Vissza

Az askenázi kultúra ezer éve

Nehéz feladatot vállalt a Kalligram Kiadó közreadva a zsidóság többségét kitevő és történelmét, szellemiségét alakító csoportjának monográfiáját. Attól az időtől kezdve, hogy a Karoling korban zsidó közösségek jelennek meg a Rajna mentén (már a római uralom alatt éltek itt zsidók, de a könyv ezekkel nem foglalkozik) eljut a jelenig, amelyben ez a kultúra már bizonyos mértékig csak a hagyomány része. Útján érdekes kitérőket tesz, barátságos és kevésbé kellemes tájakon halad keresztül, néha útvesztőbe is kerül, felkelti az olvasóban a meggyőződést, hogy az útnak nincs vége.
Napjainkra, amikor a különböző diaszpórabeli zsidó létformák -szefárd, askenázi, keleti, orientális- közötti különbségek gyengülnek, sőt eltűnnek, az asszimiláció előrehaladt foka jellemző, de ugyanakkor Izraelben egységes zsidó nemzet kovácsolódik ki, érdemes elgondolkodnunk a zsidó kultúra sokszínűségén. Ezt teszi a több tucat szerző, akik egy-egy tanulmányban megvilágítják az askenázi világ valamely részletét számunkra. Tanulmányaik alaposak, elemző jellegűk valósággal monográfiává teszik őket a nagy monográfián belül.

Szomorú eseménnyel, a keresztes hadak rajnai mészárlásával kezdődik a bemutatás (Nagyváradról többet vittek el 1944-ben, mondta a tudós Scheiber Sándor professzor erről!), de megtudjuk a közösségek szervezeti kialakulásának teológiai hátterét, beleértve az imaszövegek illusztrációit is. Hangsúlyozza a középkori zsidónegyed és a második világháború gettójának lényeges különbségeit, előbbi autonóm közösség volt, utóbbi a halál előszobája. Tisztázza a "stadlan" fontos közvetítő és bajelhárító funkcióját, a zsidók hasznosságát az állam számára. Hoffaktorok, híres zsidó családok, mint az Oppenheimer, jelennek meg a XVII.sz.-tól. Fejedelmi jóindulat mindig ennek függvényében jelentkezik, XIV. Lajos látogatása az ünnepi sátorban összefügg a francia hadsereg lovainak beszerzésével. Az idők hozzák a változásokat: míg Mária Terézia csak paraván mögül volt hajlandó zsidót fogadni, fia már lépéseket tett jogi helyzetük javítására. Tanulmányok országonként foglalkoznak a mindennapi élettel, születés, házasság, temetés és mindenek vallási szabályozásával.
Megjelennek a máig ható zsidó mozgalmak, irányzatok, az egyes zsidó csoportok magatartása és annak rugói. Sajnos nagyon kevés szó esik hazánkról, pedig a nagy múltú -és akkor még nagyszámú - magyar zsidóság megérdemelné, még Herzl Tivadart is bécsi zsidóként említi.
Sok apró érdekesség teszi olvasmányossá a könyvet, pl. a német zsidók elnevezésének eredetéről, a lengyel gettópadokról. Nagyon alapos az orosz és szovjet rész, az író a Szovjetise Heimland egykori szerkesztője, belülről ismeri a témát. (Egy-egy pontatlanság azért előfordul, pl. Borohovot, a cionista szocializmus megalapítóját Borosovként említik.)
Sok statisztika támasztja a migráció bemutatását, itt megtudhatunk egyes területekről sajátosságokat, pl. az amerikai kivándorlás szerepe Antwerpen zsidó közössége kialakulásában. Nagyon nagy súlyt fektet a jiddis sajtó és kultúra bemutatására, nem feledkezve meg a színházról és képzőművészetről. 
Érvényesül Dubnov mondása, hogy a zsidó történelemről szóló művek a világtörténelmet mutatják be, itt minden fejezet egyúttal világszemle is, országonként követi a szétszórt zsidó nép sorsát. Elemzi az USA tömegbevándorlását, kitér a mellékirányok (Nyugat-Európa, Kanada, Latin -Amerika) felé. Utóbbinál egyaránt láthatunk mezőgazdasági letelepítési kísérletet és belső küzdelmet a leánykereskedelem ellen.

Az eddigieknél elvontabb és elméletibb jellegű a Filozófia és vallás című IV. rész, ami nem jelenti azt, hogy adós maradna az állításait alátámasztó nevekkel, adatokkal. Szellemi-vallási áramlatokat, mint a kabbala és a haszidizmus foglal össze és tömörít közérthető formában. Régiónként regisztrálja a "zsidótudomány" helyzetét, eredményeit, számon tartva korabeli, ma már elfeledett szellemi műhelyeket, mint a YIVO, vagy a 20-as évek szovjet zsidó kutatásai. Új jelenségeket térképez fel, különös tekintettel a szekularizáció terjedésére, figyelmeztetve annak veszélyére: "...ha valaki teljesen elszakad minden hagyománytól és mindenfajta vallásosságtól, akkor abba a kínos helyzetbe kerül, hogy zsidó identitás nélküli zsidó lesz belőle." Korszakokra (Askenáz I -IV.) osztja a gyökérvesztés és meghonosodás periódusait, megállapítva azt a furcsa tényt, hogy a jiddis nyelv a várakozásokkal és jóslatokkal ellentétben térvesztése -amelyben a holocaust a legnagyobb bűnös - dacára egyáltalán nem hal ki. Nemcsak izraeli ultraorthodox körökben uralkodó nyelv, de meglepő módon New Yorkban több zsidó anyanyelvű kisiskolás van, mint háromnegyed évszázada.
Terjedelmes V. Fejezete Nyelv, irodalom és művészet címen valóságos irodalomtörténeti monográfiát ad, amely felöleli a jiddis irodalmat a XVI.sz.-tól napjainkig, az újhéber nyelven alkotókat és - igaz, hogy röviden - a nem zsidó nyelvű zsidó irodalmat, de tanulmányt olvashatunk benne a jiddis filmről is, amelynek Amerikában és Lengyelországban milliós közönsége volt. Kitér az addig nem elemzett askenázi zene sajátosságaira, beleértve a kapcsolatot más muzsikákkal.
Befejező tanulmánycsoportja az askenázi kultúrát ért halálos csapás, a -"hrbn" néven emlegetett -holocaust esszészerű elemzése, nem is annyira történelmi tárgyalás, mint inkább az utólagos viták és az áldozatok reagálásának vizsgálata. Erőteljes a Sztálin-korszak bűneinek elítélése, az egyes országok vizsgálata itt is mellőzi Magyarországot. (Kevés említésünk sem mindig hibátlan, az Új Élet helyett Új Keletet ír egyszer. 
Minden fejezet végén megtalálható bibliográfia segíti a további tájékozódást, a kötet végén a szerzők névsora munkásságukat is feltünteti. Nagyon hasznos a héber és jiddis szavak, kifejezések kislexikona, amely az aggádától a váádig szedi betűrendben a nem mindenki által ismert fogalmakat.
Jó segédeszköz a könyv a zsidóság kutatóinak, érdekes olvasmány az érdeklődőknek!

Róbert Péter