Dr. Radó Sándor magyar földrajztudós és térképész egyike volt azoknak akik nemcsak bekerültek, hanem bele is szóltak a történelembe. Svájcban működő hírszerző csoportja éveken át küldte jelentéseit Moszkvába és ezek az információk hozzájárultak a háború eredményéhez. Ezt először a hadtörténészek, később a különböző színvonalú irodalom révén a nagyközönség aránylag hamar megtudta, de sok vonatkozás háttérben maradt – egészen a legutóbbi évekig. Ezen segít Radó Sándor Dóra jelenti...újra (Radó Sándor önéletrajza kiegészítésekkel)című könyvének a Kossuth Kiadónál megjelent ötödik, bővített, javított és átszerkesztett azaz tulajdonképpen első teljes kiadása.

Trom András előszava ezt a teljességet hangsúlyozza, különös tekintettel Radó Sándor egyéni sorsára, meghurcoltatására a „hálás” Szovjetunióban 1945-1955 között. Kitüntetés helyett másfél év vizsgálati fogság várta Ljubljanka hírhedt börtönében (Wallenberg is ott szenvedett!) majd kényszermunka egy északi sóbányában.

Később került értelmiségi foglyok közé, Moszkva közelében. Amikor szabadlábra helyezték a pályaudvaron búcsúzóul a belügyesek megverték és kirabolták. Ezek után nem csoda, hogy hazajőve nem vállalta a felajánlott magas titkosszolgálati beosztást, visszatért a tudományhoz, amelyben rövidesen hazai és nemzetközi eredményeket ért el.

Az  általa készített térképek a valóságot tükrözik, nem törődve a pártközpont és a külügyminisztérium esetleges rosszallásával. Pl. Nyugat-Berlin jelzése, a két Korea ábrázolása, szocialista országok közül egyedül magyar térképek tüntették fel Jeruzsálemet izraeli fővárosként.

Magában a könyvben először látnak napvilágot a szovjet katonai cenzúra által kihagyatott részek, ezeket eltérő szedéssel jelzik, némelyik fejezet nagy részét adva. Megtudható belőlük közel 60 személy neve, akik Radót informálták vagy segítették, olvasható a „Dóra” és a moszkvai központ közötti eddig ismeretlen 45 rádiótávirat is.

Dr. Radó Sándor szegény újpesti zsidó családba született, de apja ügyes, szorgalmas kiskereskedőként polgári szintre jutván, taníttatta tehetséges fiát, sőt, mivel távoli rokonságban volt Hazai Samu altábornagy honvédelmi miniszterrel, elintézte, hogy első világháborús katonai szolgálatát az „előkelő” hajmáskéri vártüzértiszti iskolában kezdje. Innen került ezrede törzséhez, a titkos parancsok irodájához.

Érdekes módon itt találkozik a marxizmussal, egész életére baloldali lesz, amelynek következménye, hogy 1924-ben, a sikertelen hamburgi felkelés leverése után, több társával együtt Moszkvába menekült. Bekapcsolódik a nemzetközi politikába, rengeteg nevet említ, földrajzi és térképészeti tevékenysége jelentős.

Ő készít először repülési térképeket, 1932-ben Lipcsében kiadja a világ első légi útikönyvét, 1936-tól a genfi Geopress ügynökség vezetőjeként szerez nemzetközi tekintélyt. Érdekes megállapításokat tesz a zsidó nagypolgári körökről, amelyek támogatják a Hitler-ellenes tevékenységet, de csak addig, amíg az baloldalivá nem válik (Sok nevet említ).

Svájc „Európa erkélyeként” ideális terep a hírszerzésre és ezt a Vörös Hadsereg is kihasználja. Radó aggasztó híreket kap a sztálini Szovjetunióból, de nem hallgat rájuk kiépíti szervezetét a semleges országban, amely nagyon fél az esetleges német megszállástól, ezért kénytelen engedni bizonyos követeléseknek. Pl. elsötétítik az országot, hogy a Németországot támadó repülők ne tudjanak tájékozódni és sajnos nem fogadják be a fasiszták üldözöttjeit sem. Felkészülnek az ellenállásra, a hegyekben erődöket építenek és élelmiszert tartalékolnak.

Radó Genfben 1936–1944 között a Szovjetunió nyugat-európai hírszerző szervezetének vezetőjeként tevékenykedett. Az informátorok hálózatát elődje, egy szovjet női hírszerző tiszt hozta létre a 1920-as évek végén, Svájcban élő német, orosz és lengyel kommunista emigránsokból. Ennek a nőnek nevét még a 2006-ban megjelent Radó-életrajz sem közli. Az 1941-ben Radónak átadott szovjet kémhálózatot Radó tovább bővítette, hatékony szervezetbe foglalta. Információi 20 országból, főleg Németországból és Olaszországból érkeztek, áruló katonák és beszervezett civil ügynökök kiterjedt hálózatán keresztül. A kutatások Radó szervezetének legalább 60 tagját név szerint azonosították. Több ügynöke volt a német hadvezetésben, a katonai hírközpontokban, a Hadügyminisztériumban, köztük Ernst Lemmer, Ribbentrop német külügyminiszter titkárságának munkatársa (korábban a Pester Lloyd pesti tudósítója, a háború után CDU-politikus).

Jelentéseikből fény derül a Szovjetunió elleni német támadás előkészületeire, de Moszkvában nem hisznek nekik. Nagyszerűen működnek, pedig Radó Sándor nem szakképzett hírszerző, semmi ilyen iskolát nem végzett – mégis sikeres.

Rövid jelentései elsősorban katonai jellegűek, számok, adatok kavarognak bennük.

A németektől okkal tartó svájci kémelhárítás 1943 őszén lecsap Radó csoportjára. Abbahagyják a hírszerzést, lényegében majd egy évig bujkálnak.

Franciaország felszabadulása után, 1945 elején, a szovjet hírszerzés a Párizsban tartózkodó Radót, életben maradt társaival és a szovjet kémhálózat más ügynökeivel együtt „hazarendelte” a Szovjetunióba.
Radó Sándor több évet töltött különböző szovjet lágerekben, és csak 1955-ben, két évvel Sztálin és Berija halála után térhetett haza.

Ekkor értesül arról, hogy egész magyarországi rokonságát deportálták  és gázkamrában végezték!

A sokat próbált, megbízható kommunista kádert belügyminiszter-helyettessé akarták kinevezni, de ő visszatért eredeti szakmájához, a térképészethez. 1974 kiadták önéletrajzi jellegű könyvét, a Dóra jelenti-t. Ebben nem esik szó életének 1945 utáni, Szovjetunióbeli eseményeiről. Erről az első részletek csak jóval halála után, a „Dóra jelenti” c. könyv 2006-os kiadásában jelentek meg.

 

Budapesten hunyt el 1981. augusztus 20-án.

A Radó csoport jelentései a háború döntő időszakában sokkal járultak hozzá a hadi eseményekben bekövetkezett fordulathoz.

Radó Sándor professzor teljes szövegében megjelent könyve nevek, adatok, érdekes események tömegével járul hozzá a XX. század legizgalmasabb korszakában való tájékozódáshoz.