Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Ádám Mária:

Ádám (Rothmann) Emil tanár-karnagy-zeneszerző élete és munkássága


2. A gyökerek és az ifjúság évei

Édesapja Rothmann Sámuel nagykereskedő volt. Kezdetben az ortodox hitközséghez tartozott, majd status quo hitközség tagja lett. Vallásos emberként élt és igen fiatalon hat árvát hagyva maga után 1925-ben halt meg. Édesanyja Ungvárról származott. Szintén igen vallásos család legidősebb leánygyermeke volt. Édesapám zenei képességeit, érzékenységét tőle örökölte. Édesanyja és leánytestvérei gyönyörű szép hangon énekeltek és ezen az ágon több kimagasló hangszeres zenészről tud a családi krónika.

Első ismerkedése a zenével a templomban volt, ahol a kántori ének mellett nagyon megragadta a kórus.
/ Ez időben kedvenc játéka testvéreivel az volt, hogy egy asztal előtt állva, hátán egy lepedővel kántorként énekelt és a megfelelő helyen intett húgainak, akik a “kórus” tagjaiként “beléptek”./

Első hangszere a hegedű volt.
/ A hegedűt édesapjától vásárolta meg. Ez egy véletlen esemény volt. Apja nem szándékosan segítette zenei érdeklődését, a hegedűt üzleti útjainak egyikén vásárolta több más áruval együtt, és hosszas könyörgésre “eladta” fiának./ Édesapja kereskedelmi pályára szánta. Kereskedelmi érettségi kézhezvétele után, könyvelőként helyezkedett el.

Apja akarata ellenére is zenész akart lenni. Autodidakta módon sajátította el a kottaolvasást, a hegedűn egyedül tanult meg játszani. (Később hegedűtanítással is keresett egy pár pengőt.) Barátaival együtt zenekart alakítva járt ifjúsági összejövetelekre játszani, a lányoknak szerenádot adni, cserkész énekkart szervezett az iskolában, sőt cserkész indulót és menetdalokat is írt. E közben több hangszert kipróbált (vonóst és fúvóst egyaránt), de kedvence élete végéig a hegedű maradt. Hangja a mutálás után elég szép tenorrá alakult, és nagybátyja Rothmann Arnold mellett énekelni kezdett a Dalárdában. 1923-mat írták, amikor édesapám nagy álma teljesült: a Deák Ferenc utcai nagytemplomban énekelt az őszi nagyünnepeken. Ekkor történt, hogy Gottlieb Manó a fővárosba költözött, és a Dalárda vezető nélkül maradt. Többen megkísérelték pótolni a karmestert, de nem jártak sikerrel. Édesapám viszont eredményesen próbálkozott. Az akkor 19 éves fiatalember 1924 őszén már a Dalárda karmester jelöltje, de kinevezésére csak 1925-ben kerülhetett sor. A nagyon vágyott zenei pályán történő elindulása szomorú eseménnyel, a zenei pályát ellenző apa elvesztésével kapcsolódott össze. Hamarosan kiderült, hogy személyében a Dalárda nemcsak jó karmestert, hanem jó vezetőt is kapott.

Életútját sok egzisztenciális probléma nehezítette. Özvegyen maradt édesanyja és négy árván maradt húga eltartásáról kellett gondoskodnia. Szerencséjére dr. Slésinger Sámuel, a hitközség nagy tisztelettel övezett főrabbija, segítségére sietett. Slésinger főrabbi igen jól ismerte a debreceni kulturális élet igényeit és felkarolta az ifjú zenészt. Támogatásának köszönhetően 1928. augusztusától a templomi kórus karmestere, valamint a zsidó gimnázium karvezető énektanára lett. Ugyancsak ebben az évben dr. Fenyő Béla szervezésével a vonószenekar alakult, amelyben irányító szerepet és játékot is vállalt.

Az elmondottakat jól illusztráljak Gonda László már idézett művének következő sorai is: “A zsidó kultúréletet jelentősen gazdagította az újjászervezett zsidó dalárda, Rothmann Emil vezetésével. Kezdetben nagyobb volt fiatalos lendülete, mint szaktudása, közepes hegedűtudásra és némi karvezetői gyakorlatra támaszkodott, melyet még a cserkész mozgalomból sajátított el. De erős akarata és természetes vezető tehetsége segítségével, komoly karvezetővé lett.”

Ekkor vetődött fel zenei képzettségének színvonalának kérdése. Hegedülni, énekelni, tanítani és karmesteri feladatokat ellátni nagy bátorsággal sikerült, de érezte és tudta, hogy tovább lépni csak tanulással lehet.
/ Rothmann Emil visszaemlékezéséből olvashatjuk: “Attól a naptól kezdve sok éven át szívósan és rendszeresen tanultam, hiszen a Dalkör napról-napra fejlődött és nekem lépést kellett vele tartanom.” /
Beiratkozott Debrecen Szabad Királyi Város Zeneiskolája Akadémiai Tanfolyamára zeneszerzői szakára. Tanulmányait 1930 és 1934 között folytatta, és kiváló eredménnyel fejezte be. Tanárai voltak Szabó Emil, dr. Simkó Gyula, Szabolcsi Bence és más kiválóságok. Szabolcsi Bence levelező tanárként Budapestről irányította gyűjtő és feldolgozó munkásságát. Később igen jó munkatársi kapcsolat és barátság alakult ki közöttük és ez a háború után is folytatódott.

ELŐZŐ

KÖVETKEZŐ