|
Szövetkezeti falu (moshav shitufi) a tengerparti síkság déli
részén, 5 kilométerre Askelon városától, a Gázába vezető út mentén.
A falu neve szimbolikus (áttörőket jelent), miután ezen a környéken
sikerült a CAHAL-nak (Zsidó Hadsereg) 1948-as Függetlenségi
háborúban áttörni az egyiptomi hadsereg vonalait és visszavonulásra
kényszeríteni. Az ellentámadásban a CAHAL kiűzte Faruk király
Egyiptomi Királyi Hadseregét a palesztin mandátumú területről.

A települést 1949-ben alapították magyarországi, romániai és erdélyi
holokauszt túlélők és leszerelt katonák, új olék, a Barbara nevű
elhagyott település helyén. A falu első elnevezése Barbarit volt.
1954-ig a település kibuc volt, azóta mezőgazdasági szövetkezeti
falu. A település a HAOVED HACIONI (Cionista Dolgozó) centrum
ideológiai áramlatához tartozik. A pártnak az ifjúsági csoportjával
a NOAR HACIONI-val együtt (1931-ben alakult Budapesten) több száz
felnőtt és fiatal tagja volt Budapesten 1945 - 1949 között, a
cionista pártok feloszlatásáig.
Ma Mavkiimnek 380 lakosa van. 2006-ban a falu befogadott a
palesztinoknak átengedett Gázai-övezetből áttelepült 25 családot. A
családok elhagyott településeit (Peat Szade, Rafiah Jam és még
kilenc virágzó település) a kivonulás előtt a hadsereg lerombolta. Mavkiim új
lakóinak házakat építettek és jelentős állami támogatással
megművelendő mezőgazdasági területhez juttatták őket.

Egy befogadott család a Gázai övezet kitelepítettjei közül
A település területe 3500 dunam volt, manapság az állami
támogatásokkal kapott földekkel gyarapodott. A lakosok nagy része
mezőgazdasági termeléssel, ezen belül főleg gabona-termesztéssel,
tehenészettel és baromfitenyésztéssel foglakozik. Többen dolgoznak a
településen kívül.
Az évek során más országokból érkező olék és szabrék is otthont
találtak Mavkiimben.
Eliezer Slomovits
|