Mary Gluck:
A láthatatlan zsidó Budapest
 

Mary Gluck amerikai egyetemi tanár könyvének már a címe is meghökkentő: A láthatatlan zsidó Budapest. Hiszen a magyar főváros zsidósága sohasem volt láthatatlan, inkább számarányán felül szerepet vállalt külső és belső képének, jellegének kialakításában!

Nos, a szerző - aki természetesen magyar zsidó származású - elsősorban nem a hivatalos zsidó nyilvánosságot vizsgálja, az ünnepségek, közéleti megnyilatkozások világát, bár ezek is helyet kapnak, Wahrmann Mór egy egész fejezetet, hanem ami a háttérben maradt, amiről kevesebbet beszéltek.

Megjelenik immár magyarul is kiadott könyve lapjain a békebeli híres pesti kávéházak és mulatók élete, megelevenednek a - nagyrészt zsidó - tulajdonosok, alkalmazottak és vendégek napjai-éjszakái. És mindez tudományos alapossággal, elemezve, sok lábjegyzettel, ami néha a hosszú mondatokkal lassítja az olvasást, de a rengeteg anekdota és a - nagyrészt hírlapi - illusztrációk kárpótolnak érte.

Többször bevallja, hogy a címmel ellentétben csak Pestről, hiszen a főváros másik fele az egészen más világ, hősei nem Budán éltek, csak ritkán akadt dolguk a Duna jobbpartján.

Szakít a korabeli Budapest "cizelláltan ál-histórikus" ábrázolásával, amelyet Beöthy Zsolt-idézettel szemléltet, inkább a Kiss József és Kóbor Tamás által ábrázolt városi identitást elemzi. Foglalkozik a korabeli Budapest-útikönyvekkel, azért is mert ezek nagyrészt zsidó szerzők alkotásai.

Utána két fejezet a magyar liberalizmus már észrevehető hanyatlásával - amelynek a tiszaeszlári vérvád szomorú bizonyítéka - és Wahrmann Mór ívelő pályájával ad képet Magyarország és benne a frissen egyenjogú és ezért hálából magyarrá válni siető zsidósága gyors fejlődéséről. Talán nem véletlen, hogy Wahrmann életének bemutatását a temetéssel kezdi amikor a megnövekedett zsidó öntudatot jelzi, hogy kérésükre nagyobbra cserélték a gúnyosan csak Börzevicynek titulált zsidó politikusért a parlamentre kitűzött gyászlobogót. Sérelmek ellenére "öncenzúra" és "tapintat" jellemzi a zsidóság magatartását, Ágai Adolf - akiről a 200. évfordulón nem árt tudni, hogy Arany János volt a gimnáziumi tanára - lapja a Borsszem Jankó is önkritikusan ábrázolja a zsidóságot. Karikatúráin Spitzig Icig és Steiffensteiner Salamon visszatérő figurái keményen odamondogatnak az újgazdagoknak és a maradiaknak.

Legszórakoztatóbb része a könyvnek a budapesti orfeumok és kabarék ismertetése, a szerző itt sem fukarkodik a tudományos definíciókkal, némelyik mondatát háromszor is el kell olvasni, de az ismerős helyszínek és figurák megérik a fáradságot. Nagy érdemük van ezeknek a szórakozóhelyeknek a magyar nyelv budapesti győzelmében, közönségükkel együtt váltottak nyelvet.

Ez áll az operettre is, amelyet Gyulai a drámaművészet népszerű formájának nevezett. Fellegvára a könnyű szórakozásnak a Terézváros, amelyről tévesen állítja, hogy a századfordulón csak 15.000 lakosa volt, később az Erzsébetváros is. (Lehet, hogy ezek voltak a mai romkocsmák ősei?)

Társadalmi szerepe is van a mulatóknak, "integráló és felforgató", sőt „megszűnteti a bináris "választási kényszert". (Aki kíváncsi rá hogy ezen mit értsünk olvassa el a könyvet!)

Sok meglepő ismeretre tehetünk szert, pl. a programfűzetek demokratizmusáról, Heltai Jenő mint író és szerkesztő zárja a fejezetet, ahogy lapja a Fidibusz a Borsszem Jankó korszakát és stílusát. Közismert vitája nagybátyjával, Herzl Tivadarral tükrözi a millenniumi évek magyar zsidóságának optimista álláspontját - amely később oly tévesnek bizonyult.

Utolsó fejezetének rejtélyes címe A zsidó középosztály "ruhapróbái" ennek a kisebbségnek a görcsös beilleszkedési törekvéseiről szólnak, amely a társasági viselkedés elsajátításában is jelentkezett. Hivatkozik a kor illemszabályaira, amelyek az érvényesülést segíthették elő, ahogy a gazdaságilag előnyös házasság is.

Kiss József és lapja A Hét sikeresen képvisel egy "hibrid kultúrát2, jelentősége kétségbevonhatatlan, Ignotusnak rovata volt benne, igaz, hogy Emma álnéven adott tanácsokat a női olvasóknak.

Zárszava röviden búcsúztatja ezt a világot, amely a háborúban olyan véresen omlott össze, az általa addig is gyakran hivatkozott Kóbor Tamás már a zsidók kiűzésének vízióját vetíti fel, utolsó mondatai Borsody-Bevilaqa 1935-ös várostörténetére utalnak.

Mary Gluck amerikai történész, könyvét amerikai olvasóknak írta, első kiadása angolul jelent meg, de magyar kötődése meghatározó.

Nemcsak a könyv elején megemlített szülei, de a Columbia Egyetemen őt oktató Hanák Péter professzor is segíthette a kapcsolatot Magyarország kultúrájával és történelmével, ezt jelzi Lukács Györgyről írt könyvének 1985-ös sikere.

A láthatatlan zsidó Budapest a Múlt és Jövő kiadásában a könyvhétre jelent meg, a szerző dedikált, anyanyelvi szintű magyarsággal nyilatkozott is.

Nagyon ajánljuk elolvasni könyvét mindazoknak akiket érdekel a régi Budapest és az ott élt régi (de remélhetőleg nem egykori) zsidóság élete. Színvonalas, nem könnyű olvasmány, de megéri!


Róbert Péter
2017.07.14



Vissza