Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "TALÁLKOZÁSOK.." volt. (Debrecen, 2004.
május 7 - 9.)
Tisztelt Professzor Asszony,
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt esztendőben volt Franz Kafka születésének 120. és ebben az évben lesz halálának
80. évfordulója. Az emlékezésnek e kettős apropója kellőképpen indokolja, hogy szóljunk
Franz Kafkáról; - Franz Kafkáról, az emberről, az íróról, és Franz Kafkáról, a
gyökereit, az identitását megtalált zsidóról, - találkozásairól zsidóságával.
Tanácskozásunk címe, mottója: Találkozások.
Ragadjuk meg ezt az alkalmat arra, hogy megvilágítsuk Franz Kafka és prágai író barátai
találkozásait gyökereikkel, találkozásaikat zsidóságukkal. Beszéljünk azokról a
lélekbe markoló élményekről, amelyek döntő módon befolyásolták, némelyiküknél
alakították további életüket.
A színes palettáról Franz Kafka és számos prágai zsidó író barátja közül
ragadjuk ki a legnagyobbat, Franz Kafkát és azt a két írót, akik legdöntőbb hatással
voltak Kafka zsidó érdeklődésének felkeltésére, illetve írói kibontakozására,
írói halhatatlansága megalapozására.
Ismerkedjünk meg ezekkel az írókkal, akiket témánk szempontjából kiválasztottunk,
mégpedig ne általános, a kézikönyvekben is közölt adataikra koncentrálva, hanem
zsidó azonosulásuk, a zsidóságukhoz kötődő, önmaguk fonta kötelékekre fordítva
figyelmünket.
Franz Kafka (1883-1924), a Prágában német nyelven alkotó nagy zsidó
író, akinek felmérhetetlen hatása nyomon követhető az európai és az amerikai művészet
és irodalom megszámlálhatatlan művén, egy teljesen asszimilálódott csehországi
zsidó családban született. A szülői házban úgy tartották, hogy az ókorból itt
maradt és a "középkori jellegzetességektől" megválni nem akaró, a környezetétől
olyannyira elütő zsidóság, vallásával együtt, itt, Európa közepén, nem más,
mint anakronisztikus jelenség. Az író családjához hasonló társadalmi helyzetben lévő
zsidók között általános volt ez a felfogás, különösen Csehországban, a Monarchia
magasan kultúrált, fejlett gazdasági viszonyok között élő államában. Ilyen légkörben,
az e fajta nézetek formálta szellemiségben felnövekvő ifjú rendkívül gondos nevelést
kapott, és a prágai német egyetemen jogi tanulmányokat folytatott. Tanulmányai végeztével
egy ügyvédi irodában dolgozott, majd tudásának és képességeinek megfelelő állást
kapott egy biztosító társaságnál. Írói tehetsége korán jelentkezett, de csupán
napi munkája után, szabad idejében írt.
Zsarnoki természetű atyja nagymértékben befolyásolta Kafka lelki fejlődését; magánéletének
alakulását, formálódását. Házasságot soha nem kötött, azonban - számos
kapcsolata között - két nő nagyon fontos szerepet töltött be életében. Ezek
egyike, Milena Jesenska, prágai cseh újságírónő volt, Ernst Pollák, a város ismert
zsidó entellektüeljének felesége. Életének másik döntő jelentőségű - zsidó érdeklődését
és vonzódását erősítő - szerelme Dora Dymant, egy elkötelezett geri chászid leánya
volt, aki betegségének utolsó szakaszában vele volt és odaadóan ápolta.
Az író hosszú éveken keresztül migrénben és álmatlanságban szenvedett. Betegségét
1917-ben ismerték fel; a tuberkulózis hatalmasodott el szervezetén. Ettől kezdve életidejének
nagyobb részét szanatóriumokban töltötte.
1911-ben ismerkedett meg a Kelet-Európai Jiddis Színész Társulattal, ami - figyelembe
véve az addig meglevő nagyon csekély zsidó ismereteit, és a még hiányosabb zsidó társadalmi-érzelmi
kapcsolatait - reveláció erejével hatott; megérezte a bensőséget és melegséget,
amit a zsidó életélménnyel asszociált.
Kafka első ízben egy barátja - maga is író - révén került valóságos és közvetlen
kapcsolatba Kelet-Európával, s az ott született, az ekkoriban még ott virágzó
chaszidizmussal. Ez a barát Jiri (Georg) Mordechai Langer volt, aki több alkalommal járt
a kelet-galíciai Belzben, és néhányszor hosszabb-rövidebb időt töltött a hírneves
belzi rebbe udvarában. Langer elbeszélte, megvitatta Kafkával azokat a - kívülállók
számára - misztikusnak tűnő gondolatokat és történeteket, amelyekkel Belzben, a chászidok
között ismerkedett meg. Bár ezek a beszélgetések, az általuk nyert bepillantások önmagukban
bizonyosan nem voltak elegendőek ahhoz, hogy mélyreható és formáló benyomással
legyenek az íróra, hogy teljesen a bűvkörébe vonja a chászid szellemiség, azonban
tudnunk kell, hogy Kafka számára addig sem volt teljesen ismeretlen, s valójában ekkor
sem tűnt sosem érzékelt, újszerűnek az a világ, amelyet Langer szavai festettek képzeletébe.
Kafka korábbi olvasmányai révén ismerősként üdvözölte a barátja által
felvillantott képeket. (Langer személyére és munkásságára a továbbiakban még
visszatérünk.)
Kafka beszélgetései során és Naplójában többször említi marandó hatású olvasmányát,
Pines Histoire de la Littérature Judéo-Allemande (Paris, 1911.) című művét,
- 1912-ben olvasta - amelyben megismerhette, az intim történetek révén testközelben
érzékelhette a Bá'ál Sém Tov-ot. Nagyon kedvelte azt a történetet, amely elmondja,
hogy a Best (a Bá'ál Sém Tov) zöldségeket termelő kertész és sógorának kocsisa
volt a Kárpátok vadregényes lejtőinek egyik tisztásán, mielőtt a zsidó világot és
a zsidó lelkeket átformáló mozgalmát megalkotta. Kafka számtalan magányos sétáin,
a hegyek között barangolva fel-felidézte azt a képet, és mélységes lelki-szellemi
rokonságot érzett a nagy misztikussal.
Naplóiban vissza-visszatérő téma a chaszidizmus egyik fontos, alapvető eszméje,
szinte mindenütt jelenlévő fogalma, a cáddik alakja, amint Langer elbeszéléséből
kibontakozott képzeletében. Olvasmányai és a hallottak alapján úgy látta, hogy a chászidok
misztikus felfogásában a cáddik egy olyan szentéletű vezető, akinek a szavait, az
utasításait, a véleményét úgy kell fogadni, mintha egyenesen az Örökkévalótól jönnének,
- a chászidok fenntartás nélkül engedelmeskednek neki.
Nagy hatást tett Kafkára az a jól ismert történet, amelyben a Best arra utasította
legkedvesebb tanítványai egyikét, hogy keresztelkedjen ki. Vajon miért? Ebben az egyébként
jó adottságú és kitűnő tanítványban időről-időre elviselhetetlen kísértésként
jelentkezett a megkeresztelkedés, a kitérés gondolata. Most egyenesen minden felett
tisztelt szellemi (és lelki) vezetőjétől kimondott parancsként érte a korábban oly
sokszor elnyomott gondolat, - így elhárítván a felelősséget, a chászid megszabadult
a bűn fullánkjától.
Kafka hosszasan elmélkedett a "legfőbb" cáddik elméletén, aki mindenegyes
nemzedékben megjelenik. Ez a cáddik nem feltétlenül csodatévő; különleges
tulajdonságai emberi adottságaiban, az átlagot magasan felülmúló erényeiben
mutatkoznak meg. E cáddikok sorában nem találjuk a Best-et. Korának eme "legfőbb"
rejtett cáddikja nem ő, hanem egy furcsa, jelentéktelennek tűnő vándorkereskedő
volt, akinek rejtett magasrendűségét ennek ellenére felismerte egy leány; meglátta a
körülötte és a környezetében ragyogó fényt.
Kafka és Langer Marienbadban, 1916-ban, elmélyülten tanulmányozták a belzi rebbe és
chászidjai között megszokott, kifinomultan misztikus, emellett rendkívül egyszerű
szertartást. Kafka legközelebbi barátja, "felfedezője", életművének
gondozója és első életrajzírója, Max Brod szerint (róla bővebben szólunk) az író
közeledése, viszonyulása a chaszidizmushoz, a vele kapcsolatban alkotott véleménye,
értékelése a gondolkodó szkepticizmus és a vágyakozó romanticizmus elegye volt,
amit mélységesen átszőtt a chászid pátosz.
Kafka műveinek többségében a cselekmény a főhős szüntelen önazonosság kutatása
köré szövődik. Ennek az azonosságnak a természetéről soha nem libben félre a sűrű
szövésű lepel, és csupán bizonytalan sejtés, találgatás az, ami a hős útjában
tornyosuló akadályok mögül, a célja elérését meghiúsító nehézségek,
sikertelenségek kapcsán felvillan. A történet rendszerint egy olyan eseménnyel veszi
kezdetét, amely kívül esik a szokványos, mindennapos tapasztalatainkon:
"Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel
letartóztatták."
Így kezdődik talán legismertebb regénye, A per. Egy mondat, amely szinte áttetsző
egyszerűségével előrevetíti, sejteti a regény lidércnyomásos, rémképekkel teli
jellegét. A hős sohasem tudja meg, hogy mivel vádolják. Sohasem jön rá, de még csak
nem is sejti az eljárás, vagy az eljáró hatóság természetét, okfejtését.
"A per" tragikus véget ér. Kafka többi regénye azonban szinte nélkülözi a
befejezést. "A kastély" még talán különösebb: semmiféle célt sem közelít
meg; a kastélyba lehetetlen belépni.
Nagyon kevés írót ismer az irodalomtörténet, akit olyan nehéz értelmezni, vagy tolmácsolni,
mint Kafkát. Néhány kritikusa tükröt vél felfedezni műveiben; tükröt, amely saját
életét mutatja. Mások pszichoanalitikus módon közelítik meg a kérdést, és atyjával
fennálló viszonyát, kapcsolatát fejtegetik a művek alapján. S vannak, akik hőseinek
elidegenedését az őket körülvevő emberi környezettől a zsidóságnak a világban
való elszigetelődésével, magába zárkózásával magyarázzák.
Bárhogy is értelmezzük műveit, Kafkát mindenek előtt, illetve mindenek felett csodálatos
eszközökkel dolgozó írónak, kiemelkedő tehetséggel alkotó művésznek kell
tartanunk, s nem prófétának, vagy filozófusnak.
A legtöbb asszimilált prágai zsidó entellektüelhez hasonlóan, Kafkában először
bizonytalanul-tétován tudatosultak zsidó gyökerei, zsidó öröksége. Ennek ellenére,
vagy éppen ezért figyelmesen hallgatta Max Brod és Samuel Hugo Bergman fejtegetéseit a
cionizmusról. Isaac Loewy-től, a Kelet Európai Jiddis Színész Társulat tagjától -
akivel szoros barátságot kötött - sokat hallott a kelet-európai zsidók életéről.
Már szóltunk Jiri Mordechai Langerről, az íróról, aki megismertette a
chaszidizmussal, és felkeltette érdeklődését a chászid életforma és folklórja iránt.
Naplójából, leveleiből tudjuk, hogy héberül tanult, és beiratkozott a berlini
Hochschule fuer die Wissenschaft des Judentums előadásaira.
Zsidó azonosságtudatát, zsidó érdeklődését és szellemiségét közvetlenül nem műveiből
ismerhetjük meg; ezek írott nyomait, emlékeit csupán Naplójában és nagy számú
levelezésében találjuk, valamint barátainak visszaemlékezéseiben. Életrajzai és a
munkásságát kutató-ismertető tanulmányok is utalnak ilyen irányú gondolataira,
cselekedeteire.
Élete vége felé Kafka szerelmes lett Dora Dymant-ba (néhány szerző
"Diamant" névalakot ír), egy geri chászid leányába, aki éppen ez idő tájt
élte meg lázadását apja szigorú vallásossága, a vele járó kötöttségek ellen.
1923. júliusában, a Keleti-tenger partján, Graal-Müritzben, egy népszerű fürdőhelyen
rendezte nyári táborozását a berlini Zsidó Népotthon kisgyermekek számára. Kafka
szállodai szobájának ablaka a táborra nyílott, s az író gyakran, hosszasan és érdeklődéssel
figyelte az ott folyó életet; többször oda is látogatott. Itt ismerte meg későbbi
szerelmét, Dora Dymant-ot, aki önkéntes kisegítőként dolgozott a tábor konyhájában.
(*) A negyven éves férfi és a tizenkilenc éves leány szenvedélyes szerelemre
lobbant. "A lány Galíciából került nemrég Berlinbe. Kafkát lenyűgözte
keleties szépsége, okossága, talpraesettsége; annak az életerős kelet-európai zsidó
népiségnek a megjelenését látta benne, amely azóta foglalkoztatta, mióta a folklórját
ismerte".(*) Hamarosan Berlinbe költözött a leánnyal, ahol Max Brod meglátogatta.
"Idillt láttam, barátomat végre jó hangulatban találtam [...]" - írja Brod
a látogatásról. Beszélgetéseikből az is kiderült, hogy az író komolyan
foglalkozik a gondolattal, hogy Dorával az akkor Palesztinának nevezett Izraelbe költözik.
Kafka egészségi állapota azonban végzetesen gyengült; orvosai megállapították,
hogy a tuberkulózis átterjedt a gégéjére. Jelek szerint Kafka nem volt tisztában állapotának
kilátástalanságával; házassági tervek foglalkoztatták. Levelet írt a leány apjának,
amelyben engedélyét kérte Dorával kötendő házasságához. A levélben elmondotta,
hogy bár nem "gyakorló" zsidóként nevelkedett, mindazonáltal "bűnbánó"
zsidónak érzi magát, aki keresi a "visszatérés" lehetőségét. Dora apja
nyomban eljuttatta Kafka levelét legfőbb szellemi tekintélyéhez, magához a Geri Rebbéhez,
aki azt elolvasván, egyetlen szótagban összegezte döntését: nem. Néhány hét múltán
Franz Kafka meghalt.
(*) Pók Lajos: Kafka világa. Bp. 1981, Európa. p. 328.
Jiri Mordechai Langer (1894-1943) Csehországban, majd Csehszlovákiában
élő zsidó költő és író, Frantisek Langer, a II világháború utáni csehszlovák
irodalom hírneves színpadi szerzőjének öccse. Erősen asszimilált csehországi zsidó
polgári család gyermekeként kora ifjúságában lázadozott a zsidósághoz már szinte
csak anyakönyvileg tartozó szülők és a nagypolgári életformát közelítő környezet
ellen. 1913-ban, az akkori Palesztinában tett utazás után elhagyta családját és a
kelet-galíciai Belzbe, a kor kiemelkedő chászid településére, a hírneves belzi rebbék
udvarába költözött. Ellenállhatatlanul vonzotta, teljesen lenyűgözte az ottani közösség,
amely "teljességében az anyag, tér és idő vonzásán túl, a vég nélküli
eksztázis állapotában" élt.
Elhatározott szándéka volt, hogy véglegesen elszakítja azokat a szálakat, amelyek a
siker és karrier igénye által dominált nyugati szemlélethez és életmódhoz kötötték.
Ennek ellenére kivihetetlenül nehéznek bizonyult számára feladni a nyugati kultúra
magasabb szintű szellemi gyümölcseit: a költészetet és a klasszikus zenét.
Egyik írásában bevallja, hogy akkor, amikor elfárad a sok tanulástól, a zeneművek
hallgatása nyújtja az egyetlen segédeszközt a "szellemi felüdüléshez ebben az
egész vadonban". Az otthonról hozott higiéniai beidegződések is számos alkalmat
szolgáltattak az ifjú chászidnak arra, hogy egyre több kérdésre megnyugtató magyarázatot
keressen. Újabb nehézségek és konfliktusok forrása volt számára az, hogy teljesen
elfogadtassa magát az új, maga választotta társadalmi környezetben.
Néhány hónapos belzi tartózkodás után hazautazott Prágába, ahol a chászid külsőségeket
megtartva, de a közép-európai civilizáció nyújtotta biztonságban folytatta tanulmányait
(héberül is jól megtanult) és készült a következő, a végleges távozásra.
Második belzi tartózkodásának idején tört ki az I. világháború. Bevonult a
Monarchia hadseregébe, ahonnan rövidesen leszerelték. Ezután csehországi zsidó iskolákban
tanított és héber nyelvű költeményeket írt. Megismerkedett Freud pszichoanalízis
elméletével, aminek odaadó hívévé vált, de új érdeklődési köre nem csorbította
vallási elkötelezettségét és ilyen irányú törekvéseit. Freudista tanulmányokat
írt zsidó témákról, például a kabbala erotikájáról, de szigorú vallásossága
nem befolyásolta abban sem, hogy a t'fillinről (az imaszíjakról) pszichoanalitikus
eszmefuttatást közöljön az új tudományág legjelentősebb lapjában. Közismert volt
baráti kapcsolata Franz Kafkával, az akkor már sokak által becsült íróval, aki a
zsidóságról, de különösen a chaszidizmusról nyert ismereteit elsősorban Langernek
köszönhette.
Jiri Mordekháj Langer 1930-ban kezdte nyomtatásban közölni chászid történeteit és
legendáit, amelyek évenként jelentek meg cseh nyelven a Zsidó Kalendáriumban. Részben
ezekből, de más írásaiból is állt össze 1935-ben a pár éve magyarul is megjelent
kötet, a Kilenc Kapu. A kezdő elbeszélésben részletesen és színes képekkel emlékezik
első Belzbe érkezéséről. Megismerteti leendő olvasóját a belzi chászidok
mindennapjaival, a zsinagóga és a tanházak életével. Mintha ablakon tekintenénk be
oly életteli képet kapunk a belzi rebbe személyiségéről, külső-belső tulajdonságairól
és szokásairól. A soron következő kilenc terjedelmes elbeszélés mind a belzben töltött
napok tapasztalatairól szól, de Langer eközben minden alkalmat megragad, hogy a
chaszidizmus történetéből és a hajdani mesterek tanításaiból kiragadott, de az
elbeszélésekhez mindig kapcsolódó epizódokat, magyarázatokat, vagy csupán szükségesnek
ítélt információkat közöljön.
A magyar kiadás bevezető fejezetét, csakúgy, mint a korábban más nyelveken közreadottakét
is a szerző bátyja, Frantisek Langer írta. Ebben nem titkolt meghatottsággal és
szeretettel vázolja öccse élettörténetét és szellemi fejlődésének állomásait.
Innen tudjuk, hogy Csehszlovákia küszöbön álló német megszállása előtt néhány
nappal sikerült Jiri Mordechájnak külföldre menekülnie. Kalandos úton eljutott vágyainak
földjére, akkori, a rómaiaktól kölcsönzött angol nevén: Palesztinába. Az író a
hosszadalmas hajóúton súlyosan megbetegedett, s a Szentföld kedvező éghajlata is
csak átmenetileg csillapítani, de meggyógyítani nem tudta az író szervezetén
elhatalmasodó kórt. A gyógyulás reményét nyújtó néhány esztendő, amit a szabadság
küszöbén álló Izraelben tölthetett, egy újabb héber verseskötet születését
hozta. M'at cori (Egy kis balzsam) című kötetének megjelenése után nem
sokkal meghalt. Tel-Avivban temették el.
Langer a Kilenc kapuban nemcsak önmagának állít maradandó emlékművet,
hanem az általa ábrázolt világnak, azoknak az embereknek, akik között élni
szeretett, a Holocaust szörnyű éveiben szinte teljesen elpusztított kelet-európai chászid
zsidóságnak is.
Bár nem volt kapcsolata a geri, vagy a belzi chászid udvarral, és más chászid közösséghez
sem fonódott a neve, - előadásunkban mindenképpen helyet, méghozzá előkelő helyet
kell biztosítanunk Max Brod személyének és életművének. Max Brod alakja elválaszthatatlan
Franz Kafkától, az embertől és Franz Kafkától, az írótól. Max Brod alakja és
alkotó ténykedése kitörölhetetlen, a lényegre ható nyomokat hagyott Franz Kafka életművében.
MAX BROD (1884-1968) német nyelven alkotó, ötvenöt éves koráig
Csehországban, illetve Csehszlovákiában élő zsidó író és zeneszerző. Prágában
született, s ugyanott, a Német Egyetemen jogot tanult, majd diplomájának megszerzése
után hivatali állást vállalt. 1924-ben a Prager Tageblatt szerkesztőségének munkatársa
lett; a színházi és a zenei rovat vezetését bízták rá. Kora ifjúságától rendkívüli
aktivitást fejtett ki a csehországi zsidóság megszervezésében, a zsidó művelődés,
és általában a zsidó kulturális élet erősítésében, fejlesztésében. 1918-ban részt
vett a Csehszlovákiai Zsidók Nemzeti Tanácsának megalapításában, s tevékeny, irányító
szerepet vitt az ott működő cionista mozgalomban. 1939-ben alijázott és Tel-Avivban
telepedett le. Minden figyelmét és energiáját az Ország színházi kultúrájának
szentelte; vezető lapokban zenei kritikái jelentek meg, valamint a Hábimá-színház
dramaturgja és főtanácsadójaként szolgálta hazája színi kultúráját.
Brod mind Csehországban, illetve Csehszlovákiában, mint Izraelben rendkívül termékeny
irodalmi munkásságot fejtett ki. Írásai között egyaránt megtaláljuk a költészetet,
a regényeket, színműveket, irodalmi kritikákat, de magas színvonalon művelte az esszé-irodalmat
is; filozófiai kérdésekkel, politikával, és talán legfőképpen a cionizmus elméletével,
történetével és korabeli problémáival foglalkozott. Szinte minden írását át- és
átszövi az írói és gondolkodói szellemiségét minduntalan foglalkoztató
alapgondolat, vagyis a dualizmus kérdése. Arra a megoldhatatlannak tűnő problémára
összpontosítja figyelmét, hogy miként lehet, - és lehet-e egyáltalán - közelíteni,
netalán kiegyenlíteni a vallásos hit és a világban kétségtelenül jelen lévő
Gonosz közötti távolságot. Hite szerint az ember kötelessége, hogy a tökéletesedés
felé törekedjen.
A judaizmus, amely a "világ csodájának" tekinthető, egy kritikus szintet
jelez ezen az úton, szemben a pogány kultuszok által képviselt "e világ folytatódása",
és a kereszténység hirdette "e világ tagadása" elméletével. Ezt a kérdést
veti fel és vitatja meg legfontosabb filozófiai művében, az 1921-ben megjelent Heidentum,
Christentum, Judentum (Pogányság, kereszténység, zsidóság) című hatalmas, két
kötetes művében. Brod legismertebb és leghatásosabb írásainak húsz regényét
tekintjük, amelyek között egyaránt megtaláljuk a romantikus és a történelmi témaválasztást.
Unambo című regénye (1949) Izrael függetlenségi háborújáról szól. Írt
Jézusról (Der Meister, 1949.), amelynek egy változata héberül is megjelent (Áchot
k'táná, 1956.). Korai színművei közül megemlítjük az Eine Koenigin Esther,
(1918.). Széles körben ismert Heine-életrajza (1934.)
Brod volt az első, aki felismert barátja, Franz Kafka óriási és egyedülálló tehetségét,
akiről regényt is írt Das Zauberreich der Liebe címmel, 1928-ban (angol nyelvű
változata The Kingdom of Love 1930-ban jelent meg.)
Brodnak nem lehet elég hálás a világirodalom ama nem halványuló érdemeiért,
amelyeket azzal szerzett, hogy összegyűjtötte és 1930-ban sajtó alá rendezte és
kiadta Kafka hátramaradt műveit, egy évtizeddel az író halála után. Megjegyezzük,
hogy Kafka életében megjelent írásai körül is nyomon követhető Brod jótékony bábáskodása.
Kafkáról írott, nagyon igényes életrajza 1937-ben látott napvilágot. Ugyancsak az
ő nevéhez fűződik Jaroslav Hasek, a Svejk, a derék katona oly népszerűvé
vált szerzőjének és művének szárnyra bocsátása az irodalom, az irodalmi hírnév
égboltján.
Brod könyvei és színművei közül többet héberre fordítottak. Shin Shalommal
(Shalom Joseph Shapira /1904-1990/ izraeli költő és író írói neve) közösen drámát
írt héberül, Sá'ul Melekh Jiszráél ( Saul, Izrael királya) címmel (1944).
Zeneművei között említenünk kell zongora-kvintettjét, a Requiem Hebraicum-ot.
Max Brod rendkívül gazdag, színes és értékes életművét önéletrajzának (Streitbares
Leben /Küzdelmes élet/. 1960.) és visszaemlékezéseinek (Der Prager Kreis /A
Prágai Kör/, 1967,) köteteinek sajtó alá rendezése és még a szerző életében
történt megjelenése zárja.
Három zsidó író, három különleges, ragyogó tehetség, - mindhárman maradandót
alkottak. Életük nagyobb részét Csehországban, főleg Prágában töltötték, német
nyelven írtak; mindhármuknak az irodalom mellett, másik nagy szerelmük a zsidóságuk
volt.
Három olyannyira hasonló, - és mégis oly különböző életpálya. És a sorsuk is -
bár hasonló vágyódások színezték - mégis oly különböző.
Ketten megérkezhettek álmaik országába, Erec Jiszráélbe, - a harmadik, Franz Kafka,
csakúgy, mint egyik regényének tragikus hőse, K., aki sohasem léphetett a Kastélyba,
ő sem léphetett az Ígéret Földjére, az Ősi Új Hazába.
A világirodalom nagy alkotói között és a zsidó irodalom, a zsidó történelem
aranykönyvében azonban egymás mellett, egyazon lapon ragyog nevük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
|
