
Keményné Dr. Pálffy Katalin címzetes
egyetemi docens
Pszichológus.
Jelentős szerepet játszott a pedagógusképző intézmények pszichológia programjának
kimunkálásában, vezette az ezzel megbízott munkacsoportot.
Az OR-ZSE főiskolai kar megalakulása óta
tanít pszichológiát a Zsidó közösségi szociális munkás szakon. Kidolgozta a négy
féléves pszichológia tárgy, egy Zsidó vallástudományi egyetem elvárásainak
megfelelő tematikáját, tantárgyleírását és követelményrendszerét. Önismereti
csoportokat vezet, amelyek hatékonyságát az jellemzi, hogy a hallgatók fakultatív
tárgyként, önként, több féléven keresztül folytatják vele a munkát. Szuggesztiv,
karizmatikus egyénisége, magasan kvalifikált szakmai ismeretanyaga az oktatói
közvélemény és a hallgatói társadalom elismerését váltotta ki. Negyedéves
hallgatóink arra kérték, hogy a kötelezően választható fakultatív tárgy keretei
között módszertani szemináriumot vezessen számukra.
Tankönyveit, elsősorban a Bevezetés a
pszichológiába címűt, valamennyi magyarországi pedagógusképző intézmény
kötelező irodalomként írja elő, tizedik kiadása készül és mintegy ötvenezer
példányban kelt el eddig.
Publikációi a Magyar Pszichológiai Szemlében jelentek meg, s elsősorban a tanítói
alkalmasság témakörére fókuszáltak. Hazai és nemzetközi szakmai fórumok
résztvevője, előadója.
ÖNÉLETRAJZ
Név: KEMÉNYNÉ DR. PÁLFFY
KATALIN
Szül. idő: 1946
Diploma: - Pedagógiai szakpszichológus - ELTE BTK -
Szakdiploma: 1984
Tud. fokozat: - Bölcsészdoktor - ELTE - 1984.
-
Oktatói- Főiskolai docens - BTF - 1984.
Munkahely, beosztás:
a) főállású munkaviszony:
- OPI - Neveléstudományi Tanszék - kutató
(1969-1976)
- BTF - Neveléstudományi Tanszék - főiskolai oktató (1976 - 1995)
- Mentor Stúdió Oktatási Bt. - igazgató (1995--)
b) szerződéses munkaviszony:
- BDTF - Közművelődési Tanszék (1993 -
1998)
- JPTE - Közművelődési Tanszék (1994 - 1999)
- BTF - Neveléstudományi Tanszék (1995 - jelenleg is)
- OR-ZSE - Szociális munkás Képző Kar (1995 - jelenleg is)
Oktatói tevékenység
(1976--):
a) oktatott tantárgyak (elmélet és gyakorlat): - általános pszichológia - fejlődés
pszichológia - személyiségpszichológia - szociálpszichológia - gyermek- és ifjúságvédelem
- mentálhigiéne
b) oktatáson kívüli szakmai tevékenység:
- szabadinterakciós személyiségfejlesztő csoportvezetés
- kommunikációs készségfejlesztő tréningcsoport vezetése - konfliktus kezelő készségfejlesztő
tréningcsoport vezetése - pedagógiai esetmegbeszélő csoportvezetés - vezetési készségfejlesztő
csoportvezetés - egyéni pszichológiai tanácsadás
Tudományos tevékenység (1976--):
a) kutatómunka:
- A pedagógiai pályaorientáció vizsgálata középiskolások körében (19761978)
- Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon (1980-1984)
- A tanítói alkalmasság vizsgálata (1985-1994)
- A tartalmilag megújított négyéves tanítóképzés kísérlete (1988-1992)
- A kísérleti négyéves tanítóképzés hatás- és beválás vizsgálata (1992 -
1993)
b) tantervkészítés:
- Nevelési alapismeretek c. fakultatív középiskolai tárgy tanterve (1977)
- Pszichológia tárgy tanterve a tanítóképzők számára (1980)
- Pszichológia tárgy tanterve az óvó-, tanító- és tanárképző főiskolák számára
(1986)
- Kísérleti négyéves tanítóképzés pszichológia tanterve (1988)
- Pedagógusképző főiskolák pszichológia tantárgycsoport programjai (1995)
c) publikációs jegyzék
- Keményné Pálffy Katalin: Nevelési alapismeretek a középiskolák III. osztálya számára
I. (jegyzet). Budapest, 1977. OPI, 240 old.
- Keményné Pálffy Katalin: Szociálpszichológiai alapismeretek (jegyzet). Budapest,
1978. BTF kiadványa, 86 old.
- Keményné Pálffy Katalin - Fábián Zoltán - Gledura Lajos - Tordáné Hajabács
Ilona: Nevelési alapismeretek a középiskolák III. osztálya számára (ideiglenes tankönyv).
Budapest, 1982. Tankönyvkiadó, 139 old.
- Keményné Pálffy Katalin - Ungárné Komoly Judit: A tanítói alkalmasság vizsgálata
a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán. Magyar Pszichológiai Szemle 45. köt. 4. szám.
Budapest, 1989. 311-329. old.
- Keményné Pálffy Katalin: A kísérleti négyéves tanítóképzés hatás- és beválás
vizsgálata (In: Budapesti Tanítóképző Főiskola Tudományos Közleményei 14.sz.)
(szerk.: Bollókné Panyik Ilona). Budapest, 1993. BTF, 101-125. old.
- Keményné Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába (tankönyv) (kilencedik kiadás).
Budapest, 1999. Nemzeti Tankönyvkiadó, 152 old.
Szakmai - közéleti tevékenység:
- Magyar Pedagógiai Társaság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szakosztály tagja (1969--)
- Magyar Pszichológiai Társaság tagja (1976--)
- Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődés- és Neveléslélektani Szekció Vezetőségi
tagja (1988-1994)
- Magyar Pszichológus Kamara tagja (1985--)
- M.M. Országos Pszichológiai Szakmai Bizottság tagja (1980-88)
- Országos Tudományos Diákköri Tanács Szakmai Előkészítő Bizottság tagja
(1987-95) - Országos Tantervfejlesztő Bizottság Pszichológiai Szakmai Bizottság vezetője
(1994
1995)
Kitüntetések:
- Kiváló munkáért (OM 1986.)
-György Júlia emlékplakett (Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekvédelmi Szakosztálya
kitüntetése) |