18. BEIT KAMA

  

 

A Beit Kama kibuc a Negev északi részén fekszik, a Bne Simon körzetben (ez a régió a bibliai korban a Simon törzs területéhez tartozott), a Kiryat Gatt és Beer Seva városokat összekötő országút mellett, 20 kilométerre északra Beer Seva városától. A Hasomer Hacair országos kibuc-szervezethez tartozik.

A kibuc neve szimbolikus, Jesájá próféta könyvében a 17. fejezet 5. mondata szerint: „… és olyan lesz, mint mikor az arató begyűjti az álló gabonát és karjával learatja a kalászokat, és olyan lesz, mint aki kalászokat szed a Refáim völgyében.” A lábon álló gabona jelentése héberül kámá.

A kibuc nevének egy másik magyarázata is van: az első ház/település. Ugyanis a múlt század 40’-es éveiben, a Függetlenségi Háború után, Beit Kama volt az első kibuc ezen a vidéken.

Fiatal holokauszt túlélők 1946-ban egy nagy létszámú Somer csoportot alapítottak Magyarországon. Alijázásuk után – 1949-ben – létrehozták ezt a kibucot. Nagy bátorság, odaadás és Erec iránti hűség kellett ahhoz, hogy az akkori időkben egy fiatalokból álló csoport a Negev sivatagban telepedjen le. Az évek során a magyar kibuc további - Lengyelországból, Franciaországból, Argentínából érkezett - somer-csoportokat fogadott be, és jöttek izraeli szabrék is.

A kibuc területe 15500 dunám, a kibucban 200 kibuctag család lakik, rajtuk kívül jónéhány nem kibuctag lakosa is van. Az itt élők sokrétű mezőgazdasági tevékenységet folytatnak: gabonatermesztés, narancs és zöldség ültetvények, baromfitenyésztés és tehenészet. Fejlett ipar is van a kibucban, fém gyártmányok, irodai eszközök, orvosi készülékék, műszerek előállításával foglalkoznak. A településen gumigyár is működik.

A kibucot bővítik, modernizálják. 2006 óta házakat, lakásokat építenek eladás és bérbeadás céljából. Nagy az érdeklődés, mivel mindez mérsékelt áron történik.
A kibucban nagy étkezde és sportklub is van. Kulturális és szociális létesítmények, sport és tornaterem, uszoda, könyvtár-olvasóterem, orvosi rendelő és klinika, fogorvosi rendelő, gyógyszertár, bevásárlóközpont, sportpályák, formális és nem formális oktatási intézmények működnek a kibucban.

Ma a kibucból autóbusszal már 15 perc alatt el lehet jutni Kiryat Gattba és Beer Sevába, és 20 perc alatt Beer Sevában található Ben Gurion Egyetemre, a Szoroka Kórházba illetve a Negev bevásárlóközpontba.

Kama központjából gyorsjáratú buszok mennek Tel Avívba és Jeruzsálembe is.

A kibuctól délre áll egy emlékmű, a Függetlenségi Háborúban (1948-49) a Negevben elesett .JIFTAH/PALMACH zászlóalj katonái emlékére.

Nagy természetvédelmi terület (Churvá Pórá) van a kibuctól északra, egyik része kopár, sziklás terület, másik része fűvel, virágokkal és egyéb növényekkel borított rész, mely tavasszal virágpompába öltözik.

A településen a magyar nyelvű látogatókat igen szívélyesen fogadják.

Eliezer Slomovits

Vissza