|
|
|
STALLER TAMÁS:
MENKÜLÉS AZ
EMLÉKEZETBE
A ZSIDÓ KOESTLER
TUDÁSSZOCIOLÓGIAI PORTRÉJA |
A
Logos Kiadó és tulajdonos-vezetője, Babits Antal,
kedves és hasznos meglepetést tartogatott számunkra azzal,
hogy Chanukára közreadta Staller Tamás új könyvét, amely
Arthur Koestlerrel foglalkozik, életét és munkásságát
ismerteti.
Koestler élete, maga Koestler számára is nagy kihívás és
változatokban gazdag kaland volt, nemhogy a róla író
filozófusnak, aki erről a nehezen megismerhető
személyiségről most előttünk igyekszik fellebbenteni a
fátylat.
Arthur Koestler, író és polihisztor is volt egy személyben.
1905-ben született Budapesten, német nyelven beszélő,
jómódú, áskenázi magyar-zsidó családban. Az író 14 éves
korában a család Bécsbe költözött.
Ez volt az az esztendő, amikor a leendő író első "misztikus
tapasztalatát" szerezte, amely a későbbiekben valószínűleg
serkentője lett a paranormális dolgok irá'nti
érdeklődésének. Koestler különféle tudományokat és
pszichológiát tanult a bécsi egyetemen, ahol egy cionista
diákegyesületnek is elnöke lett.
Egy hónappal tanulmányai befejezése előtt, összetépte és
elégette egyetemi index-könyvét és nem tette le
záróvizsgáit, hanem Izraelbe "álijázott" (amely akkoriban
brit mandátum volt). 1926-1929-ig élt az akkori Brit
Mandátum területén, amelynek abban az időben angolos
"rómaisággal" Palesztina volt a neve.
Először egy kibucban lakott a Jezréel völgyében, amelyet
Hefcibách-nak neveztek és később Tel-Avivba költözött, majd
Jeruzsálembe, ahol majdnem éhen halt.
Ez után Párizsba költözött, ahol a jó nevű Ullstein, német
újság-csoport levelezője lett. Egy évvel később ugyanez az
újságcég, az Ullstein, kinevezte lapjainak tudományos
szerkesztőjévé, berlini székhellyel.
A kitűnő könyvből megtudjuk, hogy Koestler az újságírás
mellett regényeket is írt, valamint társadalomfilozófiai és
tudományos művek is kerültek ki a tolla alól.
1931-ben csatlakozott a német kommunista párthoz, majd
Moszkvába, a "világkommunizmus fővárosába" költözött.
Kommunista kötődését a moszkvai koncepciós perek idején,
1938-ban szakította meg. Addig behatóan utazgatott és alapos
ismereteket szerzett a Szovjetunióról és az ott lakó
emberekről.
Minket, Magyarországon élő zsidókat, megjelent könyvei
közül, különösen "A tizenharmadik törzs" című munkája
érdekel, ez érint közelebbről, minthogy a kazárok
- akikkel nagy tudományos apparátussal és nagy
felkészültséggel ez a műve foglalkozik -
részt vehettek a magyar
honfoglalásban.
A könyv arról igyekszik olvasóit meggyőzni, hogy a
honfoglaló magyarokkal együttműködő kazároktól ered az
Európában élő, illetve az onnan elszármazott áskenáz
zsidóság szinte egésze, s minthogy a kazárok zsidó hiten
voltak, az európai zsidóság többsége nem is zsidó, hanem
kazár, vagyis türk (török) eredetű, tehát olyan tévtan, mint
az antiszemitizmus, alapjában téves, minthogy "szemiták"
(sémi népek) Európában nincsenek is.
Ennek a nézetnek a tarthatatlansága több oldalról
bebizonyosodott. A legfőbb bizonyítékok között szerepel az,
hogy az európai áskenáz zsidók között nem ritka a kohén és a
lévi. Ebbe a törzsbe csak beleszületni lehet, az
odatartozást felvenni nem. Akkor honnan van az a sok európai
áskenáz kohén és lévi?
A másik érv, ami bizonyítást nyert, és szemben áll Koestler
nézetével az, hogy a kazároknak csak a legszűkebb, vezető
rétege vette fel a zsidó vallást és nem az egész nép.
Most, hogy a könyv alcíméhez, illetve annak első feléhez
igazodjunk, ejtsünk pár mondatot Koestler zsidóságáról.
Bár Koestler szinte egész életében meggyőződéses és ezt
hirdető ateista volt, de
származása és rokonsága alapján
kétségtelenül zsidó. Életrajzírója, David Cesarini
megjegyzi, hogy Koestler saját elhatározásához ragaszodva,
nem vett tudomást zsidó származásáról.
Támogatta Izrael Állam létét, de megjegyezte, hogy az
1917-es Balfour-nyilatkozat "egyedül egy nemzet"-ről beszél,
de "egy másik nemzetnek ígéri az ország egy harmadát."
Biztos volt abban, hogy Izraelt sohasem fogja elpusztítani
egy második Soá. Ennek ellenére ellenezte a
diaszpórában fenntartott zsidó kultúra létét.
Egy interjúban, ami a London Jewish Chronicle-ben jelent meg
Izreael Állam megalakulásának idején (1948-ban), Koestler
kijelentette, hogy vagy minden zsidó vándoroljon Izraelbe,
vagy ellenkező esetben teljesen asszimilálódjanak az őket
körülvevő helyi kultúrákhoz. Az izraeli zsidó kultúrával
kapcsolatban Koestler azt javasolta, hogy Izrael hagyja el a
héber betűs írást és térjen át a latin írás használatára.
B.S.F
2008.01.08
|
Staller Tamás
professzor Artur Koestlerről írt könyvével igen jelentős
hiányt pótol. Ugyanis Magyarországon, eddig, a Budapesten
született, majd a fél világot bejárt és végül Angliában
működő és ott is elhunyt író politikai, irodalmi, filozófiai
munkásságáról ilyen átfogó munka még nem látott napvilágot.
Koestler hatása vetekszik az ezeken a területeken működő
világnagyságokkal.
A könyv szerzője abból indul ki és ezt mindjárt az első
oldalon leszögezi, hogy Koestler elsősorban író volt. Így
egy szóval jellemzi, annak ellenére, hogy Magyarországon az
író alatt elsősorban regényírót értenek, míg a nyugati
világban a fiction és a non fiction szerzőit egyformán ebbe
a gyűjtőnévbe sorolják. De Koestler esetében mégis találó az
elnevezés, mert ő mindig tudósítani akar, beszámolni
valamilyen megdöbbentő politikai, társadalmi, tudományos,
irodalmi eseményről, új jelenségről amely a széles
olvasóközönség számára érthetetlen, tele ellentmondással és
csak ő tudja a megoldást, veszi észre a dolgok közötti
összefüggést.
Ugyancsak feltűnő és szokatlan származásának meghatározása:
"nem-zsidó zsidó! Ezt a kifejezést a Lengyelországból
származó Isaac Deutscher használta elsőnek. És itt mindjárt
rámutatnék arra, hogy ennek a könyvnek különös előnye és
erénye, hogy részletesen ismerteti azokat az ugyancsak
kiemelkedő tehetségű és jelentőségű tudósokat, írókat,
történészeket, akiknek szintén rendkívüli hatásuk volt a
korukra és Koestlerre, vagy neki rájuk. Deutscherrel ilyen
értelemben sok közös vonásuk volt. Az 1907-ben született,
tehát Koestlernél két évvel fiatalabb történetírónak a
tevékenysége számos közös vonást mutat idősebb kortársával.
Ő is korán leleplezte a Sztálin által irányított
konstrukciós perek hazugságait és ugyancsak felfedezte
zsidóellenes, antiszemita jellegüket, ahogy erről a Koestler
által írt Darkness at Noon (Sötétség nappal) című könyvből
is értesülhetett a világ.
A nem-zsidó zsidó meghatározás is találó volt
mindkettőjükre, mert vallástalanok voltak, teljesen
asszimilánsok, pusztán a környező világ minősítette őket
zsidóknak. Azért volt némi különbség kettőjük között, mert
Koestler 1926 és 29 között Palesztinában élt, tehát
megérinti a cionizmus eszméje. De itt is a zsidó
gondolkozásnak az az oldala ragadja meg, ami a Szentírás
intellektuális lényege: a törvény-adás etikája. Beleértve
ebbe, hogy nem lehetséges a gondolat filozófiai szinten, ha
nem társul az emberiséget felvilágosítani és egyben
megváltani akarással. A zsidó gondolkozás - vonja le a vele
kapcsolatos megállapítást Staller professzor - ezért akar
állandóan kitűnni morális példaadásával. Valószínűleg ez az
oka annak is, hogy ellenérzéseket vált ki háromezer éve.
Az író három könyvet is írt cionista ideje alatt az előbb
említett szellemben angol nyelven. Ezeknek címei: Arrival
and Departure, Thieves in the Night, Promise and Fulfilment.
Már bécsi egyetemi évei alatt összebarátkozik Vlagyimir
Jabotinskyvel, a Betár mozgalom vezetőjével. Nagy hatást
tesz rá a cionizmusnak ez a lelkes harcosa.
Koestler képes volt arra, hogy gondolkodói, vagyis szerzői
hiuságát félretéve leszámoljon egykori kommunista önmagával,
ami szinte gyerekkora óta kísértette. Ez szülte
legsikeresebb írását a Darknes at Noon-t. Mutatja
éleslátását, hogy ezt a könyvet 1938 és 1940 között alkotta
meg, amikor még a világ baloldali értelmisége lelkesedett a
kommunizmusért, életét áldozta volna a Szovjetunióért.
Koestler arra döbben rá, hogy a világmegváltó eszmék, ha
erőszakosan megvalósítják azokat, az erőszakot magát fogják
mindenhatóvá tenni. Egyben kiderül disztingváló képessége,
hogy a kommunizmusban való csalódása, kiábrándulása ellenére
is megmaradt baloldalinak. Zsidóságából fakad, hogy igazi
célja nem a valóság törvényekben megragadható lényege, hanem
az álom, amiben újrarendeződnek a dolgok.
Szellemes megállapítás, hogy Koestler is, akár az
Osztrák-Magyar Monarchiában született zsidó írok
valamennyien Franz Kafka köpenyegéből támolyogtak elő. Azért
használja a ,,támolyogtak" kifejezést, mert ezek a zsidó
írók önmaguk írói karakterét is éppoly lázasan keresték.
Koestler soha nem kapott semmiféle zsidó nevelést. Így nála
a bibliai szellem személyiségfejlődése kulturális
hozadékaként van jelen és nem ilyen irányú tanultsága okán.
Ugyancsak jellemző Koestlerre, hogy soha nem nyomul
előtérbe. Végig megmarad szemlélőnek, jobban mondva
megfigyelőnek. Nyílvánvaló, híranyagot gyűjt könyvekhez.
Állandó riport keresése viszi közel Egon Erwin Kisch-hez a
"száguldó riporterhez", akit nagyon tisztel és aki ugyan
csak "nem-zsidó zsidó". Ezzel kapcsolatban érdekes
megfigyelése Staller professzornak, hogy Kisch
tulajdonképpen az Alfred Redl ezredes kémtevékenységéről írt
sztorijával szerzett nemzetközi hírnevet. Az ő leleplezése
kapcsán vitték filmre a történetet, de furcsa módon nem
derül ki belőle, hogy Redl zsidó volt!
Fokozza az eset furcsaságát, hogy az angol John Osborn az "A
Patriot for Me" című darabjában a főhős zsidó Redl-ről nem
csak a kémtevékenységét leplezi le, hanem homoszexualitását
is! Könyvünk írójának kutatása szerint itt lehet megfigyelni
Kisch talmudi ősöktől származó atavizmusát. A zsidó
Szentírás, az "Ótestamentum" halálos bűnnek tartja a
homoszexualitást, ahogy ezt a Talmud is átveszi. Tehát Kisch
tudatalatti viszolygásával nem akar szembesülni Redl zsidó
származásával, mint ahogy a kémtevékenysége miatt sem akar
erről tudomást venni. Ugyanilyen hatás figyelhető meg
Koestlernél is.
A spanyol polgárháborús események, amiben hősünk aktívan
részt vett, intellektuális személyiségfejlődésének
élethossziglan meghatározó szakasza volt. Innen fakadnak a
későbbi vonzások, lelkesedések, választások, csalódások.
Majd a mindenből való kiábrándulás és az öngyilkosság. Ezt
követi 1931-es belépése a 4
Német Kommunista Pártba. A nyugati kommunista pártokban
akkor nem számított, hogy ki zsidó. Találó Staller
professzornak az a megállapítása, hogy "csak zsidó ember
lehetett már-már hallatlanul hálás azért, hogy egyáltalán
embernek nézik." Az emberi egyenlőség keresése viszi hát be
a kommunista pártba. És valószínűleg a rádöbbenése, hogy a
nagy Szovjetunió pártjában lábbal tiporják ezt a jogot,
viszi ki onnan.
Koestler asszimiláns családjában már régen is voltak
olyanok, akik lelkesedtek a szocialista, majd kommunista
eszmékért. Egyébként amikor 1932-ben a Szovjetunióban járt,
találkozott nagybátyjával, aki 1919-ben részvett a magyar
kommünben, majd a fehér terror elől menekülve került
Oroszországba. A közeli rokon lelkesen arra biztatja, hogy
"emelje magasra a forradalom vörös zászlaját"
Németországban. Szinte törvényszerű, hogy a nagybácsi a
sztálini tisztogatás áldozata lett... Lehet, hogy ez a
családi vonatkozás is segítette abban, hogy felnyílt a szeme
és szinte elsőként leplezte le Sztálin és társai
"náci-kommunizmusát".
Nem véletlen, hogy miért választja Koestler az 1939-ben, a
második világháború kitörésének előestéjén a The Gladiators
(A gladiátorok) című regényének témájául a híres antik
rabszolgalázadást. Staller professzor szerint filozófiai
regényről van szó. Azzá teszi a keresés dinamikája, "a
sztori mögött lappangó igazság fölfejleni akarásának
leplezetlen szándéka." A regény írója úgy látja, hogy az
igazi történéseket a morál dialektikája mozgatja. "Kell,
hogy valahol a mélyben, a lelkiekben meghosszabbított
történések mögött, vagy után, az erkölcsé legyen az utolsó
szó."
George Orwell, a nagy angol író, igen jó véleménnyel volt
Koestlerről, ami kölcsönös volt. Mindkettőjük véleménye
megegyezett abban, hogy az embereket minden körülmények
között az érdekek mozgatják. Koestler sem ment ennél tovább,
legfeljebb addig, hogy megengedte a hőseinek, hogy azok
álmodozzanak. Hogy el ;meneküljenek a valóság elől. Ami
szerinte a Bibliából kiolvasható, az az ember
önfelszabadításának véres küzdelme. Úgy látta, hogy a zsidó
nép kiválasztottsága folytán az Örökkévaló üzenetét van
hivatva eljuttatni az emberi nemhez, minden néphez! Isten
kinyilatkoztatott szándéka, hogy megszüntesse a világban
uralkodó igazságtalanságot. Ebben az elembertelenedett
világban az Örökkévaló a legkevésbé embernek tekintett
népben -- a zsidókban - véli felfedezni "ágenseit". A
Törvényt nekik nyilatkozza ki. A rabszolga-hadnak!
1976-ban jelenik meg A tizenharmadik törzs. A kazár
birodalom és öröksége című könyve Koestlernek. Ebben
sejtetni engedi, hogy a kazárok számára létfontosságúvá vált
az egyistenhit, ha meg akarták őrizni hazájukat. A könyv
megírásakor Izrael népe időben közel egymáshoz két háborút
is vívott fennmaradásáért: az 1967-es "hatnaposat" és az
1973-as "Jom Kippurit". Bármennyire is igazságos volt ez a
két háború, vagy akár 1948 óta minden háborúja a zsidó
népnek, akkor is szennyes üzelműnek fogják megítélni.Azóta
is így van ez, és mindaddig így is marad, -- állítja az író
-- amíg a zsidó néppel szembeni ellenszenv meg nem szűnik.
Röviden összefoglalva; Staller Tamás: Menekülés az
emlékezetbe című könyve alapján a világirodalom egyik
magasan kiemelkedő alakjaként jelenik meg előttünk a
Magyarországról származó Artur Koestler. Elsősorban óriási
nyelvtehetség, akinek kétszer is kellett nyelvet váltani
felsőfokon. 14 éves koráig magyarul beszélt és barátai
elbeszélése szerint egész élete végéig verseket
legszívesebben magyarul olvasott. Imádta Ady-t és József
Attilát. Első váltása a német nyelv volt. Bécsben és
Berlinben német nyelvű lapoknak írt kiváló riportokat. Majd
1940-től már végleg az angolra vált és ezen a nyelven írja
meg nagy népszerűségnek örvendő könyveit.
Staller igen alapos kutatás és a róla szóló irodalom
széleskörű feltárásával állítja elénk ezt az író óriást.
Teljesen körbejárja a témát. Nem csak Koestler írásait
ismerhetjük meg ebben az időutazásban az elmúlt századba,
hanem számtalan Koestlerrel foglalkozó irodalmárok, írok,
történészek visszaemlékezéseit, vele találkozó nagyságok
irodalmi alkotásait.
Bp. 2008.
március 18.
Domán István |
|
|
|