STALLER TAMÁS: MENKÜLÉS AZ EMLÉKEZETBE
A ZSIDÓ KOESTLER TUDÁSSZOCIOLÓGIAI PORTRÉJA

 

A Logos Kiadó és tulajdonos-vezetője, Babits Antal,  kedves és hasznos meglepetést tartogatott számunkra azzal, hogy Chanukára közreadta Staller Tamás új könyvét, amely Arthur Koestlerrel foglalkozik, életét és munkásságát ismerteti.

Koestler élete, maga Koestler számára is nagy kihívás és változatokban gazdag kaland volt, nemhogy a róla író filozófusnak, aki erről a nehezen megismerhető személyiségről most előttünk igyekszik fellebbenteni a fátylat.

Arthur Koestler, író és polihisztor is volt egy személyben. 1905-ben született Budapesten, német nyelven beszélő, jómódú, áskenázi magyar-zsidó családban. Az író 14 éves korában a család Bécsbe költözött.

Ez volt az az esztendő, amikor a leendő író első "misztikus tapasztalatát" szerezte, amely a későbbiekben valószínűleg serkentője lett a paranormális dolgok irá'nti érdeklődésének. Koestler különféle tudományokat és pszichológiát tanult a bécsi egyetemen, ahol egy cionista diákegyesületnek is elnöke lett.

Egy hónappal tanulmányai befejezése előtt, összetépte és elégette egyetemi index-könyvét és nem tette le záróvizsgáit, hanem Izraelbe "álijázott" (amely akkoriban brit mandátum volt). 1926-1929-ig élt az akkori Brit Mandátum területén, amelynek abban az időben angolos "rómaisággal" Palesztina volt a neve.

Először egy kibucban lakott a Jezréel völgyében, amelyet Hefcibách-nak neveztek és később Tel-Avivba költözött, majd Jeruzsálembe, ahol majdnem éhen halt.

Ez után Párizsba költözött, ahol a jó nevű Ullstein, német újság-csoport levelezője lett. Egy évvel később ugyanez az újságcég, az Ullstein, kinevezte lapjainak tudományos szerkesztőjévé, berlini székhellyel.

A kitűnő könyvből megtudjuk, hogy Koestler az újságírás mellett regényeket is írt, valamint társadalomfilozófiai és tudományos művek is kerültek ki a tolla alól.

1931-ben csatlakozott a német kommunista párthoz, majd Moszkvába, a "világkommunizmus fővárosába" költözött. Kommunista kötődését a moszkvai koncepciós perek idején, 1938-ban szakította meg. Addig behatóan utazgatott és alapos ismereteket szerzett a Szovjetunióról és az ott lakó emberekről.

Minket, Magyarországon élő zsidókat, megjelent könyvei közül, különösen "A tizenharmadik törzs" című munkája érdekel, ez érint közelebbről, minthogy a kazárok - akikkel nagy tudományos apparátussal és nagy felkészültséggel ez a műve foglalkozik - részt vehettek a magyar honfoglalásban.

A könyv arról igyekszik olvasóit meggyőzni, hogy a honfoglaló magyarokkal együttműködő kazároktól ered az Európában élő, illetve az onnan elszármazott áskenáz zsidóság szinte egésze, s minthogy a kazárok zsidó hiten voltak, az európai zsidóság többsége nem is zsidó, hanem kazár, vagyis türk (török) eredetű, tehát olyan tévtan, mint az antiszemitizmus, alapjában téves, minthogy "szemiták" (sémi népek) Európában nincsenek is.

Ennek a nézetnek a tarthatatlansága több oldalról bebizonyosodott. A legfőbb bizonyítékok között szerepel az, hogy az európai áskenáz zsidók között nem ritka a kohén és a lévi. Ebbe a törzsbe csak beleszületni lehet, az odatartozást felvenni nem. Akkor honnan van az a sok európai áskenáz kohén és lévi?

A másik érv, ami bizonyítást nyert, és szemben áll Koestler nézetével az, hogy a kazároknak csak a legszűkebb, vezető rétege vette fel a zsidó vallást és nem az egész nép.

Most, hogy a könyv alcíméhez, illetve annak első feléhez igazodjunk, ejtsünk pár mondatot Koestler zsidóságáról.

Bár Koestler szinte egész életében meggyőződéses és ezt hirdető ateista volt, de  származása és rokonsága alapján kétségtelenül zsidó. Életrajzírója, David Cesarini megjegyzi, hogy Koestler saját elhatározásához ragaszodva, nem vett tudomást zsidó származásáról.

Támogatta Izrael Állam létét, de megjegyezte, hogy az 1917-es Balfour-nyilatkozat "egyedül egy nemzet"-ről beszél, de "egy másik nemzetnek ígéri az ország egy harmadát." Biztos volt abban, hogy Izraelt sohasem fogja elpusztítani egy második Soá. Ennek ellenére ellenezte a diaszpórában fenntartott zsidó kultúra létét.

Egy interjúban, ami a London Jewish Chronicle-ben jelent meg Izreael Állam megalakulásának idején (1948-ban), Koestler kijelentette, hogy vagy minden zsidó vándoroljon Izraelbe, vagy ellenkező esetben teljesen asszimilálódjanak az őket körülvevő helyi kultúrákhoz. Az izraeli zsidó kultúrával kapcsolatban Koestler azt javasolta, hogy Izrael hagyja el a héber betűs írást és térjen át a latin írás használatára.
 

B.S.F
2008.01.08

 

Staller Tamás professzor Artur Koestlerről írt könyvével igen jelentős hiányt pótol. Ugyanis Magyarországon, eddig, a Budapesten született, majd a fél világot bejárt és végül Angliában működő és ott is elhunyt író politikai, irodalmi, filozófiai munkásságáról ilyen átfogó munka még nem látott napvilágot. Koestler hatása vetekszik az ezeken a területeken működő világnagyságokkal.

A könyv szerzője abból indul ki és ezt mindjárt az első oldalon leszögezi, hogy Koestler elsősorban író volt. Így egy szóval jellemzi, annak ellenére, hogy Magyarországon az író alatt elsősorban regényírót értenek, míg a nyugati világban a fiction és a non fiction szerzőit egyformán ebbe a gyűjtőnévbe sorolják. De Koestler esetében mégis találó az elnevezés, mert ő mindig tudósítani akar, beszámolni valamilyen megdöbbentő politikai, társadalmi, tudományos, irodalmi eseményről, új jelenségről amely a széles olvasóközönség számára érthetetlen, tele ellentmondással és csak ő tudja a megoldást, veszi észre a dolgok közötti összefüggést.

Ugyancsak feltűnő és szokatlan származásának meghatározása: "nem-zsidó zsidó! Ezt a kifejezést a Lengyelországból származó Isaac Deutscher használta elsőnek. És itt mindjárt rámutatnék arra, hogy ennek a könyvnek különös előnye és erénye, hogy részletesen ismerteti azokat az ugyancsak kiemelkedő tehetségű és jelentőségű tudósokat, írókat, történészeket, akiknek szintén rendkívüli hatásuk volt a korukra és Koestlerre, vagy neki rájuk. Deutscherrel ilyen értelemben sok közös vonásuk volt. Az 1907-ben született, tehát Koestlernél két évvel fiatalabb történetírónak a tevékenysége számos közös vonást mutat idősebb kortársával. Ő is korán leleplezte a Sztálin által irányított konstrukciós perek hazugságait és ugyancsak felfedezte zsidóellenes, antiszemita jellegüket, ahogy erről a Koestler által írt Darkness at Noon (Sötétség nappal) című könyvből is értesülhetett a világ.

A nem-zsidó zsidó meghatározás is találó volt mindkettőjükre, mert vallástalanok voltak, teljesen asszimilánsok, pusztán a környező világ minősítette őket zsidóknak. Azért volt némi különbség kettőjük között, mert Koestler 1926 és 29 között Palesztinában élt, tehát megérinti a cionizmus eszméje. De itt is a zsidó gondolkozásnak az az oldala ragadja meg, ami a Szentírás intellektuális lényege: a törvény-adás etikája. Beleértve ebbe, hogy nem lehetséges a gondolat filozófiai szinten, ha nem társul az emberiséget felvilágosítani és egyben megváltani akarással. A zsidó gondolkozás - vonja le a vele kapcsolatos megállapítást Staller professzor - ezért akar állandóan kitűnni morális példaadásával. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy ellenérzéseket vált ki háromezer éve.

Az író három könyvet is írt cionista ideje alatt az előbb említett szellemben angol nyelven. Ezeknek címei: Arrival and Departure, Thieves in the Night, Promise and Fulfilment. Már bécsi egyetemi évei alatt összebarátkozik Vlagyimir Jabotinskyvel, a Betár mozgalom vezetőjével. Nagy hatást tesz rá a cionizmusnak ez a lelkes harcosa.

Koestler képes volt arra, hogy gondolkodói, vagyis szerzői hiuságát félretéve leszámoljon egykori kommunista önmagával, ami szinte gyerekkora óta kísértette. Ez szülte legsikeresebb írását a Darknes at Noon-t. Mutatja éleslátását, hogy ezt a könyvet 1938 és 1940 között alkotta meg, amikor még a világ baloldali értelmisége lelkesedett a kommunizmusért, életét áldozta volna a Szovjetunióért. Koestler arra döbben rá, hogy a világmegváltó eszmék, ha erőszakosan megvalósítják azokat, az erőszakot magát fogják mindenhatóvá tenni. Egyben kiderül disztingváló képessége, hogy a kommunizmusban való csalódása, kiábrándulása ellenére is megmaradt baloldalinak. Zsidóságából fakad, hogy igazi célja nem a valóság törvényekben megragadható lényege, hanem az álom, amiben újrarendeződnek a dolgok.

Szellemes megállapítás, hogy Koestler is, akár az Osztrák-Magyar Monarchiában született zsidó írok valamennyien Franz Kafka köpenyegéből támolyogtak elő. Azért használja a ,,támolyogtak" kifejezést, mert ezek a zsidó írók önmaguk írói karakterét is éppoly lázasan keresték.

Koestler soha nem kapott semmiféle zsidó nevelést. Így nála a bibliai szellem személyiségfejlődése kulturális hozadékaként van jelen és nem ilyen irányú tanultsága okán.

Ugyancsak jellemző Koestlerre, hogy soha nem nyomul előtérbe. Végig megmarad szemlélőnek, jobban mondva megfigyelőnek. Nyílvánvaló, híranyagot gyűjt könyvekhez. Állandó riport keresése viszi közel Egon Erwin Kisch-hez a "száguldó riporterhez", akit nagyon tisztel és aki ugyan csak "nem-zsidó zsidó". Ezzel kapcsolatban érdekes megfigyelése Staller professzornak, hogy Kisch tulajdonképpen az Alfred Redl ezredes kémtevékenységéről írt sztorijával szerzett nemzetközi hírnevet. Az ő leleplezése kapcsán vitték filmre a történetet, de furcsa módon nem derül ki belőle, hogy Redl zsidó volt!

Fokozza az eset furcsaságát, hogy az angol John Osborn az "A Patriot for Me" című darabjában a főhős zsidó Redl-ről nem csak a kémtevékenységét leplezi le, hanem homoszexualitását is! Könyvünk írójának kutatása szerint itt lehet megfigyelni Kisch  talmudi ősöktől származó atavizmusát. A zsidó Szentírás, az "Ótestamentum" halálos bűnnek tartja a homoszexualitást, ahogy ezt a Talmud is átveszi. Tehát Kisch tudatalatti viszolygásával nem akar szembesülni Redl zsidó származásával, mint ahogy a kémtevékenysége miatt sem akar erről tudomást venni. Ugyanilyen hatás figyelhető meg Koestlernél is.

A spanyol polgárháborús események, amiben hősünk aktívan részt vett, intellektuális személyiségfejlődésének élethossziglan meghatározó szakasza volt. Innen fakadnak a későbbi vonzások, lelkesedések, választások, csalódások. Majd a mindenből való kiábrándulás és az öngyilkosság. Ezt követi 1931-es belépése a 4
Német Kommunista Pártba. A nyugati kommunista pártokban akkor nem számított, hogy ki zsidó. Találó Staller professzornak az a megállapítása, hogy "csak zsidó ember lehetett már-már hallatlanul hálás azért, hogy egyáltalán embernek nézik." Az emberi egyenlőség keresése viszi hát be a kommunista pártba. És valószínűleg a rádöbbenése, hogy a nagy Szovjetunió pártjában lábbal tiporják ezt a jogot, viszi ki onnan.

Koestler asszimiláns családjában már régen is voltak olyanok, akik lelkesedtek a szocialista, majd kommunista eszmékért. Egyébként amikor 1932-ben a Szovjetunióban járt, találkozott nagybátyjával, aki 1919-ben részvett a magyar kommünben, majd a fehér terror elől menekülve került Oroszországba. A közeli rokon lelkesen arra biztatja, hogy "emelje magasra a forradalom vörös zászlaját" Németországban. Szinte törvényszerű, hogy a nagybácsi a sztálini tisztogatás áldozata lett... Lehet, hogy ez a családi vonatkozás is segítette abban, hogy felnyílt a szeme és szinte elsőként leplezte le Sztálin és társai "náci-kommunizmusát".
Nem véletlen, hogy miért választja Koestler az 1939-ben, a második világháború kitörésének előestéjén a The Gladiators (A gladiátorok) című regényének témájául a híres antik rabszolgalázadást. Staller professzor szerint filozófiai regényről van szó. Azzá teszi a keresés dinamikája, "a sztori mögött lappangó igazság fölfejleni akarásának leplezetlen szándéka." A regény írója úgy látja, hogy az igazi történéseket a morál dialektikája mozgatja. "Kell, hogy valahol a mélyben, a lelkiekben meghosszabbított történések mögött, vagy után, az erkölcsé legyen az utolsó szó."

George Orwell, a nagy angol író, igen jó véleménnyel volt Koestlerről, ami kölcsönös volt. Mindkettőjük véleménye megegyezett abban, hogy az embereket minden körülmények között az érdekek mozgatják. Koestler sem ment ennél tovább, legfeljebb addig, hogy megengedte a hőseinek, hogy azok álmodozzanak. Hogy el ;meneküljenek a valóság elől. Ami szerinte a Bibliából kiolvasható, az az ember önfelszabadításának véres küzdelme. Úgy látta, hogy a zsidó nép kiválasztottsága folytán az Örökkévaló üzenetét van hivatva eljuttatni az emberi nemhez, minden néphez! Isten kinyilatkoztatott szándéka, hogy megszüntesse a világban uralkodó igazságtalanságot. Ebben az elembertelenedett világban az Örökkévaló a legkevésbé embernek tekintett népben -- a zsidókban - véli felfedezni "ágenseit". A Törvényt nekik nyilatkozza ki. A rabszolga-hadnak!

1976-ban jelenik meg A tizenharmadik törzs. A kazár birodalom és öröksége című könyve Koestlernek. Ebben sejtetni engedi, hogy a kazárok számára létfontosságúvá vált az egyistenhit, ha meg akarták őrizni hazájukat. A könyv megírásakor Izrael népe időben közel egymáshoz két háborút is vívott fennmaradásáért: az 1967-es "hatnaposat" és az 1973-as "Jom Kippurit". Bármennyire is igazságos volt ez a két háború, vagy akár 1948 óta minden háborúja a zsidó népnek, akkor is szennyes üzelműnek fogják megítélni.Azóta is így van ez, és mindaddig így is marad, -- állítja az író -- amíg a zsidó néppel szembeni ellenszenv meg nem szűnik.

Röviden összefoglalva; Staller Tamás: Menekülés az emlékezetbe című könyve alapján a világirodalom egyik magasan kiemelkedő alakjaként jelenik meg előttünk a Magyarországról származó Artur Koestler. Elsősorban óriási nyelvtehetség, akinek kétszer is kellett nyelvet váltani felsőfokon. 14 éves koráig magyarul beszélt és barátai elbeszélése szerint egész élete végéig verseket legszívesebben magyarul olvasott. Imádta Ady-t és József Attilát. Első váltása a német nyelv volt. Bécsben és Berlinben német nyelvű lapoknak írt kiváló riportokat. Majd 1940-től már végleg az angolra vált és ezen a nyelven írja meg nagy népszerűségnek örvendő könyveit.

Staller igen alapos kutatás és a róla szóló irodalom széleskörű feltárásával állítja elénk ezt az író óriást. Teljesen körbejárja a témát. Nem csak Koestler írásait ismerhetjük meg ebben az időutazásban az elmúlt századba, hanem számtalan Koestlerrel foglalkozó irodalmárok, írok, történészek visszaemlékezéseit, vele találkozó nagyságok irodalmi alkotásait.

Bp. 2008. március 18.
Domán István