Vissza

Az út szélén

Holokauszt-életek 1

Új sorozat indul a Múlt és Jövő kiadónál, Holokauszt - életek címmel. Az első kiadványban Kádár pál, Terner Kornélia és Fodor-Wieg Julia tesznek vallomást sorsukról, elsősorban arról ami 1944-45 vészterhes esztendejében velük történt - és annyi társukkal.

Az első írás igazában nem Kádár Pálról, hanem édesapjáról szól, egy áldozatkész, köztiszteletben álló falusi orvosról, aki "körgyógynapszámosként" egész életében csak jót tett, mégse kerülte el a zsidó sorsot. Állítólag falubeli gazdák felajánlották elrejtését, de az ízig-vérig becsületes, egész életében törvénytisztelő, volt frontharcos, nem fogadta el. Feleségével együtt veszett oda a haláltáborban. Sovány vigasz, hogy a településen utca van róla elnevezve.

Terner Kornélia szintén vidéki környezetben él - amelyet az előző visszaemlékezéshez hasonló hűséggel mutat be - vagyonos családjával. Ő már érzékeli helyzetük romlását, hiába jótevője nagyanyjuk a falú szegényeinek. Gyerekként bántalmazzák, a nagyobbaktól értesül a kirekesztés jelenségeiről, amelyek eltörpülnek Auschwitz - gyermekfejjel megélt -szörnyűségei mellett. Hazavergődve ellenséges a fogadtatás. Ennek ellenére összeszedi magát, orvos lesz, a lelki seb azonban nem gyógyul. Részletesen ír erről, az antiszemita megjegyzésekről, a továbbélő előítéletekről, ezekre iskolai példákat is hoz. Talán ez az oka, hogy életútja "szélén", ahogy a címben írja, olyan szomorúan néz vissza az eltelt időre.

Egész máshonnan indul a harmadik életrajz-író. Fodor-Wieg Julia gazdag fővárosi (budai!) úrilány, katolizált szülei egészen a megszállásig megóvják a sérelmektől, utána már sem őt, sem magukat nem tudják megmenteni az üldöztetéstől. Nagyapja, a gazdag vállalkozó építi az Újlipótvárost, ahol ún. védett házban nyomorognak, majd a 7 éves kislány is bujkálni kényszerül. Az ostrom eseményei után néhány évig még tart a polgári élet szegényesebb változata, de a diktatúra nem fogadja be, sok minden megpróbál 1957-es kivándorlásáig.

Három ember, három sors - csak a "származásuk" közös, és ez elég ahhoz, hogy meghatározza életük folyását. Egyéniek és tipikusak egyszerre, még a bőséges fényképanyag is ezt a hitet erősíti az olvasóban, az arcok olyan ismerősek, mintha már láttuk volna őket valahol. Nem ismerik egymást, s mégis: írásaik mintha egy nagy elbeszélés részletei lennének.

A most induló sorozat ezeket a részleteket tárja fel és őrzi meg a történelem számára. Természetesen a hangsúly a holokauszt meghatározó, szörnyű élményén van, de az illetők további életútjának vázlata is tanulságos.

Világszerte adnak ki ilyen sorozatokat, olyan tájakon is, ahol nem történt meg "a XX. század botránya".

Magyarországon is indokolt egy ilyen irodalmi vállalkozás!

Róbert Péter