Naftali Kraus:
Jeremiás: az
első holokauszt prófétája
|
JEREMIÁS,
AZ IGAZMONDÓ
Gondolatok Naftali Kraus új könyvéről
A templomba járó hívő ember számára nem ismeretlen Jeremiás neve. Átérezzük
megrázóan szép költeményét a Siralmakat, amelyet földön ülve olvasunk minden
év Áv hónap 9.-én. Ros Hásáná második napján a Tóra olvasás utáni prófétai
szakaszban vigasztalást nyújt "Ráchel siratja fiait" idézetéhez a folytatás,
az Örökkévaló mondja: "Hagyj fel a sírással, ne könnyezzenek szemeid...
visszatérnek fiaid az ellenség földjéről, van reményed a jobb jövőre."
Megcsodáljuk Jeremiás optimizmusát egy másik háftóra recitálásánál, amikor
az őrség börtönébe zárva földet vásárol Anatot városában a káldeusok által
megszállt területen. Mert hirdeti, "fognak még házat, szántóföldet és szőlőt
vásárolni ebben az országban." Üzenete a száműzöttekhez mindennapos igéinkké
vált. Ezen mondattal lentebb részletesen foglalkozunk.
Kb. ennyi, amely általában eljut hozzánk a próféta munkásságából. Értékes
könyvét ha el is kezdjük olvasni, a kifejezések bonyolultsága, valamint a
háttér, a körülmények ismerete nélkül, igen nehéz olvasmány. Ezért kell
örömmel köszöntenünk Naftali Kraustól az Ősi forrás sorozatának immár 18.
kötetét, amely Jeremiás életét (amennyit tudni lehet belőle) és gazdag
munkásságát ismerteti. A cím - Jeremiás, az első holokauszt prófétája - talán
vitára ad alkalmat. Egy kiváló történész szerint a holocaust semmivel össze
nem hasonlítható, egyedi borzalom. Az oka a Teremtő titkai közé tartozik. Ez
valószínűleg így is van, azonban itt másról van szó. A héber cím Háchurbán
hárison, az első pusztulás, (vagy inkább pusztítás) a megszokott megnevezést
jelenti. A fordítás a címtől kezdve a könyv végéig arra törekszik, hogy a
szöveg a mához szóljon. Jól megértse az olvasó. El tudja képzelni, hogy
miről is van szó. Mert számos mozzanat emlékeztet a történelmileg ismert
"tegnapi" eseményekre. Például azon mondat "annyi lesz a halott, hogy nem
lesz hová temetni" - kinek ne juttatná eszébe például a pesti gettót. Vagy:
"Minket nem deportálnak, mert különbek vagyunk, mint akiket már máshonnan
elvittek". Önáltatás bizony-bizony, elhangzott itt a Kárpátok mentén nem egy
szájból.
Ha összehasonlítjuk Naftali Kraus fordítását a korábbiakkal, az előbbiek
nemes veretűek, híven követnek egy bibliai stílust. Szerzőnk, ha úgy
tetszik, prózaibb, de érthetőbb. Kétféleképpen is segíti az olvasót.
Jeremiás szövegét nyomdailag megkülönböztetett betűkkel kiegészíti a jobb
követhetőség érdekében. Másrészt bő magyarázatokkal ismerteti a történelmi
hátteret, az adott szituációt. Hangsúlyozza ugyan, hogy Jeremiás nem
históriát írt, mégis képet kaphatunk az első Szentély pusztulásának
előzményeiről, magáról a tragikus eseménysorozatról és az ország lakosainak
sorsáról. Természetesen a magyarázó szöveg segítségével. Arra is választ
kapunk, hol volt elviselhetőbb a gálut (a szétszórattatás) Egyiptomban vagy
Babiloniában.
A próféta életéről néhány adat: Anatotban született, valószínűleg i.e.
644-ben. 24-25 éves ifjú kohanitaként érte az Örökkévaló kiválasztása, a
parancs, hogy kiáltson a népre. Szabadkozott, tapasztalatlanságára
hivatkozott, de mennie kellett. Családja, felesége nem volt. Barátja sem,
csak Nérija fia, Báruch maradt hűséges társa. Egyszer hazalátogatott
Anatotba, de ott sem látták szívesen a prófétát. Meg akarták mérgezni.
Követelték, hagyjon fel a jövendöléssel. Szolgálta Josijáhu királyt, az igaz
embert, aki elesett egyiptomi kardtól a meggidói csatában. Sajnos nem
hallgatott Jeremiás tanácsára, hogy ne avatkozzék be a fáraó hadjáratába,
mert az nem Júdea ellen irányul.
A király utódai, bár nem emelték államvallássá a Báál kultuszt, de
elterjedését nem akadályozták meg. Sokan a nép közül titokban imádták a
bálványokat. Jeremiás ez ellen határozottan állást foglalt. Szót emelt a
szociális igazságtalanságokkal szemben is. Nem tartották be a szombat évet,
a Smitát, amikor a rabszolgákat fel kellett volna szabadítani. Ez nem
tetszett a gazdáknak. Politikai felfogása eltért az uralkodók körének
felfogásától.
Jeremiás nem szerette Babilóniát, megjósolta vesztét, amikor a könyv végén
számba veszi Júdea ellenségeit. De a Babilóniával szembeni ellenállást nem
találta aktuálisnak. A reálpolitika híve volt, mert Egyiptom szerinte törött
nádszál, segítséget remélni tőlük nem érdemes, nem lehet, nem szabad.
Megjövendölte a próféta, hogy a Nebukodnecár elleni lázadás Jeruzsálem
pusztulását, a Szent Hajlék romhalmazzá válását okozza. Nem hittek neki. Az
ál-prófétákat, a bértollnokokat díjazták. Akik szerint a vezetők, ha úgy
tetszik, a nacionalisták járnak a helyes úton, minden jó lesz, minden úgy
szép, ahogy van. Jeremiás áruló. Halálra is akarták ítélni, a bölcs Vének
mentették meg az életét. Üzenetével sem értettek egyet, amit, mint már
említettük, a száműzöttekhez intézett. Pedig ezen megállapítások mind a mai
napig érvényesek. "Építsetek házakat, lakjátok be őket, ültessetek kerteket,
és egyétek gyümölcsüket, házasodjatok meg, szülessenek fiaitok, lányaitok,
fáradozzatok azon városnak (országnak) a békességén (jólétén) ahová
száműztek benneteket és imádkozzatok érte az Örökkévalóhoz, mert a
békességüktől függ a ti békességtek is".
Teljes igazság. Hiszen ha egy országban a gazdasági helyzet stabil, az
emberek boldogulnak, a gyűlöletnek kevesebb a talaja. Különben az ember
alkotásra termett, munkájával lesz a Gondviselő alkotótársa. Ezért
imádkozunk minden nap: "kezünk munkája legyen maradandó."
De az is igaz, hogy a kor és sokszor az utókor hálátlan és feledékeny.
Józsefnek is elfelejtették, hogy megmentette az éhségtől Egyiptomot, sőt a
fél világot. Közelebbi példát idézve: Újpestet, Óbudát, Csepelt gyárnegyeddé
igen nagy százalékban zsidók tették. Infrastruktúrát, munkahelyeket,
lakásokat, iskolákat, kultúrházakat és kórházakat telepítve. A különböző
izmusok idején az alkotókat faji okokból üldözték vagy osztályidegennek
minősítették, bujdoshattak vagy elhurcoltatásban volt részük.
Visszatérve Jeremiás történetére, mivel minden körülmények között, bármilyen
nehéz is volt a sorsa, megmondta az igazat, egyre több ellenséget szerzett
magának. Pedig amikor hosszan tartó aszály sújtotta az országot, imádkozott
az esőért, amikor kellett, akkor vígasztalt. Mégis az őrség parancsnoka
azzal vádolta, hogy az ellenséghez akar szökni, és nem közönséges börtönbe
záratta, hanem sár-aljzatú verembe vetette, ott kínlódott éhen-szomjan.
Cidkijáhu, a jóindulatú, de gyenge jellemű király, akinél mindig az utolsó
látogatónak volt igaza, magához hozatta a prófétát és titokban tanácsot kért
tőle. A veremből kihúzni csak harminc katonája tudta.
A sok szenvedés ellenére sem lett Jeremiás hűtlen önmagához, megjövendölte a
város és uralkodójának szomorú jövőjét. Annyit kért a királytól, hogy ne
vitesse vissza a verembe. A király teljesítette kérését, az őrség
emberségesebb börtönébe záratta és meghagyta, hogy minden nap kapjon egy
vekni kenyeret mindaddig, amíg a körülzárt városba egyáltalán lehetett
kenyérhez jutni.
A próféta jövendölése megvalósult, Nebukodnecár hadai betörtek a városba,
Cidkijáhu és vezérei szökni próbáltak, elfogták őket, és törvényt ültek
felettük. Cidkijáhu király fiait a szeme láttára végezték ki, őt magát
megvakították, s fogoly lett haláláig. A lakosság jelentős részét száműzték.
Bizonyos autonómiát mégis akartak hagyni, ezért Gedáljáhut helytartónak
nevezte ki Nebukodnecár. Jeremiás Júdeában maradt, úgy érezte, ott van
dolga. Gedáljáhut figyelmeztették, hogy az életére törnek, meg is nevezték
merénylőjét, Jismáel ben Natanját. Sajnos a helytartó nem hitt hűséges
embereinek, elérte a végzete, Jismael nyolc emberével együtt megtámadta és
megölte. A nép bosszúja elől az ammonitákhoz menekült a gyilkos.
Nagyon fontos mondatokat olvasunk a könyv 227. oldalán kiemelt betűkkel.
"Összegezve: Gedáljáhu meggyilkolása a zsidó nép tragédiája volt... a
széthúzás átka hatalmába kerítette a zsidó népet, ebből a csapdából nagyon
nehéz szabadulni." A széthúzás átka... ezt a fél mondatot tízszer kellene
egymás alá leírni, talán sokan ma is elgondolkodnának rajta.
Jeremiásnak két útja maradt: vagy Babilóniába megy, vagy Egyiptomba.
Egyiptomba nem akart menni. Törött nádszálnak tekintette, a Tóra is megírta:
a rabszolgaság házába nem szabad visszamenni. Megjósolta Jeremiás, hogy
Babilóniából 70 év után visszatérhetnek a száműzöttek. Az Egyiptomban
lévőket nem kecsegtette hasonló bíztatással "onnan csak kevesen fognak
visszatérni". Akarata ellenére erőszakkal mégis Egyiptomba vitték, ahol
egyesek szerint megkövezték. Hogy kik, azt nem tudni, Jeremiás sehol nem
lehetett hűtlen önmagához. Az igazságot mindenkor és mindenhol megmondta,
ezt viszont sehol nem szeretik.
Naftali Kraus megjegyzi, ilyen prófétai könyvvel még nem találkozott, mivel
ebben jelen van az ideológia (a monoteizmus), a politika (nacionalizmus vagy
reálpolitika), és a történetírás. Ez teszi izgalmassá a művet, különösen a
20. fejezettől lebilincselő olvasmány. Naftali Kraus kiegészítő kommentárja
segítségével átérezhetjük a churbán, a pusztulás, illetve pusztítás
szörnyűségét.
N.K. újabb könyvön dolgozik, Ezékiel prófétáról kíván írni. Nagy feladat, de
bizonyára megoldja. Kívánunk hozzá erőt, egészséget.
Legyen az utolsó mondat Jeremiásé: "Az Örökkévaló ereje alkotta a földet,
bölcsessége szilárdította meg a világ alapjait, és értelme feszítette ki az
eget."
Deutsch Gábor
|