez és ekkortól
beszélünk diaszpóra zsidóságról. Az első diaszpóra kora i.e. 538-ig
tart, amikor is a perzsák legyőzik
a kaldeusokat, elfoglalják városaikat és visszaengedik a zsidókat
Jeruzsálembe. (Kürosz)
De a hazatartó zsidók már nem olyan zsidók, mint elődeik, akiket
babilónba hurcoltak.
Azonban ez egy másik történet.
Próféták…
A profétizmus a központosított állam kialakulásától (Saul), annak
megszűnéséig (Jeruzsálem eleste
i.e.586) tartó időszak jellegzetes intézménye volt. A próféta,
héberül „nabi”, ami „hívottat”,
„elhívatottat” jelent, feladata a nép és természetesen az uralkodó
(osztály) Istentől való (az eredeti
törvények, egyistenhit, ősapák moralitása, eredeti szerződés, stb.)
eltávolodására, kilengéseire adott
reakció, válasz figyelemfelhívás, figyelmeztetés, a visszatérésre
való felszólítás és ennek hiányában
a várható büntetés kilátásba helyezése, próféciálása, isteni
sugallatra.
„A próféta beszédében a szellemi élet nyugtalansága tükröződik, néha
a lélek keserü harcát érezzük
ki erős nyilatkozatai mögül; esetről esetre, amint keserítő
tapasztalok késztik a szóra, mint a
hatalmasan dörgő ég, cikázó villámot szór mindenfelé, ahol
lelkiismeretét felháborító cselekvésre,
erkölcsét felbőszítő beszédre és idealizmusát elkeserítő
gondolkodásra bukkan. Ekkor reá száll
„ruah Adonáj” az Isten szelleme és ellenállhatatlan erővel,
engesztelhetetlen haraggal helyezi
szemközt a hatalmasokkal, hogy tolmácsa legyen annak, amit
igazságnak felismert.”20
„Egész nap nevetség tárgya vagyok, mindenki gúnyolódik rajtam. Mert
mióta csak hirdetni
kezdettem, az erőszak és gonoszság ellen kell felkiáltanom, mert az
Örökkévaló szava nékem
mindig szégyent és gúnyt hoz minden nap. Azt mondanám: nem hirdetem
többé, nem szólok többet
a nevében, de olyan volt a szívemben, mint az égő tűz, mely
csontjaimba van zárva, én azt
magamba foglalni gyenge vagyok - kénytelen vagyok vele.”21-mondja a
próféta.
Jeremiás, miközben ütlegek kíséretében börtönbe vetik, amiért azt
jövendöli, hogy Isten, mert
szövetséges népe bünben él, büntetésképpen elpusztítja Jeruzsálemet
és a Templomot.
Az irónikus a történetben az, hogy azóta is-a következő 2500 évben-
mindig könnyebb volt a
„prófétát” elhallgattatni, mint szavait önkritikusan értelmezni és
megfogadni.
"Én a szádba adom igéimet"22 szólt az Örökkévaló Jeremiáshoz, amikor
arra ítéli, hogy "gyomláljon
és romboljon, szétszórjon és széthányjon"23, majdnem mindig
szerencsétlenséget kellett
jövendölnie24. Kívánta a békét de ennek dacára mindig harcolnia
kellett az övéi ellen, a király ellen, a
papok ellen, a hamis próféták ellen, az egész nép ellen, "civódás
férfia, az ellentmondás embere lett
az egész ország számára"25.
Egész fiatalon „hívta” őt az Örökkévaló 626-ban, Josaija
uralkodásának 13. évében26. Abban a
zaklatott korban élt, amikor Júda országának tragédiája megkezdődött
és be is fejeződött. Josaija
vallási reformja és nemzeti restaurációja reményeket ébresztett, de
ezek megsemmisültek 609-ben,
a király megiddói halálával, a keleti világ felfordulásával, Ninive
bukásával 612-ben és a káld uralom
kiterjedésével. Amikor Júda az állandóan intrikáló Egyiptom
biztatására fellázadt 597-ben
bekövetkezett az amitől Jeremiás óvta és féltette az országot.
A következő lázadáskor, 587-ben a káld hadsereg újból megjelent,
elfoglalta Jeruzsálemet, a
templomot felgyújtotta, és következett a másodszori elhurcolás.
Jeremiás átélte ezt a drámai történetet, prédikált, fenyegetőzött,
előre megmondta a pusztulást, de
hiába figyelmeztette a tehetetlen királyokat, akik egymást követték
Dávid trónján.
A katonai párt defetizmussal vádolta, üldözték, bebörtönözték.
Jeruzsálem elfoglalása után, bár látta
a jövő reményét a számüzöttekben, Jeremiás mégis úgy döntött, hogy
Palesztinában marad Gedalja
mellett, akit a káldok kormányzónak neveztek ki. Gedalja megölése
után a büntetéstől félő zsidók
magukkal hurcolták Egyiptomba. Valószínü, hogy ott halt meg.
|
Jeremiás barlangja, Olajfák-hegye. Fotó 1870-ből
Felix Bonfils fotója
Bernard Shapero galéria London |
|
A hagyomány azt tartja, hogy Jeremiás egy az
Olajfák-hegyén lévő barlangban bújt meg és
onnan nézte végig a pusztítást, amit a babilóniai
csapatok Jeruzsálemben véghezvittek.
A Tekercs, a Könyv, A Szentirat
A Mögilot Eicha vagy másnéven Sirámok/Lamentációk Könyve a
TaNaCH27nak és az
Ószövetségnek egyaránt liturgikusan, kultúrtörténeti és nem
utolsósorban irodalomtörténeti
szempontból az egyik legszebb, de mindenesetre az egyik
legérdekesebb könyve. A TaNaCH
összeállítói a biblia harmadik csoportjába a Kötuvim / Írások
csoportjába sorolták, míg a keresztény
kánon Jeremiás könyve után, szinte annak folytatásaként sorolja. A
hagyomány Jeremiásnak
tulajdonítja a Sírámok szerzőségét, bár számos szakembernek ez
kétséges, de már csak a logika
okán is elfogadható, mivel Jeremiás könyvében előrevetítette
Jeruzsálem és a Templom
pusztulását, ami be is következett. Logikusnak tünik, hogy a
bekövetkezett eseményeket látva, saját
proféciája beteljesülését siratja és gyászolja mindazt és mindazokat
akiket az ellenség elpusztított.
De egyúttal a tragédia bekövetkeztének okán is „síránkozik”, vagyis
népe büneinek
következményeként magyarázza az eseményeket, mert: „Háttal vagytok
nekem és nem arccal”28-írja
közvetítőként a Próféta.
A liturgia és hagyomány…
A zsidó liturgia imaciklusát összeállító bölcsek Jeremiás Sirámait,
Eicha néven,Tisá BeÁv
emléknapjára, az év legszomorúbb napjára, vagyis Áv hónap 9.-re
illesztették be.
A babilóniaiak i. e. 586. áv 9-én rombolták le Salamon Templomát.
655 évvel később a rómaiak
ugyanezen a napon pusztították el a Második Templomot. A zsidóság
emlékezetén gyógyíthatatlan
sebet ejtett a nemzetet ért két legnagyobb csapás végzetszerü
véletlen egybeesése.
Böjttel és a Jom Kippurkor szokásos önmegtagadással emlékezünk meg
áv 9-éről, noha ezen a
napon szabad dolgozni. Van, aki áv első kilenc napján nem eszik
húst.
A nagyon vallásosak gyászolnak: támuz 17-étől - amikor Nabukodonozor
seregei áttörték
Jeruzsálem városfalát - Tisá BeÁvig három héten át nem
borotválkoznak, nem vágnak hajat, nem
rendeznek ünnepi eseményeket. Más nemzeti csapásokról is kisebb
böjtökkel emlékezik meg az
ünnepi naptár, de egyiknek sincs olyan részletes szokás és
imarendje, mint ennek az ünnepnek.
A böjt előtti utolsó étkezésnél az egyik fogást hamuval kell
meghinteni: többnyire tojást szokás így
enni, a néma fájdalomnak, a sors forgandóságának jelképét. A hívők
napnyugta után az elsötétített
zsinagógában gyülnek össze, posztópapucsban csoszogva, fojtott
hangon suttogva, mint a halottas
háznál. Nem köszönnek, nem fognak kezet, nem mosolyognak. Az esti
ima után alacsony
zsámolyon vagy a padlón ülve hamuhoz érintik homlokukat, és gyertya
vagy zseblámpa fényénél
olvassák Jeruzsálem rekviemjét, Jeremiás siralmait. Középkori
gyászdalokat, kinot énekelnek
temetési dallammal. Amilyen csöndben érkeztek, úgy is indulnak haza,
búcsú nélkül.
Az ima…
a nevét a szöveg első szaváról kapta, mely így hangzik: Eicha…,
vagyis: Hogyan…
A Masoréta héber szövegben a szó, Eicha nem csak hogy egyedül áll az
első sorban, de erős
nyomatékkal, figyelem felkeltő módon a szövegtesten kívül
helyezkedik el.
A margón.
Ez az elkülönített megjelenési forma többet jelent, mint az írás
címére való figyelemfelhívás.
A Próféta látja a füstölgő romokat, a temetetlen holtakat, rabláncra
füzött hittestvéreit, a Templom
üszkös maradványait és felkiált: Hogyan; nem a szó információt
igénylő, kérdező értelmében,
hanem egy mindent értő, a tragédia bekövetkeztét előre látó, de az
események brutalitásán
megdöbbenő, a szemének hinni nem akaró hogyan. A síró, zokogó,
jajgató szemlélő hogyanja.
Nem az értelem, -ő figyelmeztetett, tudta előre-, hanem a szív
megszakadó hogyanja: Eicha…
Más nyelveken nem igazán adható vissza ennek a szónak a jelenlegi
szituációban megfelelően
rezonáló jelentése. Az ilyen fordítások, mint: Jaj, Oh, Oh jaj,
értelmetlennek és a leírt, elbeszélt
képhez képest nagyon banálisnak hangzanak.
Az ijedt felkiáltást, mely a látványt rögzíti nem követi ujabb betű.
Csak a fehér (néma) sor.
Az egész sor némasága. Így:
Eicha
Hogyan
(történt, hogy…)
„Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint
az özvegy. Nagy
volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá
lett!”
„Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja
azok közül, akik szerették,
barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak”
„A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. 9
Ott lakik a pogányok között, de nem talál nyugodt helyet. Üldözői
mind utolérik
nyomorúságában.”
„Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon
Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak,
neki csak keserűsége van!
Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az Úr
szomorította meg sok vétke
miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt”
„Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek,
mint a szarvasok, amelyek nem
találnak legelőt: erőtlenül mentek üldözőik előtt.29
Az első fejezet
első verseiben a próféta, hogy jobban érzékeltesse a sírás és a
gyász okát, megszemélyesíti
Jeruzsálemet, majd Júdát, az utakat, hogy a megszemélyesítés révén
még érzékletesebbé tegye a
fájdalmat. A 4. vers gyönyörű metafórikus perszonifikációja30 a
kihalt, egykor nyüzsgő, városnak:
„Gyászolnak Sion útjai” vagyis Jeruzsálem útjain nem jár senki,
gyászolnak az utak, mert „nincs, aki
ünnepekre járjon”. „Kapui mind elpusztultak”, vagyis a korabeli
város szíve, érrendszerének,
anyagcseréjének központjai a kapui, most mind halottak. Vagy mert
senki sem jár át rajtuk és akkor
minek vannak, tehát halottak, vagy, mert ténylegesen le vannak
rombolva. Marad a sóhaj, a
szomorúság és a városnak (a megszemélyesített romhalmaznak) a
keserűség.
A város szomorúságának oka, saját vétke, vétkei.
Mint irodalom…
Bármilyen meglepő, de a teljes műalkotásnak jól észrevehető
felépítése, struktúrája van.
A teljes gyászdalt öt sirámra osztotta írója,amit később
fejezeteknek neveztek. Minden fejezet 22
sorból, versből áll. Kivéve,- ötről van szó,- természetesen a
középsőt, amelyik háromszor 22 sorból,
vagyis hatvanhat versből áll. Tehát a két első és a két utolsó
fejezet egyforma, 22 soros, míg a
harmadik, a középen lévő 66 sorból áll. S ha már a fejezetek 22
sorosak, alapos a gyanú, hogy a
héber eredeti…,igen a sorok a héber ábc, az alef-bét betűivel
kezdődnek, szépen sorjázva egymás
után, vagyis alef-től a táv-ig. És a középső, a harmadik fejezet,
ami 66 soros? Az alef-bét betűi ott is
akrosztichont alkotnak csak ott három sor azonos betűvel kezdődik és
így jön ki a 22 betű.
Talán az első fejezet első 10 sorából is látszik az alkotás
szerkezeti felépítése, a következő 12 sor
ezt a struktúrát folytatja.
És, hogy az elgondolkodtató üzenetek még bonyolultabbak legyenek, az
ötödik fejezet, bár az is 22
sorból áll, de ott a betűk nem alkotnak akrosztichont31. Hogy az
ötödik fejezetnek is van valamilyen a betűk, vagy a betűk számértéke mögé rejtett hermeneutikája az azért
valószínű, mert ha az összes
előző fejezet sorai és kezdőbetűi között valamilyen logikai
összefüggés van, kizárt, hogy az ötödik
esetében, amelyik ugyan szintén 22 soros, de a kezdőbetűk csak úgy,
logika nélkül kerültek volna a
helyükre.
Amennyire én azt a mai napig tudom, a tudomány nem fedte fel a sorok
struktúrájának rejtett
értelmét, csak találgatások vannak. Az egyik – racionális - magyarázat
az alfabetikus akrosztichonra a
memorizálás, a kívülről való betanulás, majd felmondás
megkönnyítése. Ha a sorok az ábc (alef-bét) betűivel kezdődnek s a memorizálást végző ezt tudja, visszamondáskor
könnyebb dolga van. Másik
magyarázat „pusztán” esztétikai megfontolásként értelmezi az
alfabetikus sort.
Túl az alkotó és az alkotás iránt érzett csodálat és megrendülés
érzetén, a logikus struktúra, még ha
nincs is rá magyarázat felvet pár gondolatot. Azt a profánnak tűnő
kérdést mindenképp, hogy az
ostrom, vagy később az öldöklés, vagy annál is később az új hazába
történő kényszerű vándorlás
idején, hogyan volt az alkotóban ennyi racionalitás, hogyan volt
képes ebbe a hosszú időt, kemény
és precíz munkát igénylő formába önteni a tartalmilag spontánnak
tűnő fájdalmas jajszót,
szívszaggató lamentációt. Talán ez a „művi”, csinált forma teszi
kétségessé azt, hogy az alkotót az
események szemtanújának higyjük? Lehet-e egy tragédia felett érzett
fájdalom kiáltását, egy sikolyt,
ilyen hideg fejet és időbeni távolságot, rálátást igénylő formába
önteni? Lehet-e spontán jajkáltás
strukturált, átgondolt alkotás? Vagy talán a formában van elrejtve
ezekre a kérdésekre a válasz?
Tegyünk egy kis kitérőt a vizsgált - most már nyugodtan mondhatjuk -,
költeménytől a biblia héber
költészet területére, ahol azt látjuk, hogy a Szentírásban elég
gyakoriak a költői művek, győzelmi
énekek, halottsiratók. Egyéb helyeken is találunk kötött formájú
beszédet, a Biblia kizárólagosan
költői alkotásai azonban: a Zsoltárok, Jeremiás siralmai, és az
Énekek Éneke.
A biblikus héber irodalom a görög és latin irodalomtól eltérően nem
ismeri az időmértéket vagy a
versmértéket. A héber költemények a hangsúlyt használták a hosszú és
rövid (időmérték)
váltakozása helyett. Vagy hangsúlyozó (csak a hangsúlyos szótagok
számítanak) vagy az alternáló
(a hangsúlyos és hangsúlytalan váltakozása) formákat, rendszereket
használták. Rímet szinte
egyáltalán nem használtak, a kiazmus gyakori és kedvelt volt, de
különösen kedvelték a betűhalmozást, az alliterációt. Idővel gyakorivá válik az
akrosztichon, fontos formai elem az azonos
gondolatok ismétlése kicsit változtatott alakban, vagy az egy az
egyben való ismétlése egy másik
versszakaszban.
Az Eichát szokták kiná-nak, gyászdalnak is aposztrofálni.
A kinot a gyászdalok, a panaszdalok neve s gyakran ezen dalok
versformáit is kinah-nak (t.sz. kinot)
szokták nevezni. Az egyik legkorábbi kinah Dávid siratóéneke Saul és
Jonathan felett.
A babiloni Talmud az Eichát, kinah-nak, gyászdalnak, siratódalnak
nevezi32.
Arról már beszéltünk, hogy a lamentáció első verseiben,
perszonifikációt, megszemélyesítést
alkalmaz az alkotó, hogy leírásának emocionális hatása minél nagyobb
legyen. A bibliai irodalomban
gyakori a testre vonatkozó hasonlat, itt is ezzel találkozunk. A női
vagy a gyermeki test,
deformálásának, megcsonkításának vagy „csak” bepiszkolódásának
leírása beszédes képekkel festi
alá a mondanivalót és fokozza az elérni kívánt hatást az olvasóban.
Júdát, Jeruzsálemet egy
megbecstelenített, megsebzett nőhöz hasonlítja az indító fejezet,
hogy minél jobban érzékeltesse az
események tragikus, borzasztó voltát és nem utolsósorban,
maradandóan beégesse az
eseményeket az olvasó agyába:
„az ő meztelenségét”, „Szennye ruhája szélén”, „mert ellenség vett
erőt rajtam”, „Juda szűz leányát”
Azért, hogy a történet ne csak emocionális, hanem okulásra,
gondolatok közvetítésére is alkalmas
legyen, mindjárt az elején megtudjuk, hogy- mert nincs bűn büntetés
nélkül-, „Volt tisztelői mind
lenézik, mert látták gyalázatát. 9 maga is sóhajtozott, és
elfordult”,- mert- „nem gondolt a jövendőre.
Szörnyű mélyre süllyedt,..”, vagyis sugallja a próféta, mindaz ami
bekövetkezett az emberek hibája.
Nem a természet, nem az isteni megmagyarázhatatlan játékkedv, az
önmagát nem magyarázó
természeti katasztrófa, hanem Istentől való elfordulás, a szövetség
megszegése, emberi
mulasztások, bűnök sokasága okozza a történteket.
„Igazságos az Örökkévaló, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok
meg mind, ti népek, és
lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek”33
–tisztázza Jeremiás, még az első
fejezetben, morális állásfoglalását, és természetesen magát sem
vonja ki a bünösök közül,-dacára,
hogy ő figyelmeztetett, kritizált számtalanszor,- mert ő is népéhez
tartozik s velük együtt bünhődik,
osztozik sorsukban és gyászol. Isten ítéletének helyességében
azonban egy percig sem kételkedik.
A második fejezetben folytatja az események megjelenítő erejü
leírását, amint a babilóniaiak hosszú
ostrom után betörnek a városba és elpusztítanak élőt, tárgyat
mindent ami csak útjukba kerül.
„Olyan volt az Teremtő, mint az ellenség: pusztította Izráelt,
elpusztította minden palotáját,
lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját-baját.
Földúlta hajlékát, mint
egy kertet, lerombolta ünneplése helyét. Feledésbe juttatott az
Örökkévaló a Sionon ünnepet és
szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot. Elvetette
oltárát az Örökkévaló, elhagyta
szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit.
Hangoskodtak a házában,
mint ünnepnapon”34-írja Jeremiás a második fejezetben. Hallja az
ellenség orgiáját az Örökkévaló
házában és látja amint: „Gyászol az erőd és a várfal, együtt
omladoznak”.
Annyira a jövőnek szánja, és morális figyelmeztetésnek, a próféta a
gondolatait, hogy nem is azt
mondja, hogy a babilóniai katonák „pusztították Izraelt”, „feldúlták
hajlékát” stb., hanem mindezt a
Teremtő teszi, mert nem a büntetés eszköze az érdekes, hanem a
büntetés elszenvedője, a
büntetett.'
A gyászdal, a siratóének lényege, hogy a veszteség iránt érzett
bánatot kifejezze, sirassa az
elvesztettet és a veszteséget elszenvedőt egyaránt. A gyászdalnak,
funkciójából adódóan nincs
perspektivikus íve, nincs története, megfogalmazott morális üzenete.
Nem így Jeremiás sirató énekének, melynek (véletlen?!, szándékos.)
közepébe, gerincébe, a
harmadik fejezett 22-24.,a 25-27. és a 31-33. versei soraiba
profetikus üzenetet szerkeszt az alkotó:
„Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak el, bizony nem lett vége
Irgalmának. Újak reggelenként, nagy a te hűséged. Osztályrészem
Az Örökkévaló, modta lelkem, azért várakozom reá”
„Jóságos az Örökkévaló az őt remélőkhhez, a lélekhez amely őt keresi
Jó, midőn hallgatagon várakozik az Örökkévaló segedelmére.
Jó a férfinak, midőn jármot visel ifjú korában”
„Mert nem vet el örökre az Úr.
Mert, ha bút okozott, majd irgalmaz kegyei bősége szerint.
Mert nem szíve szerint sanyargatta és búsította az ember fiait”
Lehet-e egy gyászdalnak pozitív üzenete? Lehet-e a sírás kellős
közepén (szó szerint) a jövőre,
méghozzá a pozitív jövőre gondolni? Talán lehet, ha az alkotó Juda
prófétája. Talán lehet, ha nem a
végére, hanem középtájra szerkeszti a ( költő) próféta, nem vonva el
a figyelmet a gyásztól,a
sirámtól. Talán lehet, ha a jövő igazolja próféta szavait, vagy a
próféta látnoki szavai formálják egy
éppen kialakulóban levő nemzeti hit alapjait.
A negyedik és az ötödik fejezetben a tragédia további leírásával
találkozunk. Néhol az okok
boncolgatására is sor kerül, 4. fejezet 12-13, „Nem hitték a föld
királyai…” vagyis Juda királyai, hogy
Jeruzsálem eleshet, mert hallgattak a hamis prófétákra, ezért „Az ő
prófétáinak bűne, az ő papjainak
büne miatt”- keresi az okokat a próféta.
Miért felejtesz el bennünket mindig, elhagysz minket hosszú időre?
Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat,
mint hajdanta.
Avagy végkép elvetettél minket, olyannyira haragudtál ránk!”35
Ezzel a „kérdés-kívánság-indoklás”- hármas gondolatával fejezi be a
próféta művét és ezzel a
hármas gondolattal fejezik be ma is, sok tízezren évente sorsuk,
testvéreik, hittestvéreik sorsa feletti
gyászimájukat Jeruzsálemben, a Nyugati, vagy más néven a Sirató
Falnál36 és sok millióan a világ
minden táján az Áv hó 9.-re emlékezők.
Ismét történelem. Vagy…?
Ha Oswald Spengler37 történelem szemlélete minden esetben igaz
lenne, (sok esetben igaz) akkor
Juda Babilónba hurcolásával, az államiság megszűntével a zsidó
nemzet és civilizáció, vagyis a
nemzet kultúrája, megszünik létezni. Betöltötte (volna) szerepét, s
a spengleri gondolat értelmében,
Levante Egyiptom és Főnicia közti szakaszán kialakult civilizációnak
meg kell, (kellett volna) halnia.
Ennek a civilizációnak megvolt a spengleri felépítése: volt
„hajnala”;-Mózes, Józsua,-Bírák, -volt
fénykora; -Dávid és Salamon-, dacára a széthúzásnak, a bekövetkezett
polgárháborúnak és az azt
követő szakadásnak, volt „tisztes-őszes” háromszáz éve, mígnem
bekövetkezett a hódítók általi
megsemmisítés, az elmúlás. A terület (amit majd később Palesztinának
neveznek) élte volna tovább
történelmét. Civilizációk jönnek, civilizációk mennek, törzsekből
államok, birodalmak lesznek, majd
újak jönnek a helyükbe.
De, mi a helyzet az i.e.1200 évvel, a Színáj-hegyén alapított zsidó
állammal? Úgy tűnt a zsidó
történelem sem lesz kivétel a spengleri gondolat alól. Izrael tíz
törzsét véglegesen eltüntette a
történelem színpadáról az asszír „gondoskodás”. Juda zsidóságának
babilóniai számüzetése is
hasonló elmúlást vetített előre.
De, nem így történt.
Valaminek történnie kellett, valami történt Izrael i.e.722-ben
bekövetkezett veresége és Juda i.e.586-
ban-a fentiekben Jeremiás által is megörökített,- Jeruzsálem eleste
közötti időszakban. Valami, ami
lehetővé tette ez utóbbinak a történelmi fennmaradást (dafke Spengler),
egy új zsidó életbe, zsidó
életmódba való beágyazódás révén, amit azóta zsidó kultúrának,
Judaizmusnak nevezünk.
Az ókorban, a pogány világban a legyőzött népeket, rabszolgaként
terelték a győzők új hazájukba,
ahol egyszerűen megszűntek létezni. Természetesen nem fizikailag,
hanem mint nemzeti entitás.
Mint, önálló kulturális entitás. Mint önálló civilizáció. Mindez
azért történhetett így, mert a legyőzött
pogány népek kultúrája, civilizációja, isteneik, idoljaik
„csereszabatosak” voltak a győzőkével.
Házasság (együttélés) révén átjárható volt egymás kultúrája, a
győzők és a legyőzöttek tanultak
egymástól és tanították egymást. A legyőzötteket nem érdekelte
különösképpen, hogy a fogságot
túléljék, mint Hettiták, mint főniciaiak, vagy jebuziták a lényeg az
egyéni boldogulás, az egyén
túlélése volt. A pogány legyőzött minden további nélkül felcserélte
vallását és nemzeti tudatát a
győzőével. Az északi, Izraeli királysággal ellentétben Judával nem
ez volt a helyzet.
Az Izraeli királyság zsidóságával ellentétben, Júda zsidósága
túlélte a száműzetés idejét.
Miért?
Valaminek lennie kellett a puszta szerencsén és körülményeken kívül,
ami a túlélést segítette vagy
eredményezte. Ez a „valami” volt a száműzetés során a folyamatos és
nagyon öntudatos törekvés a
vallásos és nemzeti identitás megőrzésére. Az északi ország
zsidóságának az ”Izraelitáknak”, nem
volt ilyen irányú törekvésük.
Ezzel ellentétben, Juda zsidósága egy megalkuvást nem ismerő,
kérlelhetetlen elszántságot
felmutató kultúrát vitt magával a száműzetésbe. A zsidónak maradás
mindenek feletti, elszánt
akarata kísérte Juda zsidóságát a babilóniai száműzetésbe.
Mi adta, mi okozta, mi tartotta fenn ezt a minden fenyegetéssel,
mindenféle atrocitással, csapással
szembeni elsőbbséget élvező, fennmaradási akaratot?
Valahol a már fent említett, Izrael és Juda eleste közötti, időben
valamiféle spirituális, lelki és morális
megújjulás történt, új zsidó karakter és a zsidóság, a zsidó lét új
megfogalmazása került előtérbe.
Csak rövid időre visszapillantva Jeruzsálem i.e.7.századvégi
történelmi eseményeire, látjuk amint
két pártra szakad Juda. Asszír pártra és egyiptomi pártra. I.e.
640-ben Egyiptom párti orgyilkosok
megölik az asszír párti királyt, asszír párti orgyilkosok megölik az
asszír párti király gyilkosait és
királlyá kennek egy 8 éves fiatalembert,-i.e.639- a meggyilkolt
király fiát. Ez a fiatalember, neve
Josia ellentétben elődeivel, komolyan vette feladatát, látva az
ország gazdasági, szociális és politikai
csődközeli állapotát, reformok végrehajtását határozta el. Az
országot a hit és a morál hiánya, az
idegen istenkultuszok elterjedése, jog és a társadalmi igazságosság
teljes hiánya jellemezte.
A reformokhoz – és ez volt a fiatal király nagy felismerése, - hit
kellett. Tiszta erkölcsökön alapuló
egyistenhit. Első teendője a Templom felújítása volt. A felújítás
közben „megtalálta” a mózesi Szent
Iratokat és nagyon jó „public relations” érzékkel, nyilvánosan nagy
gyülekezet előtt felolvasatta.
Ma ezt a könyvet Mózes 5. könyvének, vagy a Deuteronomiumnak hívjuk.
Az emberek az ország
minden részéből jöttek, hallgatták Mózes szavait. A hallgatóságot
hazafias érzések töltötték el,
örültek, emlékeztek, ismét vallásos érzelmek kerítették őket
hatalmukba. Eközben a király
kihasználta ezt az emocionális emelkedettséget és megtisztította a
Templomot az idegen istenektől
a Baal és az Astarte kultusz kellékeitől.
A mózesi szent iratok előkerülése és a bennük lévő szavak gondolatok
„karizmatikus központtá”
emelése, a királyt magát is karizmatikus, nemcsak politikai, de
szellemi vezetővé is avatta.
Mostantól fogva az ország lakói, a zsidók, egyöntetűen akarták a
királyt és a szent iratokban leírtakat
követni. A hittel, erkölccsel és politikai valamint katonai erővel
alátámasztott centrális hatalommal
vezetett ország további fejlődésének a király halála vetett
véget,-i.e.609-, de munkáját; a vallás, a
morál vezető szerepét az ország irányításában a próféták folytatták.
A próféták biztosították, hogy se
király, se nép ne térjen le a nekik kijelölt vallásos, erkölcsi
útról, s adtak magyarázatot a
bizonytalankodók kérdéseire és pusztulás képével fenyegettek, ha
halk szavuknak nem volt
foganatja.
A próféták azt tanították, - és ezért nem is mindegyiküknek kellett
életével fizetnie-, hogy a ritus és a
kultusz önmagukban semmit sem érnek Isten szemében. Emberiesség,
igazságosság, morál, amit tanítottak elsőbbrendűek minden
kultusznál. Isten, mondták, -
nem kíváncsi az öncélú rituálékra: amit ő akar az magasabb szintű
morális viselkedés az
emberek között. Az emberek egymás iránti kapcsolatában. Az igazi
bűn - mondták - a korrupció és az
igazság megtagadása, meghamisítása.
Ez a gondolkodás, - és ennek a hirdetése -, fantasztikusan újszerű,
revelatív volt ebben az időben,
amikor vallás és kultusz egyeránt kimerült a különböző megjelenési
formákban és rítusokban.
Ezt az útravalót vitte magával Juda zsidósága a babilóniai fogságba.
Ezeket a gondolatokat tartotta
meg és be Juda zsidósága a babilóniai fogságban. Ezeknek a
gondolatoknak és a vallásos
Iratokban lévő erkölcsi tanításoknak betartásával maradtak meg Juda
országának lakói továbbra is
„Juda országának lakói” mégha babilonban éltek is. Velük voltak a
próféták, a prófétai gondolatok,
köztük Jeremiás Siralma, az Eicha, aminek olvastán, bárhol a világon
minden „Juda országa
lakójának” egyaránt összeszorúl a szíve és Jeremiással együtt
siratja az elveszett hazát.
De, Jeremiással együtt bizakodik is gyásza közben:
„Osztályrészem az Örökkévaló, modta lelkem, azért várakozom reá”
Budapest, 2007 január 21
Jegyzetek:
1 Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta.
2 Siralmak 1.1 A fordítások a 2. és a 29. jegyzet kivételével az
IMIT-Bibliából valók, a Siralmak fordítója: Perls Ármin
pécsi rabbi az IMIT tagja.
3 U.a.
4 Siralmak 1.2
5 A jeruzsálemi városháza 1918-ból eredő rendelete, amikor Sir
Ronald Storrs volt a kormányzó, arról, hogy az épületek
homlokzati falának egy részét kötelező az ún. jeruzsálemi mészkővel
borítani.
6 Siralmak 1.4
7 A narancs szín a Gázából és Somronból kitelepített telepesek
tiltakozásának és a velük szolidáris szimpatizánsok
választott színe.
8 Siralmak 1.7
9 Kipa=héber, sapka, kupola. A kötött kipát a vallásos cionisták és
a vallásos telepesek hordják.
10 Siralmak 1.20
11 Siralmak 1.10
12 Az u.n.Északi háború, 2006 jul.12.-én kezdüdött, Izrael és a
Libanonban tartózkodó Hezbollah alakulatai között. A
Hezbollah terrorista szervezet 12.-én átlépte az északi határt és
három ott járörözü izraeli katonát elrabolt. Az elrabolt
katonák segítségére sietü gépesített csoportot türbe csalta és
tankjukat, libanoni területen rakétával felrobbantotta.
13 Siralmak 1.17
14 Siralmak 3.18-22
15 Siralmak 5.20-22
16 Salamon halála után az ország két részre szakadt, az északi
Izraelre és a déli Júdára. A két állam egymással és a
hódítókkal is hosszú küzdelmet folytatott.
15
16
17 Asszíria ókori történelmi régió Észak-Mezopotámiában, a Tigris és
az Eufrátesz felsü szakasza között. Asszíria Assur
városáról (rajta keresztül pedig Assur istenrül) kapta nevét, mely
az itt kialakuló asszír államok egyik legfontosabb
városa, és hosszú ideig füvárosa volt. Ma Irak része.
18 Az asszírok Sargon kirtály vezetésével i.e. 722-ben legyüzték az
északi országot Izraelt és a teljes lakosságot
elhurcolták. Izrael országa megszünt létezni
19 Az akkor már 4 hónapja uralkó Jojákim királyt magával vitte
Babilonba.
20 Goldziher Ignác: A zsidóság lényege és fejlüdése. Mult és Jövü,2000.
Harmadik elüadás: profetizmus II. 56.old
21 Jeremiás 20.7-10 idézi Goldziher: A zsidóság lényege... 58.old
22 Jeremiás 1.9
23 Jeremiás 1.10
24 Jeremiás 20.8
25 Jeremiás 15.10
26 Jeremiás 1.2
27 Tanach= aZsidó Biblia 24 könyve,a három csoport nevébül:Tóra
(Mózes 5 könyve) Neviim (Próféták) Ketuvim (Írások)
28 Jeremiás 2.22
29 Jeremiás Siralmai 1.1-6, Protestán új fordítású (revidiált)
Biblia, 1990, Magyar Bibliatársulat
30 megszemélyesítése
31 Akrosztichon: gr. Azt jelenti, hogy a verselejébe, sor elejébe
rejtés. Nevek vagy más olvasható rend szerint
32 Megillat Eicha with Rashi and Rabbi Avraham Ibn Ezra commentary,
with explanations on Ibn Ezra's commentary, by
Rabbi Dov Berish Rosenberg.
33 Siralmak 1.18
34 Siralmak 2.5
35 Siralmak 5.20-22
36 Sirató Fal: Kotel héb. A II.Templom Herodes idejébül származó
nyugati támfala, ma a zsidóság legszentebb helye
37 Oswald Spengler – sz. 1880, h. 1936, a huszadik századi
életfilozófiák egyik reprezentánsa. Nevét főműve, A Nyugat
alkonya (I. köt. 1918; II. köt. 1922) tette híressé. E műve s más
politikai írásai alapján a ún. konzervatív forradalom
gondolatkörének képviselői közé sorolják. A Nyugat alkonya egyszerre
bölcseleti alapvetés és koranalízis, melyben a
történelemmel való számvetés a jövő felől értelmeződik. Spengler
elutasítja a történelem hagyományos korszakolását, a
lineáris haladás elvét, mely szerint a fejlődés csúcspontja az
európai polgári kultúra. Szerinte a történelemben kultúrkörök
vannak, ezek mindegyike bejárja a maga életpályáját, s kibontja a rá
jellemző összimbólumot.
Felhasznált irodalom:
Goldziher Ignác: A zsidóság lényege és fejlődése. Múlt és Jövő,2000
Martin Buber:A próféták hite, Atlantisz,1998
Hahn István: A próféták forradalma, Múlt és Jövő, 1998
Günter Stemberger: A zsidó irodalom története, Osiris, 2001
Ismar Elbogen: Jewish liturgy: A comprehensive history, The Jewish
Publication Society, Philadelphia,1993
Max I. Domont: Jews, God and History, Penquin Group, Signet Classic,
2004
Herman Wouk: Én Istenem, Kiadja a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és
Oktatási Egyesület
Ulrike Bail: Spelling out No-Where. Lamentations as a textual space
of survival
Egyéb források:
http://www.lectio.unibe.ch/03_1/bail.htm
http://www.answers.com/topic/lamentations
http://www.chabad.org/library/article.asp?AID=15781
http://www.refpasaret.hu/pasaretpred/2006-10-08csk10h.html Cseri
Kálmán. Pasaréti prédikációk, 2006 okt.8