Giorgio Pressburger, az Olasz Kulturális Intézet igazgatója éveken át ismert alakja, joggal mondhatjuk jelentős tényezője volt a nyolcadik kerület, sőt a főváros szellemi életének. Józsefvárosi fiatalemberként az 1956-os forradalom leverése után került Olaszországba, ismert író lett, kulturális diplomataként tért vissza szülővárosába, amelyet - különösen szűkebb pátriáját, a kerület Körúton túli színes, érdekes világát - soha sem felejtett el.

Szép bizonysága ennek a Múlt és Jövő Kiadónál nemrég megjelent A zöld elefánt című, testvérével közösen írt könyve, amelyben emléket állít családjának, a régi Józsefvárosnak, a régi Budapestnek, a magyar történelem egy korszakának.

Jom Tov (a név magyarul "jó napot" jelent) a Teleki téri zsidó kereskedő a XIX. század végén (majdnem múlt századot írtam, pedig hol van az már!) különös álmot lát egy zöld elefántról, amelyik megjelenik a józsefvárosi bérház udvarán, ormányával elér a harmadik emeletig és szavak nélkül - hiszen csak trombitál, ahogy egy elefánthoz illik - nagy dolgok eljövetelére, figyelmeztet a családban és a világban.
Jom Tov életében már semmi rendkívüli tettre nem kerül sor, de az álom tovább száll Izsák fiára, aki tőle telhetőleg igyekszik eleget tenni a jövendölésnek.
Sajnos a történelem gyakran közbeszól: gazdasági válság, háború, zsidóüldözés, kommunista diktatúra - valami mindig megakadályozza a szép remények valóra váltását... Belenyugszik, mit tehet mást: "Én nagy vagyok. De az idők kicsik" - vonja le a szomorú következtetést, a Teremtő pedig egy új álomban a következő generációra, Izsák fiaira örökíti a küldetést.

Ők 1956-ban elhagyják Magyarországot, az ikrek egyike a titok birtokosa, aki nehezen fogadja küldetését, de végül megbékül sorsával.

Érdekes alkotás a Pressburger testvérek könyve. Családtörténet, bizonyos misztikus, vallásos elemek keverednek benne történeti eseményekkel. Zsidó vonatkozásokat éppúgy megtalálunk benne, mint sajátos pesti - elsősorban józsefvárosi - színeket, ízeket, de nem nélkülözi az általános emberi tanulságokat sem.

Furcsa szituációk váltogatják egymást a lapokon. Zsidó főhőse egyszer csak a "Vatikán árnyékába", Róma városába, a pápa közelébe kerül, a magyar történelem forgószele szétdobálja a szereplőket a világon, Amerikát is megjárják.

Kisebb dologban néha nem pontos az írói emlékezet: az első világháború kitörésekor még nem vonulhattak páncélosok a józsefvárosi utcákon (erre várni kellett néhány évtizedet, akkor annál bőségesebben, ld. 1956!), a második világháború után nem voltak amerikai járőrök Budapesten, legfeljebb orosz "patruj", pedig a lakosság szívesebben látta volna, még ha négereket is.

Külön erénye a műnek a sorokon és a néha tragikus eseményeken is áttündöklő csendes jó kedély, amely pl. a munkatábor számára is vidám indulót fabrikál.

Ez az optimizmus ad esélyt a túlélésre, a rossz elviselésére!

Róbert Péter