ZÁRÓVIZSGA
A ZSIDÓ KÖZÖSSÉGSZERVEZŐ ÉS
A ZSIDÓ LITURGIKA SZAKON

Intézményünk történetében először rendezett közösen záróvizsgát a Zsidó Közösségszervező és a Zsidó Liturgika szak 2016. június 16-án A záróvizsga elnöki tisztét Dr. Tamási Balázs, mb. könyvtárigazgató látta el, valamint érdeklődő jelenlétével megtisztelte Prof. Dr. Schőner Alfréd rektor-főrabbi is.

A Zsidó Közösségszervező szakon két végzős hallgatónk, Tarsoly Klaudia és Gémes Dávid adott számot tudásáról, tudásukat a záróvizsga végeztével Sommer László docens és Szépkuti László egyetemi oktató értékelte.

A Zsidó Liturgika szak végzőse, Budai Miklós vizsgáztatói Dr. Kerekes Béla főkántor docens, Szerdócz Ervin és Dan Daniel rabbi voltak. A hallgató a nagy múltú velencei zsidóságról készített szakdolgozatát mind konzulense, Dr. Peremiczky Szilvia, mind a két opponense, Dr. Fényes Balázs és Szerdócz Ervin nagyra értékelte

Hallgatóink nemcsak a zsidó közösségszervezésbeli, ill. liturgikus jártasságukról győzték meg a bizottságot, hanem tételeik ismertetéséből, a szakdolgozat védésekor elhangzott vélekedéseikből egyértelműen kitűnt a zsidó vallás és kultúra, a zsidó közösség iránti őszinte elkötelezettségük.

A három vizsgázó közül két hallgatónak került az oklevelébe a "kiváló", egy hallgatónak a "közepes" minősítés.

Mindhármuknak, továbbtanulásukhoz, munkálkodásaikhoz az Örökkévaló áldását kérve, szívből gratulálunk!


Sommer László és Kárpáti Judit, szakfelelős

2016.06.16