Géczi János a veszprémi köves-virágos-illatos barangolásai és rózsa-történeti szimbólumkutatásai után újabb esszéiben, költői intimitásaiban, várospompák vándoraként formált impresszióiban most Jerusalaim városrészeit bóklássza végig.¹

A tizennégy írás hitek és tónusok, kövek és boltozatok, legendák és hangulatok, vacsorák és séták, tér-impressziók vagy virágtörténetek sorozatán át olyasmi felé kalauzol, ahol nemhogy turista-tekintet nem jár vagy kutatói agy nem keresgél, de a festői impresszió vagy keresztényi bűnlajstromot formázó bölcsészfantázia is a sodró világok kő-simogató impresszióit és táj-ontológiai lenyomatait találja meg ezernyi változatban.

A kötet a legkevésbé sem szimpla útinapló, még annyira sem szakrális hódolati hangnemű kegyhely-járó mustra vagy textuális okoskodás a létmódok és feliratok, élethelyzetek és élmény-alakzatok körül. Inkább valamiképp a kő-költészet és a virágszínpad határán, drámai históriákra ébredő, a kerteket járva és köveket imádva közlekedő ismerkedés, incselkedés vagy természetművészeti líra. Illatoktól és sodrásoktól való kedvet hurcol magával, s a fénytől való függésben is biblikus vagy Talmud-olvasatokat hegyekbe építve szerveződik ez a szöveg, melynek talán egyetlen mondata vagy mondatrésze sem áll meg szikáran önmagában.

"Van rá magyarázat, mi húzódik meg azon fiziológiai érdeklődés mögött, amely az utazásaimra sarkall. /…/ Megérkezésem pillanatáig biztos vagyok abban, hogy ahová indulok, ott semmit sem fogok látni. Úgy leszek majd, mint a görögök, s majd a rómaiak, miután az érdeklődésüktől orruknál fogva vezetve felkeresik a Templomot: érthetetlen és döbbenetes számukra, hogy a zsidó világ közepén egyszerűen nincs semmi látnivaló" (14. old.).

Aztán persze további százhúsz oldal arról szól, mit is lát, aki a "nem láthatót" keresi… Mert hát itt maga a zsidós és arabos ricsaj, a keresztény katedrálisok és kopt kendők, a próféták és utcazenészek, Maimonidész-szövegeket megzenésítő rap-táncosok, "fagylaltospult felett világítógázzal töltött luftballonok lebegése" tetszik a költőnek, akit "a kegyesek lakta negyedben" koraesti hászid családi séták feszessége és kaftánvillanásai, az Olajfák-hegyi temetők patakja, a Gecsemáné kerti ősöreg lombok, a "szikla-nehéz, sárgás lap borította hegyoldal" ejt rabul, a rőtszínű és "emitt rögös, amott porszerű agyagba" az égszürke aszfaltról letérő vándorként, "Isten arcát" kereső kalandorként, a múlt és a jövő egyidejű, koncentrált élményét föllelő utazó szólal meg és olvasóként invitál bennünket "végzetes vonzalmak" és "a látvány rusnya lápja" együttesét kínáló városrészekbe (36-39. old.), ahol "a lombok az utcán mámorosan ténfergőket biztonságosan eltakarják az ortodoxok egéből lekukucskáló istenének szigorú tekintete elől" (55. old.).

Teraszok, piacok, macskák és sivatagi rózsák, Talmudok és Mennybemenetel-templom, napi imák és Behemót intim aurájába vezetnek sétái - Géczi olajfái és olajág-ligetei nem egyszerűen a látvány Cion-hegyi vagy Kidron-völgyi látképei, hanem belső, érzelmi látképek is, fénykép-helyettesítő árnyképek is, evangéliumi események lenyomatai és párálló ködei ugyancsak.

A biblikus idők városát éri tetten ezúttal, de mintegy a sétálót érintetlenül hagyó, eltévedni szándékosan egyedül akaró zarándokként, akit "ha arabul tervezné látni a várost, biztosan Evlija Cselebi szemével tenné", vagy Arthur Koestler terjedelmes munkái nyomán haladna, de még e veretes szövegekről is az a "gyötrelmes impressziója, hogy nyomasztóan nincs a városnak összefüggő története. Van a textusszerzőnek, a szerzőket magába foglaló mentalitásnak, nyelvnek, kultúrának, de mintha egyetlen auktor sem venné észre, hogy mennyire unalmas elmondani önmaguk képzeteit", holott "egyidejűleg három világvallás alapigazsága kötődik hozzá. Nem akad egy szerző sem, aki tudomásul venné, hogy nem egyéb ő, már ha megszólal, mint a törvényszerűen rátelepedett, a személyiségét teljesen átitató civilizáció médiuma" (13. old.).

Egyszóval a város valódi tartalmait nem a hely megnyilatkozó "jelentései", szikáran textuális üzeneteit szerint veszi számba, hanem keresi "azt a lényt, amelyet lépésről lépésre a képzetek konglomerátuma eredményeként fennálló közösség evolúciója hoz létre", s melyben a "megláthatatlan, megfoghatatlan, megtapasztalhatatlan világba toppan", hogy önmagára kérdezzen rá mint befogadóra, reflektálóra, miközben hitetlenként is beléphet az ima házába, ahol az imádkozva tanulók között nem zavarja, hanem épp megtiszteli az összegyűlt hívőket, akik látják idegenségét, de a világot folytatólagosan tanuló légkörben emlékeznek és emlékeztetnek "mivoltukra, az élet eredetére, …ekként magára a Tórára", az ehhez társított széljegyzetekre, a szimbólumokra és a betűkben Isten igéit vizionáló olvasóra, avagy magára a bensőséges viszonyra, mely a létezőt, "a hitet megtartó, szöveghez hű zsidó testének csupa elolvasható jelből álló" mivoltát fejezi ki.

Nem-hívőként a hitre, nem-jeruzsálemiként a városra, s magukra a szövegekre is reflektál: "Az hogy a könyvnek lehet, van füllel meghallható hangja, ha eddig nem is érteném az olvasás metaforáiból, most megtudhatom, és van annak íze, szaga, imádható látványa, továbbá megölelhető teste, hogy megtapasztalom, meg is értem, ahogy fénylő ajakkal, édes nyáltól nedves fogakkal rágja és falatozza a szóképeket a száj, ahogyan fölfogja az orr a megőrölt, táplálékszerű, vízszintesen egymás mellé helyezett, ember számára felajánlkozó mondatokból előömlő ízeket és illatokat, tapogatja a tíz fürge ujj a papirosok lapjaiból összegzett könyv korpuszát, mindezt érzékelem, és azzal is gyorsan szembesülök, hogy a szent könyv miként lesz testté és vérré…" (135-136. old.).

Az imaház egész építményét teljesen átható, "a papiroson felébredő szöveg képe és embertorkokon át előbuggyanó mélybarna sok szava", a meghitt tágasság és a szerzőt meg olvasót egybeolvasztó "képzelt Jeruzsálem" oly módon tükröződik Géczi könyvében, ahogyan Ő maga írja záróhangként: "az olvasott anyag és az olvasó szimbolikus viszonya egyszer csak, nem, nem is Isten megjelenítésévé, hanem Isten ittlétének bizonyítékává" lesz.

A Szerző itt egyszerre teremtő és olvasó, kifejező és befogadó, felfedező és tolmácsoló is… Mintegy "leolvassa" az imádkozó testről is a létezés indokául szolgáló, azzal harmonizáló mozgást, tartást, jelentést. S ennyiben csupán valóban "képzelet szülte város" ez a megismerhetetlen, érzékelhetetlen, "a mindenhonnan előszivárgó szándékot" megragadni mégis képes valóság, mely talán maga is felirat, olvasat és megjelölés.

"Talán mert Isten ujja hagyott feliratokat" ezen a világon, s "Isten szája most visszaolvassa, felidézi belőle a szent világot, amelyet egykor ő teremtett. Meglehet, ugyanezt a sok tekercsnyi feliratot szimultán felrajzolta valamennyi emberre, és ő tudja, miért van, ha mindenkiből mást is olvas ki, habár mindenkiben benne lakozik a világ teljességének összegyűjtött szövege" (138 old.).

Persze, Géczy nem maga a Legfőbb Olvasó, maga-vállaltan csupán a betűvető és a kibetűző is, aki saját hangján idézi meg a képzetek konglomerátumát és közösségi evolúcióját: az idézetek és megidézések közben olykor betelepszik a kis zsákutcában megterített asztal mellé, körötte "a tarka, szunnyadozó macskákkal", s valószerűvé teszi "a találkozást az építkezésen rejtőző, önmagába bármit befogadni képes, majd magát felgyújtó, elégető s végül elhamvasztó szeráffal" (78. old.).

Miközben "reggelenként a dolgok mélyével, esténként a dolgok magasával foglalkozik", e "sereg macska és egyetlen szeráf zárójelének közegében" eltelő napjai és íráslapjai a mi olvasatunkra várnak…

Avagy: a képzelet szülte város olvasatára, írássá lett/tett létének megérzékelésére. Amit illatol, szagol, les és lát, hall és képzel, tolmácsol és megfigyel, az mind-mind Géczi-féle sivatagi kőrózsává változik soraiban.

Formássá, szagossá, fénylővé és szimbolikussá. Örökséggé, mely képzet - s képzetté, mely örökség ugyanakkor…

Egy városé, "A Városé", amelynek efféle ízei és ekképpen tolmácsolt tónusai ha nem is egyetlen, de felelősen szuverén képzelet szülöttei, a Város szülte képzelet olvasatai…

1 Géczi János: Jerusalaim. A képzelet szülte város. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2014., 139 oldal. A kötet bemutatójáról érdemes felvétel hallgatható meg: https://www.youtube.com/watch?v=EdKOWQ4U8Yw
 

A. Gergely András
2017.06.03