Ausch Klára:
Ajándékba kaptam az életet |
Az
idő múlásával arányosan nő a vészkorszakra való visszaemlékezések, beszámolók
száma. Ezekhez csatlakozik a kecskeméti BT-Press kiadásában megjelent Ajándékba
kaptam az életet című könyv, amely Ausch Klára, egy 16 éves lány feljegyzéseit
tartalmazza Auschwitzból.
Története szomorúan ismerős: a nagykanizsai polgári család a második magyarországi
deportáló vonattal érkezik a haláltáborba, ahol édesanyja és rokonai többsége
azonnal gázkamrába megy, ő fegyvergyári munkára kerül, tetovált rabszáma 80673.
Ettől az időponttól kezdve a diáklány egyetlen törekvése és lehetősége a
túlélésért vívott harc, amelynek sikere -mint a könyv címe hangsúlyozza a
legnagyobb ajándék, amelyet kaphat az emberek által megteremtett pokolban.
Kétségbeesett napi küzdelmében egyetlen személy segítségére számíthat,
nagynénje végig vele van, együtt élik meg a felszabadulást. Nincs
lágerszolidaritás, ember embernek farkasa, csak saját életét próbálja menteni. 8
és fél hónapot tölt Auschwitzban, a krematórium mellett, látják a lángokat érzik
az égett hús szagát. Januárban kiürítik a lágert, halálmeneteken keresztül
Németország belsejében találkoznak a szovjet csapatokkal. Öröme nem felhőtlen, a
szép fiatal lány nagyon nehezen tudja elkerülni a katonák erőszakosságát, nehezen
jutnak haza, ahol a nagy családi ház egyetlen kis szobáját kapják csak vissza.
Már 1945 májusában elkezdi leírni a velük történeteket, talán ez adja írásának
frissességét és hitelességét. Döbbenetes, amikor beszámol a magyar zsidók
jóhiszeműségéről és hiszékenységéről, akik úgy szállnak fel a marhavagonba,
hogy Gödöllő környékére mennek mezei munkára. Még a haláltáborban is
reménykedik anyja életben maradásában. Hálásan emlékezik meg arról a kevés
fogolytársról, akik valamelyest segítettek a gyereklánynak. Identitása nem sok, az
először hallott jiddist furcsa keveréknyelvnek érzi.
Utószóban értesülünk további életéről, olvashatjuk egy későbbi levelét, amely
sorstársai érzéseit is tükrözi: " Egyikünk sebe sem tudott igazán
begyógyulni, bárhogy is folytattuk az életünket...Igazán boldogok nem lehettünk és
a MIÉRT végigkísérte az életünket."
Megérdemli, hogy elolvassuk feljegyzéseit!
Róbert Péter |