Szántó T. Gábor:
Keleti pályaudvar, végállomás |
A VÉGÁLLOMÁS
VÉGÁLLOMÁSA
Talán ez az első regény - fikció,
rengeteg valóságelemmel - amely a magyarországi cionista mozgalom sekélyes múltját,
és annál sanyarúbb létét - mármint a negyvenes évek végén és az ötvenes évek
elején - feldolgozza. Ebből a szempontból kétségtelenül úttörő munkát vállalt
magára a szerző, aki nem történelmet irt, hanem annál sokkal többet.
A bolsevista hatalomátvétel brutális jellege a cionistákat sem kímélte; azokat sem,
akik a megsemmisítő táborok, vagy a pesti gettó életben maradottait próbálták
konstruktív irányban átnevelni, gerincüket kiegyenesíteni, Izrael ősi földjére
vinni. A szalámi szeletelő böllérkés működtetői, akik nem átallottak Hortobágyra
kitelepíteni volt auschwitzi foglyokat - a cionistákat sem kímélték.
Miért is kímélték volna? A "dicső"-ben akkoriban már kiirtották a zsidó
írókat; Sztálin dühöngött, mert a fránya moszkvai zsidók nem akartak
Birobidzsánba "alijázni"; Izrael első nagykövetét, Golda Méirt, hatalmas
tömeg ünnepelte Moszkva utcáin és a kezeit csókolták, ruhája szegélyét
érintették. Ez nem hagyhatta hidegen Rákosit, a "legjobb magyar tanítványt"
sem.
Amikor Salamon Mihály elnök vezetésével a MCSZ tisztelgett nála, a zsidó Rákosi
ridegen jelezte, hogy a cionista mozgalom napjai meg vannak számlálva, majd hozzátette
"Ne gondolják azt, hogy azért, mert..."
Szántó T. könyvéből kiderül, mit is gondoltak a cionista vezetők. A marxista
sómérok egész a börtönig ragaszkodtak a fixa ideához: mint hívő zsidók, elhitték,
hogy kutyából lesz szalonna. Egyes vezetők, akik tisztán láttak, elmenekültek,
másokat, így néhány vallásos cionista vezetőt, elkapott a kommunista gépszíj.
Egy ilyenről, Friedman Benjáminról, szól a "Végállomás", amely egyben az
egykori magyar zsidóság végállomása is. Az, hogy Friedman ávós hóhérai is zsidók
- és a végén hasonló sorsra jutnak - csak a magyar-zsidó sors fintora. Ők a nyél a
midrási parabolában megrajzolt fejszében, amely az erdő fáit irtja. "Ha nem
adnátok nyelet a fejszének - nem történne semmi bajotok" - mondta a reszkető
fáknak a vas. (Börésit Rábbá, 5).
A történés szokványos, nem a Friedman család az egyetlen, amely odaveszett a
kommunista terror áldozataként, ott és akkor, amikor az "ember volt a legnagyobb
érték". Ami lüktető és ökölbeszorító, az a tragédia leírása és egy
vallásos ember őrlődése kínjában, az Ávó pincéjében. Amikor gyerekeivel
terrorizálják (sírásukat magnóra véve - a kihallgató zsidó ávós tiszt
korszakalkotó ötlete) és ő, megtörve, aláírja a kiagyalt vádpontokat - csak azon
imádkozhat az ortodox zsidó Mizrachi vezető, hogy ne ítéljék halálra, és gyerekeit
ne vegyék el feleségétől.
A túlfűtött, naturalistának ható szexuális jelenetek párhuzamosan
"futnak" a történéssel, nem tartoznak szorosan hozzá, de nem is csökkentik
annak meggyőző voltát. Szerző a Mószerben (két kisregény, 1977) is hasonló
"ars poétikát" alkalmaz; van, aki kedveli ezt, van, aki kevésbé.
A könyv felépítése meglepő, de egyben logikus is: A hős életben marad, kiszabadul,
megtört beteg ember, Izraelben él, álmai országában. Felesége meghalt, kislánya
elveszett egy sikertelen határátlépési kísérlet során. Friedman egy izraeli
kibucban megtalálja elveszett kisfiát, aki később professzor egy amerikai egyetemen
és elveszett húgát keresi, hasztalan. Pestre jár, kutatja a múltat, találkozik az
apját vallomásra bíró, majd szintén megvádolt és meggyilkolt Ávós Benedek őrnagy
feleségével, Katával és elmondják egymásnak élettörténetüket. Happy end,
végállomás.
A mellékszereplők halványak, itt-ott feleslegesek, kivéve Kustár Jánost, a volt
keretlegényt, aki egy, Ukrajnában zsidó muszosnak adott pofonért vezekel és segíti a
szerencsétlen Friedmannét. Ő személyesíti meg a becsületes, jóindulatú,
keresztény magyart, akit az egyház uszítása sem volt képes antiszemitává tenni.
Való igaz, voltak ilyenek is.
A szerző ismert költő és prózaíró, a Szombat főszerkesztője, újabban a zsidó
közéletben is szerepet vállal.
A könyvben sok héber-jiddis szó, kifejezés, fogalom van, amelyek az autentitást
emelik. Lapalji magyarázatuk korrekt.
Naftali Kraus |